Jól jön egy kis váltás, már eléggé unalmas volt a Bundesliga - Seria A vonal. Mostantól néhány hétre előtérbe kerülhetnek a válogatott mérkőzések. Persze az olaszokat most sem nélkülözzük, ám egy osztályt ugrunk.
Mindenképpen nehezíti a dolgunkat, az enyémet legalábbis nehezíti, hogy kevéssé vagyunk jártasak az olasz másodosztály küzdelmeiben. De itt is segít a tabella-forma-„szükség” szentháromság. Ez alapján fogok tájékozódni.
De kezdjük a fixekkel, hogy könnyebb legyen tájékozódni. A horvátok győzelme mellé nagy nyugalommal odatolhatjuk az egyest, Eb-re készülnek, otthon lesznek, és sokkal jobbak, mint a moldávok.
A helvétekre majdnem ugyanez vonatkozik, azzal a különbséggel, hogy nem sokkal jobbak a szlovákoknál, csak szimplán jobban. Ez is elég a győzelemhez.
A Lecce még egyenes ágon feljuthat a legjobban közé, hiszen csak egy pont a hátránya a második Bolognával szemben. Meg is pörgették az elmúlt heteket a sárga-pirosak, 14 fordulón keresztül veretlenek maradtak. Legutóbb viszont otthon kaptak ki a Baritól. Idegenben jobban megy, hármat nyertek zsinórban. Messinából is elhozzák a pontokat.
A negyedik fix nagyon nehezen született meg. A görög győzelem kézenfekvő lenne, de mivel új a szövetségi kapitányunk, benne a pakliban, hogy motiváltabb lesz a gárda az átlagnál. Így végül a Brescia mellett tettem le a voksomat. Feczesinék az előző tizenegy meccsükből csak hármat nyertek meg, az utóbbi két fordulóban nem szereztek pontot. Az előző három hazai meccsükön nem lőttek gólt! Ki lehet mondani: szörnyű formában vannak. Ám még így is megküzdhetnek a feljutásért, ha legyőzik Bresciában az idegenben roppant gyenge Frosinonét.
Van Basten biztosan kipróbál néhány taktikai elemet, megnézi, melyik támadó illik a leginkább az elképzelt szerkezetbe, ám azért arra odafigyel, hogy ne kapjanak ki.
Érzésem szerint az írek sem veszítenek otthon, nem szokásuk.
A Roma-Inter Olasz Kupa-döntő abszolút háromesély, megjósolhatatlan a kimenetel.
A Serie B-ben leginkább az idegenben szereplő együtteseknek fontos mind a három pont. De legalábbis egy mindenképpen. A Treviso a kiesés réme elől menekül, míg a Bologna és a Chievo fel szeretne jutni. Lehetőleg azonnal, rájátszás nélkül. Ehhez győzni kell a már mindenképpen a középmezőnyben végző Mantova és Grosseto otthonában. Azt hiszem, egyértelmű, hogy van erre sansz.
A 21. hét tipposzlopa:
1. Magyarország - Görögország 2X
2. Svájc - Szlovákia 1
3. Hollandia - Ukrajna 1X
4. Horvátország - Moldova 1
5. Írország - Szerbia X1
6. Roma - Internazionale X12
7. Albinoleffe - Rimini 12
8. Bari - Avellino X1
9. Brescia - Frosinone 1
10. Grosseto - Chievo 2X
11. Mantova - Bologna 2X
12. Messina - Lecce 2
13. Triestina - Treviso X2
+1. Törökország - Uruguay 1
2008. május 23, péntek at 6:54 de.
Véleményem szerint azért lesz nehéz hét,mert különösen nehezen behatárolható presztizsű meccseket szerkesztettek össze nekünk.Összességében egyetértek ezekkel a tippekkel,viszont én még várom a szlovákok,szerbek,frosinone és triestina győzelmét,bár az olaszB utolsó négy meccse inkább “tipikus biztonsági” X-nek néz ki!Mindenkinek jó hétvégét kívánok!HAJRÁ MAGYAROK!
2008. május 23, péntek at 7:01 de.
Totópajtások!Szeretnék véleményeket kérni a nemzeti válogatottunkról,jó lenne egy kis vitát lezarvani!Vita indítónak annyi,hogy én még annyit sem látok Erwinben,mint amennyi Lotharban volt!Pár hónap múlva új kapitányunk lehet és két-három kör után kiszálluk a vb-re kijutás versenyéből.Nincs nemzetközi szinten öszehangolható edző,játékos és háttér!
2008. május 23, péntek at 7:10 de.
játékos még csak akadna, de a többi… :/
a görögöktől, hm, tehát, hm, kikapunk. miért is ne?
2008. május 23, péntek at 7:23 de.
euroaron!Mondj egy nemzetközi,válogatott szinten,stabil,megbízható játékot nyújtó magyar srácot!Détári,Kiprich,Garaba és a Disztl fivérek,Telek és Petryvel bejezve nem tudok megbízható játékost említeni!Még a csupaszív harcos Lipcseit sem lehet ideemlíteni,hát még a mostaniak!Gera,Huszti,Dzsudszák jó játékosok,de a legfontosabb pillanatokban sérültek,nem ismerik föl magukat vagy hisztiznek!Edzőnek sokkal szívesebben láttam volna Pintér Atillát,Csertői Aurélt vagy Urbán Flórit vagy esetleg Makórol Kolozsvári “Limát”!
2008. május 23, péntek at 7:24 de.
Hát ja, Ha X2-re veszem vmi csoda folytán nyerünk és a magyar foci virágzásáról beszél mindenki, persze ha 1X akkor sima görög győzelem mert hát miért ne lenne az..
2008. május 23, péntek at 7:55 de.
totorobert!
Ez hogy megint külföldi kapitányunk van a buzi kisteleki agyszüleménye de csak azért mert ha jól tudom ez koeman srác 10 guriga körül szakít nálunk és így valószinű a pityu se jár(t) rosszul anyagilag…..!!Nekem tökéletesen megfelelt Várhidi Petya aki csinálta a melót kisebb nagyobb sikerekkel mondjuk 1 milláért!!Gera,Huszti,Dzsudzsák,Halmosi,Priskin és a fiatal éretlen Németh Krisztián ezek a játékosok a magyar válogatottba a többiek sztm nem válogatott szintű játékosok de hát a sok rossz közül a kisebbik rosszat választják a kapitányok!!Magyar - Görög 1-2
2008. május 23, péntek at 8:04 de.
“Nekem tökéletesen megfelelt Várhidi Petya ” (Tibu)
az 5-3-1-1-es várhídi???
2008. május 23, péntek at 8:14 de.
robi: mind az, a kispaddal együtt stabilan és megbízhatóan szarok a pályán beisammen. néha valamelyikük jó teljesítményt nyújt, de az egy meccshez kevés. tutira lehet ellenük fogadni…
2008. május 23, péntek at 8:36 de.
nem az a baj,hogy külföldi a kapitány,hanem az,hogy nem egy csodaembert hoztak,mint advocaat,renhagel,milutinovics,houllier,shafer vagyis akikben lehet hinni,mert így nehéz lesz közönséget produkálni és hangulatot varázsolni a meccsekre,így pedig babazsúrrá válik a gladiátor harc.Mondjuk azért annyi remény van,hogy Koeman europa csúcsára jutott és pici tüzet gyújthat a játékosokban,de kevésnek találom!Pl. Milutinovicsnak jobban alárendelnék magukat a játékosok,mert azért “névtelen” csapatokkal jutott ki több vb-re és jobban tudna illeszkedni a hazai viszonyokhoz is!Az mlsz élére,pedig inkább Nyilasi kéne,mert neki van tapasztalata,rálátása,befolyása,tekintélye a közönségnél,kluboknál és a nemzetközi focivilágban!
2008. május 23, péntek at 10:18 de.
euroaron!
Látod ezek vagyunk mi magyarok,megy a fika folyamatosan,de pl.amikor a Várhidi Petyával megvertük az olaszokat gondolom azé te is örültél………………..(5-3-1-1 várhidi)
Én azt szeretném hogy mihamarabb bukjon meg az új szövetségi kapitányunk és menjen vissza “füvezni” a hazájába………..
2008. május 23, péntek at 10:51 de.
Tibu!Várhidivel semmi baj nincs,gondolom Te is nézed azt a sportműsort ahol a legnagyobb csapatok taktikáját elemzi elég sűrűn,amiből következik,hogy előbb-utóbb úgyis ragad rá valami.Ez látszott is a munkáján,csak van egy semmire való mlsz vezetés akik a kezdeti sikerek után beakarták zsebelni a dicsőséget,de még ez sem elég,még bele is ugattak mindenbe és látjuk,mi sült ki belőle!Koemannak legalább annyi előnye van,hogy amikor beleakarnak szólni a munkájába,akkor elkezdi mondani ezt a mondatot : bocsánat,nem érteni,én nem tudni madzsar,szep város bukarest!Ha eredményt akar,csak ennyit tanul meg és nem lesz tolmács aki magyar beszédet fordítson,a játékosokkal biztosan tud angolul is értekezni,vagy ha nem akkor fogja a labdát és megmutatja,hogy mit akar!Én nem a kapitány,hanem a vezetés távozását sürgetem!
2008. május 23, péntek at 10:55 de.
tibu, ez nem fika, hanem gólt kell lőni a győzelemhez!!!
defenzív mentalitással meg nem lehet hosszú távon sikeres senki, pláne mellette népszerű is! lássad: glasgow rangers idén az uefa kupában… hálisten, beopták + a bajnokság is ugrott nekik a skót fradinak hála…
amúgy rohadtul nem érdekelt az olaszok felett aratott diadal. semmi jelentősége nem volt, ahogy ennek a görög vendéglátásnak sem lesz, és ezt te is tudod, én is tudom, mindenki tudja. arra az egy az taljánok feltti győzelemre meg szomorú kontra a máltai vagy a moldovai szereplés… vagy zte, újpest, loki??? blama blama hátán.
gól. gól, gól, gól. nem érdekel, SENKIT SEM ÉRDEKEL, ha kapunk ötöt, ha közben rúgunk hatot! legalább… milyen is a gólarányunk???
szánalmas az egész…
de hagyjuk, ne keverjünk bele érzelmeket, hanem csak hideg racionalitással - úgy mi a tipped?
2008. május 23, péntek at 11:18 de.
aron!Jó,hogy említetted a moldovai szereplést!Emlékszem,hogy mindenki a mi pontszerzésünket várta és nagy zakó lett belőle,pedig én már akkor is megmondtam a blamát!A meccset látva,10 perc után látszott,hogy óriásokkal áll fel az ellenfél,erre mit csinálunk?Elkezdjük ívelgetni a labdát az egy szem,egy fejjel kisebb csatárunknak,míg az ellenfél a fizikai erejét kihasználva a pontrúgásokra épít,ráadásul még bele is megyünk a taktikájukba!Ez nem várhidi taktika,ebbe már akkor is beleugatott valaki,Ő már akkor is csak báb volt!Abban meg egyetértek én is,hogy gól kell,ehhez azonban jó lehet a támadó fociról híres holland fociból kinövő szakember,csak a körülmények összevisszasága zavar engemet!Az biztos,Lotharral és még az eredeti Várhidivel is érdemes volt meccsre menni,de most biztosan nem leszek ott,viszont,ha látszik valami küzdőszellem,akkor ennek a kapitánynak is szurkolok majd a helyszíneken!
2008. május 23, péntek at 11:22 de.
mi azt, úgy emlékszem, 21re fogtuk anno, és ami ebben a meglepő, hogy zsóti ellenében én kardoskodtam a hazai kimenetel mellett…
na persze, ettől még valahol máshol elment az a hét…
2008. május 23, péntek at 4:20 du.
Szerencsés tippelést mindenkinek! A 21. heti tippem (tudom némi szemöldökfelhúzást fog okozni) a következő:
(21,12,12) (1,X2,2X) (2,2,1) (12,12,2,2) (2)
2008. május 23, péntek at 6:03 du.
az én tippeim ezek voltak: 211 1×1 x11 22x x 1 ; 211 11x x11 xx1 x 1; xx2 x12 xx1 1xx 2 x; 211 12x 1×2 12x 1 1
2008. május 23, péntek at 10:25 du.
Nincs indok, de nyerni fognak a Magyarok. Megérzés…
2008. május 23, péntek at 10:26 du.
Azért ennek örömére senki ne rakja fel rá a havi fizut
2008. május 24, szombat at 4:50 de.
Zsóti!Nálam a képernyőn nem látszik,hogy mit nyernek a magyarok!Vagy azt nem is írtad?Esetleg a 2020-as mozambik elleni afrika kupa selejtezőjének eredményére gondoltál?
2008. május 24, szombat at 8:29 de.
Megérzés: Magyarok 1 Tény: Fix 2
2008. május 24, szombat at 10:00 de.
Afrikai csapatot nem vernek el a magyarok

A labda gömbölyű
2008. május 24, szombat at 8:50 du.
a mesében nincs ilyen eszméletlen ideges vagyok behuzzak a magyarok legközelebb 10ezerrrel megtenni a magyarokat bomba formaba vannak a csajok A:D:AS:DS:SA:DAS:
2008. május 24, szombat at 8:58 du.
Ez a magyar gárda a barátságos meccsek világbajnoka.
Az világbajnok olaszok utána most a Eb-győztes görögöket is megütöttük. De jó lenne egyszer tétmeccsen is…
2008. május 24, szombat at 9:00 du.
Zsóti!Milyen Neked a szexuális életed,hogy ilyen jól jósolsz?Gratula a megérzésedhez!
2008. május 24, szombat at 9:03 du.
aron!Ezt mocskosul benéztük,egyelőre tarozunk egy HAJRÁ MAGYAROKkal a válogatottnak és megérdemelnénk tőlük egy virtuális picsánrúgást!Most nagyon sajnálom,hogy nem mentem meccsre!
2008. május 24, szombat at 9:12 du.
zsóti épp most hormonálisan aktív, majd holnap keressétek…
ja, koemann az isten, és minden faláb aranyláb, aztán tétmeccsen… ki is a leggyengébb a csoportban? andorra, vagy valami ilyesmi - na, az tuti bukó.
2008. május 24, szombat at 9:15 du.
Nem nehéz a recept
Barátságos meccsen győzelem , tétmeccsen vereség
Szép volt fiúk !! ÉS ne felejtsük el az U19 eseket se akik ma legyőzték a portugálokat , bejutotottak a legjobb 8 közé a döntőbe (52 ország közül). Hajrá !!
2008. május 24, szombat at 9:32 du.
aron!csak egy másodpercre kapcsold ki a statisztikát és élvezd a győzelem ízét,ami Nektek ráadásul sok pézet is hozhat!Tudok egy jó terápiát : mondjad szépen-HAJRÁ MAGYAROK!-na még százszor!
2008. május 24, szombat at 9:35 du.
nem akarok ünneprontó lenni, de most nézem a roma-intert.
hát…
a tempó…
a védelem…
és úgy maga a játék…
ettől még a magyar győzelem szép, akár beégtek a görögök magukat, akár… nem, a görögök beégették magukat. elkomolytalankodták magukat, félváll, ilyes. ha svájc-ausztriában is így nyomják, a csoportkörök után búcsúznak is.
2008. május 24, szombat at 9:35 du.
robi: inkább hajrá róma!!!
2008. május 24, szombat at 9:44 du.
aron!egye fene!Viszont az olaszoknál inkább a kiscsapatokat szeretem elsősorban a regginat,mert személyes kötődésem is van hozzá!Nagyon szurkolok még a bolognának és egy régi kedvenc még a vicenza,de sajnos ők most kicsit gyenguszok!
2008. május 25, vasárnap at 1:27 du.
görögök lecseréték a félcsapatot és az utolsó 5év összes taktikáját próbálgatták. ezzel együtt szép győzelem, de annyit ér, mint ha semmi nem történt volna legalább kapott kis önbizalmat a koeman. ami még érdekes volt-a meccs utáni nyilatkozatok-ezek a fiúk roppant elszántnak és ne adj Isten inteligensnek tűntek. bárcsak lenne már vmi, mert szerintem a képességeink már megvannak hozzá. hajrá magyarok!!:)
2008. május 25, vasárnap at 2:27 du.
A toto tippjátékban tett valaki rajtam kívül a magyarok győzelmére?
Elég kevés a 2% 