Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
dec15

Hullanak a favoritok

 Online sportfogadás-esélyek Nincs hozzászólás

A PAOK ellen Defoe sem segített a Tottenhamen

A PAOK ellen Defoe sem segített a Tottenhamen

Sorra hagyják el a sorozatot a végső sikerre pályázók, a Paris SG-t, a Fulhamet és a Dinamo Kijevet már elveszítettük most következik a másik esélyes, a Tottenham Hotspur. Az angolok három pont és öt gól hátrányban vannak a Kazannyal szemben. Az írek szét lesznek kapva, aztán lehet bízni a PAOK-ban. Bukó.

Nem szívesen török pálcát senki felett, de nem hallgathatom el, hogy a Tottenham megérdemli a sorsát – Harry Redknapp nem vette komolyan a sorozatot! A tartalékokat küldte csatába, fontosabb a Premier League, meg is lett ennek a következménye, minimális sansz maradt a továbbjutásra. Az angoloknak derogál az Európa-liga, a Tottenham kihullása ellenére marad bőven csapatuk hiszen megérkezik tavasszal a két manchesteri óriás is…

De vissza Londonba: a Spurs jól kezdett, ikszelt Szalonikiben, majd két győzelem következett, azt hitték, simán zsebben az első két hely valamelyike, pont beleszarhatunk a maradék meccsbe. Jött is két verés, Kazanyban még csak-csak belefér, de otthon a PAOK-tól… Nos azzal elment a továbbjutás, hiszen a Rubinnal ki kellene kapnia Görögországban, míg a Tottenhamnek a Shamrockot kellene levernie Dublinban. Utóbbi bármilyen felállásban kötelező, előtti finoman szólva is bizonytalan. De ha össze is áll a dolog, a kettőnek ki kell adnia egy hatgólos Spurs előnyt, annyit kell ledolgoznia Defoe-éknak. Nem lehetetlen, ott van a Lyon példája…
Mivel mindenki egészséges, a legjobbak pihennek.

1. Shamrock Rovers – Tottenham

V – Sportingbet: 1,44; Bwin: 1,42; bet-at-home.com: 1,40; betfair: 1,45

Labdarúgás – Európa-liga
fogadási határidő: csütörtök, 19:00

2. Austria Wien – Malmö FF

H – Sportingbet: 1,40; Bwin: 1,50; bet-at-home.com: 1,45; betfair: 1,53

Labdarúgás – Európa-liga
fogadási határidő: csütörtök, 21:05

3. AZ Alkmaar – Metaliszt Harkiv

H – Sportingbet: 1,50; Bwin: 1,50; bet-at-home.com: 1,50; betfair: 1,57

Labdarúgás – Európa-liga
fogadási határidő: csütörtök, 21:05




Szólj hozzá Te is!