Háromesélyek hete.
Sajnos elvitték a magyar totót, pedig ott most igencsak finom kínálat lesz! Csak hát a nyereményalap. De lehet, hogy jobb is ez így, ugyanis a Supertoto kínálata egy tuti meccset sem tartalmaz! Azt pedig így nagyon szeretjük! Hát még hogy XXL!
De azért próbálunk most is fixálni. Négy mérkőzést választottunk ki megint, mint kétesélyt, ezek pedig az Arsenal, a Barca és a “kismadrid” - véleményünk szerint itt egy vendég sem fog nyerni, a negyedik pedig a “nagymadrid”, aki egy döntetlennel is bajnok lesz már a héten. Sajnos a többi mérkőzést nehéz akárhová is besorolni, az egyik fél a BL/UEFA selejtezőkért, a másik meg a kiesés ellen fog hajtani, hát ez így nem lesz könnyű.
MinMax 1X2: 9 hazai esélyes, szemben 5 vendéggel, nem tetszenek e számok. Valahogy sok vendéggyőzelmet érzünk realizálódni: 3-6 legyen a tartomány (72%). Ikszekre jó lesz a standard 2-4 terület (68%), egyest pedig 5-9-ben szűrünk (81%). Átlagos értékek, reméljük, bejönnek.
Tapadás: múlt héten nem volt, most meg nem úgy tűnik, mintha lenne, éppen ezért számolunk vele! Egyes 2-4 (76%), iksz és kettes pedig 1-2 mindkettő (83% és 76%). Jó lesz ez így!
Múlt: nem nagyon látunk tuti ismétlődést a hétre, ezért a statisztikai valószínűség alapján definiáljuk a szűrőt 3-6-ra (69%).
Meglepetés: sajnos igazi nagy meglepetésből szűkös lesz ez a hét. Tátott száj csupán 5 kimenetelnél várható a héten, a nagymeglepetést így 0-1 tartományra szűrjük (82%). Kismeglepetést viszont 13 kimenetelre is rá tudunk húzni, 2-5 (73%), jó lenne, ha bejönne, különben aprópénz.
Három vezetést használunk megint a héten. Az első hét, illetve a második hét mérkőzésnél is a vezetésünkre 3-5 találatokat várunk el (76% és 72%), illetve az egész játékra vonatkozóan 7-9 találatot (52%). Ez a 2+1 vezetés is jól megszűri a variációkat.
Sok sikert mindenkinek!
A Supertoto 18. heti tipposzlopa:
Fulham - Birmingham City = 1+2+X (PPK)
Middlesbrough - Portsmouth = X+2+1 (PPP)
Reading - Tottenham = 2+1+X (KPP)
Bolton - Sunderland = 1+X+2 (PPK)
Atlético Madrid - Recreativo = 1+2+X (PPK)
Zaragoza - Deportivo = 2+1+X (KPP)
Arsenal - Everton = 1+2+X (PKN)
Cagliari - Fiorentina = 2+1+X (KPP)
AC Milan - Internazionale = 1+X+2 (PPK)
Sampdoria - Roma = 2+1+X (KPP)
Liverpool - Manchester City = 1+X+2 (PKN)
Villarreal - Getafe = 1+X+2 (PKN)
Barcelona - Valencia = 1+X+2* (PKN)
Osasuna - Real Madrid = 2+X+1* (NKP)
Eseményenként a három lehetséges kimenetelt elsősorban papírforma, másodsorban pedig a megérzéseink, a csapatok pillanatnyi formája és egymás elleni múltja alapján rangsoroltuk. A zárójelben lévő besorolás HDV sorrendre vonatkozik, és Papírforma, Kisebb/Nagyobb meglepetést rövidít.
A vázlat: Klikk az eredményre!
Áron
2008. május 3, szombat at 9:34 du.
eddig jól állunk, de papír a hét rendesen.
nem is tudom, mi a jobb: az elején meglepetések, aztán másnap izgulni a papírokért; vagy fordítva, ahogy most is: az eleje papír, aztán izgulni, hogy meglepetések legyenek…?
2008. május 3, szombat at 10:55 du.
Ebből vasárnapi meglepi drukk lesz
2008. május 4, vasárnap at 11:09 du.
kibaszott papírhét.
én marha meg végignéztem az osasuna-madridot!
á…
jóéjt.
2008. május 6, kedd at 8:54 de.
nagyon rossz volt a héten a szűrők beállítása, de az egész supertoto most amúgy is az ördögé.
a minmax alapból 4 hibát hozzot, 11 db egyes 9 maxra, illetve 0 db iksz 2 minre. a tapadás még 2 hibát tett hozzá ezekhez. a múltszűrés hibátlan volt, ahogy a meglepetésszűrések is. a nagyvezetés 3 eltéréssel a várt minimum 7-hez képest teljes katasztrófa, a két kisvezetésből a felső 5 találattal meglett, az alsó viszont 6 találatos lett.
különben mindent elmond erről a hétről, hogy a 14-esek 200 eurót, a 13-asok 5 eurót érnek, a többit meg ki sem fizették, hanem halmozódás…