Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
márc05

Stiebernyi különbség

 Online sportfogadás-esélyek 6 hozzászólás

Zsinórban háromszor nyert a Koblenz!

Igen, a tavalyi és az idei TuS Koblenz között “csak” egy Stiebernyi a különbség, de ez talán épp bentmaradást ér. A fiatal magyar balszélső (ezen a poszton elég jól állunk…), Stieber Zoltán érkezése óta szárnyal a Rajna-parti gárda!

Az egész idényben összesen hét győzelme van a kék-feketéknek, ám ebből hármat az előző három fordulóban húztak be (8-1-es gólkülönbséggel)! Stieber, aki az Aston Villából igazolt a német csapathoz, mindhárom összecsapáson ott figyelt a TuS bal szélén, és ha már bizalmat kapott, lőtt is két gólt. Így 2009-ben 3-1-1-es a Koblenz mérlege, amivel sikeresen el is került a kiesőhelyről. Ha így folytatják, már nem is csúsznak oda vissza. No meg Stieber orra alá is odatolhatnak majd egy vaskosabb szerződést…
A pénteki vendégük az Osnabrück lesz, aki mindkét idei idegenbeli meccsét elveszítette. Az egész idényt tekintve meg 1-2-7-es a vendégmérlege. Bevállalható a Koblenz-győzelem megfogadása.

A Schalke egy újabb pofonnal lett gazdagabb, most épp a Mainz verte el őket és ejtette ki a kékeket a Kupából. A bajnokságban a nyolcadik helyen szerénykednek Kuranyiék, de legalább az otthoni  6-3-1-es mérlegük miatt nem kell szégyenkezniük. A Köln remek formát fut, az elmúlt három vendégmeccsén hét pontot kaszált, győzött például Münchenben! De az már azért sok (csoda?) lenne, ha Veltins Arenából is hazarángatná a három pontot.

A Standard elveszítette az Anderlecht elleni csúcsrangadót, így most két pont a hátránya Juhászékkal szemben. Amúgy az előző kilenc fordulóban csak ez az egy veresége van a többi győzelem. Szóval a Mons sem ússza meg.

Bundesliga 2 tabella

1. TuS Koblenz – VfL Osnabrück

H – Sportingbet: 1,85; Bwin: 1,75; bet-at-home: 1,75

Labdarúgás – Bundesliga 2
fogadási határidő: péntek, 18.00

2. Schalke 04 – 1. FC Köln

H – Sportingbet: 1,55; Bwin: 1,60; bet-at-home: 1,50

Labdarúgás – Bundesliga 2
fogadási határidő: péntek, 20.30

3. RAEC Mons – Standard Liège

V – Sportingbet: 1,55; Bwin: 1,50; bet-at-home: 1,50

Labdarúgás – Jupiler League
fogadási határidő: péntek, 20.30



Hozzászólások

Szólj hozzá Te is!



Heti totó tippek (35. hét)

1. Svédország - Magyarország 1
2. Belgium - Németország 2
3. Szlovákia - Macedónia 1
4. Észtország - Olaszország 2
5. Szlovénia - Észak-Írország 1
6. Franciaország - Fehéroroszország 1
7. Románia - Albánia 1
8. Lettország - Horvátország 2
9. Görögország - Grúzia 1
10. Montenegró - Wales x
11. Anglia - Bulgária 1
12. Portugália - Ciprus 1
13. Litvánia - Skócia x
+1. Izland - Norvégia x

Kiemelt tippmixek

Szep 05. 20:30 Livorno - Siena 2.36|2.85|2.68
Szep 05. 20:45 Palmeiras - Cruzeiro 1.98|3.15|3.05
Szep 05. 23:00 Banfield - Tigre 1.66|3.25|4.20

Totó eredmények (34. hét)

1. Werder Bremen – 1. FC Köln - 1
2. Frankfurt – Hamburg - 2
3. Nürnberg – Freiburg - 2
4. St. Pauli – Hoffenheim - 2
5. Schalke – Hannover - 2
6. Wolfsburg – Mainz - 2
7. Bayer Leverkusen – Mönchengladbach - 2
8. VfB Stuttgart – Dortmund - 2
9. Udinese – Genoa - 2
10. AS Roma – Cesena - x
11. Bari – Juventus - 1
12. Fiorentina – Napoli - x
13. AC Milan – Lecce - 1
+1. Sampdoria – Lazio - 1
Mito