Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
máj09

Spanyol házidöntő az El-ben

 Online sportfogadás-esélyek Nincs hozzászólás

Falcao

Falcao

Mivel a négy elődöntősből három spanyol volt az Európa-ligában, borítékolható volt, hogy minimum egy ott lesz a fináléban – ehhez nem kell matek érettségi sem. A tiszta hispán elődöntőből a két évvel ezelőtti Atlético Madrid, az ibériaiból – a portugál Sporting volt még ott – az Athletic Bilbao kvalifikálta magát a döntőre. Lesz új győztesünk?

Az előző nyolc kiírásból négyszer is spanyol klub nyerte az Európa-ligát, vagy az elődjének számító UEFA-kupát. Két éve az Atlético Madrid a Fulham – Gera Zolival a soraiban – legyőzésével története során először tehette ki a vitrinjébe a trófeát és most esélyt kapott, hogy visszaszerezze a Porto által megkaparintott címet. De akkor itt gyorsan, mindenféle átkötés nélkül át is térek az ellenfelére, a bilbaói Athletic Clubra, mely több szempontból is csodálatra méltó – egészen zseniális, amit idén művel a továbbra is csak baszk játékosokra építő csapat, Marcelo Bielsa tavaly nyári kinevezése tökéletes húzás volt. Az argentin szakember egy igazi futballőrült, nem véletlenül El Loco a beceneve, és megszállott támadójáték-függő. Bilbaói munkája előtt Chile szövetségi kapitánya volt négy évig és ott is eredményes munkát végzett: a válogatottat kivezette a 2010-es világbajnokságra, ahol Honduras, majd Svájc legyőzésével, csoportmásodikként a legjobb tizenhat közé jutott.  Olvass tovább »


ápr02

“What a fuckin’ game you had btw..?” – Bogdán-interjú

 foci Nincs hozzászólás

Bogdán Ádám

Bogdán Ádám

Jelenleg ő a magyar foci legfényesebben csillogó ékköve. Stabil kezdő lett a Premier League-ben szereplő Bolton Wanderesben és a magyar labdarúgó-válogatottban, emellett imádja a zenét, a fesztiválokat, a kultúrát, roppant intelligens és jó humorú. Ő egy igazi példakép, akinek pályafutására és életvitelére érdemes etalonként tekintenie a fiataloknak. Interjú Bogdán Ádámmal.

Hihetetlenül jól védtél kedden a Tottenham ellen, mindenki agyba-főbe dicsért. Mégis kiestetek.

Nagyon nagy élmény lett volna játszani a Wembleyben, keserű a szám íze emiatt, fantasztikus az egész körítés, ami az FA-kupát körülveszi, meg maga a stadion is ugye… Sajnálom, hogy ki kell hagynom. Hiába védtem tényleg jól, a Spurs fölénk nőtt, hatalmas volt a nyomás rajtunk. De most már a következő meccsre kell fókuszálni.  Olvass tovább »


okt28

Szárnyra kaptak a Zöld Sasok

 Online sportfogadás-esélyek Nincs hozzászólás

Pölöskey a kezdőbe harcolta magát

Pölöskey a kezdőbe harcolta magát

Belelendülni látszik a Ferencváros, tíz napon belül három mérkőzést nyert, kétszer idegenben. Tényleg csak a siker kellett? A Tippek továbbra is tartja, hogy igen, mert a keret erős. Az Újpest elleni győzelem szárnyakat adhat. Siófok is bevehető.

Pápán is úgy tűnt, tovább süllyed a zöld ladik, ötvennégy percig vereségre állt a Ferencváros. Aztán viszont fordított és megszerezte első idegenbeli sikerét, ahogy azt mi meg is éreztük. Az önbizalom szemmel láthatóan kezdett visszaszivárogni az öltözőbe, épp jókor, hiszen az ősi ellenfél, az Újpest látogatott az Albert-stadionba. És el lett picsázva rendesen, a 3-0-s hazai siker a lilákra nézve volt hízelgő. Szerdán pedig Szolnokon is nyerni tudott a Fradi, a Magyar Kupa keretein belül ötöt vágtak Somáliáék (5-2). Apropó, Somália – a brazil támadó az előző három meccsen négy gólt lőtt. Olvass tovább »


jan27

Ketten cipelik a Roverst

 Online sportfogadás-esélyek 18 hozzászólás

Bajnoki fordulót rendeznek a hét közepén Angliában és Olaszországban is. Most egy jól fizető, de simán hozható és két közepes szorzójú esemény ajánlok.

Régen volt már ilyen jó állapotban a Blackburn, december 20-a óta nem szenvedett vereséget, ami hat meccset jelent. Négy bajnokit és két FA-kupát. Hazai pályán hárommeccses a veretlenségük, a Stoke-ot és a Newcastle-t egyaránt 3-0-ra verték a kék-fehérek, míg a Man. Cityvel 2-2-es döntetlent játszottak.
A nyolc gólon ketten osztoztak testvériesen: McCarthy és Roberts is négyet vágott. Vagyis a két támadó hét pontot szerzett három forduló alatt. Ez a kiesés elleni harcban hihetetlenül sokat ér. Jelenleg ugyanis öt együttes is 21 ponttal áll a tabella alján, igaz a Blackburnnek egy meccsel kevesebbje van. Olvass tovább »


jan13

Kupahét… Ne kockáztassunk!

 Online sportfogadás-esélyek 16 hozzászólás

Roppant veszélyes üzemmód a kupa-hétköznap, de azért persze fogadni muszáj… :-) Mivel úgysem bírjuk ki, ezért javaslom, menjünk most tutira. Ennek tudatában néztem szét a piacon.

Két gall párharc és egy spanyol kötelezőt választottam. A Bordeaux és a Paris SG is hazai pályán fogad egy másodosztályú együttest a Ligakupa keretein belül. Konkrétan a negyeddöntőben. Mindkét első ligás csapat remekül szerepel a saját stadionjában, és pluszban hab a tortán, hogy igazi kupaspecialisták. A PSG címvédőként menetel, a Bordeaux pedig két éve nyert.

A fővárosiak a Monacót és a Nancyt verték, tehát két elsőosztályú csapatot. Még gól sem kaptak Le Guen fiai. És most jön a legkönnyebb ellenfelük, a második vonal éllovasa, a Lens. Azonban idén rettenetesen nehéz bevenni a Parc de Princes-t, október vége óta senkinek sem sikerült. Most sem fog, a legerősebb kerettel készülő PSG győzelmére érdemes tenni. Olvass tovább »


Heti totó tippek (20/1. hét)

1. Düsseldorf - Hertha BSC 1,x
2. Torino - Sassuolo 1
3. Huddersfield - Milton Keynes Dons* 1,x
4. Atromitosz Periszteri - Panathinaikosz x,2
5. AEK Athén - PAOK 1
6. Haugesund - Aalesund 1,x
7. Molde - Fredrikstad 1
8. Rosenborg - Hönefoss 1
9. Strömsgodset - Tromsö 1,x
10. Häcken - Norrköping* 1
11. Kalmar - Helsingborg 2
12. Örebro - AIK Stockholm 2
13. Bursaspor - Fenerbahce 2
+1. Basel - Luzern 1

Kiemelt tippmixek

Holnap, 20:30 Bayern München - Chelsea 1.80|3.30|3.95
Máj 20. 20:45 Juventus - Napoli 1.99|3.05|3.55
Máj 20. 20:45 Auxerre - Montpellier 5.75|3.40|1.55

Totó eredmények (19/2. hét)

1. Dortmund - Bayern München 1
2. Betis - Barcelona x
3. Real Madrid - Mallorca 1
4. Chelsea - Blackburn 1
5. Manchester City - QPR 1
6. Sunderland - Manchester Utd. 2
7. Swansea - Liverpool 1
8. Tottenham - Fulham 1
9. West Bromwich - Arsenal 2
10. Milan - Novara 1
11. Juventus - Atalanta 1
12. Napoli - Siena 1
13. Catania - Udinese 2
+1. Lazio - Internazionale 1