Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
márc14

Még mindig szeretjük a magyar focit… – tudósítás

 foci 1 hozzászólás

teltház lesz az Albert Stadionban!

…feltéve, ha valamennyire szórakoztat és persze, ha nyer a csapat, melyért dobog a szívünk. A válogatott mostanság, ahogy a kollégák írni szokták, szerethető lett, de természetesen a Fradiért is még mindig sok szívben fellángol a szerelem, de az elmúlt években ez az érzés inkább csak takaréklángon pislákolt.

16 éven aluliaknak csak felnőtt felügyelete mellett ajánlott elolvasni :) Az NB II ellenére is nem egyszer megtelt az Albert Stadion, de a feljutás soha sem sikerült, igazi magyaros történet ez, de ez egy másik post témája lehetne. Most itt vannak az angolok, és ha tetszik, ha nem ennek látható, kézzel fogható jelei vannak. Azon kívül persze, hogy ha nem léptek volna színre McCabe-ék, már múlt időben beszélhetnénk a patinás Ferencvárosról.

Szóval a jelek: a csapat elképesztő munkát végzett a télen, érkezett még néhány fiatal, de rendkívül motivált angol srác, felépült Ashmore és Ferenczi is. Az eredmény a Tököl ellen látható volt. Kiütés.

Ezek után nem tehettem meg, hogy nem megyek ki a Bőcs elleni rangadóra (…). Kicsit későn kaptam észbe, de végül a programom és az idő is úgy alakult, hogy szombat 13 óra körül elrohantam jegyért az Üllői útra. Paráztam, mert ekkorra már 8000 jegy (a bérletekkel együtt) elkelt. A népligeti aluljáróban két órával a meccs előtt (!) már egymás lábát taposták a zavaros tekintetű arcok, és zengett az “aléaléaléaléóóóóó, faszszopóóóó Újpeeeest…” Tény, az urakat nem francia kisasszonyok nevelték, és jómagam elhatárolódom ezektől a rigmusoktól, de azt sem tagadom, jólesett hallani. Nem, nem az Újpestet utálom, hanem szeretem, ha van néző a meccseken. És már ekkor érezhető volt, itt ma bezony teltház lesz!

Kiérve a fényre még jobban megdobbant a szívem: töki, szotyi, mogyi árusok, a Fradi Shopból kilógott a sor, a pénztárak előtt türelmetlen fiatalok, öregek és gyermekes családok. Igen, gyermekes családok! Értem én, magam is meglepődtem… Megjegyzem, a kölkök is hallották a faszszopózást a rigmusokat, de hát hadd szokják a közeget, ez még azért mindig Magyarország.
Mondjuk ez akkor is szembeötlő lett volna, ha valami oknál fogva nem lennék teljesen képben, hiszen a zöld zászlók, és a zöld-fehér csíkos mezek mellett fel-fel villant a kokárda is. Hogy mi ebben a meglepő, hiszen nemzeti ünnepünk lesz? Elvileg semmi, de néhány éve tudjuk, ez a jelkép már nem csak azt jelenti, amit 10-15 éve… Kár ezért, de ezt most inkább nem feszegetném.

Ha még valakit érdekel, kaptam jegyet. Remek helyre, úgyhogy még látni is fogom a rangadót.

De erről később…

Comeback… ;-)

Átfagytam. De mint tudjuk, aki kurvának megy ne csodálkozzon, hogy… De nincs gáz, a rumos tea gyorsan hatott és felolvadtam.

Nem tudom, a tévéből milyen volt a meccs, a helyszínen nem szartam össze magam a gyönyörűségtől. Az első tíz percre persze szavam sem lehet, foci ugyan nem volt, de gól az dögivel. /mókás volt, hogy az első Fradi-gól után a nézőtérről bekúrtak a pályára egy zacskó szotyit… Nem a bőcsiek. Aki érti, miért, írja már meg, mert én csak néztem!/ Aztán egy ideig nem jött a gól, viszont volt némi labdarúgás. A fentebb említett erőtől duzzadó, utolsó csepp véréig küzdő Fradi ma nem lépett pályára, vagy legalábbis csak egy része. Kissé ötlettelenek voltak a zöldek, ráadásul feltűnően egyoldalúak. A jobb szárny rendkívül aktív volt, a bal meg nem is volt. Davison mester két jobb lábas légióst küldött pályára a bal oldalra. Szegény Wedgbury be is húzódott rendre középre.

A jobbik oldalt (sicc!) külön is ki kell emelni: Fitos és Lowton együtt alig idősebbek Lipcseinél, de nagyon jól megoldották a feladatot. Lowton talán a mezőny legjobbja volt, nem nagyon hibázott, kora ellenére (19)  taktikailag érett, kemény, dinamikus és fáradhatatlan. Fitos rúgott egy gól, egy kapufát és adott egy gólpasszt. Ennél – elvileg – nem nagyon kell több. A jobbszélső ritka gyors, energikus és hajt, mint egy őrült. Jajj, csak hát az a fránya labda ne lenne… Pattog is, meg gurul is (“dobjál rá pokrócot!“). Ha megtanulna focizni is, sokra vihetné. Szerintem már nem fog.

Ha már megemlítettem a két srácot, nem hagyhatom szó nélkül Wedgbury és Ashmore produktumát sem. A ’89-es születésű (akárcsak ugye Lowton) ‘Wedg’, ahogy a társai hívják, a pálya minden pontján felbukkant, ütközött és párharcokat nyert, tizenegyest harcolt ki, majd lőtt egy gólt is. A 88. percben pediglen úgy húzta meg a szélt, hogy labdával simán lefutotta szerencsétlen bőcsi bekket. Van kondija a fickónak. Ashmore pedig igazi karmester, folyamatosan megjátszható, kiválóan lát a pályán, oda rúgja a bőrt, ahová tervezi. És még védekezik is. Ők amúgy angolok…

Ennyit a szakmáról.
A szünetben pom-pom lányok szórakoztatták a nagyérdeműt. Maradjunk annyiban, hogy egyelőre még ez is NB II. De édesek voltak.

A második játékrészben három érdekes esemény is történt. Legalábbis velem. Az egyik a mögöttem ülő asszonyka volt, aki ebben az életében még nem látott futballmeccset. A férje viszont már látott, de ő meg még nem érti. Vak vezet világtalant.
Az előttem ülő lánykának meg kint volt a fél segge. Amúgy semmi különös, nem kell irigykedni, de hát a meccs nem volt elég élvezetes.
A harmadik és egyben a félidő leginkább említést érdemlő momentuma a 73. percben történt. Cseréltek a vendégek: Bardi helyett Ondó lépett a pályára… Klassz lehet, mikor tizenkétezren harsányan röhögnek rajtam. Kisvártatva záporoztak az epés megjegyzések is : “na még egy geci…”; “óvatosan, nehogy lenyeljen a bíró”. Amúgy mozgékony srác volt…

Nem sokat érne a tudósítás, ha nem tennék említést a szurkolókról és a hangosbemondó emberkéről.
Előbbiek úgy jó tizenkétezren lehettek és remek hangulatot csináltak. Már amikor épp nem unatkoztak. Ekkor inkább Kisteleki MLSZ -, és Gyurcsány miniszterelnökkel voltak elfoglalva. Nem szeretik őket… Ja meg hát az Újpesttel. Öt percenként ugrálni kellett (volna), máskülönben “szar újpesti” vagy. És persze minden Fradi-gól után (?)  jelezték, hogy a IV. kerületiek rendszeresen orálisan elégítenek ki más férfi egyedeket. De erről már tettem említést.
És halkan megsúgom, mindezt egy, a pályának végig háttal álló szittya fiatalember megafonnal a kezében vezényli. Nem ám csak úgy ukmukfukk!
A bőcsi fanatikusok – megszámoltam – 32-en voltak. Nem sokan maradhattak Bőcsött…

A drága jó hangosbemondó meg nem sokszor tévedett, épp csak kétszer többször, mint illene. Vagyis kétszer: a 80. percben bemutatta a beállni készülő Steve Robertsont. A srácot Jordannak anyakönyveztették a szülei. Ő amúgy Fradi-játékos. Ciki. A meccs végén meg lelkesen felsorolta a gólszerzőket, és “csak” egyszer hibázott – Ashmore-nak adta Wedgbury gólját. De majd talán ősszel – ő is – jobb lesz. Az NB I-ben.

Kámbekk!?…

ticket

Ferencváros-Bőcs 4-1 (4-1)
gólok: Dragóner (5.), Fitos (9.), Ferenczi (27.), Wedgbury (44.) ill. Urbin (7.)


Címkék: , ,

Hozzászólások
  • negy4ketto március 15. 07:57 (#1) | Válaszolok

    Üdv a szerkesztőségnek!

    Igen, ez az a fajta sporttudósítás, amelyik izgalmasabb, mint maga a derbi, szókimondóbb, mint apám (pedig az öreg nem semmi), nem idegenkedik a kényes részletektől és figyelmesen kiszolgálja a magamfajtát, aki “odaadná az anyját egy poénért” és a tenyeres oldal erőltetésénél nagyobb örömet okoz neki a fonákjáték.
    Gratula a szösszenethez!


Szólj hozzá Te is!