Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
aug19

Totó – 34. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 131 hozzászólás

Ronaldinhótól várják, hogy Kaká legyen

Háromesélyes német és első fordulós olasz meccsekkel van tele a 34. hét, de azért megoldható, kitalálunk valamit. Először is nagy szeretettel köszöntjük az egy hétre beszálló angolokat váltó olaszokat. Most már sínen van a Totó, a következő pár hónap a germán-talján páros jegyében zajlik majd.

Már unalomig ismételtem korábban is, hogy nem csípem az első fordulós meccseket, hiszen az edzőmeccsek alapján szinte képtelenség felmérni, melyik gárda milyen formát fut. Márpedig muszáj lesz ez alapján ítélkezni, kevés egyéb kapaszkodó akad. Ez alapján például gyorsan pálcát is törtem a Milan a feje felett, mely már Kakával is szenvedett néha, nélküle meg jelenleg egy középcsapat benyomását kelti. Tizenegy edzőmeccset játszottak Gattusóék és egyszer sikerült nyerniük. Egy negyedosztályú majdnem amatőr csapat ellen. Az Ancelottit váltó Leonardónak lesz még dolga bőven. Nem ártana például rábeszélnie Berlusconit, hogy vegyen még 1-2 használható futballistát. Eddig Huntelaar, Abete, Di Gennaro, Onyewu, Zigoni és Roma érkezett. No meg bevethető végre Thiago Silva, akit Maldini utódjának szánnak. A lényeg: Sienában nem tartom esélyesnek a rossoneriket. Olvass tovább »

márc04

Totó – 10. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 242 hozzászólás

Helmes (Bayer) 16 gólnál jár, ám csapatának nem megy tavasszal

Immáron öt hete nincs teli, legutóbb január végén ürítették ki a kasszát. A 10. hét nem tűnik ijesztőnek, de semmiképpen nem jelentenék ki most már ki semmi konkrétumot. Majd fény derül úgyis mindenre. Én mindenesetre nem tartom kizártnak, hogy végre megtörjön a hét.

A “bőrnadrágos” díszmadarak szenvednek, mint anyós a…. De ki a fenét verjenek meg otthon, mint a liga leggyengébb vendégét (0-1-9), a Hannovert? Szóval a Bayern München az első fix, érzésem szerint csúnyán beleszaladhat a késbe Huszti egykori csapata.
A Wolfsburg kiváló idényt fut, a röhejes idegenbeli mérleg (2-5-5) ellenére a negyedik helyen veri a mellét. Bajnokin egész egyszerűen nem lehet bevenni a Volkswagen Arénát. Legutóbb majd’ egy éve, tavaly áprilisban szenvedtek otthon vereséget a zöldek. A KSC sem okoz fejfájást. Megjegyzem, két gól alatt senki sem úszta meg a wolfsburgi kirándulást. Emelem kalapom Magath előtt. Olvass tovább »

feb25

Totó – 9. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 389 hozzászólás

Nagyon kemény meccset fog játszani a Catania Palermóban

Néhány hete elvesztettük a fonalat, nem nagyon jönnek az eredmények. De sokan vannak így ezzel, olyan képtele kimenetelek születnek, hogy hetek óta nincs teli. Na skacok, szedjük már össze magunkat! Na jó, oké, inkább csak egyes számban beszélek!… ;-)

Kicsit parázok most már a fixektől, mert nem igazán trafálok bele az utóbbi hetekben. Bedőlők a tutinak, a papírnak. De most kérdőjelezzem meg mondjuk a Hertha hazai fixét a ‘Gladbach ellen? Vagy mondjuk, hogy a Juventus lenyomja-e a Napolit, amely hetek óta értékelhetetlent nyújt? Nem teszem. Nem tehetem.

Szóval drágáim, nálam a Hertha és a Juve fix egyes. Dárdaiék behúzták az előző nyolc hazai meccsüket. Legutóbb a Bayern hajtott fejet a fővárosban. A ‘Gladbach meg 1-2-7-el áll idegenben. Mit mást tehetnék?… A Napolival hasonló a helyzet, a kékek 2009-re teljesen kipurcantak. Az első meccsüket még nagy nehezen megnyerték, ám azóta egy 0-2-6-os indexet hoztak össze. Elfogyott a szusz!?
Vissza fritzekhez: a HSV állt az élre, miután végre nyert egy meccset idegenben is. Mégpedig egy rangadót a Bayer ellen (2-1). Otthon meg eddig is mindenkit lealáztak Olicék, akárcsak a Wolfsburg. Csak hát jajj szegény “farkasoknak”, ha kimozdulnak az odújukból. Olvass tovább »

feb20

Totó-helper a 8. hétre

 Totó 6 hozzászólás

Bayern-Köln: a bajoroknál egyedül Toni bajlódik sérüléssel, a vendégeknél Womé és Ümit is, Mohamad pedig sárga lapok miatt hiányzik majd.
Cottbus-Werder: Kukielka még mindig maródi az Energie-nél, Ziebig és Cagdas pedig “besárgult”. A Werdernél Fringsnek lett sok a sárgából.
Karlsruhe-Frankfurt: Franz még mindig nem ép, és most már Sebastian, egy másik bekk sem az. A Frankfurtnál valamit nagyon rosszul csinálnak, mert továbbra is rengeteg a sérült: Ochs, Spycher, Preuss, Bajramovics, Ümit Korkmaz és Amanatidisz. Ráadásul Chris el van tiltva.
‘Gladbach-Hannover: a Borussia teljes kerettel készül, míg a Hannovernél egyedül Stájner épült fel.
VfB-Hoffenheim: Babbel mester egyedül a védő Delpierre-re nem számíthat. A kékek Ibiseviccsel nem számolhatnak, de ez így lesz egész szezonban. Olvass tovább »

Heti totó tippek (10. hét)

1. Bochum – Dortmund - x
2. Hertha BSC – Nürnberg - 1
3. Mainz – 1. FC Köln - 1
4. Mönchengladbach – Wolfsburg - 2
5. Bayern München – Freiburg - 1
6. Hoffenheim – Werder Bremen - x
7. Bayer Leverkusen – Hamburg - 1
8. Napoli – Fiorentina - 1,x
9. Genoa – Cagliari - 1
10. Juventus – Siena - 1
11. Lazio – Bari - 1
12. Livorno – AS Roma - 2
13. Udinese – Palermo - x
+1. AC Milan – Chievo - 1

Kiemelt tippmixek

Holnap, 16:45 Sunderland - Manchester City 3.00|3.15|2.02
Holnap, 20:30 AC Milan - Chievo 1.35|3.80|6.85
Márc 15. 20:45 Atlético Madrid - Osasuna 1.65|3.25|4.25
Márc 15. 20:45 Liverpool - Portsmouth 1.23|5.00|10.00

Totó eredmények (9. hét)

1. Werder Bremen – VfB Stuttgart - x
2. Frankfurt – Schalke - 2
3. Hamburg – Hertha BSC - 1
4. 1. FC Köln – Bayern München - x
5. Wolfsburg – Bochum - 1
6. Dortmund – Mönchengladbach - 1
7. Nürnberg – Bayer Leverkusen - 1
8. Hoffenheim – Mainz - 2
9. Fiorentina – Juventus - 2
10. AS Roma – AC Milan - x
11. Bari – Chievo - 1
12. Bologna – Napoli - 1
13. Sampdoria – Lazio - 1
+1. Internazionale – Genoa - x
Mito