Nincs veszíteni való

Fogadási-esélyek Szólj hozzá te is

Simon sajnos nem tud segíteni az elődöntőben

A magyar válogatott Európa legjobb négy csapata közé került! De jó is ezt leírni. És nem akárhogy ám, hiszen kiütötte a korosztály kimagaslóan legjobb válogatottját, Spanyolországot. Ezek után egy pillanatra sem szabad megijedni Olaszországtól! Ja, egyébként természetesen továbbra is az U19-es korosztályról van szó.

Sajnos ahogy az várható volt, nem sikerült a csoport élén végeznie a magyar válogatottnak, a németek jobbak voltak. Nem tudni, mennyire befolyásolta a végeredményt (1-2) az a tény, hogy több kezdőjátékos is hiányzott Sisa Tibor csapatából. Korcsmár két sárga lapja miatt eltiltását töltötte, Németh Krisztiánnak egy figyelmeztetése van, nem szerette volna a szövetségi kapitány, ha kap még egy sárgát, mert akkor ki kellett volna hagynia az elődöntőt.
Gulácsi és Koman pihent, ám ők kisebb sérüléseket is összeszedtek korábban. Nagy Olivér fél órát szerepelt volna, ám kapott egy rúgást, ami miatt bő negyed óra múlva le is kellett hozni. Szerencsére az elődöntőre felépül.

Szóval Sisa mester nagyjából azt a taktikát választotta, amit a nagyok Eb-jén Scolari, Van Basten és Aragonés is. Utóbbinak bejött, ám a másik két mester csapata búcsúzott.
Az olaszok nem taktikázhattak, mert a B-csoportban az utolsó forduló előtt még mind a négy a csapat továbbjuthatott. Végül legyőzték a hazai cseheket, és mindkét válogatott továbbjutott.

Az olasz válogatottban nem akárkik szerepelnek ám: a két csatár, Paloschi és Okaka Chuka nemhogy bemutatkozott a Serie A-ban, de már gólt is lőtt. Előbbi az AC Milan, utóbbi az AS Roma színeiben! Andrea Poli pedig a Sampdoria játékosa, vagyis Koman csapattársa, ő a csapat esze. Rajtuk kívül még Andrea Mazzaraninit tartják hatalmas tehetségnek, ám a Cisco Roma játékosa nem játszhat a magyarok elleni, mivel kiállították a csehek elleni mérkőzésen.
Tőlünk Simon fog hiányozni, a cserecsatár a németek ellen “sárgult be”.

Az olaszok esélyesebbek, ez nem kétséges, hiszen jóval magasabban jegyzett a futballjuk, sokkal nagyon a merítési lehetőségük. A magyar fiatalok azonban már nem egy sokkal esélyesebbnek tartott válogatottat legyőztek. Portugália és Spanyolország legalább olyan erős, mint a squadra azzurra. Sőt…

Remélhetőleg nem ijednek meg a lehetőségtől Némethék, és ugyanolyan okos, taktikus játékot mutatnak be, mint a hispánok ellen. És akkor… akkor eljuthatunk a hosszabbításig.

A másik ágról a németeket várom a döntőbe.

1. Magyarország U19 - Olaszország U19

D – Sportingbet: 3,40; Bwin: 3,55; bet-at-home: 3,40

Labdarúgás – U19 Európa-bajnokság, elődöntő
fogadási határidő: szerda, 17.30

2. Csehország U19 - Németország U19

V – Sportingbet: 1,80; Bwin: 1,80; bet-at-home: 1,80

Labdarúgás – U19 Európa-bajnokság, elődöntő
fogadási határidő: szerda, 20.15

18 hozzászólás: “Nincs veszíteni való”

  1. duduska mondja:

    Legyünk egy kicsit optimistábbak! Ami az U19-et illeti.Olyan szépen haladnak előre a fiuk.

  2. Vizes mondja:

    tudom h megint nem ide tartozik, de ha valaki tud mondjon ezekről véleményt:
    Szaturn MOszkva - Simnik Jaroslav H 1,51
    Sturm Graz - Mattersburg H 1,83
    Bazel - Grasshoppers H 1,57
    Zürich - Luzern h 1,5

  3. euroaron mondja:

    vizes, úgy vélem, a tippmix előnye, hogy megválogathatod, mire fogadsz.
    nem kell mindenre.
    remélem, nem pókerozol…

  4. Tox mondja:

    Kedves Vizes!
    Ugyan ezt tippeltem, jó eséllyel játszanak!!
    Hajrá!1000 .- téten 6500 nem rossz szimplán

  5. euroaron mondja:

    hogy meg ne sértődj: nekem ezek túl melegek.
    kihagynám.

  6. jano47 mondja:

    Nem minden papírforma arra való, hogy meg is játszuk! :D

  7. euroaron mondja:

    tippmixre inkább teniszt ajánlok.
    nadal és federer, pici de biztos szorzók, kötésben már +3,5%! az fél évi kamat!!! :D
    gonzales simán nyer, robredo is leszámol cilic-cel, és szintén komoly szorzós a davydenko-haas összecsapás, itt is érvényesül a papírforma: eddig négyből háromszor tomi vesztett…
    egyelőre ennyi, délután még tolok párat…

  8. Larios mondja:

    Oszi! Érdekelne, hogy a magyarok milyen klubbokban játszanak? Akiket tudok: Gulácsi, Németh, Simon (Liverpool), Debreceni (Honvéd), Korcsmár(Újpest), Koman (Samp’)

  9. oszi mondja:

    íme akkor a többi játékos, akit nem írtál le:

    Pokorni (Paks), Nagy Olivér (Pécs), Lengyel (Haladás), Iszlai (Veszprém -> valszeg Hali), Bajner (Liberty Arad -> West Ham).
    A többiek mind-mind MTK…

  10. Vizes mondja:

    euroaron, ki kell ábrándítsalak, pókerezem is :D

  11. euroaron mondja:

    akkor nem értem, miért vagy ilyen izgága… mindenre rámozdulsz… :)
    vagy ez ott is a játékstílusod? :D

  12. Vizes mondja:

    nem, ott akkor vagyok ijen “izgága” ha jó lapom van:D:D de eddig kopogjam be jönnek ezek a meccsek is

  13. Vizes mondja:

    Beis jött mind a 4 meccs +6500
    a mai indexem

  14. Tox mondja:

    Csak van bennünk valami közös Vizes!
    Szintén zenész 6500.-

    Erre mondj valamit:
    Kirilenko Maria - Vinci Roberta H 1.17
    Goerges Julia - Srebotnik Katarina V 1.2
    Portugal - Uruguay
    World Cup - Marseille 2008 H 1.5
    TPV Tampere - KäPa H 1.8
    Brazil - Russia
    World Cup - Marseille 2008 H 1.2
    Összesen: 4.5 szorzó 1000 téten.
    Szerintem tuti biztosak

  15. Vizes mondja:

    én a strandfocikkal nemtudok mit kezdeni, az ottani erőviszonyokat annyira nem ismerem. Én ezeket fogom teni:
    Valsta Syrauka - Hammarby V 1,45
    Fjönir - Viking Rejkjavik H 1,52
    Söderling - Djokovic V 1,14
    Davigyenko - Kiefer H 1,43
    Andrew - Nadal V 1,08
    Ac Oulu - Tp-47 h 1,53
    Palmerias - Santos H 1,67

  16. Tox mondja:

    AC Oulu - Tp - 47 már elbuktuk. Döntetlen lett

  17. Vizes mondja:

    el…….faxom bele, am ha akarsz meccsekről beszélni adj egy msnt, azon többször vok mint itt

  18. Tox mondja:

    Oké!
    benko.pal21@freemail.hu

Szólj hozzá te is!


Írd be a képen látható kódot.

WP Theme & Icons by N.Design Studio
Hírek RSS Hozzászólások RSS Bejelentkezés