Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
márc10

Búcsú két nagy bajnoktól

 Online sportfogadás-esélyek 19 hozzászólás

Marcelo balszélső lett Ramosnál

A címben található megállapítás még nem tipp, hanem egyszerű tény. Teljesen mindegy ugyanis, hogy a Liverpool, a Real, a Juventus vagy a Chelsea búcsúzik, mindenképpen sztárcsapatot veszítünk. Közülük egyedül a Kékek nem nyertek BL-t (BEK-et), ám korunk egyik legerősebb gárdája.

Hátborzongató lesz a hangulat az Anfield Road-on, ez borítékolható! A látványos összecsapás már közel sem. A Liverpool ugyanis nyerni tudott a Bernabéuban, vagyis nyugodtan játszhatja a kedvelt kontrajátékát. Amit amúgy – nem mellékesen – mesteri szinten űz. Szóval józan ésszel nem várható el Gerrardéktól, hogy nyílt sisakos támadójátékot játszanak.

Madridban sem törték össze magukat, rendkívül stabilan védekeztek, aztán amikor tudtak, megindultak. Az mindenképpen mellettük szól, hogy Steven Gerrard felépült, akinél kevesen játsszák át gyorsabban a középpályát. Steve G rendkívül pontos labdákkal hozza helyzetbe társait, vagy ha kell, maga lő (gólt). De a másik ász, Fernando Torres is felépült a Madridban összeszedett bokasérüléséből, vagyis az eltiltott Rierán kívül mindenki Benítez mester rendelkezésére áll.

Így aztán az ötszörös bajnok könnyedén búcsúztathatja a kilencszeres győztest. Amelyből a két sérült Mahamadou Diarra és Van Nistelrooy, valamint a “nevezhetetlen” Huntelaar fog hiányozni. És amely városi derbit játszott szombaton az Atlético ellen, és megúszta egy 1-1-es döntetlennel. Agüeróék hülyét csináltak a Real védelméből, hatalmas szerencséje volt a “királyi” alakulatnak, hogy nem tömték ki őket. Ha Liverpoolban is olyan szétszórtak lesznek, esélyük sem lesz. Szerintem némi sanszuk azért lesz, de egy remivel a “vörösök” lépnek a nyolc közé.

Nagyon komoly taktikai ütközet várható Torinóban, ahol az egygólos hátrányban lévő Juventus a Chelsea-t fogadja. A londoniaknál felépült Essien és Carvalho is, de nem hiszem, hogy kezdeni fognak. Alex remekül játszik a portugál helyén, Essien meccshiányát pedig nem ilyen éles meccsen kell pótolni. De ott lesz Lampard, Ballack és Mikel, szóval igen masszívak lesznek. Nem gyakran kap ki a Chelsea, de azt is írhatom, hogy nem gyakran kap ki egy Hiddink csapat. A “kékekkel” eddig ötből öt a holland mérlege, és mindössze egy kapott gól! Ezért várok én döntetlent.

Premier League tabella

1. Liverpool FC – Real Madrid

D – Sportingbet: 3,20; Bwin: 3,30; bet-at-home: 3,00

Labdarúgás – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó (1. m: 1-0)
fogadási határidő: kedd, 20.45

2. Juventus – Chelsea

D – Sportingbet: 2,95; Bwin: 3,05; bet-at-home: 3,00

Labdarúgás – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó (1. m: 0-1)
fogadási határidő: kedd, 20.45

3. Bayern München – Sporting CP

H – Sportingbet: 1,70; Bwin: 1,60; bet-at-home: 1,70

Labdarúgás – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó (1. m: 5-0)
fogadási határidő: kedd, 20.45

4. Panathinaikosz – Villarreal

D – Sportingbet: 3,00; Bwin: 3,20; bet-at-home: 3,05

Labdarúgás – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó (1. m: 1-1)
fogadási határidő: kedd, 20.45



Hozzászólások
  • Izolder március 10. 16:54 (#1) | Válaszolok

    UramIsten!Oszi ezt te írtad?Méghogy döntetlen Torinóban.. Az Anfield Roadon 90% hogy a Liverpool nyer mert a mindenképpen kitámadni kénytelen Real könnyen belefuthat egy méretes zakóba!Viszont a maradék 10% a madridiaké.
    Döntetlennek esélye nincs..
    A Juve meg 100% hogy nyer csak az a kérdés hogy a győzelmével továbbjut-e vagy sem!!!
    A Viasat6 meg elmehet a búsba hogy nem a másik meccset nyomják élőben!
    Nem tudja vki hol tudnám élőben megtekinteni???
    Torinon kívül persze.. :)

  • euroaron március 10. 17:19 (#2) | Válaszolok

    box utca?

  • Izolder március 10. 17:36 (#3) | Válaszolok

    Mi ez a box utca Áron?Agyaltam rajta de nem értem.Poén?
    Azt érted rajta hogy a tippek.com szerkesztői Chelsea FANok?Sík ideg vagyok mert nem tudom nézni a meccset :D

  • euroaron március 10. 18:17 (#4) | Válaszolok

    a box utca a bajcsin a kokó étterme!

  • oszi március 10. 19:28 (#5) | Válaszolok

    igen, én írtam :-) de azt nem írtam, h tévedhetetlen vagyok ;-) majd meglátjuk…
    Box utca, valóban, vagy Champs Pub

  • euroaron március 10. 19:35 (#6) | Válaszolok

    a champsben kisebb a kínálat, ráadásul kokónak van egy olyan kurvanagy plazmatévéje!
    a champsben viszont finomabb a kaja…
    hm, nehéz ügy!

  • Izolder március 10. 19:42 (#7) | Válaszolok

    Ezt nem igazán értem..
    Ott fordított adásrend van vagy mi?
    Vagy Kokónak Torinóban vannak privát kamerái?
    Ja vagy vmi olasz adó!Értem.. Köszönöm!

  • oszi március 10. 20:05 (#8) | Válaszolok

    a champsben tényleg jó a kaja!

  • euroaron március 10. 21:17 (#9) | Válaszolok

    na, a reálnak annyi.

  • euroaron március 10. 21:18 (#10) | Válaszolok

    izo, a box utcában majd minden sportadó fogható, szóval ne standard kábelben gondolkozz!
    a champsben nem tudom, ahányszor ott voltam, mindig slágert néztünk… de gondolom, azért ott is van kínálat.

  • Izolder március 10. 21:20 (#11) | Válaszolok

    Jól van kulákok, elég a felvágásból!Én akciós felvágottakon élek,az Etióp gyerekek meg éheznek..
    A lényeg hogy Oszi csapata ma búcsúzik :)
    Én meg ledőlők, persze csak 22:50-ig, és igyekszem nem megtudni az eredményt…

  • Marica március 10. 21:37 (#12) | Válaszolok

    Én is a Juventus döntetlenért hajtok. Használjuk ki, hogy Izolder ledőlt!

  • euroaron március 10. 21:55 (#13) | Válaszolok

    izolder mikor nagyot mond, az kurvára nem úgy lesz.
    nem bántom, csak mondom… én is vagyok így olykor…

  • jakal március 10. 22:33 (#14) | Válaszolok

    a bayern rendesen lenullázza a sportingot

  • oszi március 10. 23:18 (#15) | Válaszolok

    Izolder!
    melyik csapatom? :-) végül mindkét angol továbbment…;-)

  • oszi március 10. 23:21 (#16) | Válaszolok

    Priskin nem akármilyen formában van azért srácok! Megint betalált! Esetleg Torghelle Sanyi helyett?…

  • Izolder március 11. 07:40 (#17) | Válaszolok

    OK!A Juvéban igazad lett..Kicsit elfogult voltam.Aggódok az olaszok miatt.Azt hittem ketten is átmennek majd az angolokon.Úgy éreztem most sokat erősödött a Seria A.Majd jövőre.Egyébként én néztem a meccset, ez a bíró mindent befújt!Ha véletlenül megbotlott vki az egyből szabasrúgást kapott, ezért sokat állt a játék..

  • szarrágó manchester április 04. 20:33 (#18) | Válaszolok

    EGY NAGY SZAR A MANCHESTER UNITED!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • zototo április 05. 16:37 (#19) | Válaszolok

    piqet, a bolgnának be kéne imádkozni egy gólt. :)
    Tudsz valamit tenni?


Szólj hozzá Te is!



Heti totó tippek (8/1. hét)

1. FC Köbenhavn - Chelsea 2
2. Lyon - Real Madrid 2
3. Internazionale - Bayern München 2
4. Marseille - Manchester Utd. 2
5. Blackpool - Tottenham 2
6. Arsenal - Stoke City 1
7. Porto - Sevilla 1
8. Liverpool - Sparta Praha 1
9. PSV - Lille 1,x
10. Sporting CP - Rangers 1
11. Ajax - Anderlecht 1
12. Villarreal - Napoli 1
13. Twente - Rubin Kazany 1
+1. VfB Stuttgart - Benfica x

Kiemelt tippmixek

Holnap, 17:45 Porto - Sevilla 1.75|3.35|4.15
Holnap, 20:30 Internazionale - Bayern München 2.11|3.25|3.05
Holnap, 20:30 Marseille - Manchester Utd. 3.30|3.00|2.10

Totó eredmények (7/2. hét)

1. Dortmund - St. Pauli 1
2. Freiburg - Wolfsburg 1
3. Hamburg - Werder Bremen 1
4. Hannover - Kaiserslautern 1
5. Hoffenheim - 1. FC Köln x
6. Mainz - Bayern München 2
7. Bayer Leverkusen - VfB Stuttgart 1
8. Bologna - Palermo 1
9. Internazionale - Cagliari 1
10. Lecce - Juventus 1
11. Chievo - Milan 2
12. Genoa - Roma 1
13. Fiorentina - Sampdoria x
+1. Mönchengladbach - Schalke 1
Mito