Törökország csodáról beszél. Érthető, hiszen Fatih Terim futballválogatottja háromszor is csodaszámba menő tettet hajtott végre. A negyeddöntőben a 122. percben egyenlítettek, majd kiütötték Horvátországot. A németek viszont lerángatják őket a földre!
Nem csak arról van szó, hogy negyedszer már nem lehetséges. Hiszen, ha háromszor megcsinálták, akkor már még egy meg sem kottyanna nekik. Csakhogy Németország nem az a csapat, aki ellen fordítani lehet egy-két percen belül.
Számtalanszor le lett már írva, úgyhogy most csak vázlatosan tárom elétek: Törökország háromszor egymás után hátrányból fordított: Svájc ellen egy szimpla 0-1-ről, a csehek ellen már 0-2-ről, a horvátok ellen pedig a 122. percben egyenlítettek Semihék, majd tizenegyesekkel továbbléptek.
A németek viszont jók. Valljuk be, erre nem számítottunk a csoportkör után, hiszen Horvátország ellen úgy látszott, ez egy gyengécske csapat, kihullanak a nyolc között, senkinek sem fognak hiányozni. Aztán nem így lett. A nagyképű portugálokat megleckéztették, mégpedig igen jó játékkal, amilyet már a vb-n is láthattunk a Nationalelftől.
Ez a játék Eb-döntőt ér majd nekik, mert a törökökben már nincs több. Eddig is csak a rohadt nagy mázlijukkal jutottak, de most már nincs több csoda. Pláne, hogy lassan már alig tudnak kiállítani egy csapatra való janicsárt.
Volkan még mindig a Koller elleni támadást nyögi, Tuncay, Arda és Emre Aşιk pedig besárgult. A sérültek listája sem rövidebb: Emre Belözoğlu, Emre Güngör és Servet mellé most csatlakozott Nihat és Tümer is. Utóbbi talán tud vállalni egy fél órát. Ez kilenc játékos. Közte az öt legjobból négy.
A németek viszont rendben vannak, Frings is játékra jelentkezett, pedig hát a bordája azóta nem forrt össze. így aztán Rolfes vagy Hitzlsperger kimaradhat a kezdőből. De az is megeshet, hogy Löw nem változtat a felálláson a Portugália elleni meccshez képest.
De majdnem mindegy is, mert mindenképpen elverik a törököket. Szerintem minimum két góllal!
Várható kezdőcsapatok:
Németország: Lehmann – Friedrich, Mertesacker, Metzelder, Lahm – Frings, Rolfes - Schweinsteiger, Ballack, Podolski – Klose
Törökország: Rüstü – Sabri, Gökhan Zan, Mehmed Aurelio, Hakan Balta – Kazim-Kazim, Hamit Altintop, Mehmed Topal, Ugur – Gökdeniz - Semih
1. elődöntő
Németország - Törökország
25/06/2008 20:45
Sportingbet: 1,35 – 4,30 – 7,75
2008. június 25, szerda at 5:54 du.
Lehet hogy ez lesz Németország valaha látott legkönnyebb elődöntője, de a végén nem csodálkoznék semmin bármi legyen is az eredmény…Nem mernék komolyabb összeget felrakni a germánok 90perces győzelmére.
Oszi bátyó!Nem lehetne hogy SZERDA,csütörtök elkészüljön a TOTO?Rendkívül boldog lennék.Sok sikert a fixekhez..
2008. szeptember 25, csütörtök at 4:02 du.
pharmacy; vendo sildenafil; buy clomid; online prednisone; the drug ambien; cialis tadalafil; male enhancements; xanax; male stamina enhancement; cialis soft tabs; levitra; sildenafil citrate; generic meridia pills; buy doxycycline online; purchase acomplia; sildenafil pa natet; prednisone bestellen; how do i shoot more cum; cialis soft tabs; buy brand name viagra; cheap phentermine; cum alot more; cheap phentermine; how to last long in bed; natural enlargement; acomplia uk; cialis soft tabs uk; enlarge pennis; rimonabant; ambien kaufen; Г©jaculation precosse; levitra generic brand in australia; rimonabant; brand name propecia online; xanax; buy tramadol; canada tramadol; prednisone vendita; valium without a prescription; brand viagra best price; cialis; tramadol pa natet; effective herbal cialis,
; levitra online; tramadol hcl;
2008. szeptember 25, csütörtök at 4:14 du.
pharmacy; rimonabant comprar; meridia posologia; generic clomid; buy levitra; tadalafil; ambien dosage; venta acomplia; propecia uk sales; online tramadol; rimonabant canada; cheapest brand name propecia; buy vardenafil; penisvergrГ¶Гџerung; rimonabant; buy clomid online; uk acomplia; increase cum amount; viagra soft posologia; il vardenafil; meridia; the drug ambien; rimonabant uk sales; herbal viagra; prednisone; prednisone espaГ±a; cheap levitra brand; i want to cum more; buy levitra; herbal cialis; cialis substitute; rezeptfrei doxycycline; levitra rezept; viagra soft gel tabs; ejakulation stoppen; valium online; buy sildenafil; brand name only cialis; buy phentermine; how to increase my cum;
2008. szeptember 25, csütörtök at 4:26 du.
pharmacy; alternative to viagra; prednisone på nätet; natural male enhancement pill; acheter rimonabant; vente vardenafil; viagra soft; tadalafil; buy tramadol; ambien bestellen; buy cheap phentermine; rimonabant; order clomid; premature ejaculation; top male enhancement; get more cum; buy clomid; tadalafil; cheap prednisone; buy meridia; éjaculation orgasme; buy propecia; buy doxycycline; male enlargement; xanax; sildenafil citrate soft tabs; viagra soft tabs online; uk rimonabant; beställa prednisone; tramadol online rx; clomid; il doxycycline;
2008. szeptember 25, csütörtök at 4:52 du.
jtsfds203: TAKAROGGYÁ INNEJT!!!