Lehet-e újra a csúcson pörögni?
Online sportfogadás-esélyek 1 hozzászólás
A Bajnokok Ligája-címvédő Barcelona űrfocit játszott az Arsenal elleni negyeddöntő odavágójának első húsz percében, az angoloknak egy szavuk sem lehetett volna, ha 0-5-el fordulnak a felek a szünetben. Végül úgy lett 2-2 a mérkőzés végeredménye, hogy 0-2-ről jött vissza a londoni egylet. Csapatnyi hiányzó, teltház, hazai fór.
Igaz, hogy már két góllal is vezetett a Barcelona az Emiratesben, ám a 2-2-es eredmény is katalán előnyt jelent. Jönnie kellene az Arsenalnak, hiszen csak győzelem vagy sokgólos iksz esetén lehetne elődöntős. Ez mindenképp a Barcelona malmára hajtja a vizet, de azért ne legyünk naivak, enélkül is a blaugranáknak áll a zászló. Londonban döbbenetes fölényben voltak Messiék, az első 15 perc után kilenc kapura vagy kapu felé tartó lövésük volt, ebből minimum hat ziccer. És mind kimaradt. Aztán a második félidőben két kisebb helyzetből kettőt bevágott Ibrahimovic, eldőlni látszott a párharc. De Walcott, majd Fàbregas – jóindulattal befújt – tizenegyesével visszajött az Arsenal. A katalán középpályás a büntető közben (!?…) lábát törte (szárkapocs), ő semmiképp sem lesz ott a Nou Campban (be is sárgult). De nem csak ő. Olvass tovább »
Támadáááás!
Online sportfogadás-esélyek 1 hozzászólás
Ha van két labdarúgó csapat a világon, melynek játékát még annak is érdemes nézni, akit egyébként nem igazán hoz lázba a bogyó kergetése és rugdosása, az a Barcelona és az Arsenal. Esztétikai, művészi élvény. Szerdán egymás ellen játszik a két gárda, nem szabad kihagyni!
A Barcelona tavaly mindent vitt, amiről már számtalanszor értekeztünk, és a hat trófeát nem bunkerfocival (’milanosan-chelseasen’!?) tette ám be a zsákba, hanem támadással, látvánnyal, azzal, amiről ez az egész hacacáré szól: szórakoztatva! Az Arsenal dettó, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy évek óta az égvilágon semmit se nyer. Wenger futballról vallott filozófiája megsüvelendő, ám nem áll a rendelkezésére olyan anyag, amiből Bajnokok Ligája-győztes csapatot gyúrhatna. Négy éve a döntőig meneteltek az “ágyúsok”, de akkor (is?) a Barca állta az útjukat. Holott abban az együttesben még Henryk, Piresek, Gilberto Silvák űzték a bőrgolyót. Olvass tovább »
Egygólos küldetés Cesc nélkül
Online sportfogadás-esélyek Nincs hozzászólás
Az Arsenalnak egy több mint 30 éves átkot kellene ma megtörnie, ha szeretne még bármit is elérni az idei Bajnokok Ligájában. Legutóbb ugyanis 1978-ban nyert meg úgy európai kupapárharcot a londoni gárda, hogy az első mérkőzést elveszítette. Portóban 2-1-re elbukott Wenger bandája.
A Zöld-foki-szigetekről származó luzitán szélső, Silvestre Varela 11. percben szerzett góljára még jött válasz angol oldalról, a télen reaktivált Campbell bebólintotta az oly’ sokat érő idegenbeli gólt, ám Fabianski töketlensége miatt mégis elbukta az odavágót az Arsenal. Így aztán hátrányból kellene fordítani, ami nem épp az erőssége az “ágyúsoknak”: 1979-ben a Hajduk Split testén még sikerült átverekednie magát a londoniaknak – akkor is 1-2-ről -, ám azóta egyszer sem jött össze ez a fergeteges bravúrnak azért nem számító esemény. De ezek azért oly’ nagyon nem befolyásolják a mai meccs kimenetelét, esélyeit, ezek a statisztikák pusztán csak érdekesek, de ennyi.
Az viszont már sokkal beszédesebb tény, hogy az Arsenal remek passzban van, az előző három meccsén nyolc gólt gurított és mindegyiket megnyerte. Ebben az idényben huszonegy mérkőzést játszott hazai pályán Arsène Wenger csapata és ebből a Chelsea és a MU ellenit veszítette el, az Evertonnal meg remizett. A maradék tizennyolcat megnyerte. Egyszer rúgott egy hatost, négy alkalommal pedig négyet vágott. Nájsz. Olvass tovább »
Totó – 1. hét
Totó-tippek, Totó-esélyek 204 hozzászólás
Az egészséges szintnél egy csöppet most több a bizonytalanság a hétvégi mérkőzésekkel kapcsolatban, és kivételesen nem azért, mert hétközi fordulót bonyolítanak le csizmaországban. Itt bizony most a természet anyánk dönthet a milliókról.
Kedden mindkét angol Ligakupa-elődöntőt kénytelenek voltak elhalasztani, mert a csatorna túloldalán is nagy mennyiségű szilárd halmazállapotú vízpára hullott. Arrafelé ez nem gyakori, szét is csúsztak szegények. Amennyiben a hétvégére sem sikerül rendezni az áldatlan állapotokat, elmaradhat egy-két meccs. Az olaszok már betették a kulcsot nekünk az év végén, több meccset is kénytelenek voltak törölni. Bízzunk benne, hogy ez most nem fog megtörténni.
Beszélgessük azért kicsit magáról a játékról is, lehet, valakit az is érdekel. Amennyiben lejátszódik az Arsenal-Everton mérkőzés, hazai győzelem fog születni. Az “ágyúsok” annak ellenére remek formában döngetnek előre, hogy meglehetősen sok a hiányzójuk. A liverpooliakat is Adebayor, Van Persie, Bendtner, Clichy, Gibbs, Eboue, Walcott és az újra lesérülő Fábregas nélkül fogják lenyomni. Olvass tovább »
Veszettül kemény Villa-napok
Online sportfogadás-esélyek 2 hozzászólás
Vasárnap délután az Arsenal pályáján volt jelenése az Aston Villának, kedden meg már az ismét győzni tudó Liverpoolt fogadja a birminghami gárda.
Elég jól tartotta magát vasárnap az Emiratesben az Aston Villa, Fábregas beállásáig 0-0 volt, ám a katalán két perccel a pályára lépése után már be is talált szabadrúgásból, majd a 81. percben egy gyors kontra után a másodikat is elhelyezte Friedel kapujába. Majd lesétált a gyepről, miután kiújult a sérülése. Martin O’Neill együttese nem játszott rosszul, az első félidőben több komolyabb gólhelyzete is akadt. Olvass tovább »




