Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
júl31

Töki tarthatatlan, beindul a Paks?

 Online sportfogadás-esélyek 8 hozzászólás

Töki akár a válogatottba is bekerülhetne

Eddig is tudtuk, hogy Tököli Attila nagyszerű képességű támadó, még mindig az egyik legjobb a magyar mezőnyben. Ha épp olyan kedve van, nem nagyon lehet tartani. Kecskeméten jó hangulatban volt, mindjárt lőtt is kettőt. így aztán a Paks győzelemmel nyitott, és meglehetősen jó esélye van arra, hogy megduplázza pontjai számát a tolnai gárda.

Kecskeméten nehéz nyerni, erről a fradisták tudnának mesélni. A Paks azonban – egy egykori Fradi-edzővel – képes volt három pontot szerezni a lilák otthonában, igaz nem kis szerencsével. Egészen biztosan máshogy alakult volna a mérkőzés, ha a kecskemétiek fél kerete nem a kórházban töltötte volna a meccsnap délutánját. A romlott torta azonban keresztül húzta Szivics mester számításait.

De ne fogjuk csak erre a szerencsétlen esetre a vereséget, hiszen a paksiak jól játszottak, a utolsó percekben szerzett győztes Tököli-gól előtt is akadt bőven ordító helyzetük. Például az egykori ferencvárosi kedvenc támadó is lőhetett volna még egy-két gólt. Szóval jól játszott a Paks, igen mutatós támadásokat vezetett. Ezzel a teljesítménnyel hazai környezetben a REAC ellen is meglesz a három pont. Először. Ugyanis az előző két idényben rendre a rákospalotaiak jöttek ki jobban a párharcból. Három győzelem és egy remi a mérleg.
Épp ideje lesz nyernie a zöld-fehéreknek.

A Fehérvár nagy tervekkel rajtolt az új idényben, megerősítette az amúgy sem gyenge keretét, nem titkoltan a dobogóra kívánnak kerülni. Ezzel szemben rögtön kikaptak a biztos kiesőnek jósolt Siófoktól. Most az újonc Haladás lesz Dvériék ellenfele, és Fehérváron kell tartaniuk a három egységet.

1. Paksi SE – REAC

H – Sportingbet: 1,60; Bwin: 1,75; bet-at-home: 1,70

Labdarúgás – NB I
fogadási határidő: szombat, 20.00

2. Fehérvár FC – Haladás

H – Sportingbet: 1,65; Bwin: 1,75; bet-at-home: 1,70

Labdarúgás – NB I
fogadási határidő: szombat, 20.00



Hozzászólások
  • totorobert augusztus 01. 09:40 (#1) | Válaszolok

    átmentem nbI fun-ba!ezzel keljetek versenyre!
    diósgyőr-kaposvár 1
    fehérvár-hali 1
    mtk-kispest x2
    nyíregyháza-siófok 1
    paks-reac 1x
    vasas-ute x2
    zete-kte 1
    győr-loki 1
    oszi!lesz minden héten magyar foci?

  • Oszi augusztus 01. 11:47 (#2) | Válaszolok

    előre nem terveztem így, de ha van rá igény, részemről nincs akadálya.

  • euroaron augusztus 01. 12:46 (#3) | Válaszolok

    augusztus 16-tól újra lesz supertotó is! :)

  • Mr.Monk augusztus 01. 15:35 (#4) | Válaszolok

    Diósgyőr-Kaposvár x
    Fehérvár-Haladás 2
    Mtk-Kispest 1,x
    Nyíregyháza-Siófok 1
    Paks-Reac 1
    Vasas-Újpest 2,x
    Zte-Kecskemét 1
    Győr-Loki 1,2

  • totorobert augusztus 01. 20:59 (#5) | Válaszolok

    mr.monk!nem semmi a vasas-ute melléfogásunk!remélem a többi azért bejön!

  • jano47 augusztus 01. 21:43 (#6) | Válaszolok

    Hát idáig jutottál totorobert! Már a szedett-vedett magyar NBI (nb-101!!!!)is megteszi?!
    Inkább maradj az összevasvillázott totonál.
    Hát amit az Újpest művelt “labdarúgás ” címen…katasztrófa! És ezekhez leül a Bene Feri?

  • totorobert augusztus 02. 05:25 (#7) | Válaszolok

    jano!még nem késő beszállni a hátralevő meccsek tippjeivel!az a gondolatom,hogy ha magyar meccsekből is állítanák össze a totót akkor sem lenne lényegesen több nagy myeremény,viszont mivel mindenkihez kézzel fogható közelségben lennének a meccsek lehet,hogy többet játszanának az emberek!Gyerünk bizonyítsuk be,hogy az nbI-et sem könnyebb eltalálni,mint a sárga-néger vagy fehér-indián meccseket! :-( :-)

  • euroaron augusztus 02. 07:50 (#8) | Válaszolok

    nb1???
    robi, sokat voltál tegnap a napon, mi?
    oszt még sört is ráittál, úgy e?
    meg gondolom, keveset is aludtál… hát legközelebb ilyest ne csinálj! :)


Szólj hozzá Te is!