Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
okt24

PSG, Porto – kéz a kézben?!

 Online sportfogadás-esélyek 2 hozzászólás

A Bajnokok Ligája A-csoportjában elég egyértelműnek tűnnek az erőviszonyok, a P betűsök fognak továbbjutni, csak a sorrend a kérdés – a Paris SG a Zágrábot, a Porto pedig a másik Dinamót, a Kijevet fogja lenyomni. Kombóban, nagy tétben mernénk erre fogadni.

Az előző körben egymás ellen játszott a csoport két legjobbja, a Porto 1-0-s sikerrel előnybe került, ám Párizsban ez könnyen elolvadhat. A mostani fordulóban a lehető legoptimálisabb felállásban játszanak a felek, már ami a fogadást illeti: a Porto otthon a 3. helyre esélyes Kijevvel, a PSG pedig a kvartett leggyengébb láncszemének otthonában, Zágrábban. Komoly sansz és használható oddsok. 

A Paris nagyon megerősödött, de ezt számtalanszor ecseteltük már, mostanra pedig már egész szépen össze is állt a világválogatott – a bajnokságban három remivel rajtolt, ám azóta egy 5-1-0-s indexet épített Ancelotti csapata. És eközben simán verte a Dinamo Kijevet, majd pedig pariban volt a BL- és El-győztes Portóval, Portugáliában. A Zagreb a bajnokságban egyeduralkodó, ám a határon túl még kevés. Illetve a csoportkörben kevés. Két 0-2-vel indultak a horvátok, ahogy a Porto nyerni tudott a Maksimirban, úgy a PSG-nek is menni fog. A franciáknál mindenki egészséges, sőt páran pihentek is a hétvégén: Pastore és Verratti nem játszott, Ménez egy félidőt, Jallet 20 percet töltött a pályán.

A Porto mindkét meccsét nullára nyerte a csoportban, ráadásul március óta veretlen. Látszólag nem különösebben viselte meg, hogy elment Hulk, pedig a brazil 16 góllal zárta a bajnokságot. A két kolumbiai fiatal, Martínez és Rodríguez jól pótolja. Az előző nyolc hazai meccsén gólt sem kapott a Porto, egyértelmű a hazai siker.

1. Dinamo Zagreb – PSG

V – Betfair: 1.55; Sportingbet: 1.55; Bwin: 1.55; Interwetten: 1.65

Labdarúgás – Bajnokok Ligája
fogadási határidő: szerda, 20:45

2. FC Porto – Dinamo Kijev

H – Betfair: 1.65; Sportingbet: 1.55; Bwin: 1.72; Interwetten: 1.60

Labdarúgás – Bajnokok Ligája
fogadási határidő: szerda, 20:45



Hozzászólások
  • Csoki október 24. 17:17 (#1) | Válaszolok

    Üdv!
    Még megvan az illegális Digi-s tányérod és beltérid, de pár éve nem tudod használni? Szeretnél BL, EL, válogatott, angol, spanyol, olasz, francia, orosz, holland meccseket nézni előfizetés nélkül? Nem Digi-s, hanem egy külföldi szolgáltatónál. Amennyiben Nyíregyháza környékén laksz vedd fel velem a kapcsolatot a tano@citromail.hu címen.


Szólj hozzá Te is!