júl 22
A magyar válogatott Európa legjobb négy csapata közé került! De jó is ezt leírni. És nem akárhogy ám, hiszen kiütötte a korosztály kimagaslóan legjobb válogatottját, Spanyolországot. Ezek után egy pillanatra sem szabad megijedni Olaszországtól! Ja, egyébként természetesen továbbra is az U19-es korosztályról van szó.
Sajnos ahogy az várható volt, nem sikerült a csoport élén végeznie a magyar válogatottnak, a németek jobbak voltak. Nem tudni, mennyire befolyásolta a végeredményt (1-2) az a tény, hogy több kezdőjátékos is hiányzott Sisa Tibor csapatából. Korcsmár két sárga lapja miatt eltiltását töltötte, Németh Krisztiánnak egy figyelmeztetése van, nem szerette volna a szövetségi kapitány, ha kap még egy sárgát, mert akkor ki kellett volna hagynia az elődöntőt.
Gulácsi és Koman pihent, ám ők kisebb sérüléseket is összeszedtek korábban. Nagy Olivér fél órát szerepelt volna, ám kapott egy rúgást, ami miatt bő negyed óra múlva le is kellett hozni. Szerencsére az elődöntőre felépül. Olvass tovább »
júl 19

Európa talán két legjobb utánpótlásával rendelkező válogatott, Portugália és Spanyolország sem tudott gól lőni a magyar U19-es válogatottnak. Pontosabban Gulácsi Péternek. A Liverpool reserve kapuvédője eddig makulátlan a tornán, most viszont a németek következnek!
Azok a németek, akik az előző két mérkőzésükön öt gólt szereztek! A spanyoloknak kettőt, azokat a bolgárokat meg, akiket mi 1-0-ra vertünk 3-0-ra lemosták. Úgy tűnik, hogy Hrubesch csapata most a torna legjobbja. Olvass tovább »
júl 17

A norvég bajnokság egyik legjelentéktelenebb indulója a Lyn Oslo. 1968 óta az égvilágon semmit sem nyert a fővárosi gárda, igaz ebben az évezredben valahogyan már kétszer felkapaszkodott a dobogóra, ami sikernek könyvelhető el. Most ismét jó úton járnak az oslóiak, hogy megcsípjenek egy érmet.
Azt hiszem, talán egy olyan esemény történt, amiről nagyjából beugorhat a Lyn Oslo neve: ebből a csapatból igazolt Obi Mikel a Chelsea-hez. Két éve ebből az üzletből 2 millió font került az Oslo kasszájába. Ám a következő kiírásban mégis csak a kilencedikek lettek.
Ebben az évtizedben mindvégig az első osztályban indulhattak - 2000-ben jutottak fel -, és kétszer feljutottak a dobogóra. Aztán ennyi. Legutóbb 1968-ban lett bajnok a Lyn Oslo. Idén sem lesz, ez rögtön borítékolhatom is. Ám most legalább ismét olyan biztatóan játszanak a fővárosiak, hogy esély nyílt a dobogóra. Olvass tovább »
júl 15

Nem panaszkodhatnak a dán UEFA-kupában induló gárdák, hiszen könnyen verhető, és könnyen megközelíthető csapatokat kaptak. Persze a területi sorsolás miatt olyan nagyon nem is szívhattak, mint mondjuk a magyarok, vagy az osztrákok
A dán Superliagaen második helyére befutott FC Midtyllandnak a Bangor City jutott, az elmúlt évtized legeredményesebb dán csapatának, az FC Köbenhavnnak pedig az észak-ír Cliftonville. Mindkét dán dobogós tehát a szigetekre utazik. Könnyed túra, kellemes ellenfelek. Olvass tovább »
júl 10
Az ír Premier League élcsapatai vendégként több pontot szereznek, mint a saját pályájukon. Jó hír, hogy közülük kettő most hétvégén is utazik, ráadásul egy-egy harmatosan szereplő gárdához. Három bajnokesélyes ír egylet meccsét ajánlom.
A vesztett pontokat tekintve a Bohemians áll a legjobban, ám a fővárosi csapat nemzetközi szereplése miatt két meccsel kevesebbet játszott, így a St. Patrick’s áll a tabella élén. Az Athletic idegenben még veretlen, 6-2-0-ás a mérlege. Az előző két mérkőzésén parádézott. Olvass tovább »
júl 08
Az Európa-bajnokságon elődöntőig jutó orosz válogatott legjobbja, sőt az egész torna egyik legkiemelkedőbb alakja volt Andrej Arsavin. Nem csoda, hogy több elitklub is szívesen látná a soraiban. Így aztán egyelőre(?) a Zenitben nem is játszhat!
De nincs gond, mert nélküle is remekel az UEFA-kupa-győztes szentpétervári csapat, és megkezdte a felzárkózást az élbolyhoz. Van hova kapaszkodni, hiszen 16 pont a fehér-kékek lemaradása a Rubin Kazanytól. No de azért nem ekkora a baj, hiszen öt mérkőzéssel kevesebbet játszott Advocaat csapata. Az UEFA-kupa menetelés idejére ugyanis felmentést kaptak a bajnokik alól. Megérte. Olvass tovább »
jún 26
Tegnap este egy igen jó kis meccsen Németország érvényesítette a papírformát, és elbúcsúztatta a nagy szívű török gárdát. Akik pedig megint rúgtak egy gólt a meccs legvégén. Ha Spanyolország is bejut a döntőbe, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy papírforma született…
Merthogy a torna elején Németországot és Spanyolország tartották a bukik a legesélyesebbnek, erre a két válogatottra fizettek a legkevesebbet. Ki gondolta volna, hogy akár meg is valósulhat a jóslat!? Olvass tovább »
jún 25
Törökország csodáról beszél. Érthető, hiszen Fatih Terim futballválogatottja háromszor is csodaszámba menő tettet hajtott végre. A negyeddöntőben a 122. percben egyenlítettek, majd kiütötték Horvátországot. A németek viszont lerángatják őket a földre!
Nem csak arról van szó, hogy negyedszer már nem lehetséges. Hiszen, ha háromszor megcsinálták, akkor már még egy meg sem kottyanna nekik. Csakhogy Németország nem az a csapat, aki ellen fordítani lehet egy-két percen belül. Olvass tovább »
jún 21
Tegnap végigszenvedtünk a torna egyik leggyengébb mérkőzését, a rendes játékidőben szinte semmi sem történt. A hosszabbításban annál inkább… Ma viszont a két legszebb focit játszó válogatott csap össze. Hollandia eddig pazar, az oroszok viszont feljövőben!
Hollandia vagy a holland focit játszó Oroszország? Ez az egyik kérdés a ma esti mérkőzés előtt. Marco van Basten együttese a torna legesélyesebb csapatává nőtte ki magát a csoportkörben mutatott játéka alapján. Olvass tovább »
jún 20
A felső ágon Németország már elődöntős, ma derül ki, hogy kivel küzdhetnek meg Ballackék a döntőbe jutásért. Ha az esélyesebb horvátok veszik az akadályt, akkor jöhet a csoportmeccs visszavágója!
Most már illik komolyan venni Törökországot, elvégre két meccset nyert meg vert helyzetből. Ráadásul a másodikat, a csehek ellenit 0-2-ről fordították meg a félholdasok! Pedig Csehország védelme Európa egyik legjobbja. Nihat kétszer is feltörte az utolsó tíz percben. Olvass tovább »
Legfrissebb hozzászólások