Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
feb19

Liverpool–Besiktas, reváns a hét évvel ezelőtti 8–0-ért?

 Európa-liga, foci Nincs hozzászólás

A Bajnokok Ligája után az Európa-liga is felébredt. A Besiktas most revánsot vehet a hét évvel ezelőtt elszenvedett liverpooli 8–0-ért. Megnézzük, összejöhet-e a törököknek.

A Liverpool hazai pályán fogadja a török Besiktast. Ennek inkább az angolok örülhetnek és nemcsak a hazai pálya miatt, hanem az emlékek miatt is: a BL 2007–2008-as kiírásában ugyanis egy laza 8–0-s eredménnyel küldte haza a fekte-fehéreket:

Az angol csapat a Bajnokok Ligája-csoportjában harmadik helyen zárt a Real Madrid és a Basel mögött, így történhetett meg az, hogy az El-ben folytatja nemzetközi kupaküzdelmeit.

A vörösök legutóbbi 16 meccsükön mindössze 1 alkalommal szenvedtek vereséget (10-5-1), utolsó 5 hazai meccsükön pedig török ellenfél nem tudta őket legyőzni (4-1-0).

Raheem Sterling visszatérhet a csapatba, azonban Lazar Markovicot négymeccses eltiltással sújtották a Basel elleni akciója miatt, így ő biztosan kimarad Brendan Rodgers keretéből.

A Besiktas a 2014–2015-ös kiírásban már két angol együttessel is megmérkőzött, az Arsenallal a BL-selejtezőben, majd a Tottenhammel az El-csoportküzdelmek során, ezeken mindössze egy vereséget szenvedett (1-2-1). A Liverpoolhoz vezető út közel hibátlan, pontosabban vereségtől mentes volt az isztambuliak számára, 3-3-0-s mutatóval és 11-5-ös gólkülönbséggel zártak az El-kvartettjük élen.

A Besiktas vezeti hazája bajnokságát, legutóbbi 5 idegenbeli meccsét 4-1-1-es mutatóval hozta le.

A török együttesnél szép számmal akadnak hiányzók: Tomás Sivok, Alexander Milosevic, Ismail Köybasi és Cenk Tosun sem léphet pályára, de a csapatkapitány, Tolga Zengin kapus sem. A tapasztalatot (és a gólokat?) Demba Ba garantálja – a szenegáli játékos a Newcastle és a Chelsea korábbi játékosaként pontosan tudja, milyen a vörösök ellen játszani.

A Liverpool remek szériában van, otthon a török csapatok ellen pedig megy a szekér. Behúzza ezt a meccset is az Anfield Roadon.

Tippünk tehát:
H – TippmixPro: 1.58

Ha még nem fogadtál soha online, olvasd el a TippmixPro – regisztrációtól a fogadásig című írásunkat.




Szólj hozzá Te is!