Tippmix-tippek
Tippmix 17/2. hét – Újpest-Fradi csúcs
Tippmix-tippek Nincs hozzászólásGyőzelem vagy megsemmisülés! Egy Újpest-Fradin mindig ez a tét, fontosabb ezen a meccsen az eredmény, mint az egész bajnokság. Ősszel simán nyertek a zöld-fehérek és a tabellán is előrébb állnak. Sőt, egy éve is ők nyertek. De a meccs Újpesten lesz, ahol legutóbb féltucatot kapott az FTC.
2011-ben mindkét Fradi-Újpestet a zöld sasok nyerték, ősszel 3-0-ra, tavasszal pedig 1-0-ra, valamennyire visszavágtak a 2010 szeptemberi 0-6-ért. Viszont Újpesten 2000 novembere óta nem tudott nyerni a Fradi, azért ez a tizenkét éves böjt elég fájó lehet. Most sem esélyesebb a zöld-fehér gárda, annak ellenére sem, hogy három ponttal több áll a nevük mellett. Múlt héten Détári csapata értékelhetetlen produkcióval otthon adta oda a pontokat a kiesés elől menekülő Pápának, azzal a teljesítménnyel még ez ellen a harmatos Újpest ellen sem lesz keresnivalójuk. De a fehérváron mutatott passzív játékkal sem. Nem úgy a Kecskemét elleni első félideivel, mellyel bárkit elkaphatnak. Hektikus csapat a Fradi, az előző hét idegenbeli meccséből például ötöt megnyert. Pécsett jó játékkal nyert 2-0-ra, Zalaegerszegen pedig 0-2-ről fordított. Olvass tovább »
Tippmix 17/2. hét – A KTE bajnokot csinálhat a Lokiból
Tippmix-tippek 1 hozzászólásNagyon szépen menetel a Győr Pintér Attilával (is), két ponttal van csak lemaradva a Debrecentől, óriási nyomás alatt tartva a hajdúságiakat. A hétvége azonban fordulatot hozhat, legalábbis abból a szempontból, hogy jó eséllyel fellélegezhet a Loki. A Kecskemét kezében a bajnokság?
A Kecskemét olyan jó formába került tavasszal, hogy fel is lépkedett az ötödik helyre, és csak négy ponttal van kevesebbje, mint az előtte álló Honvédnak. Melyet mellesleg 4-1-re elpáholt a Bozsik Stadionban. Utána egy pontot szerzett a Haladás ellen, majd ismét négyet lőtt, ezúttal a Vasas pályáján. A ZTE elleni siker papírforma volt, négy forduló alatt tíz pontot zsebelt be a lila-fehér gárda. A múlt héten viszont egy félidőt elaludtak az Üllői úton Tököliék, ki is kaptak 2-1-re. Olvass tovább »
Tippmix 15/2. hét – A Bilbao az év csapata
Tippmix-tippek Nincs hozzászólásAz biztos, hogy sem a Bajnokok Ligáját, sem a spanyol bajnokságot nem az Athletic fogja nyerni, nálam mégis Bielsa együttese az év csapata. A Bilbao Európa-liga elődöntőbe jutott, na de hogy! Mallorca-verés lesz a hétvégén.
Na kérem. Bilbao. Az milyen csapat lehet, aki oda-vissza leveri a Manchester Unitedot (3-2, 2-1)? Aki három gólt lő az Old Traffordon, majd négyet Gelsenkirchenben a Schalkénak (4-2)? Azt hiszem, nem kérdés, hogy az argentin mester, Marcelo Bielsa látványos focit játszat a továbbra szinte kizárólag baszkokra építő Athletickel, és elég eredményest is. Az egyetlen légiósuk, Amorebieta is félig baszk. Ugyan Javi Martínez és Fernando Llorente világbajnok és jelenleg is sztenderd válogatott (Iraola is kerettag) még sincs sztárjuk, a Bilbao tényleg nagybetűs csapat. Iñigo Pérez, Muniain, Ander Herrera és San José is hatalmas tehetség, de leginkább a szervezettség és kreativitás jellemzi a gárdát. Olvass tovább »
Tippmix 13/2. hét – A spanyoloké Európa
Tippmix-tippek 1 hozzászólásAz egy dolog, bár nem apróság, hogy a spanyol armada megnyerte az Európa- és a világbajnokságot is, de most klubszinten is uralja az öreg kontinenst – a BL-ben a Barcelona és a Real az esélyes, az Európa-ligában pedig három csapatuk is bejutott a legjobb nyolc közé. Házidöntő minden szinten?
A három spanyol egylet közül első, majd második ránézésre is az Atléticónak van a legkönnyebb dolga, noha komoly hiba lenne lebecsülni egy német csapatot, de azért a Hannover bőven a verhető kategóriába tartozik. Sőt, azt mondom, kötelező lenne a Madridnak továbbmennie. A Vicente Calderónban lesz az első meccs, ahol felettébb jól megy mostanság a Simeone kezei alatt amúgy sokat javuló Atletinek: az előző hét meccséből csak a Barcelona elleni veszítette el, de még a BL-címvédőt is kemény erőpróba elé állították Falcaóék. Az előző három összecsapásukat behúzták otthon a madridiak, az El-ben pedig mind a hetet megnyerték. És csak három gólt kaptak! Olvass tovább »
Tippmix 11/1. hét – Egy gól és más semmi…
Tippmix-tippek Nincs hozzászólásA mai Bajnokok Ligája-kínálat mindkét mérkőzése egygólos vendégelőnyről indul, ami elvileg otthon könnyedén ledolgozható lenne. Az FCB-FCB párharcban ez könnyedén meg is fog történni, a bajorok nem hibáznak a Basel ellen. Az Internek nehezebb a feladvány.
Nem teljesen tiszta még, hogy a Bayern nem vette elég komolyan a Baselt, vagy a svájciak annyira jók, hogy a Manchester után a Münchent is kipöccintik. Ha a “vörös ördögök” megtréfálása után is félvállról vették a helvéteket Ribéryék, akkor meg is érdemlik, hogy hátrányból indulnak az Allianz Arénában. Ha viszont tényleg ilyen jó a Basel, akkor vért fognak pisilni a “bőrnadrágosok”. De azért otthon nyerni fognak, a hétvégén átszakadt egy elég meredek gát, a Hoffenheim hetet kapott. Ha már hét: az előző hét meccsét megnyerte otthon a Bayern, kettőnél kevesebbet nem lőttek. Szerintem itt is érdemes hendikeppel kivenni. Főleg, hogy minden “bajor” játékos Jupp Heynckes rendelkezése áll. Olvass tovább »
Tippmix 7/2. hét – A manchesteri szamár
Tippmix-tippek 2 hozzászólásHa ló nincs, jó a szamár is, tartja a mondás. Nos az angol liga két legerősebb együttese, a manchesteri brigádnak a szamár maradt, ugyanis szégyenszemre kihullottak a Bajnokok Ligájából és át lettek irányítva a “szegények” sorozatába, az Európa-ligába. Ott meg megkapták a lehető legnehezebb ellenfeleket. Sorscsapás.
Nem hiszem, hogy volt már arra példa a BL történetében, hogy a vezető bajnokság, a Premier League első két helyén álló együttese ne jusson tovább a csoportkörből. A két manchesteri együttes most véghezvitte ezt a bravúrt, a United a Benfica és a Basel, a City a Bayern és a Napoli mögé szorult. Leégtek, szemlesütve a hátsó ajtón hagyták el az elsőszámú kupasorozatot. Mivel mindkét együttes a harmadik pozícióban végzett, átcsúsztak az Európa-ligába. Na az már nem fogja motiválni a kőgazdag Cityt és a nagymúltú “vörös ördögöket”. Viszont illene minél tovább menetelni. Ördögi kör ez. Olvass tovább »
Tippmix 5/2. hét – Elefántdübörgéstől hangos Afrika
Tippmix-tippek 1 hozzászólásAz Afrika Nemzetek Kupája legnagyobb favoritja egyértelműen Elefántcsontpart, a narancsmezesek ennek tudatában teszik is a dolgukat – a csoportjukat magabiztosan megnyerték kapott gól nélkül. A hazaiakkal kerültek össze a negyeddöntőben. Sima ügy!?
Francois Zahoui Elefántjai eddig magabiztosan végigtapostak az összes ellenfélen, közepes lángon pislákolva elverték Szudánt, Burkina Fasót és Angolát is. Ötször találtak be Drogbáék és még nem kaptak gólt, de ezzel a kerettel illik is így szerepelni. Az egykori válogatott-labdarúgó szövetségi kapitány számolhat a Touré fivérekkel, Zokorával, Bokával, Tienével, Ebouéval, Kalouval, Gervinhóval, Doumbiával és természetesen Drogbával. Ezek a játékosok a legjobb bajnokságokban edződnek, és nem a kispadon. Persze főleg a Kolo Touré, Yaya Touré, Kalou, Drogba tengely a világklasszis, ám két éve szinte ugyanezzel a csapattal mégis búcsúztak a nyolc között. Olvass tovább »
Tippmix 2/1. hét – Az Espanyol fontos napjai
Tippmix-tippek 1 hozzászólásA hétvégén városi derbin kellett helytállnia az Espanyolnak, szerdán pedig a Spanyol Kupában hátrányból szeretne továbblépni. A Barcelona ellen egy fantasztikus meccsen pontot szereztek a kék-fehérek, ahhoz képest a Córdoba legyőzése ujjgyakorlat lehetne. Lendület vagy elbizakodottság?
A Barcelona ellen pontot szerezni a világ bármelyik csapatában siker, hát még egy Espanyolnak, pláne hátrányból. A kisebbik barcelonai brigád a 86. percben szerzett fejes góllal egyenlített a katalán derbin, aztán nem kis mázlival meg is tartotta az egy pontot. Az Estadi Cornellà-El Prat negyvenezres publikuma ünnepelt és erre készül szerdán is. A másodosztályú Córdoba ellen ugyanis legalább olyan fontos mérkőzés következik, ha nem fontosabb. Egy városi rangadó mindig hatalmas presztízzsel bír, ám valljuk meg, a bajnokság vajmi kevés a sansz arra, hogy az Espanyol európai kupában való indulásra jogosító helyen végez. A kupában viszont simán lehet. Olvass tovább »
Tippmix 52. hét – A Tottenham lehet a legjobb londoni
Tippmix-tippek Nincs hozzászólásAz utóbbi tizenöt fordulóban egyetlen veresége van a Tottenhamnek, és döntetlenre is csak kétszer végzett. A londoniak remek formája azt is jelenti, hogy még látótávolságon belül vannak a manchesteri óriások, az év utolsó napján viszont kemény meccsre készülhet a Spurs.
A harmadik helyen zárja az évet a Tottenham, ezzel a legjobb londoni futballklub lesz, persze értékelni majd tavasszal kell. De azért érdekes, hogy a dúsgazdag, új edzővel induló Chelsea csak a Spurs farát nézi. Egyre távolabbról. Augusztus óta csak egyetlen meccsen nem szerzett pontot Redknapp együttese, Stoke-on-Trentben 2-1-re elbuktak. Három rangadót is játszottak a fehérek, az Arsenalt és a Liverpoolt elverték, a Chelsea-vel ikszeltek. Karácsony után Norwichban Bale két góljával 2-0-ra győztek, a walesi szélsőt középre vezényelte a borvirágos arcú mester és a villámléptű őserő ficánkolt is rendesen. Olvass tovább »
Tippmix 50/1 – Olajjal szemben…
Tippmix-tippek 1 hozzászólásDacolva a pénzzel és az ezzel járó pompával, csillogással, az energiaitalos Salzburg kigolyózhatja az alaposan felpumpált PSG. Az osztrákok feladata egyszerűen körülhatárolt: le kell győzni a Slovan Bratislavát. Minden egyéb számukra lényegtelen.
Amikor Dusan Svento bevágta a Salzburg második gólját a Paris Saint-Germain kapujába, eldőlt, hogy saját kezébe vette az irányítást a Salzburg. Ez mindig nagy könnyedséget okoz, nem kell arra várni, hogy a franciák megbirkóznak-e a baszk feladattal. Arról nem beszélve, hogy a Slovan legyőzése még Pozsonyban sem tűnik lehetetlen feladatnak. És a szlovákok nem fognak felpattintani a mérkőzés előtt az öltözőben több fiola teknősvért, a kemény egy pontjukkal nem fognak ők pattogni. Arra vonatkozóan nincs információm, hogy a két klub a szomszédság miatt milyen viszonyt ápol, de abban biztos vagyok, hogy a Red Bull harcosabb lesz. Egy győzelemmel a második helyen végeznek a csoportban és mehetnek az egyeneskiesésbe. És a Slovannal együtt a PSG is megy a levesbe. Ami azért durva, mert a csoportkör rajtján a párizsiak végső sikerére fizettek a legkevesebbet! Olvass tovább »
Tippmix 49/1 – A Napoli és a Villarreal kigolyózhatja a leggazdagabbat
Tippmix-tippek Nincs hozzászólásEgyelőre még csak kényelmetlen helyzetben van a Manchester City, de elég valószínű, hogy szerda éjjel ez érzés a kínosra fog váltani. Ekkor fog egyértelművé válni, hogy a Bajnokok Ligája-trófea idén sem hozzájuk kerül, kénytelen lesznek az El-re rárepülni. Déli egyezség.
A hispán és a talján ritkán jár kéz a kézben, szerda este azonban egy kimondatlan egyezséggel közelebb kerülhetnek egymáshoz. A spanyol részről a Villarreal, az olasztól a Napoli képviseli a “tárgyalást”. Utóbbi egy győzelemmel a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába léphet, mégpedig úgy, hogy megelőzi a földteke egyik, ha nem a leggazdagabb együttesét, a Manchester Cityt. Mivel a “sárga tengeralattjárók” már régen elsüllyedtek, pont nélkül szégyenkeznek a csoport alján, nem sokat számít, mit játszanak az SSC-vel. Olvass tovább »










