Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
jan06

Király! Kupa!

 Online sportfogadás-esélyek 10 hozzászólás

Ajnározzuk az FA-kupát, természetesen okkal, joggal, de azért a spanyol Király-kupa sem marad ám el mögötte. A hispánok a legjobb tizenhat között járnak, de egyetlen előre lefutott párosítás sincs! Sőt! Egészen hihetetlen, de csak egy meccs van, ahol alacsonyabb az egyik odds a 2,00-nál!

Ez a párosítás pedig nem más, mint az egyértelműen rangadónak tekinthető Sevilla-Deportivo meccs. Csak azért kapott viszonylag alacsony oddsot a Sevilla, mert hazai pályán játszik. Mert egyébként a bajnokság negyedik és hatodik helyezettjéről van szó. Csakhogy a Depor idegenben meg sem közelíti a La Coruna-i szereplését, persze nem is könnyű, hiszen a Riazorban 6-1-1-es Guardadóék mérlege.

Nos ennek tükrében, no meg persze tudván, hogy a Sevilla is remekül teljesít otthon, én hazai győzelmet várok az első meccsen. De ebben a döntésben az is benne van, hogy a Sevillának hagyományosan jól megy a kieséses jellegű sorozatokban.

A másik választásom egy igazán pikáns kis meccs. A Mallorca az utolsó előtti helyre csúszott vissza a bajnokságban, október vége óta képtelen meccset nyerni a bajnokságban! A Kupában viszont kiütötték a Málagát a “szigetlakók”. Ha nem az Almería lenne az ellenfele a pirosmezeseknek, akkor nem tennék egy fillért sem a győzelmükre.
Csakhogy az Almería idegenben hihetetlenül gyengén szerepel. Az előző öt bajnokijukat elbukták, még jó, hogy közben akadt egy kupa-meccs, amit meg tudtak nyerni a Vallecano pályáján.

Primera Division tabella

1. Sevilla – Deportivo La Coruna

H – Sportingbet: 1,65; Bwin: 1,60; bet-at-home: 1,55

Labdarúgás – Copa del Rey, nyolcaddöntő
fogadási határidő: szerda, 21.00

2. RCD Mallorca – Almería

H – Sportingbet: 2,10; Bwin: 2,05; bet-at-home: 2,00

Labdarúgás – Copa del Rey, nyolcaddöntő
fogadási határidő: csütörtök, 21.00


Hozzászólások
  • euroaron január 06. 13:38 (#1) | Válaszolok

    mindkét tipp bejöhet.

  • mirrmurr január 06. 14:44 (#2) | Válaszolok

    én ezeket kihagyom

  • Izolder január 06. 16:47 (#3) | Válaszolok

    Legjobb: Atletico 1Xbe

  • Izolder január 06. 18:15 (#4) | Válaszolok

    Egyébként ajánlom bárki figyelmébe Balzsay Károlyt.Igen komoly Odds van rá.Erről mi a véleményetek?

  • Izolder január 06. 18:16 (#5) | Válaszolok

    Oszi tippjeiből pedig mindkettő nem hinném hogy bejönne..

  • Habor január 06. 23:53 (#6) | Válaszolok

    Sevilla-Deportivo H szerintem is.
    Szalavat Ufa-Metallurg Magnitogorszk H (1,78)

    -Egyébként hurrá!Bejött a Tottenham-Burnley félidő-vége V-H 23-szoros pénzzel.

  • Carmeloman január 07. 17:24 (#7) | Válaszolok

    a Depor X lesz sztem,mert a bajnokságban is játszanak egymás ellen ez nem annyira fontos,mint az.. 1-1 Mallorca nyer.. Balzsay szerintem nem nyer :( bár ne így legyen..

  • gyugyu január 08. 00:18 (#8) | Válaszolok

    Sziasztok!
    Manchester city és Tottenham hétvégén
    5000-31000 lehet
    Véleményeket kérek!!! Előre is köszi

  • mirrmurr január 08. 17:50 (#9) | Válaszolok

    gyugyu:

    ezzel azt akarod mondani, hogy mindkét csapat nyer idegenben?
    a city mégcsak hagyján, mert a szintén gyengélkedő portmouth-hoz megy. de ez azért nálam simán 3 esélyes meccs
    ellenben a tottenham az nagy bátorság. a wigan az elmult 6 meccséből 5-öt nyert. otthon 4 meccs óta veretlenek. én nem tennék ellenük.

    de jól számoltál. ha bejön, akkor valóban anyyit nyersz. sőt, ha a sportingbetet néztem, akkor egy kicsit többet is.

  • Izolder január 11. 11:47 (#10) | Válaszolok

    Bárki mondhatja hogy a focihoz hülye vagyok, na de a box.. :D


Szólj hozzá Te is!



Heti totó tippek (10. hét)

1. Bochum – Dortmund - x
2. Hertha BSC – Nürnberg - 1
3. Mainz – 1. FC Köln - 1
4. Mönchengladbach – Wolfsburg - 2
5. Bayern München – Freiburg - 1
6. Hoffenheim – Werder Bremen - x
7. Bayer Leverkusen – Hamburg - 1,x
8. Napoli – Fiorentina - 1,x
9. Genoa – Cagliari - 1
10. Juventus – Siena - 1
11. Lazio – Bari - 1
12. Livorno – AS Roma - 2
13. Udinese – Palermo - 1
+1. AC Milan – Chievo - 1

Kiemelt tippmixek

Totó eredmények (9. hét)

1. Werder Bremen – VfB Stuttgart - x
2. Frankfurt – Schalke - 2
3. Hamburg – Hertha BSC - 1
4. 1. FC Köln – Bayern München - x
5. Wolfsburg – Bochum - 1
6. Dortmund – Mönchengladbach - 1
7. Nürnberg – Bayer Leverkusen - 1
8. Hoffenheim – Mainz - 2
9. Fiorentina – Juventus - 2
10. AS Roma – AC Milan - x
11. Bari – Chievo - 1
12. Bologna – Napoli - 1
13. Sampdoria – Lazio - 1
+1. Internazionale – Genoa - x
Mito