Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
máj23

Gera bosszúja… – videó

 foci 1 hozzászólás

Gera hatalmas butaságot tett

Gera hatalmas butaságot tett

Az már korábban eldőlt, hogy a méltatlanul és érthetetlenül kevés játéklehetőség miatt Gera Zoltán a nyáron távozik a Fulham együttesétől, az utolsó fordulóban mintegy búcsúzásul Hughes menedzser adott húsz percet a válogatott csapatkapitányának. Amiből végül csak négy lett, Gerzson a kiállítás sorsára jutott, a Fulham meg ezért eleshet az El-indulástól. “Nemes bosszú!?…”

Gera a 71. percben lépett pályára az Arsenal elleni idényzáró bajnokin, a 75. percben pedig páros lábbal rácsúszott Vermaelenre, az “ágyúsok” belga középhátvédjére, amiért azonnal kiállították. Ez azért is kellemetlen a Fulham számára, mert az UEFA fair play-listáján a fővárosi fehérek és a közben kieső Blackpool harcolt az angolok közül az El-be jutásért az utolsó forduló előtt. Eddig egyetlen piros lapot sem kapott a Fulham, Gera Zoli kiállítása miatt azonban elképzelhető, hogy a Blackpoolé lesz a kvóta.
Gera emberi és sportemberi oldalát is jól ismerjük, így nem kérdés, hogy csak a túlfűtött bizonyítási vágy tombolt benne, semmiféle bosszúról nem lehetett szó. De nagy butaságot csinált, ez nem kérdés.

Az illetékesek ma este hozzák meg a döntésüket.


Címkék: , ,

Hozzászólások

Szólj hozzá Te is!