Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
jún06

Eb-Tippjáték – 1. nap

 Eb-tippjáték 8 hozzászólás

Simao Sabrosa Akár 300 eurót is nyerhetsz! Ezt semmiképpen sem hagyhatod ki, tedd magad próbára és nyerj egy zsák pénzt a Sportingbet támogatásával induló Eb-tippjátékon!

Az Eb-tippjátékunk első bevetése az A-csoporttal kezdődik, a nyitómeccsen Svájc Csehországgal vezeti föl a kontinenstornát, majd következik a négy évvel ezelőtti ezüstérmes, az egyik legnagyobb esélyes Portugália.

Svájc – Csehország
07/06/2008 18:00

Sportingbet: 2.70 – 3.00 – 2.50

Nyitómeccs. Ezt a szó nagyon sok mindent jelent azon kívül is, hogy az aktuális torna első mérkőzése, igen csak behatárolja a lehetőségeket. Legalábbis a legtöbb esetben, hiszen azért nem törvényszerű.
No de miről is van szó. Elsősorban arról, hogy a legritkább esetben esik sok gól a nyitómeccseken. Aztán meg az is jellemző, hogy nem születik győztes. Tavaly egyik esett sem következett be, mivel Görögország 2-1-re nyert Portugália ellen, ám az azt megelőző három Eb-rajt 1-1-el végződött.

Most két közel azonos erősségű csapat, Svájc és Csehország játssza az első mérkőzést. A svájciakat minden bizonnyal feldobja, hogy otthon, saját szurkolóik előtt, a saját rendezésű Európa-bajnokságon játszhatnak. Így hiába erősebbek egy gondolattal a csehek, mégsem gondolok vendéggyőzelemre.

A cseh védelem elképesztően erős, a selejtezőben mindössze öt gólt kaptak Ujfalusiék! Az előrejáték viszont Nedved és Rosicky hiánya miatt akadozni fog.
Mindent összevetve döntetlent várok, ami vagy gólnélküli lesz, vagy 1-1.

Portugália – Törökország
07/06/2008 20:45

Sportingbet: 1.70 – 3.25 – 4.80

A második meccs sokkal számomra kevesebb kérdést vet fel. Scolari mester gárdája a végső győzelemre is esélyes, hiszen fantasztikus játékosok alkotják, náluk játszik a világ legjobb formájában lévő futballistája, Cristiano Ronaldo. A török gárda viszont nehezen jutott ki a tornára, és azóta sem túl meggyűző.

A Ricardo – Bosingwa, Ricardo Carvalho, Pepe, Jorge Ribeiro – Miguel Veloso, Fernando Meira – Quaresma, Simao/Deco, C. Ronaldo – Nuno Gomes felállású gárda le kell hogy győzze török ellenfelét.

június 07. - A-csoport

Szavazáshoz jelentkezz be!

Eddig 38 tipp érkezett.

1 x 2 tipp  
1. Svájc - Csehország 16% 50% 34% x
2. Portugália-Törökország 84% 11% 5% 1

Játékszabályok, játék menete



Hozzászólások
  • euroaron június 07. 12:43 (#1) | Válaszolok

    oszi, csak egy ötlet.
    a következő játéknapok felvezetéseként amolyan paliklaci stílusban megemlíthetnéd, hogy kik vezetik éppen a mezőnyt. nyilván az első körben nagy lesz elől a tömörülés, de félidő után már kommentelhetővé válik az élboly… ;)
    izgi lenne így, mint egy antik római lovaskocsiverseny! :)

  • antal.fazekas június 07. 13:11 (#2) | Válaszolok

    Ez nekem is tetszen. Jó lenne látni, h ki hol áll. :-)
    Mondjuk én most kockáztattam. 2-2-öt tippeltem.

  • totorobert június 07. 13:45 (#3) | Válaszolok

    Aron!Mi a rálátásod megint Te nyersz,vagy azért mi is próbálkozzunk? :-D

  • euroaron június 07. 14:44 (#4) | Válaszolok

    nagy volt a verseny az előbb is, és nemhivatalosan izolder nyert ám, nem én!
    itt most nem a papírformát kell fogni, szóval… ezen a nyáron új bajnok születik! :)

  • jano47 június 07. 20:31 (#5) | Válaszolok

    Boldog névnapot és sok-sok jólfizető 13+1-eseket kívánok totorobert-nek és valamennyi druszájának!

  • totorobert június 07. 20:46 (#6) | Válaszolok

    Óóó!Hát nagyon szépen köszönöm jano a jókívánságot és ígérem,hogy amikor bejön a plusszos vagy nagy nyeremény,akkor kocsmázunk egyet valamelyik elit lebulyban valahol az országban!Kívánom Neked a sikerélményeket a totózásban is és más területeken is ! :-D

  • totorobert június 07. 20:52 (#7) | Válaszolok

    Hopsz!Most jut eszembe jano,hogy Te is a 9 kétesélyt lököd,tudsz nekem alacsoy oszlopszámú 1 hibapontos kulcsot ajánlani!Köszi!

  • jano47 június 07. 23:12 (#8) | Válaszolok

    A klasszikus: 7 2esély bontva + 2 2esély fizetve=64 oszlop: 3200Ft


Szólj hozzá Te is!