Totó - 24. hét

Totó-esélyek Szólj hozzá te is

Nem tud visszajutni a Sociedad!? Egyáltalán nem kedves nekem ez a hét. Persze nem válogathatok, ez kaptuk, ezzel kell megbírkozni. Maximum nem játszom meg. Szóval van négy darab - háromesélyes - Eb-meccsünk, a többi meg utolsó fordulós spanyol 2. Hát, erről álmodtunk mindig is…

Persze annyira azért nem vészes a helyzet, mint első ránézésre. Az Eb-meccseken azért könnyű elcsúszni, hiszen a D-csoportban a második, az A jelű egységben viszont már az utolsó forduló következik, ám a spanyoloknál akad egy-két egyértelműnek tetsző párosítás.

A négy Európa-bajnoki ütközet közül a spanyolok győzelmét fixre merem venni, amiben nem kevés a kockázat, ismerve a svédek betonkemény védekezését. Mégis meggyőződésem, hogy Xaviék elkapják az északiakat is, annyira jó formában vannak. Ráadásul a selejtezőből már jól ismerik őket - ami viszont is igaz -, novemberben 3-0-ra el is páholták Svenssonékat.
A győzelem továbbjutást ér, ami plusz motiváció. A csoport másik mérkőzése háromesély. A portugálok biztosan nem kapnak ki Svájctól, még akkor sem, ha várhatóan a kezdőcsapat nagy része pihenni fog. A török-cseh nálam X2.

A spanyoloknál a három fix meccset mindenképpen ki kell emelni. A Malaga és a Gijón feljutó helyen áll, és amennyiben megnyeri az utolsó meccsét, ott is marad. Mivel a két vendég, a Tenerife és az Eibar közel sem ennyire motivált, vagyis gyakorlatilag nekik édes mindegy már, plusz még alapból gyengébbek is, nincs kétségem a hazai győezelmek felől.
A Real Sociedadnak is nyernie kell, máskülönben semmi esélye a visszajutásra. Ám neki annyival nehezebb, hogy a Cordobának is jól jönne még egy-két (három) pont. De azért itt is meglesz az 1-es.

Két meccs van, amire figyelni kell: a Hércules-Cádiz és a Celta-Alavés. A vendéggárdáknak mindenképpen három pontra van szükségük, máskülönben egyikük kiesik! Szóval itt az lenne a meglepő, ha hazai győzelmek születnének.
A többi mérkőzésen nem várok vendéggyőzelmet, a Ferrol meccsén pláne nem, hiszen a Racingnak is csak a három pont az elfogadható.

A 24. hét tipposzlopa:

1. Svédország - Spanyolország 2
2. Görögország - Oroszország X12
3. Svájc - Portugália 2X
4. Törökország - Csehország X2
5. Albacete - Las Palmas 1X
6. Celta Vigo - Alavés 2X
7. Gimnástic - Salamanca 1X
8. Hércules - Cádiz 21
9. Malaga - Tenerife 1
10. Racing Ferrol - Castellón 1X
11. Real Sociedad - Cordoba 1
12. Sevilla B - Granada X1
13. Sporting Gijón - Eibar 1
+1. Xerez - Elche 1

2008/24. hét

Szavazáshoz jelentkezz be!

Eddig 19 tipp érkezett.

1 x 2 tipp  
1. Svédország - Spanyolország 11% 16% 74% 2
2. Görögország - Oroszország 16% 26% 58% 2
3. Svájc - Portugália 11% 42% 47% 2
4. Törökország - Csehország 11% 42% 47% 2
5. Albacete - Las Palmas 56% 22% 22% 1
6. Celta Vigo - Alavés 39% 22% 39% 1,2
7. Gimnástic - Salamanca 50% 50% 0% 1,x
8. Hercules - Cadiz 28% 33% 39% 2
9. Malaga - Tenerife 89% 6% 6% 1
10. Racing Ferrol - Castellón 67% 22% 11% 1
11. Real Sociedad - Cordoba 83% 11% 6% 1
12. Sevilla B - Granada 39% 56% 6% x
13. Sporting Gijón - Eibar 78% 22% 0% 1
+1. Xerez - Elche 94% 0% 6% 1

19 hozzászólás: “Totó - 24. hét”

  1. euroaron mondja:

    a tippelgetőnek nincs tétje, ugye? :)

  2. jano47 mondja:

    elsőnek az én tippem láttad, kétesélyek nélkül.

  3. euroaron mondja:

    ehun az enyémek is, melléje! :)

  4. jano47 mondja:

    Benne vagy az én 9 kétesélyemben.

  5. euroaron mondja:

    te viszont nem a mi 8-5-0-ánkban… ;)

  6. Oszi mondja:

    nincs tétje. csak egy kis segítség.

  7. euroaron mondja:

    a görög-oroszt túlzásnak tartom, hogy H. ugyanakkor a törököknél meg véteknek, hogy nincs H.
    a többinél mit lehet mondani egyáltalán? annyit tán csak, hogy nálunk a celtát mindenki nagyon érzi, a vendég alavest meg egyáltalán szinte senki…

  8. jano47 mondja:

    Már befizettem és nem titok:
    (2X,2X,2)(X1,1,21)(1X,2X,1)(X1,21,X1,1)(1)

  9. euroaron mondja:

    engedelmeddel, janó…
    (2X,2X,2)(X1,1,21)(1X,2X,1)(X1,21,X1,1)(1)
    (KP,PP,P)(PP,P,KP)(PP,PP,P)(PK,PN,PP,P)(P)
    K=3, N=1, szerintem jobb, mint a múlkori! :)
    sok sikert hozzá!

  10. jano47 mondja:

    Kösz a véleményt. Remélem még lesz egy-két nagyobb nyereményem, s a legközelebbinél csapunk egy jó bulit, mondjuk Abasáron.

  11. euroaron mondja:

    janó, egy ötlet.
    kilenc kétesély teljes variációja csupán 512 oszlop. ha picit is értesz az Excelhez, ezt simán felírhatod benne, aztán kiszűrhetnél minden olyan eredményt, ahol csak P van… a maradékból random csemegézhetsz, vagy hibapontosan szűrhetsz, mindegy már.

  12. jano47 mondja:

    Kipróbálom. Kösz.

  13. euroaron mondja:

    a PKN besorolás szubjektív! :)

  14. jano47 mondja:

    A hét tippmix szelvénye volt: 10 focimeccs kötve 500 Fr-ra 150 000Ft nyereménnyel.

  15. jjano47 mondja:

    MI az, aronon, Oszin és rajtam kívül mindenki abbahagyta a magyar toto-t? Nem létezik más csak EB?

  16. jano47 mondja:

    Elírtam a nem:jjano47-re és a rendszer lehozta. Van ilyen nevű az oldalon?

  17. euroaron mondja:

    totorobi, zsóti és gyuri véleménye az enyémmel megegyezik.
    akkor ez így már hat fő… :)
    egyébként fika a hét, pici nyereményalap germó mecsekkel párosulva. eh…
    mondjuk ha én állítanám össze az szrt heti totójátékát, még örülnétek is neki, hogy mi van velem, öregszem, lágyulok, ilyen hetet csak? mi van??? biztos csel! :D

  18. admin mondja:

    jano47: nincs jjano47 nevű júzer. csak te vagy :)

  19. totorobert mondja:

    1.SVÉD-SPANYOL : abszolút 3 esély,ráadásul a közelmúltban,keresztbe verték egymást,ezért férfias ki-ki meccset várok (12)
    2.GÖRÖG-OROSZ : többet vártam a görögöktől,de úgy látszik,hogy a Renhagel csoda is csak egy szezonra futja,míg az oroszok különben is jó középcsapat ezért ez is 3 esély talán megér nekik annyit,hogy győzelemre játszanak (12)
    3.SVÁJC-PORTUGÁL : a hazaiak abszolút azt hozzák amit előre vártunk tőlük,míg a portoit kortyolgatók kicsit többet teljesítenek a kötelezőtől a kérdés,hogy 1.v 2.védő és középpályás sorral állnak ki scolariék (2x)
    4.TÖRÖK-CSEH itt inkább a csehek formája mérvadó,még a török fanatikusokkal meggyűlhet a bajuk,nincs mese itt valakinek győzni kell! (12)
    5.ALB-LASP. : a hazaiaknak nagyon kell a szép búcsú,míg a látogatóknak már minden mindegy ez utolsó fordulóban hazai győzelemre illik (1)
    6.C.VIGO-ALAV. : a vendégek nagyon ráhajtottak a bennmaradásra,végig uralni kéne a meccset,hogy legyen esélyük itt ragadni,de a vigoiak kiejtik őket (1x)
    7.GIMN-SAL : a gazdák nagyon jó sorozatot fejeztek be a tengeri vakációjukon,míg a vendégek sok gyilkos x-et játszanak idegenben (1x)
    8.HER-CÁD : a 2-es tippet mindenképpen benn kell tartani,de a papír vendélgátó 3 pontot jósol (12)
    9.MAL-TEN : rohadtul 1-esnek kéne lenni ám úgy érzem,hogy malaga nem akarja az első osztályt (12)
    10.R.FERR-CAS : nem gondolom,hogy a vendégek kiadják a meccset a kezükből,bár minden lehet (21)
    11.R.SOC-COR : inkább teszek a hazaiak feljutására,mint az előtte lévő malaga brillírozására ahhoz meg kell a győzelem (1)
    12.SEV-GRA tét nélkül szokásos utolsó,hazai,győztes meccs a kieső búcsú meccsén (1)
    13.GIJ-EIB ez is a sablonos utolsó bajnoki forduló,de itt azért van hazai kényszer,viszont a vendégek hagyják magukat (1)
    +XER-ELC : nagyon nehéz,mert a hazaiaknak irtóra kell a 3 pont,azután lehet,hogy csak x lesz? (1)
    Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok! ;-D

Szólj hozzá te is!


Írd be a képen látható kódot.

WP Theme & Icons by N.Design Studio
Hírek RSS Hozzászólások RSS Bejelentkezés