Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
feb10

Közel egy éve bevehetetlen az Old Trafford

 Online sportfogadás-esélyek Nincs hozzászólás

Berbatov 19 gólt vágott ebben az idényben

Berbatov 19 gólt vágott ebben az idényben

Tavaly április 10-én a Chelsea 2-1-re legyőzte a Manchester Unitedot az Old Traffordon. Önmagában nem egy sokkoló információ, amiért mégis érdekes, az az, hogy a “vörös ördögök” azóta, vagyis majd’ egy éve nem szenvedtek vereséget szentélyükben. Egyszer minden sorozat megszakad, az a kérdés, hogy a városi rivális képes-e erre. Szombaton kiderül.

Négyszer játszott egymás ellen 2010-ben a két manchesteri sztárgárda, két United győzelem mellett egy remi és egy City siker volt a mérleg. A bajnokság keretein belül az égszínkékek gólt sem tudtak lőni Sir Alex csapatának, pedig mindkétszer a City of Manchester Stadionban randevúztak. Áprilisban Scholes találatával nyertek a “vörös ördögök”, novemberben pedig nem született gól.

A Manchester United az előző tizenöt hazai bajnoki mérkőzéséből tizennégyet megnyert és csak egyszer veszített pontokat – a WBA 2-2-re végzett. A tizenöt meccsből nyolcon gólt sem kaptak Vidicsék. Mellesleg minden sorozatot figyelembe véve a hazai veretlenség 21 ütközet óta tart. Az idei kiírásban 12-1-0-s az otthoni mérleg, a tizenhárom meccsen 37-szer találtak be Berbatovék. A bolgár egyébként élete formáját futja, néhány pocsék szezon ellenére mindvégig kitartott mellette Ferguson mester, a támadó pedig huszonkét meccsen 19 góllal hálálta meg a bizalmat. A nyáron vásárolt fiatal mexikói, Javier Hernández is gyorsan akklimatizálódott, hétgólos a bajnokságban. Mivel az elmúlt hetekben Rooney is magára talált, kimondhatjuk, kevés dolog szól a City mellett. Talán Rio Ferdinand sérülésébe és az Old Traffordon utált Tévez formájába – négy gól az előző két fordulóban – kapaszkodhatnak bele. A csapat sportformája mindenesetre nem túl biztató, az utóbbi három idegenbeli fellépésén két pontot szerzett Mancini gárdája.

Ezek alapján a MU győzelmére érdemesebb fogadni, az 1,70 feletti odds elég csábító.

A Rennes öt meccset nyert meg otthon egymás után, az utolsó négyen még gólt sem kapott, a Palermo meg még ennél is jobb, mert hét bajnokit pipált ki a saját pályáján, október 31-e óta van nyerőszériában.

1. Manchester United – Manchester City

H – Sportingbet: 1,727; Bwin: 1,75; bet-at-home.com: 1,75

Labdarúgás – Premier League
fogadási határidő: szombat, 13.45

2. Palermo – Fiorentina

H – Sportingbet: 1,75; Bwin: 1,75; bet-at-home.com: 1,75

Labdarúgás – Serie A
fogadási határidő: vasárnap, 12.30

3. Rennes – Nice

H – Sportingbet: 1,533; Bwin: 1,53; bet-at-home.com: 1,55

Labdarúgás – Ligue 1
fogadási határidő: vasárnap, 17.00




Szólj hozzá Te is!