Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
dec16

Totó – 51. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 172 hozzászólás

Roman Weidenfeller 420 perce nem kapott gólt Dortmundban

Roman Weidenfeller 420 perce nem kapott gólt Dortmundban

Az 51. hétre hatványozottan igaz az, hogy a vendéggyőzelmek fognak dönteni, egyértelműen ez lesz a mérleg nyelve. Emberemlékezet óta nem volt olyan oszlopunk, ahol egyetlen meccsre sem adjuk oda jó szívvel a kettest. A mostani ilyen.

Első körben végig szoktam futni a meccseket és dobok melléjük egy tippet. Majd elemzem, végiggondolom, kiemelem a fixeket. És akkor marad valami. Most maradt egy kettes nélküli tippsor. Van ilyen? Valószínűleg nincs, így aztán a rendkívül hektikus, roppant hullámzó teljesítmény nyújtó, ám idegenben majd’ négy hónapja veretlen (a bajnokságban) Wolfsburg mellé odaírtam azt a kettest. Nálam ennyi.

A fixek nem okoztak fejfájást, nyilván majd  vasárnap… A Bayern München belelendült, öt meccset nyert gyors egymásutánban. A Hertha ellen ráadásul Ribéry is kaphat egy jó félórát. A Dortmund is menetel, már kilenc forduló óta veretlen (6-3-0),  az előző három meccsét megnyerte. Már csak három pontra vannak a dobogótól a sárga-feketék. Nem lényegtelen az sem, hogy Klopp mester tanítványai az utóbbi négy hazai meccsükön nem kaptak gólt. A Bayer Leverkusen otthoni sikere is majdnem borítékolható, noha remek formának örvend a ‘Gladbach. A Leverkusen viszont a Frankfurt után a Stuttgartot is 4-0-ra verte a BayArenában. Olvass tovább »


okt21

Totó – 43. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 97 hozzászólás

Még veretlen otthon a Hoffenheim

Még veretlen otthon a Hoffenheim

A múlt héten boldog-boldogtalan nyert valamit a Totón, a telitalálat alig több mint száz ropit fizetett. Vagyis ennél csak nehezebb hétvége következhet, készüljünk a meglepetésekre.

Kaptunk néhány ajándék meccset, ha semmi sem jön közbe, akkor a fixekkel nem lesz gondunk. A Bayern München felettébb kemény hétközi mérkőzést vív a Bordeaux ellen. Méghozzá tartalékosan, hiszen Robben, Olic, Braafheid és Ribéry sérült. Könnyen lehet, hogy elvéreznek, ám a Frankfurt ellen meglesz a három pont. Annál is inkább, mert a sérültek közül Robben és Ribéry is játékra jelentkezhet.
Az Inter csak a Bajnokok Ligájában képtelen nyerni, a bajnokságban hülyére ver mindenkit. A Catania sem lesz kivétel. A Roma hiába szerzett előnyt Milánóban a hétvégén, végül 2-1-re a Milan nyert. A Tottit elveszítő “farkashorda” csütörtökön még Londonban lép pályára egy meglehetősen kemény El-meccsen. Ha a Fulham ellen nem lesznek újabb sérültek, nem okozhat gondot a Livorno. Olvass tovább »


okt05

Balfasz vagy csak peches? – videó

 foci 3 hozzászólás

Sascha Burchert sosem felejti a Hamburg elleni meccset

Sascha Burchert sosem felejti a Hamburg elleni meccset

Emberi és józan ésszel szinte felfoghatatlan események történtek a vasárnapi Hertha-Hamburg német bajnoki meccsen. Már-már misztikus, szájenszfiksönbe illő jelenetek zajlottak le két percen belül ugyanúgy, ugyanott, ugyanazzal a személlyel. Döbbenetes!

A lúzer, vagy csak peches játékos – ezt mindenki döntse el maga – nem más, mint a berliniek negyedik számú kapusa, Sascha Burchert. A tejfelszőke Sascha a 33. percben állt be a lesérülő Ochs helyére, majd öt percre rá kapott egy dugót 40 méterről. A 19 éves játékos 16 méterre(!) kifutott egy hosszú indításra és ahelyett hogy egyszerűen megfogta volna a bogyót, kifejelte. Éppen Jarolimhoz, aki köszönte szépen és negyvenről beemelte a Hertha kapujába. Kellemes belépő…
No de ez még nem minden ám: egy percre rá pontosan ugyanezt megtette Burchert csak most 22 méterre futott ki és 50-ről kapta a gólt Zé Robertótól.

Van ilyen?… Olvass tovább »


okt01

Dzsudzsákék verhetetlenek

 Online sportfogadás-esélyek 13 hozzászólás

Lazovicsnak nincs könnyű dolga, mert vetélytársa, Koevermans ontja a gólokat

Lazovicsnak nincs könnyű dolga, mert vetélytársa, Koevermans ontja a gólokat

A 2009-2010-es idényben még senki sem tudta legyőzni a PSV Eindhovent, pedig Dzsudzsák Balázsék már tizenöt tétmeccsen túl vannak. Csütörtökön a CFR Clujt fogadják a Philips Arénában, ahol az előző hét mérkőzésüket megnyerték.

Az Eredivisiében nyolc forduló után 6-2-0-ás mérleggel állnak az élen az eindhoveniek, az Európa-ligában pedig oda-vissza verték a Cserno More Várnát és a Bnei Jehudát is, a csoportkörben pedig 2-2 játszottak Prágában a Sparta ellen.
Dzsudzsák mind a nyolc bajnokin pályára lépett és négy gólt lőtt. Balázs a csapat talán legjobb formában lévő játékosa, egyértelműen húzóemberré vált. Minden bizonnyal a Cluj ellen is ott lesz a pályán. Amúgy a “Csefere” is meglehetősen imponáló mérleggel a háta mögött érkezik, az előző négy mérkőzését ugyanis megnyerte. A csoportkörbe a Szarajevó testén keresztül jutottak, ahol egy Köbenhavn elleni győzelemmel kezdtek (2-0). Szóval a tavaly a Bajnokok Ligájába is bejutó kolozsváriakat hiba lenne leírni. Olvass tovább »


szept30

Totó – 40. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 129 hozzászólás

Tottiék négy forduló óta veretlenek

Tottiék négy forduló óta veretlenek

Halmozódás van, szóval örülnünk kellene, de én cseppet sem vagyok boldog a 40. héttől. Kellemetlen, kiszámíthatatlan párosításokkal van tele az oszlop, de lebegjen a szemünk előtt az alaptétel: mindig az a buli lett a legjobb, amelyikbe semmi kedvünk sem volt elmenni…

Hiába fog gyilkos meccset játszani a Bayern München szerdán a Juventus ellen, muszáj vagyok odaadni neki az egyik fixet, otthon csak legyőzik a Köln. Ugye?… Még akkor is, ha esetleg úgy döntene a kedves Van Gaal, hogy kispadra ülteti Robbent és/vagy Ribéryt.
A nagy lendülettel induló Bayer Leverkusennek volt két gyengébb meccse (Werder 0-0, ‘Lautern 1-2), de legutóbb újra nyerni tudott, így már egyértelműen favorit a hét forduló alatt négy gólt rúgó, idegenben még nyeretlen Nürnberg ellen. Az előző három egymás elleni ütközetük is Leverkusen-győzelemmel ért véget. Az Internazionale hazai meccse általában fix 1-es, nincs ez másképp most sem, de azért egyáltalán nem vagyok nyugodt a mostani tipp miatt. Az Udinese ugyanis az előző négy fordulóban tíz pontot szerzett, a Napoli, a Milan és a Genoa is lőtt gól nélkül zárta az egymás elleni meccsüket. Mourinho csapatának sem lesz könnyed ujjgyakorlat az összecsapás, főleg annak tükrében, hogy kedden még Kazanyban játszottak BL-meccset a nerazzurrik. Olvass tovább »


Heti totó tippek (35. hét)

1. Svédország - Magyarország 1
2. Belgium - Németország 2
3. Szlovákia - Macedónia 1
4. Észtország - Olaszország 2
5. Szlovénia - Észak-Írország 1
6. Franciaország - Fehéroroszország 1
7. Románia - Albánia 1
8. Lettország - Horvátország 2
9. Görögország - Grúzia 1
10. Montenegró - Wales x
11. Anglia - Bulgária 1
12. Portugália - Ciprus 1
13. Litvánia - Skócia x
+1. Izland - Norvégia x

Kiemelt tippmixek

Szep 05. 20:30 Livorno - Siena 2.36|2.85|2.68
Szep 05. 20:45 Palmeiras - Cruzeiro 1.98|3.15|3.05
Szep 05. 23:00 Banfield - Tigre 1.66|3.25|4.20

Totó eredmények (34. hét)

1. Werder Bremen – 1. FC Köln - 1
2. Frankfurt – Hamburg - 2
3. Nürnberg – Freiburg - 2
4. St. Pauli – Hoffenheim - 2
5. Schalke – Hannover - 2
6. Wolfsburg – Mainz - 2
7. Bayer Leverkusen – Mönchengladbach - 2
8. VfB Stuttgart – Dortmund - 2
9. Udinese – Genoa - 2
10. AS Roma – Cesena - x
11. Bari – Juventus - 1
12. Fiorentina – Napoli - x
13. AC Milan – Lecce - 1
+1. Sampdoria – Lazio - 1
Mito