Bronzérmesek lettek a srácok

foci Szólj hozzá te is

A magyar U19-es labdarúgó-válogatott bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon! Ezek a száraz tények, ám ebben a hírben lényegesen több van. Ez az egy mondat akár a magyar foci felemelkedésének záloga is lehet, hiszen ezek a srácok már U17-es Eb-n is szerepeltek, és kiharcolták a jövő évi U20-as világbajnokságon való részvételt is!

“Csak” bronzérem. így élik most meg a csehországi szereplést a fiúk, ami persze nem is csoda, hiszen a plzeni elődöntőben jobban játszottak, mint a regnáló felnőtt világbajnok Olaszország hasonló korú csapata. Meg hát, ha már egyszer Portugália, Spanyolország és Bulgária legyőzésével idáig eljut egy csapat, akkor nem szeretne az elődöntőnél megállni.

Ám sajnos nem volt szerencséjük Némethéknek, hiába voltak masszív fölényben az első félidőben. És most nem az elfogultság beszél belőlem. Az olasz kapitány is így látta: „Nagyon nehéz mérkőzés volt, de egy Európa-bajnokság elődöntője sohasem könnyed játszadozás. Az első félidőben nem találtuk a ritmust, de szilárdan védekeztünk, és átvészeltük a nehéz időszakot” – mondta Rocca mester.

Aztán a szünetben be is cserélte Forestierit, aki végül egy pazar góllal eldöntötte a továbbjutás sorsát. Egy gyönyörűen kisakkozott támadás végén bokából elpöccintette a golyót Gulácsi mellett, akinek ez volt az első, és egyben utolsó kapott gólja a tornán.
Komanék azonban nem lógatták sokáig az orrukat, és komoly attakba kezdtek. Némethnek - akit egyébként rendre hárman-négyen fogtak -, Busainak és Szabónak is volt egy-egy remek lövése, de a legnagyobb helyzetet Gosztonyi hagyta ki. Az MTK szélsője a 93. percben kicsit kisodródva lőtt, de sajnos csak a kapufát találta telibe.

Maradt tehát a 0-1, és a bronzérem. Könnyes szemmel, magukba roskadva ültek a srácok a füvön, hiszen érezték ők is, hogy jobban játszottak az olaszoknál, megérdemelték volna a döntőbe jutást. De ennél sokkal fontosabb a jövőre szempontjából, hogy Sisa Tibor csapata kvalifikálta magát a jövő évi egyiptomi világbajnokságra, ahol ismét villanthatnak valamit a tudásukból.
Sőt még ennél is fontosabb, hogy a fejlődésük töretlen legyen, és néhány év múlva ellepjék a nagyválogatott öltözőjét. Németh, Simon, Gulácsi, Koman és Bajner komoly nyugati klubban fejlődhet, és az “emtékások” is jó helyen vannak. Reméljük a legjobbakat!

Szép volt srácok!

U19-es Európa-bajnokság, elődöntő

Olaszország U19 - Magyarország U19 1-0
Plzen, 3000 néző
gólszerző: Forestieri (65. perc)

1 hozzászólás: “Bronzérmesek lettek a srácok”

  1. duduska mondja:

    Én nagyon büszke vagyok az U19-es csapatra.Igen is jó a bronzérem.Onnan már “csak”két lépés a bajnoki címig.

Szólj hozzá te is!


Írd be a képen látható kódot.

WP Theme & Icons by N.Design Studio
Hírek RSS Hozzászólások RSS Bejelentkezés