Tippmix 30/1 – tartalékos Loki
Tippmix-tippek 9 hozzászólás

Cvitkovics nem teljesen egészséges
Kiemelt, de mégsem verhetetlen ellenfél jutott a Debrecennek a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körében. A svájci bajnok nyilvánvalóan jobb csapat, mint a hajdúsági együttes, még hazai pályán sem lenne egyszerű legyőzni, pláne semlegesen. És tartalékosan.
Laczkó Zsolt, Kabát Péter és Szakály Péter sem tudja vállalni a szerda esti rendkívül fontos mérkőzést és most még Czvitkovics játéka is kérdéses. Laczkó sérülés után lábadozik, Kabát és Szakály pedig lebetegedett, az irányítónak pedig a bokája miatt kellett kihagynia néhány edzést. Nem jó előjelekkel készül tehát a Debrecen a BL harmadik fordulójára, ráadásul a Basel roppant erős, tavaly ebben a magasságban kellett a Tallinnal játszani…
A piros-kék együttes idén már tizenharmadik svájci bajnoki címét nyerte és az új idényt is két győzelemmel nyitotta. Az előző bajnokságban 36 meccsen 90 gólt lőttek Freiék, ami két és feles átlag. Most, júliusban két meccsen ötnél tartanak, tehát tartja formáját a baseli támadósor. Két svájci válogatott csatára van az FCB-nek, ám Streller jelenleg sérült, Frei meg lövi a gólokat. A rutinos támadó párja általában a 18 éves kameruni Zoua. A középpályán a rutin – Huggel, Chipperfield, Yapi-Yapo – és a fiatalos lendület – Shaqiri, Stocker – jól ötvözi egymást. Nem hátrány, hogy az ausztrál válogatott Chipperfield vélhetően nem fog játszani a Szusza Ferenc Stadionban. A Basel az előző hét tétmeccsét megnyerte, ebből ötször még gólt sem kapott, ellenben berámolt 23-at.
A hétvégén Sionban is győzni tudott, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hazaiaknak nem adtak meg egy teljesen szabályos gólt. A sioni Vanczák szerint az lehet a kulcsmomentum, hogy sikerül-e semlegesíteni a svájciak szélső hátvédjeit, a svéd és ghánai válogatott Safarit és Inkoomt. Mivel már nincs Bodnár és Szélesi, Laczkó és Bernáth pedig sérült, erősen kérdéses, hogy sikerül-e. Féltem a Lokit, mert a Levadia elleni teljesítmény kevés lesz, plusz ugye rengeteg a hiányzó. Félre a szívvel, kettesre tippelek…
180 Debrecen – FC Basel
V – tippmix: 2,05
Labdarúgás – BL-selejtező, 3. forduló, 1. mérk., Budapest
fogadási határidő: szerda, 19.45
156 Norrköpping – Assyriska
H – tippmix: 1,76
Labdarúgás – svéd 2.
fogadási határidő: szerda, 18.45
163 Marseille – Paris SG
H – tippmix: 2,23
Labdarúgás – Francia Szuperkupa, Tunézia
fogadási határidő: szerda, 20.30
További hírek
-
Elem
július 27. 21:48 (#1) |
A kedves “cikkelkövető”!
Nem tudom milyen viszonyban van a hazai labdarugó élettel, de nincs tisztában egy -két dologgal.Szakály helyére gyakorlatilag a Farkas, Kulcsár, Yannick hármasból fog valaki bekerülni. Kabát Peti nem fog hiányozni, idén kezdőbe nem fér be. Laczkó hiányozni fog, de mivel Bernáth visszatér, ezért Fodor megfelelő szinten tudja helyettesíteni. Simac is a keretben tehát a védelemben van lehetőség a variálásra. Javasolnám az ilyen cikkek írása előtt tájékozódjon és ne csak az NSO-t, pepsifocit olvasgassa… -
Izolder
július 28. 07:41 (#2) | |
Elem!Nem értetted a lényeget!
A szerkesztő úr csak finoman több mondatban próbálta körülírni, hogy ki fog kapni a Loki! -
euroaron
július 28. 09:42 (#3) |
én sem értem a sok blablát.
KIKAP A LOKI.
ennyi. -
jano47
július 28. 09:56 (#4) | |
Nem a tartós Elem-ekhez tartozol!
Azok, ha mást gondolnak nem személyeskednek,hanem elmondják a véleményüket – és kész.
Egyébként nem mondtál semmi újat.
-
kovitoto
július 28. 12:41 (#5) |
Egy kis segítség, vagy zavar keltés?
01. Kapfenberg – Mattersburg 1×2
02. Rapid Wien – Salzburg 21
03. Ried – LASK Linz x1
04. Wacker Innsbruck – Sturm Graz x2
05. Wiener Neustadt – Austria Wien 12
06. Basel – St. Gallen 1
07. Bellinzona – Young Boys 2×1
08. FC Zürich – Sion 1x
09. Luzern – Xamax x2
10. Thun – Grasshoppers 2x
11. Lilleström – Kongsvinger 1
12. Rosenborg – Haugesund 1
13. Tromsö – Stabaek 1×2
+1. Brann Bergen – Molde 2 -
Elem
július 28. 13:44 (#6) | |
Személyeskedés? Azért mert megírtam a véleményem arról hogy a cikk írója fogalmatlan és tájékozatlan?
Komoly problémákat érzek nálatok.
Lehet hogy kikap a Loki, de azért ne írjuk már hogy tartalékos, ok nélkül. -
jano47
július 28. 14:03 (#7) | |
Elem szerintem Nálad van a probléma: túl elfogult vagy a Lokival, pedig bizony ez már nem AZ a Loki ami volt egy éve.
Sajnos elkalapálja a Basel akár tetszik, akár nem … bánatomra
mert kellene a siker a magyar labdarúgásnak. -
Elem
július 28. 14:14 (#8) | |
Meglátjuk. Ha kikapunk is nem lesz kalapálás. Nem hinném, hogy elfogult lennék, mert nem azt írtam hogy mi nyerünk, vagy hogy nem kapunk ki…
-
retroboy66
július 28. 19:52 (#9) |
Hali ! Szerintem egy x-re jók vagyunk !!!!!!!
Szólj hozzá Te is!