Az Európa-bajnokságon elődöntőig jutó orosz válogatott legjobbja, sőt az egész torna egyik legkiemelkedőbb alakja volt Andrej Arsavin. Nem csoda, hogy több elitklub is szívesen látná a soraiban. Így aztán egyelőre(?) a Zenitben nem is játszhat!
De nincs gond, mert nélküle is remekel az UEFA-kupa-győztes szentpétervári csapat, és megkezdte a felzárkózást az élbolyhoz. Van hova kapaszkodni, hiszen 16 pont a fehér-kékek lemaradása a Rubin Kazanytól. No de azért nem ekkora a baj, hiszen öt mérkőzéssel kevesebbet játszott Advocaat csapata. Az UEFA-kupa menetelés idejére ugyanis felmentést kaptak a bajnokik alól. Megérte.
A hétvégén 5-1-re szétverték a Tom Tomszkot. Mégpedig a két legjobb játékosuk, Arsavin és Pogrebnjak nélkül! A pöttöm irányító el szeretné hagyni az egyesületet, leginkább a Barcelonába igazolna, és amíg nem dől el a sorsa, nem játszatja a holland tréner. A középcsatár pedig még mindig az Eb előtti sérülését nyögi. Helyettük Dominguez és Tekke támadott, a gólokat viszont Fajzulin és Timoscsuk szállította: kettő-kettőt vállaltak.
A Szpartak Nalcsik ellen is hiányozni fog a két klasszis, sőt Krizanac is, akit meg kiállítottak. De a Petrovsky Stadionban ismét nyerni fog a Zenit, gyakorlatilag mindegy is, hogy ki az ellenfél. A Tom előtt a Bayernt is lemosták Gyenyiszovék.
A hendikepet is meg lehet kockáztatni, elég jól fizet.
1. Zenit Szentpétervár - Szpartak Nalcsik
H – Sportingbet: 1,30; Bwin: 1,25; bet-at-home: 1,30 (0-1 hendikep: 1,70)
Labdarúgás – orosz Premier League
fogadási határidő: szerda, 17.30
2. Ham-Kam - Rosenborg
V – Sportingbet: 1,65; Bwin: 1,65; bet-at-home: 1,70
Labdarúgás – Tippeligaen
fogadási határidő: szerda, 19.00
2008. július 8, kedd at 2:32 du.
hamkam = derby.
kivárok vele holnapig…
2008. július 8, kedd at 3:00 du.
vagyis szted tuti a 2-es?
2008. július 8, kedd at 3:07 du.
a derby-törvény szerint kétségtelenül.
kis kétség a szívemben, hogy ez a rosenborg már nem a BL-lel kacérkodó favorit…
2008. július 8, kedd at 3:08 du.
múlt héten mondjuk a molde is elkalapálta őket, aztán azok is elég krumplik.
ej, ej.
2008. július 8, kedd at 3:10 du.
DNB…
2008. július 8, kedd at 3:11 du.
igen. nekem is nagyon gyanús - volt - az iksz. nem elég erős már ez a Rosenborg.
2008. július 8, kedd at 4:12 du.
én egyiket sem merném megjátszani,mert a zenitet féltem egy olyan csapattal szemben aki ki-ki meccseket játszik ezért itt meglepő módon hv kimenet is elképzelhető,míg a norvég mérkőzés egyenlő eséllyel áll dv-re,már csak azért is mert a vendégeknek az intertotóval együtt pörgős időszakjuk van.
2008. július 8, kedd at 4:33 du.
nézegetem a zenitet is.
nekem tisztán nem vállalható.
DNB vagy kétesély - tökmindegy, melyik kettő…
2008. július 8, kedd at 9:31 du.
Csak azért írom be, mert az a hír járja, hogy nálunk nagyon sz@r oddsok vannak.
A tippmix-en
Zenit-Nalcsik H-ra 1.30 (0-1 handikep 1.88)
Tippmax-on
Hamm-Kamm-Rosenborg:4,2, 3.45, 1.72
2008. július 8, kedd at 9:35 du.
néha jók…
2008. július 8, kedd at 9:51 du.
Az Szrt-nél kb 87%-os a kifizetés
a Bwin-nél kb 89%
a Sportinbetnél pedig kb 92 %
Azért kb, mert ez mérkőzésenként a kerekítések miatt 0,02%-t ingadozhat.
2008. július 8, kedd at 10:09 du.
Ja a Tippmax lemaradt, ott 0,9 a kifizetési ráta.
2008. július 8, kedd at 11:08 du.
szvsz a sporting a legjobb.
a kínálat jolly joker.
2008. július 9, szerda at 8:16 de.
Nekem mind a két meccs gyanus! A Zenit oddsait már napokkal ezelőtt lecibálták (még a hand.k.-t is!!), ezért inkább a mindkét csapat rúg g. 2,05 (Sp.bet).
A Rosenborg pedig már nem a régi, hétvégén Int.totó meccs a f.oroszokkal (tudom nyertek az első mérk.-en), v.mint megérzés alapján 0v.1 gól (Tippmix 3,15 szorzó) és u.e. a Sp.beten (1,5 és 2,5 gól alatt).
Ezzel szemben ajánlom figyelmetekbe az Elfsborg hand.-es győzelmét!!
2008. július 9, szerda at 11:43 de.
hallo!Rosenborg sztem nem kerdeses h behuzza a ham-kam eleg gyatra tudomasom szerint.. mar csak azt varialom h tippmixen behuzzem e h felido Vendég és a vége is.. a zenit sztem meg kitomi ellenfelet
na jo ez lehet tulzas ,de sztem ok is huzzak
2008. július 9, szerda at 12:04 du.
smith, ha vendég a hamkam, gondolkodás nélkül bárki ellen, de otthon azért más a szitu. a kis bajnokságokban ugyanis hajlamosak lazítni a vendégek…
2008. július 9, szerda at 8:56 du.
A rohadék norvégoknak muszáj volt gólt rúgni a 87. és a 93. percben!
2008. július 9, szerda at 10:27 du.
Könyörgöm, aki hallja adja át: Gaál Miklóst nézze már meg valamelyik illetékes, ha már a második Amkar Perm alapembere!
Foglalkoznak itthon jól menedzselhető és eladható “futottak még” kategoriás játékosokkal. B, C, Ligás bajnokik, tarcsi-meccsek, korosztályos csapatok!?
2008. július 9, szerda at 10:32 du.
igazad volt Aron
meg is etettek a Rosenborgot 
2008. július 10, csütörtök at 8:19 de.
smith, nem igazán örülök neki. nem szeressem, ha egy kiszámíthatóan rossz széria megszakad. szerencsére a héten a ham-kammal totóilag nem kell foglalkozni.
no lám, a zenit is kikapott. 3-4, hmmm, nem semmi! szép vereség.
meg az elfsborg. hát, remélem, csak az intertotóra koncentrálás végett!
osztrákok… akurva. a mattersburg benyelt egy hatost!
az újonc egy nagy semmivel indított. a többi papír.