Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
nov27

Száguld a trónfosztás felé a Bayern München

 Online sportfogadás-esélyek Nincs hozzászólás

Elképesztő formában van a Bayern München, és idén úgy fest, bármilyen körülmények közt képes nyerni, akár szenvedve, akár szerencsével, de főleg könnyedén, fölényesen. A hétközi fordulóban egy fix és egy meglepetést tettünk egymás mellé.

Két éve letolta a német trónról a Dortmund az örökös bajnok Bayern Münchent és tavaly sem sikerült visszavenni az első helyet. A Borussia idén is nagyon jó, ám most a BL-ben erősebb, a Bundesligában akadt egy-két mellényúlása, így az előző öt fordulóban hiába épített 4-1-0-s mérleget, komoly lemaradást szedett össze. Merthogy a Bayern nem hibázik, félelmetes rajtot vett, sőt, ez már nem is csak rajt, hanem nehezen követhető utazósebesség: 11-1-1-el állnak Lahmék, úgy, hogy a gólzsák Gómez még csak most épült fel. Helyette a nyáron igazol Mandzukic termelte a gólokat, kilencnél jár a horvát. Mario meg 1/1-el, az első meccsén 25 másodperc kellett az első góljához. Bajnoki cím lesz ebből. Most, szerdán a Freiburghoz mennek a bajorok, mivel az eddigi hat idegenbeli meccsükön egyetlen gólt kaptak (5-1-0, 16-1), aligha kell ecsetelni, ki az esélyes. Azért azt nem árt tudni, hogy a Freiburg négy forduló óta nem kapott ki, az előző két hazai meccsén gólt sem kapott. Most fog.

A Wolfsburg feltámadt, mióta elzavarták a mindenható Magathot: a legutóbbi öt körben háromszor három ponttal, egyszer pedig eggyel gyarapodtak a zöldek. Düsseldorfban négyet, Sinsheimben (Hoffenheim) hármat lőttek Diegóék, így simán kinézem belőlük, hogy elkapják a ‘Gladbachot. Főleg a Diego-Dost duó remekel. De még így is csak a 14. helyen állnak a farkasok.

1. Freiburg – Bayern München

V – Betfair: 1.40; Sportingbet: 1.33; Bwin: 1.35; Interwetten: 1.40

Labdarúgás – Bundesliga
fogadási határidő: szerda, 20:00

2. Mönchengladbach – Wolfsburg

V – Betfair: 2.85; Sportingbet: 2.75; Bwin: 2.80; Interwetten: 2.90

Labdarúgás – Bundesliga
fogadási határidő: szerda, 20:00




Szólj hozzá Te is!