Promóció
2012 London – együttműködés a NOB és a Betfair között
Promóció 1 hozzászólásA Betfair hivatalosan is bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, mely lehetővé teszi a felek számára, hogy minden eddiginél részletesebb információkhoz jussanak a sportfogadásokról a 2012-es játékok alatt.
A megállapodást a Betfair központjában, Hammersmithben írták alá, a nyilatkozat pedig részletes keretet ad az együttműködéshez, valamint lehetővé teszi, hogy a felek megosszák egymással az ügyfél- és tranzakciós adatokat, amennyiben egy olimpiai esemény kapcsán gyanús aktivitásra derülne fény.
A Betfair történetének egyik legnagyobb szabású eseménye lesz a 2012-es Londoni Olimpia, az iroda kínálatában pedig megtalálhatjuk majd az összes olimpiai eseményt – ezen kívül speciális piacok is nyílnak, többek között fogadni lehet majd a legtöbb aranyat szerző nemzetre, valamint az országok éremtermésére is. Olvass tovább »
Élő kérdezz-felelek a Man. United sztárjaival!
Promóció Nincs hozzászólásKivételes lehetőséget kínál a Betfair január 19-én, csütörtökön – a Manchester United három sztárjátékosa válaszol élőben a szurkolók kérdéseire, az eseményt pedig mindenki figyelemmel kísérheti a Betfair facebook-oldalán.
A “Betfair presents Man. Utd Live” keretein belül a tavalyi év játékosának választott portugál Nani, valamint két angol válogatott, Ashley Young és Michael Carrick válaszol élőben a szurkolók kérdéseire – az eseményről bő 30 perces közvetítést is ad a Betfair. Ennek megtekintéséhez, valamint a kérdések feltevéséhez nincs más dolgod, mint lájkolni a Betfair központi Facebook-oldalát. Olvass tovább »
Mobilhét – Samsung Galaxyt nyerhetsz!
Promóció Nincs hozzászólásJátssz a héten a Sportingbettel, fogadj akár minden nap a mobilodon és megnyerheted a Samsung Galaxy SII-t vagy a több tízezernyi bónuszt!
Mit kell tenned?
Fogadj minimum 1 alkalommal mobilon 2011. december 12-18. között. Minél több napon fogadsz a mobilodon, annál több esélyed lesz a sorsoláskor. Például – aki mind a 7 napon fogad, annak 7 szelvénye kerül be az automata sorsolásba.
A játék ideje
A bwin.party védi a játékosok biztonságát és a játék tisztaságát
Promóció Nincs hozzászólás
Bwin
Saját etikai alapelvek, megfelelő infrastruktúra, együttműködés a hatóságokkal. (X)
Az online fogadás során a felelős magatartás a legfontosabb alapelv: védeni kell a játékosok biztonságát, a játék tisztaságát és be kell tartani az etikai szabályokat. Ezért a bwin.party digital entertainment, a világ legnagyobb, tőzsdén jegyzett online sportfogadási vállalata saját kódexet dolgozott ki, és együttműködik mind a hatóságokkal mind pedig a piacon dolgozó más cégekkel, hogy felfedje és megakadályozza a csalásokat. Ez volt a fő mondanivalója annak az előadásnak, amelyet Thomas Tzokas, a bwin.party kelet-európai igazgatója tartott hétfőn a Magyar Sportújságírók Szövetsége Molnár Dániel Klubjának rendezvényén. Olvass tovább »
A bwinnél Federer a favorit
Promóció Nincs hozzászólásLondonban szombattól kezdődik a férfi teniszezők idei utolsó nagy megmérettetése. A bwinnél Federernek adják a legtöbb esélyt a világbajnoki címre. Te kire fogadnál? (X)
Szombaton 15.00 órakor a címvédő Roger Federer és idei egyik „mumusa”, az őt Wimbledonban legyőző francia Jo-Wilfried Tsonga mérkőzésével kezdődik a profi férfi teniszezők ATP versenysorozatának idei utolsó állomása. A nem-hivatalos világbajnokságnak is titulált fedettpályás tornán az éves ranglista első nyolc helyezettje vesz részt. Olvass tovább »
Fogadás szabadesésben
Promóció Nincs hozzászólásAz Írország-Észtország Európa-bajnoki pótselejtező visszavágójának alkalmából a világ legnagyobb fogadási közösségeként ismert Betfair megalkotta a világ első, focilabdákból készült QR-kódját. (x)
A dublini Aviva Stadiumtól 500 méterre fekvő óriási kód megépítéséhez 2,000 focilabdára, 8 “építészre” és öt, vérrel, verítékkel teli munkaórára volt szükség. A kód, mely így minden dublini számára könnyen elérhető, segít egyszerűen letölteni a Betfair Mobile alkalmazást, hogy mindenki időben megtehesse fogadását a keddi mérkőzésre. Olvass tovább »
Betfair – Túl a négymilliós határon
Promóció 1 hozzászólásA világ legnagyobb fogadási közösségeként ismert Betfair a napokban jelentette be, hogy immár négymillió regisztrált ügyféllel rendelkezik. A folyamatos fejlesztéseknek, az európai terjeszkedésnek és a fogadási piacon megvalósított újításoknak köszönhetően a Betfair által kínált fogadási lehetőségek népszerűsége minden képzeletet felülmúló ütemben növekszik.
A cég, mely 2000-ben forradalmasította a sportfogadási piacot, folyamatosan igyekszik ügyfelei igényei szerint alakítani portfólióját, és az Egyesült Királyságon kívüli terjeszkedésnek hála, már több, mint négymillió ügyféllel rendelkezik.
Sok fogadót győztek meg a Betfair innovatív megoldásai, köztük a világon elsőként elérhetővé tett iPhone-os, iPad-es és Androidos mobil fogadási alkalmazások. A Betfair mobil-alkalmazásának népszerűsége 2011 első negyedévében 70%-kal nőtt, az előző évhez képest pedig kétszer annyi fogadást tettek az ügyfelek mobilon, mint egy évvel korábban. Olvass tovább »
Sportingbet Mobil – Ne maradj le egy fogadásról se!
Promóció Nincs hozzászólásLeugrottál a haverokkal egy sörre a sportkocsmába meccset nézni? Vagy kimentél a helyszínre szurkolni? Esetleg útban vagy hazafelé és épp kezedben a kínálat!? Használd a Sportingbet mobil szolgáltatását – gyors és kényelmes fogadás!
Első lépések
Ahhoz, hogy a Sportingbet elérhető legyen mobilodon, elég megadni a telefonszámod, és küldenek neked egy sms-t egy linkkel, ahonnan elérheted a Sportingbet Mobilt. Olvass tovább »
A Moto GP idei utolsó futamára fogadhatunk a bwin.com-on
Promóció Nincs hozzászólásA Moto GP mezőnye a hagyományoknak megfelelően a technikás valenciai pályán zárja az idényt. A hétvégén sorra kerülő futamokra és a vb még nyitott eredményeire is fogadhatnak a motorozás rajongói a bwin.com oldalain. (x)
A bwin évek óta a gyorsasági motorkerékpáros világbajnokság egyik kiemelt partnere. A fogadási lehetőségeket áttekintve kiderül, hogy a bwin nemcsak a világbajnokság végeredményére kínál szorzókat, hanem a szombati időmérők és a vasárnapi futamok esélyeseire is tippelhetünk. Olvass tovább »
Nyerj jegyet Görbiczék meccsére!
Promóció Nincs hozzászólás
helyszínen nézheted meg Görbiczék BL-meccsét
A Győri Audi ETO ismét nagy és remélhetőleg hosszú menetélésbe kezdett ősszel! Reményeik szerint senki sem állítja meg őket idén. Az első mérkőzésén kikapott Dániában a magyar bajnok, a visszavágót pedig akár a helyszínen is megnézheted. Nyerj jegyet a Randers elleni csoportrangadóra!
Rögtön az első komoly megmérettetésén elbukott a zöld-fehér gárda, sajnos a dán bajnok Randers HK magabiztosan kerekedett föléjük. Hogy más lesz-e a helyzet a novemberi visszavágón? Teljesen biztos, hogy más. Itthon, a győri katlanban kellene bizonyítaniuk az északiaknak, egy már érettebb Győr ellen, ráadásul félelmetes hangulat fogadja majd a dánokat.
A bet-at-home.com, mint a kézilabda Bajnokok Ligájának kiemelt partnere is együtt szurkol az országgal – legyél te is ott a találkozón! Olvass tovább »
Magyar kézicsapatok BL-meccseire fogadhatunk a bwinen
Promóció Nincs hozzászólásKözeledik a Veszprém, a Szeged és a Győri ETO BL-meccse. (x)
Budapest, 2011. október 21. – Kézilabda klubcsapataink általában elkényeztetnek bennünket: az elmúlt tíz évben – a 2010/11-es szezont nem számítva mindig volt legalább egy magyar csapat Európa legjobbjai között a BL-ben. Idén zajlanak már a csoportmeccsek, és hamarosan kezdhetjük a szurkolást: mindhárom érdekelt magyar együttes ismét pályára lép.
A Veszprém ebben az idényben is deklaráltan el akar jutni legalább a negyeddöntőig, és másik kiemelkedő férficsapatunk a Pick-Szeged is jól szeretne végezni. A nők között a Győri ETO-ért szurkolhatunk: az áprilisban elbukott elődöntő után a lányok mindenképpen szeretnék kiharcolni a döntőbe kerülést. Olvass tovább »








