A felső ágon Németország már elődöntős, ma derül ki, hogy kivel küzdhetnek meg Ballackék a döntőbe jutásért. Ha az esélyesebb horvátok veszik az akadályt, akkor jöhet a csoportmeccs visszavágója!
Most már illik komolyan venni Törökországot, elvégre két meccset nyert meg vert helyzetből. Ráadásul a másodikat, a csehek ellenit 0-2-ről fordították meg a félholdasok! Pedig Csehország védelme Európa egyik legjobbja. Nihat kétszer is feltörte az utolsó tíz percben.
Most egy másik közép-európai masszív fallal találkoznak a megfogyatkozott törökök. Horvátország egyetlen gólt kapott a csoportkörben, de annak sem volt már nagy jelentősége. Ausztriát 1-0-ra verték Oliccsék, majd a második mérkőzésen 2-0-ra vezettek a németek ellen. Ekkor talált be Podolski. Utána a „B” csapattal a lengyeleket is 1-0-ra verték.
Mindig betalálnak tehát, vagyis egyelőre nem siránkoznak Eduardo kiesése miatt. Olic jó formában van, akárcsak Modric, ám Kranjcar és Petric nagyon messze van legjobb formájától. Így nem elképzelhetetlen a lengyeleknek betaláló Klasnic bevetése sem. Annál is inkább, mert Rakitic apróbb sérüléssel kezelteti magát. Knezevic és Budan befejezte az Eb-t, a sérülésük már nem jön rendbe. A kispad tehát „rövidebb” lesz.
Fatih Terimnek is gondjai vannak még a kezdőcsapatával, de neki azért, mert nem maradt embere. Volkan és Mehmet Aurelio eltiltás miatt biztos, hogy a lelátón fog ülni. Gökhan Zan és Emre Belözoglu sérülése elég súlyos, velük eleve nem is számolhat a kapitány. Rajtuk kívül Servet, Emre Güngör és Tümer is maródi. Ez azt jelenti, hogy egyetlen középhátvédje egészséges, mégpedig Emre Aşık. Őt mellesleg a török liga legpocsékabb védői között tartják számon…
Volkan helyett a vén Rüstü véd majd, a védelem előtt pedig talán a Galatasaray középpályása, Mehmed Topal fog szűrni Aurelio helyett.
Kevesen maradtak a törökök, de az elszántságuk talán még erősödött is. Most már döntőt szeretnének játszani. Ha a négy évvel ezelőtti eseményekből indulunk ki, semmi sem lehetetlen.
De én azért – ismét – a jobbik csapatra tippelek: Horvátországra.
Várható kezdőcsapatok:
Horvátország: Pletikosa – Corluka, R. Kovac, Simunic, Pranjic – Srna, N. Kovac, Modric, Kranjcar – Petric, Olic
Törökország: Rüstü – Sabri, Emre Aşık, Servet, Hakan Balta – Tuncay, Hamit Altintop, Mehmed Topal, Arda – Nihat, Semih
Horvátország - Törökország
20/06/2008 20:45
Sportingbet: 1,85 – 3,10 – 4,20
Nézd meg az Eb hivatalos oldalát: euro2008
Egy kis stat: soccerway
2008. június 20, péntek at 2:51 du.
A németek most már bemasíroznak a döntőbe!