Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
feb17

A Milan játszott, a MU nyert – videó

 foci 5 hozzászólás

Rooney két gólja minden bizonnyal továbbjutást ér

Rooney két gólja minden bizonnyal továbbjutást ér

Félelmetes félidőt nyújtott kedd este a Milan a Manchester United ellen, nagyjából húsz perc alatt akár el is dönthette volna a továbbjutást a lombard együttes. Csakhogy a helyzetek kimaradtak, a nyomás nem érett góllá, aztán Fortuna megszorította a MU kezét…

Ronaldinho már a harmadik perc elején vezetést szerzett a Milannak, de utána sem lankadt a lelkesedés, nyomasztó fölényben voltak a piros-feketék, komoly pressziót fejtettek ki az angolok védelmére. Antonini, Ronaldinho és Huntelaar is nagy helyzetet hagyott ki. A két brazil szélső bolondot csinált Rafaelből és Evrából, Didának pedig semmilyen védeni valója sem volt. Aztán jött a 35. perc… Paul Scholes, a veterán középpályás Fletcher beadását továbbította a Milan kapujába. Sokkoló volt, több okból is. Egyrészt ugye addig nem lőttek kapura a “vörös ördögök”, másrészt pedig a rőt Paulnak óriási mákja volt. Jobban luftot rúgott, de a támaszkodó balt útban volt, épp eltalálta a labda és arról begurult a jobb sarokba.

A második játékrész már a Manchesteré volt, Rooney kettőt vágott, de Seedorf élményszámba menő gólja még valamennyire életben tartotta a Milan továbbjutási reményeit. Mellesleg utóbbiért érdemes focit nézni…

AC Milan – Manchester United 2-3 (1-1)
gól: Ronaldinho (3.), Seedorf (85.), illetve Scholes (36.), Rooney (66., 74.)

Nézzétek meg a meccs összefoglalóját:



Hozzászólások

Szólj hozzá Te is!