Az edzőnek már mennie kellett

Fogadási-esélyek Nincs hozzászólás »

A meccs után a pirosak kerültek padlóra

A Dinamo Kijev elleni csúfos hazai vereség után elbúcsúzott a Szpartak Moszkva a Bajnokok Ligájától és az edzőtől is. Most következnek a játékosok!? A roppant erős keretet ugyanis azért építgették évek óta Moszkvában, hogy minden egyes idényben a nemzetközi porondon szerepeljen a csapat, lehetőleg a BL-ben.

Volt néhány komoly meglepetés a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körében is, de talán a legnagyobb a Szpartak csúfos hazai bukása volt. Nem valószínű, hogy sokan számítottak a Dinamo Kijev 4-1-es győzelmére. Pláne ugye a Luzsnyiki Stadionban.
A Dinamo azonban remekül játszott és Bangoura, valamint Milevszkij két-két góljával gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutást. Pedig Bazsenov 5. percben lőtt találatával még a hazaiak vezettek. Olvass tovább »

Eddig mindenkit hülyére vertek…

Fogadási-esélyek, olimpia 3 hozzászólás »

Wade a legponterősebb

Már-már Dream Team szinten pattogtat az idei U.S. Team, hiszen Bryanték is alaposan beledöngölik a parkettába az aktuális ellenfelüket. Annyira nagy különbséggel ugyan nem győznek, mint anno Jordanék, ám Barcelona óta rengeteget fejlődött a többi ország.

Olyannyira, hogy momentán nem is az USA a címvédő, hanem az argentin válogatott. Róluk is ejtek pár szót, de előbb a százszázalékos amerikaiakról. Bár sokat nem érdemes polemizálni a játékukat, hiszen még nem volt szoros meccsük. A “legizgalmasabb” összecsapás a hellének elleni 92-69 volt… Olvass tovább »

Most idősekkel próbálkoznak

Fogadási-esélyek 1 hozzászólás »

Giuly a Romától tért haza

Minden évben bevásárolnak Párizsban, mondván, hogy majd most jól megszorítják a Lyont. Ehelyett viszont a bennmaradás is csak az utolsó fordulóban jött össze a PSG-nek. Most más utat választottak a fővárosiak. Jöjjenek a nagy öregek! Makelele, Giuly és Thuram leigazolásától várják a felemelkedést. Azonban már az idény elején légy került a levesbe, mivel a világbajnok bekk, Lilian Thuram szívproblémái miatt inkább visszavonult.

Az előző idényben elért 16. hely ismét arra ösztönözte a párizsi vezéreket, hogy új útra lépjenek. Ez pedig rutinnal van kikövezve. Megszerezték Giulyt a Romától és Makelelét a Chelsea-től, tehát a csapat váza igen tapasztalt lesz. Olvass tovább »

Gyurta - Európa-csúcs és döntő

Fogadási-esélyek, olimpia Nincs hozzászólás »

Gyurta érmet nyerhet

Gyurta Dani szenzációs úszással jutott az középdöntőbe, ahonnan egy árnyalattal gyengébb idővel ugyan, de simán bejutott a 200 méteres mellúszás döntőjébe. Négy éve senki sem várta őt a dobogóra, Pekingben ez már nem lenne meglepő. De vajon mire elég egy Európa-csúcs?

Gyurta Dániel kisfiúként nyert ezüstérmet Athénben, aztán viszont, ahogy az benne is volt pakliban, hamar megcsömörlött, kicsit elterelte a figyelmét, hogy tinédzserként celeb lett. Kihagyta a vb-t, visszaesett a teljesítménye. Olvass tovább »

Igazságtalan az élet

Fogadási-esélyek 5 hozzászólás »

Rágós, megemészthetetlen falat lesz az Atlético

Bizonyára valami ilyesmit gondolhattak a Schalke és az Atlético Madrid háza táján, amikor egymás mellé került a két csapat neve a Bajnokok Ligája-selejtezőjének(!) sorsolásán. Bár lehet, hogy csak a gelsenkircheniek átkozták a Fortunát, hiszen ők jártak rosszabbul. A két klasszis gárda közül az egyiknek csak az UEFA-kupa jut!

Ha csak abból indulunk ki, hogy lesz egy Levszki Szófia-BATE Boriszov és egy AaB Aalborg-FBK Kaunas mérkőzés is az BL főtáblájára jutásért, akkor egyáltalán nem csodálkozom, hogy bosszankodnak a németek. Kaptak egy ellenfelet a nem kiemeltek közül, amely a kiemeltek között is erősnek számított volna. Igen ám, de csak negyedik lett a spanyol ligában az Athlético, úgyhogy mehetett a “gyengék” közé. Olvass tovább »

Olimpia - Az olaszok kipipálják a csoportkört

Fogadási-esélyek, olimpia Nincs hozzászólás »

Giovinco szenzációs gólt lőtt

Honduras elleni könnyed játszadozás után Dél-Korea következik az olasz olimpiai válogatottnak. Casiraghi mindössze egy túlkorost nevezett a tornára, ám ennek ellenére természetesen csak az aranyérem érdekli őket. A nyitómeccsükön meggyőző volt! Most meg jöhet a továbbjutás.

Megmondom őszintén, én felelőtlenségnek tartottam - sőt még most is -, hogy az olasz gárda mindössze egy túlkorost vitt ki magával Pekingbe, és az sem egy klasszis, hanem egy átlagos képességű támadó. Mellesleg Rocchi nem is játszott Honduras ellen. Igaz az Acquafresca - Rossi duó Giovincóval megtámogatva igen jól működött. Mindhárman gól rúgtak. A mélynövésű (164 cm!) játékmester, Sebastian Giovinco elképesztő nagy gól rúgott, amivel meg is törte a közép-amerikaiak ellenállását. A vége 3-0 lett. Olvass tovább »

Termelni kellene a gólokat Bécsben

Fogadási-esélyek 2 hozzászólás »

Csúnyán megégtek a zöldek Cipruson

Nem szeretnék kárörvendőnek tűnni, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy az osztrák szomszédainknál is komoly válságba került, de legalábbis hamarosan kerül a foci. Az osztrák bajnok Rapid Wien hatalmas tockost kapott Cipruson. Szerintem ez nem kicsit égő.

Mi már megszokhattuk, hogy leég a pofánkról a bőr egy-egy futball-eredmény után, sőt már lassan immúnisok leszünk. Ugye mindenki emlékszik a világraszóló megaláztatásra, amit a Debrecennek kellett megélnie Szkopjében? A helyi Rabotnicski 4-1-re szétzúzta a magyar kirakatcsapatot.
A múlt héten a “sógorok” is megéltek egy hasonló szégyent. Bajnokcsapatuk, a bécsi Rapid 3-0-ra kikapott a ciprusi aranyérmes Anorthoszisz pályáján. Olvass tovább »

Töki tarthatatlan, beindul a Paks?

Fogadási-esélyek 8 hozzászólás »

Töki akár a válogatottba is bekerülhetne

Eddig is tudtuk, hogy Tököli Attila nagyszerű képességű támadó, még mindig az egyik legjobb a magyar mezőnyben. Ha épp olyan kedve van, nem nagyon lehet tartani. Kecskeméten jó hangulatban volt, mindjárt lőtt is kettőt. így aztán a Paks győzelemmel nyitott, és meglehetősen jó esélye van arra, hogy megduplázza pontjai számát a tolnai gárda.

Kecskeméten nehéz nyerni, erről a fradisták tudnának mesélni. A Paks azonban - egy egykori Fradi-edzővel - képes volt három pontot szerezni a lilák otthonában, igaz nem kis szerencsével. Egészen biztosan máshogy alakult volna a mérkőzés, ha a kecskemétiek fél kerete nem a kórházban töltötte volna a meccsnap délutánját. A romlott torta azonban keresztül húzta Szivics mester számításait. Olvass tovább »

Ez meg melyik Győr?

Fogadási-esélyek 2 hozzászólás »

Nikolovnak a szélről kell megbontania a grúz védelmet

Nagyszerű tavaszt produkált Egervári Sándor csapata, a Győri ETO, az őszi hatodik-hetedik helyről egészen a dobogóig jutottak Starkék. Ezzel kiérdemelték az UEFA-kupa-indulást, ám egyelőre úgy látszik, nem sikerült valami fényesre a nyári felkészülés.

Vagy későbbre időzítette a jobb formát Egervári mester!? Az biztos, hogy most nagyon szenved a zöld-fehér csapat, pedig sikerült megerősíteniük a tavaszi gárdát: az újpesti Kovács Zoltán nagy fogás volt, és a szlovák Bicak is egykoron felnőtt válogatott volt. Ehhez képest a Zesztafoni elleni hazai meccsét nem volt képes megnyerni a Győr, pedig nem egy magasan jegyzett gárda a grúz. Olvass tovább »

Válogassatok kedvetekre

Fogadási-esélyek 1 hozzászólás »

Az Esbjerg (kék-fehér) az újonc Vejlét látja vendégül

Ha már egyszer Tippek.com néven fut a site, hát tegyünk ennek eleget maradéktalanul. Körülnéztem a piacon, hogy mit kínálnak a hétre, elvégre az a dolgom, hogy helyettetek ezt megtegyem. Itt van tehát nektek néhány meccs, melyre talán érdemes fogadni, itt a neten.

A nagyobb bajnokságok - Premiere League, Primera División, Seria A, Bundesliga, Ligue 1 - még nem rajtoltak el, ám egyre több érdekesebb liga kezdte el az új idényt. Mindet átnéztem, de ez a pár mérkőzés csak ízelítő, hiszen több száz esemény van. Olvass tovább »

WP Theme & Icons by N.Design Studio
Hírek RSS Hozzászólások RSS Bejelentkezés