Európa-bajnoki elődöntős Magyarország!

foci Szólj hozzá te is

Még nem kapott gólt a magyar válogatott!

Nagyon úgy fest, hogy egy laza csehországi kerülővel végre sikerül visszakerülnie Magyarországnak Európa futballtérképére. Persze - egyelőre - nem a felnőttválogatottnak, hiszen a nagyok csak felkészülési mérkőzésen képesek nyerni, hanem az U19-es gárdának. Németh Krisztiánék ugyanis tétmeccsen, konkrétan Európa-bajnoki döntőben is képesek győzni!

Már a nyolcas döntőbe jutás is nagyszerű eredmény, sőt már-már csoda, mivel a selejtezőben azt a Portugáliát kellett megelőznie Sisa Tibor csapatának, melyről jól tudjuk, hogy milyen kiváló az utánpótlás-nevelése. És ha már kijutottak Komanék, rögtön győzelemmel nyitottak, Bulgária legyőzése egyben azt is jelentette, hogy a válogatott valószínűleg nem lesz utolsó a csoportjában, így részt vehet a jövő évi U20-as világbajnokságon!

Ez csütörtökön már biztossá is vált, amikor is Nagy Olivér góljával ismét 1-0-ra győzött Magyarország, mégpedig a címvédő Spanyolország ellen. Európa, sőt a világ egyik legjobb utánpótlásával rendelkező ibériai gárda legyőzése tényleg a csodával határos, de egyben bizonyíték, hogy ez a csapat bárkit képes legyőzni!

Mivel a csoport másik mérkőzésén Németország simán verte Bulgáriát, a magyar válogatott elődöntőt játszhat az Európa-bajnokságon! Hogy első, vagy második helyen jut-e tovább a csapat, az a vasárnapi németek elleni csoportdöntőn dől el.

Eredmények:

Bulgária - Magyarország 0-1
Gólszerző: Németh K. (10.)

Spanyolország - Magyarország 0-1
Gólszerző: Nagy O. (71.)

következik: Magyarország - Németország /Bwin: 4.40 - 3.60 - 1.65/
július 20., 20.00; Príbram

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 2 2 0 0 5–1 6
2. MAGYARORSZÁG 2 2 0 0 2–0 6

3. Spanyolország 2 0 0 2 1–3 0
4. Bulgária 2 0 0 2 0–4 0

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Csehország 2 1 1 0 2–0 4
2. Görögország 2 0 2 0 1–1 2
2. Olaszország 2 0 2 0 1–1 2
4. Anglia 2 0 1 1 0–2 1

4 hozzászólás: “Európa-bajnoki elődöntős Magyarország!”

  1. Csoki mondja:

    Vajon holnap a németekkel azon fogunk versenyezni hogyan bukjuk el a mérkőzést?

  2. andorka mondja:

    valamelyik tv adja a meccset szerintetek?

  3. totorobert mondja:

    valamelyik eurosportot beszélték a héten a barátaim!

  4. Csoki mondja:

    Eurosport 20 óra

Szólj hozzá te is!


Írd be a képen látható kódot.

WP Theme & Icons by N.Design Studio
Hírek RSS Hozzászólások RSS Bejelentkezés