Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
máj26

Grúz bakit kell javítani

 Online sportfogadás-esélyek 13 hozzászólás

Bajzáttól jogosan várnának gólt, gólokat

Egy szerencsétlen mozdulat miatt elúszhat a Győr egész éves munkája, a zöldek ugyanis majd’ mindent a Kupára tettek fel. Ki akarnak jutni Európába. A győri odavágót azonban elveszítették, Odikadze elcsúszása sokba kerülhet…

A grúz bekk a hazai szögleteknél egyedül szokott biztosítani hárul és nem volt ez máshogy a 71. percben is. Azonban a hátra adott labdánál Odikadze elcsúszott és Abraham a kapuig sétált az ajándéklabdával. Igen ám, de ettől még elől lőhettek volna párat Bajzáték. De nem tették, sőt igazán nagy helyzete sem akadt a zöldeknek. A Honvéd védekezése remekül meg volt szervezve, a kispestiek nem véletlenül számítanak igazi kupaspecialistának. A Debreczeni, Szmiljanics, Vukmir, Benjamin belső négyes szinte áthatolhatatlan falat jelentett.

Ennek ellenére nem gondolom, hogy máris oda kellene adni a kupát a Honvédnak. A Győr keretét még mindig erősebbnek tartom, több meccset eldönteni tudó játékosa – Böőr, Bajzát, Alekszidze, Józsi, Pilibaitis, Brnovics – van Beklavac mesternek. Ahogy a Honvéd nyerni tudott az ETO Parkban, úgy a Bozsik Stadion sem tűnik bevehetetlen erődnek. Sőt, az előző négy bajnokijából hármat elveszített otthon a piros-fekete társaság. Ezen mérkőzéseken egy gólt “termeltek” Hercegfalviék.

Én kötöm az ebet a karóhoz és most is Győr-győzelmet várok. Most még jól is fizet. ;-)

A norvég meccsről is egy mondat: a Kongsvinger mind a négy hazai pályán lejátszott bajnokiján három pontot szerzett. Összességében pedig 6-0-1-s mérleggel áll a tabella élén.

1. Bp. Honvéd – Győri ETO

V – Sportingbet: 2,45; Bwin: 2,50; interwetten: 2,50

Labdarúgás – Magyar Kupa, döntő, visszavágó (1. mérk.: 1-0)
fogadási határidő: kedd, 19.00

2. Kongsvinger IL – Sogndal IL

H – Sportingbet: 1,90; Bwin: 1,90; interwetten: 1,85

Labdarúgás – Adeccoligaen
fogadási határidő: kedd, 19.30



Hozzászólások
  • gazz május 26. 13:33 (#1) | Válaszolok

    Most meg lehet mutatni, hogy mekkora csapat vagytok! Nekem egyértelmű, hogy még így is az ETO az esélyesebb- ha raktok, akkor inkább a kupagyőzelemre rakjatok,mert az jobban fizet, és az ETO 1-nél többet fog rúgni,az szinte biztos!

  • Spikee május 26. 20:55 (#2) | Válaszolok

    Ja szinte biztos, mi ? :D Nincs erre jobb szó, szánalmas ez a magyar foci, még egy bajnokin elnézi az ember h szar a foci, de egy kupadöntőn. Egyszerűen nevetséges. Nem véletlenül vannak a nemzeti csapatba csak légiósok. Mert aki itt játszik az egy nulla, de legalábbis közel van hozzá.

  • Izolder május 26. 22:17 (#3) | Válaszolok

    Most értem haza a meccsről!Szomorúan olvasom az esélylatolgatásokat :(
    Nehezen, de rászántam magam egy kupadöntőre..Legalább a hangulat jó volt.Sebaj, így holnap látványosabb lesz a BL döntő!
    Csak a Kispest!!!!!!!Ezt ne feledjétek.. :D
    Ja, és mielőtt bárki is pénzt veszítene a holnapi meccsen:
    A United cimvédő lesz!!! “mint kívülálló”

  • Geszthelyi május 26. 22:18 (#4) | Válaszolok

    Spikee
    Igen teljesen igy vann. DE amijen a gazdasági hejzet olyan a Magyarba foci is.
    Lehet hogy tévedek de nagyon sok élvonalbeli labdarugonk több honap késésel kapja meg a fizetését.
    Ireálisan magas összegekröl köttetnek szerzödéseket, amit a sponzor nem tud teljesíteni.
    Sajnos ha Magyarba NB1-töl megye járási mecsek összes nézöjét egy hétvégére összeadom lehet hogy nem telne meg 35 000 stadion. Tudom bosszankodhatunk rajta.
    Sajnos eladták az országot és az adoság meg nöt.
    A Magyar sajnos kevés kivétellel nem össze tartó.
    És én nem is látom jeleit hogy változás álna be.
    Összetartó nép csak egyet emlitek MSZP-FIDESZ egy kanál sóba egyik a másikát megfolytaná.
    Az hogy az országot hogy lehetne hejre hozni ez erröl nem szól. Adig örüljünk hogy vann mág olyan sportágunk ahól még jeleskedünk, Pólos fiuk lányok kéziseink fiuk lányok kajak kenu vivok ötusa stb.
    Focinál is ez a hejzet de jobb emlékezni még a régi sikerekre Videoton UEFA sikerének pedig nem is nyerte meg a Reál Madridal döntöt játszot és Madridba 1:0 nyert is kiverte Menchester UTD, vagy Páris PSG.
    Sajnos ez vann a foci a Magyar foci.
    Vállogatottunknak is most jön majd az igazi proba Dánia Svédország Portugália

  • Spikee május 26. 23:16 (#5) | Válaszolok

    Geszthelyi
    Persze, tudom h a gazdasági helyzet rengeteg mindennek az oka, csak idegesít mint jó focit kedvelő sportember. Régen, még mikor Gera a Fradiban játszott akkor tudtam utoljára végignézni egy magyar bajnokit úgy hogy nem untam halálra magam az első negyedóra után.
    De abban teljesen igazad van hogy legyünk büszkék legalább azokra a sportágakra és sportemberekre akik öregbítik országunk hírnevét. Bár ahogy elnézem lassan ezt is képes ez az ország tönkretenni.
    És IGEN ebben az országban az összefogás már nagyon régen nulla, mindenki basztat mindenkit de az országért senki nem tesz semmit, csak saját magáért.

  • Spikee május 26. 23:25 (#6) | Válaszolok

    És még 1 focival kapcsolatos dolog.
    Já…..nyben élek, most (még) NB2-be van a csapat, de nagyon gyérül szereplünk(múlt hétvégén a Debrecen 2-től kaptunk ki 7-0-ra :D ezen már én is csak nevetni tudok)
    Ezen a meccsen már a csapat egyik tulajdonosa ült a padon és annyit tudott mondani a mecs után h “Ez szégyen, remélem nem csak én érzem így” na ez ám az értékelés b..+
    Azért ült ő a padon mivel két héttel ezelőtt pénteken új edző jött a csapathoz (h lendítsen vmit a csapaton,mivel kiesés közelbe voltunk/vagyunk)aki lemondott a vasárnapi meccs után :D na mi ez ha nem vicc ?? Azt mondta nem látta a csapatba az akarást.De akkor is…

  • Spikee május 26. 23:28 (#7) | Válaszolok

    Egyetértek Izolderrel
    MANCHESTER CÍMVÉDŐ LESZ, rendes játékidőben hosszabításban vagy tizikkel nyerik a meccset, azt nem tom és meg se tippelem, de nyernek.Szóval GO MANU !!!

  • gazz május 27. 13:13 (#8) | Válaszolok

    A 3 tavaszi meccsen 0!!!, azaz 0 gólt rúgtunk ennek a nagyon harmatos Honvédnak.De megérdemelték a kupát! Itt Győrben már a téli alapozás óta a kupagyőzelemmel vakították a népet, és 4-5 hónap tevékenységét elvben ennek a célnak szentelték; és mindent erre lehetett fogni- pl ezért játszott “vegyes csapat kb 7-8 szor, ezért phentették már 3 héttel a döntő előtt a “sztárokat”. Most ha nyerünk, akkor senki sem bezélne arról, hogy mi is ment itt egész tavasszal, mert a kupával meg lehetne magyarázni és menne tovább minden az állóvízben! Kamu edző, Kamu csapat!!!
    Az ország pedig már olyan mélyen van,hogy az elmndhatatlan! Megtisztulásra van szükség!!!

  • bimi58 május 27. 19:06 (#9) | Válaszolok

    erre jól rá ba…….!kétesélybe tettem a tippeteket és még így sem fért bele! gratula -mennyit kaptok az szrt-től?
    most nem vettem a fáradságot hogy utána nézzek..-nem volt időm rá….-egy barom vagyok!!!!

  • Geszthelyi május 27. 19:21 (#10) | Válaszolok

    Spikee
    Mégegy alap gondolat a magyar fociról.
    Nem lenék meglepve ha az összesen elsö osztályu klubok kölcség vetése nem érné el a PL Bundesliga 2 kiesö jelöltje volt sokáig Hansa Rostock költségvetése lehet hogy magasabb.
    És még ehez tarkitot hogy a tej kenyér energia árak általába véve magasabak Magyarba az adozásról meg nem is beszélve, de a keresetekröl meg ne is tegyünk emlitést sajnos. Sajnos négy szurkoló tipus vann magyarba
    1, Csöndes szömöru szemlélöju
    2, A boszankodó
    3, Szitkozódó
    4, A balhé miat ( bunyó )

  • Gyuri báttya május 27. 20:32 (#11) | Válaszolok

    Geszthelyi!
    Nagyon frankó amiket írsz.
    Mindig szívesen olvasom lelkes észrevételeidet.Az látszik hogy,nem Ma.o-on jártál iskolába. Ez persze nem sértés-ellenkezőleg.Írj néhány szót magadról.
    Aztán azt is írd meg milyen szurkoló típusok vannak No-ban

  • Gyuri báttya május 27. 20:52 (#12) | Válaszolok

    Azért egy góltotót szervezhettünk volna.
    Sok gól nem lesz.
    Ezzel a tippel nevezek: MU-BA 1:0 (0:0)

  • Geszthelyi május 27. 21:50 (#13) | Válaszolok

    Gyuri báttya
    Magyarországon végeztem a 8-általánost egy baranya megyei kis községben,Nagynyárádon, az egyik szakmámat szintén baranya megyében szereztem Pécset a másik szakmámat Németországban Sigmaringenbe.
    14-éven keresztül vállalkozó is voltam Magyarországon.
    Hogy milyen szurkoló típusok vannak No-ban ?
    Egy biztos családossan gyerekekel ki lehet menni szorakozni és kevésbé lehet hallani ijeneket mint hu ha anyád vagy stb. De itt voltam Németországba a VB ideje alatt Nünbergbe és saját szememmel láttam a nagy kivetitön Németh-Olasz, Németh-Portugál bronz mecset, Olasz-Francia döntöt, Söt mi több élöben láthattam Portugáli-Holandia mecset pedig igen harakiri mecs volt de mecs végén nem volt törés zuzás stb.
    De a bajnoki mecseken sem tapasztaltam itt hasonlot mind othon Magyarországon az utolsó régebben volt Pécs-Újpest 0:1 a gyerekeimmel gyerekeim jegyezték meg hogy mi lett volna ha pécs nyer szét szeték volna a stadiont.
    Nem tudom de itt is vannak rivalizálok de sokkal joban kordába vannak tartva. Nem mondom hogy itt ijenek vagy hasonló dolgok nem történek nem olyan mérvüek.
    És Németország legalább 4-szer nagyobb mint Magyarország de 4-szert nagyobb ijenek nem történek.
    Gyuri báttya ha még vann kérdése szivesen válaszolok


Szólj hozzá Te is!