Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
feb09

Kuyt hátára vette a Poolt

 Online sportfogadás-esélyek Nincs hozzászólás

Kuyt góljai negyedik helyet érhetnek a Liverpoolnak

Kuyt góljai negyedik helyet érhetnek a Liverpoolnak

Ha nem lenne Dirk Kuyt, talán már Rafa Benítez sem lenne. Legalábbis a Liverpoolnál. A szőke holland támadó rúgta az összes liverpooli gólt az előző négy meccsen, egymaga kilenc pontot szerzett a hullámvölgyből épp kikecmergő gárdának. Igazi profi.

Fernando Torres sérülése nagyon komoly érvágás a Liverpool FC-nek, és nemcsak azért, mert a világ egyik legjobb, leggólerősebb támadója nélkül kell pályára lépni, hanem mert egész egyszerűen nincs másik épkézláb csatár a keretben. Igen, elég durva és leegyszerűsített ítélet ez egy ekkora klubról, de Benítez mester tényleg elszámolta magát: Voronint eladta, akárcsak korábban Keane-t, Némethet pedig kölcsönbe küldte. Ja és Kuytöt szélsőként vagy középpályásként használta, így egyedül David N’Gog volt bevethető elől. Csakhogy a fiatal (20 éves) franciának túl nagy falat a Pool. Rúgott ugyan négy gólt, de puhánynak tűnő hozzáállásával és meglehetősen filigrán alkatával gyakran elveszik a kőkemény bekkek között. Olvass tovább »


feb02

Elapadt a Fulham gólforrása

 Online sportfogadás-esélyek Nincs hozzászólás

Zamora nem túl hatékony középcsatár

Zamora nem túl hatékony középcsatár

Megállt a tudomány a Fulhamnél, zsinórban öt bajnokit veszítettek el a londoniak és az utolsó három meccsen már gólt sem tudtak lőni. Nem is jöhetne jobbkor a Portsmouth elleni ütközet, hiszen a déliek az utolsó helyen állnak.

Hiába megy jól a játék Gera Zolinak, a Fulham szekere megrekedt, ebben az évben még nem sikerült pontot szerezniük a londoni fehéreknek. Legutóbb december közepén sikerült nyernie a Fulhamnek, ám a Man. United legyőzése óta lepergett hat forduló. Az elmúlt három fordulóban egyaránt 2-0-ás vereséget szenvedett az együttes, vagyis kissé leblokkolt a támadószekció. Pedig Gerzson nem játszik rosszul, de amíg a középcsatár tizenkilenc meccsen csak 6 gólig jut, sok jóra nem számíthat a csapat. Bobby Zamoráról van szó, akinek most a nyakára hoztak egy fiatal konkurenst a Romától: kölcsönvették Okaka Chukát. Az olasz utánpótlás válogatott támadó gólt rúgott búcsúmeccsén. Olvass tovább »


jan14

Könyökölnek a húsosfazékért

 Online sportfogadás-esélyek Nincs hozzászólás

A Tottenham és a City is a negyedik helyre pályázik

A Tottenham és a City is a negyedik helyre pályázik

Az erősebb középcsapatok minden évben azzal a céllal indulnak neki az angol Premier League küzdelmeinek, hogy odaférjenek valahogy a negyedik helyre, kipöcköljék valamelyik nagyot a húsosfazék mellől. Bajnokok Ligája-selejtező és az ezzel járó dicsőség, valamint vaskos pénzkötegek a tét.

Idén ez úgy alakult, hogy a Liverpoolnak kellene megvédenie a pozícióját, a “vörösök” helyére a Tottenham, az Aston Villa és a Manchester City pályázik a legjobb eséllyel. Mellesleg a korábbi években is a Spurs és a Villa lihegett a négyek nyakában, sikertelenül. Ebben az évben a City tűnik a legizmosabbnak, az égszínkékek a negyedik helyen virítanak most épp. Persze amennyi pénzt pumpált a sejk a csapatba, ez nem is meglepő.

A hétvégén viszont Tévezéknek lesz a legnehezebb dolguk. A Mancinivel még százszázalékos Manchester City Liverpoolba utazik, hogy a helyi Evertonnal mérje össze erejét. A Goodison Parkban nagyon komoly skalpnak számít a három pont megszerzése, a 2009-es évben mindössze három bajnoki veresége volt a kékeknek. Az egyik mondjuk épp a mostani vendég ellen. A City kiváló formában van, Adebayor és Kolo Touré hiánya ellenére szárnyal a csapat. És a napokban megszerezték Patrick Vieirát is. Az Evertonból Yobo és Yakubu utazott el a válogatotthoz, de a 3-5-2-es hazai mérleg ettől függetlenül is azt mondatja velem, hogy iksz lesz a meccs. Olvass tovább »


dec28

Veszettül kemény Villa-napok

 Online sportfogadás-esélyek 2 hozzászólás

Agbonlahor nyolc góljával a legeredményesebb Villa-játékos

Agbonlahor nyolc góljával a legeredményesebb Villa-játékos

Vasárnap délután az Arsenal pályáján volt jelenése az Aston Villának, kedden meg már az ismét győzni tudó Liverpoolt fogadja a birminghami gárda.

Elég jól tartotta magát vasárnap az Emiratesben az Aston Villa, Fábregas beállásáig 0-0 volt, ám a katalán két perccel a pályára lépése után már be is talált szabadrúgásból, majd a 81. percben egy gyors kontra után a másodikat is elhelyezte Friedel kapujába. Majd lesétált a gyepről, miután kiújult a sérülése. Martin O’Neill együttese nem játszott rosszul, az első félidőben több komolyabb gólhelyzete is akadt. Olvass tovább »


nov19

Bristoli élő fal

 Online sportfogadás-esélyek Nincs hozzászólás

nem könnyű feltörni a Bristol védelmét

nem könnyű feltörni a Bristol védelmét

A Championship nem a látványos futballról híres, a huszonnégy csapatból jó ha kettő élvezhető focit játszik. A Bristol nincs közöttük, a City a meccsei felén remizik, ám mindössze kétszer kapott ki. A WBA a kivételek egyike, a birminghamiek majd’ kétszer annyi gól lőttek, mint hétvégi vendégük.

A lepörgött tizenhat fordulóban mindössze 15 gólt kapott a Bristol City, nem véletlen, hogy csak két ízben futott bele vereségbe. Cardiffban három gólt kaptam a vörös mezesek, de ezen kívül a kettő is ritka volt. Otthon még veretlenek, idegenben pedig már ötször ikszeltek! Hét forduló óta veretlen a City, Newcastleból is elhozott egy pontot, vagyis érdemes elgondolkozni a D kimenetelen. A West Brom remek csapat, otthon 5-1-2-es a mérlege, de a bristoli védelem feltörése kegyetlenül nehéz. El tudok képzelni egy döntetlent, amivel szép kis summát zsebelhetnénk be. Olvass tovább »


Heti totó tippek (8/1. hét)

1. FC Köbenhavn - Chelsea 2
2. Lyon - Real Madrid 2
3. Internazionale - Bayern München 2
4. Marseille - Manchester Utd. 2
5. Blackpool - Tottenham 2
6. Arsenal - Stoke City 1
7. Porto - Sevilla 1
8. Liverpool - Sparta Praha 1
9. PSV - Lille 1,x
10. Sporting CP - Rangers 1
11. Ajax - Anderlecht 1
12. Villarreal - Napoli 1
13. Twente - Rubin Kazany 1
+1. VfB Stuttgart - Benfica x

Kiemelt tippmixek

Holnap, 17:45 Porto - Sevilla 1.75|3.35|4.15
Holnap, 20:30 Internazionale - Bayern München 2.11|3.25|3.05
Holnap, 20:30 Marseille - Manchester Utd. 3.30|3.00|2.10

Totó eredmények (7/2. hét)

1. Dortmund - St. Pauli 1
2. Freiburg - Wolfsburg 1
3. Hamburg - Werder Bremen 1
4. Hannover - Kaiserslautern 1
5. Hoffenheim - 1. FC Köln x
6. Mainz - Bayern München 2
7. Bayer Leverkusen - VfB Stuttgart 1
8. Bologna - Palermo 1
9. Internazionale - Cagliari 1
10. Lecce - Juventus 1
11. Chievo - Milan 2
12. Genoa - Roma 1
13. Fiorentina - Sampdoria x
+1. Mönchengladbach - Schalke 1
Mito