Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok

Tippmix-tippek

feb22

Tippmix 8/1 – A mumushoz látogat a Real

 Tippmix-tippek Nincs hozzászólás

Benzema korábban több Real-verésben is részt vett

Benzema korábban több Real-verésben is részt vett

Valamiért nem megy a Real Madridnak a Lyon ellen, bárki vezesse az együttest, akárki is legyen a csatár vagy a gyúró, egész egyszerűen képtelen legyőzni. Sőt, mondok jobbat: nemhogy nem tudja leverni, de Lyonban még a góllövés is meghaladja a blancók képességeit. Mit ad isten, idén is összekerült a két együttes.

Erre az esetre lett kitalálva a mumus szó a sportban. Akad egy világklasszis spanyol együttes, mely szemtelenül gazdag, bárkit megvehet, a legjobb edzőt ülteti a kispadra és melynek múltja is veretes – ellentétben például a “hirtelengazdag” ManCityvel. Na most ez a csapat semmilyen körülmények között nem tudja legyőzni a bajnoki címeken kívül semmit sem nyerő, hozzá képest maximum haladónak számító francia gárdát. Nem egyszer, vagy kétszer, hanem hatból hatszor! Az elmúlt majd hat évben féltucat alkalommal találkozott a Real Madrid és a Lyon és előbbi egyszer sem vonult le győztesen a pályáról. Lyonban mindannyiszor a gallok győztek, a spanyol fővárosban pedig megosztoztak a pontokon. De ez még nem minden! Lyonban 2005-ben, 2006-ban és tavaly sem tudott a kapuba találni a királyi gárda. Nulla lőtt gólt. Kényelmetlen helyzet. Olvass tovább »


feb17

Tippmix 7/2 – Fény érheti a Stuttgartot

 Tippmix-tippek Nincs hozzászólás

nagy verést mérhet a Benfica a Stuttgartra

nagy verést mérhet a Benfica a Stuttgartra

A mai Európa-liga-fordulóban egyetlen párharc van, ahová szívfájdalom nélkül odafirkálhatjuk a fixet, az első lesz a tippmix-listánkon, mert ordít róla, hogy hazai győzelem lesz. Ez a meccs nem más, mint a Stuttgart lisszaboni fellépése, a Benfica két hónapja hülyére ver mindenkit a Fény stadionjában.

Szegény svábokat az ág is húzza, nem elég, hogy a bajnokságban képtelenek elmozdulni a kieső helyekről, hiába cserélnek edzőt, játékosokat, most még az El is itt van tehernek, ahol az egyik legjobb formában lévő együttessel kell megharcolniuk. A Benfica a legutóbbi tizenhét lisszaboni mérkőzéséből tizenhatot megnyert, és ebből csak egyszer lőtt kettőnél kevesebb gólt (1-0 a Braga ellen). A tizenhetedik találkozó vereséggel ért véget, a Schalke 2-1-re nyerni tudott az Estádio da Luzban. Ez december elején volt, azóta egymás után 13 meccset nyertek meg a vörös mezesek, az utóbbi öt összecsapáson gólt sem kaptak Aimarék. Február elején Portóban is sikerült győzniük, tehát nem csak a kis csapatokat szedik szét. Olvass tovább »


feb14

Tippmix 7/1 – A heveny Bale-működéstől tart a Milan

 Tippmix-tippek 1 hozzászólás

Maicont csak Bale hátát látta

Maicont csak Bale hátát látta

Nehéz eldönteni, hogy milyen érzések kavarogtak a Tottenham-alkalmazottak szívében, amikor a Milan feliratú cetli mellé került az övék a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjének sorsolásánál. A Spurs ugyanis épp azt a csoportot nyerte meg, ahol a címvédő Inter szerepel, amely ugye történetesen szintén milánói együttes, és összesen hat gólt tudott lőni neki. Itt a tavaszi BL!

Jajj, szegény Oddo! Kíváncsi lennék, jól aludt-e az elmúlt napokban az olasz jobbhátvéd, tudván, hogy kedden neki kellene megállítania azt a srácot, akit a világ legjobb jobboldali bekkjének tartott Maiconnak sem sikerült: Gareth Bale-t. A walesi balhátvéd (/szélső) az ősszel akkor futotta le a brazilt, amikor épp arra járt. Ennyire megalázva talán még sosem érezhette magát Maicon, csak nyomozta a nyurga fiút, lehet, szemből meg sem ismerné. Akkor most képzeljük el, mit művel majd a traktorsebességű Oddóval… Egyetlen esélye van a taljánnak, mégpedig az, ha felépül Abate, mert akkor nem ő szégyenül meg, hanem a szőke kollégája. Gyorsan hozzáteszem, hogy egyrészt Oddót Lendvai Ildikó gumicsizmában is lefutná, másrészt Abate sem fogja tudni tartani a britet.

Ja, jut eszembe, van még egy sansz, ugyanis Bale az elmúlt napokban sérüléssel küszködött, ki is hagyta a Sunderland elleni bajnokit. Szóval, elképzelhető, hogy nem is játszhat, de én azért nem ringatnám magam hiú ábrándokba a Milan-fanok helyében. Felépül. Sőt, nem csak ő, hanem Van der Vaart is összeszedi magát keddig, de jómagam azt sem tartom kizártnak, hogy a horvát Modric is pályára lép Milánóban. Olvass tovább »


feb08

Tippmix 6/1 – Közel tíz éve nem állt ilyen jól a válogatott

 Tippmix-tippek Nincs hozzászólás

Szalai ebben az évben már nemigen játszhat

Szalai ebben az évben már nemigen játszhat

Szeptember eleje óta négy mérkőzést játszott a magyar labdarúgó-válogatott, és nem kis meglepetésre mindegyiket megnyerte. Ezzel az eredménysorral elérte, hogy immár a 37. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség legfrissebb világranglistáján. Ennél jobban legutóbb 1992 decemberében álltunk, akkor a 36. pozíciót foglaltuk el. Szerdán tovább kúszhatunk felfelé.

A tavaszi, hollandok elleni két Eb-selejtező-mérkőzés előtt Azerbajdzsánnal játszik felkészülési mérkőzést Egervári Sándor csapata, a találkozót Dubaiban rendezik. Nem mondhatjuk, hogy optimális az ellenfélválasztás, de túl nagy mozgástere nem volt a szövetségnek. De legalább jó melegben edzenek, játszanak a fiúk. Az a csapat, mely zsinórban négy meccset nyert meg ősszel, ebből három tétmérkőzés volt. Moldova, San Marino és Finnország ellen is három pontot szedtek össze Juhászék, amit megfejeltek egy litvánok elleni 2-0-s évzáróval. Egervári érkezése valóban jó hatással volt a közösségre, és nagyon úgy tűnik, az ominózus Huszti-levél is közelebb hozta a fiúkat egymáshoz és a szakvezetéshez. A óvatos fiatalítás is bevált, Elek, Koman, Lázár és Szalai is helytállt, a többiek már korábban is stabil csapattagok voltak. Olvass tovább »


feb01

Tippmix 5/1 – Mindenkit elsöpör az Udinese-hurrikán

 Tippmix-tippek Nincs hozzászólás

Csak a Milan tudott idén pontot szerezni az Udinese ellen

Csak a Milan tudott idén pontot szerezni az Udinese ellen

Ha éves táblázat lenne, akkor a Serie A-t 2011-ben az Udinese vezetné, a friuliai együttes idén szárnyal, egyszer veszített csak pontot, pedig nem kutyaütőkkel kellett összecsapnia. A hétközi fordulóban otthon játszik Francesco Guidolin együttese, fix egyesnek tűnik a meccs.

November eleje óta egyetlen pontot sem hullajtottak a Stadio Friuliban Di Nataléék, szeptember 19-e óta pedig nem kaptak ki, azóta 7-1-0-s mérleget építettek. Idén öt fordulót rendeztek az olasz bajnokságban, ebből négyet megnyertek a fekete-fehér csíkosak és csak a Milan ellen veszítettek pontokat. A San Siróban úgy játszott 4-4-et az Udinese, hogy már 3-1-re is ellépet és az utolsó percben egyenlített a hazai gárda. A többieket mind lenyomta, a Chievo utána a Genoa, az Inter és a Juventus következett. Elég veretes névsor, ezek után az idegenben nem túl veszélyes Bologna ellen már-már kötelező a diadal. Persze illik nem félvállról venni a vendégeket, a szószosok decemberben Cesenában és Parmában, január elején pedig Bariban nem kaptak gólt, igaz előtte és utána meg négyet (Napoli, Inter). Olvass tovább »


jan25

Tippmix 4/1 – Kapu Európába

 Tippmix-tippek Nincs hozzászólás

A Schalkénak nagyon kell a Kupa-arany

A Schalkénak nagyon kell a Kupa-arany

Kupafordulót rendeznek a nagy európai ligákban, a negyeddöntőknél jár a Német és az Olasz Kupa is, vagyis már csak két lépés a döntő. A Schalke elszúrta a bajnokságot, a legkönnyebben tehát a nemzeti kupán keresztül juthat ki újra Európába. A Nürnberg ellen egyértelműen Raúlék az esélyesek.

Tíz forduló után egyetlen győzelemmel állt a Schalke a bajnokságban, a pocsék kezdés azért is érintette érzékenyen a kékekért szorítókat, mert a nyáron hatalmas pénzkötegekért vásárolta sztárokat. Raúl és Huntelaar nem is okozott csalódást, ők meglövik a várt gólokat, hátul azonban finoman szólva is sebezhető volt Felix Magath együttese. Novemberre aztán összeállt a gelsenkircheni brigád, azóta 6-1-2-s mérleget tákolt össze és a BL-ben is továbblépett a csoportjából. Valamint a DFB-kupában is állnak még a “királykékek”, és az ugye nem kérdés, hogy a Bajnokok Ligájával szemben ezt reálisan meg is nyerhetik. Olvass tovább »


jan18

Tippmix 3/1 – talajvízként szivárog felfelé az Inter

 Tippmix-tippek Nincs hozzászólás

milito3_455

Folyamatosan olvad az Inter hátránya

Rémesen és ijesztően hangzik a Bajnokok Ligája és bajnoki címvédő Internazionale szurkolóinak, mikor azt hallják, szeretett csapatuk a tabella hatodik helyen áll. Temethetnénk a címvédést, de egy egyáltalán nem lényegtelen apróságról ne feledkezzünk meg: úgy van kilenc pontos hátránya a kék-feketéknek, hogy két meccsel kevesebbet játszottak!

Szerdán pótolja az egyik elmaradt bajnokiját a bajnok Inter és mivel Leonardo trénerrel minden mérkőzését megnyerte eddig a milánói együttes, abban egyetérthetünk, hogy a Cesena is megadja magát. Ezzel hat pontra közelíti meg a városi riválist, és még mindig ott figyel egy elmaradt ütközet. Ha az három pontot hoz az Inter konyhájára, akkor három egységre olvadna a Milan fórja, ami gyakorlatilag elenyésző. Fontos meccs lesz tehát a szerdai, és mivel zsinórban hat győztes mérkőzésnél járnak Eto’óék, a H kimenetel alap. De érdemesebb hendikeppel megtolni, mert az előző három találkozón szerzett kilenc dugó azt sejteti, hogy a hullám tetején csücsülnek a nerazzurrik. Olvass tovább »


jan11

Tippmix 2/1 – Utaznak a bajnokesélyesek

 Tippmix-tippek 1 hozzászólás

A paksi Sales jelenleg a liga legjobb játékosa

A paksi Sales jelenleg a liga legjobb játékosa

Hétközi fordulót rendeznek a magyar férfi kosárlabda-bajnokságban, amely már a 16. lesz. Mivel már túl vagyunk az alapszakasz derekán, nézzünk szét kicsit, hogy állnak az erőviszonyok. Az eddigi eredmények és a mutatott játék alapján a Szolnok-Albacomp-Atomerőmű trióból kerülhet ki a bajnok. Mindhárom gárda idegenben lép parkettre szerdán.

A címvédő Zalaegerszeg kilenc győzelemmel és hat vereséggel csak a hatodik helyről figyeli az élmezőnyt, a zalaiak címvédése felettébb meglepő lenne, mivel jóval gyengébb lett a kerete a tavalyihoz képest és anyagi gondok is sújtják az együttest. Úgy tűnt, az Atomerőmű is szerényebben fog szerepelni az új idényben, a tavalyi ezüstérmes csapatból Horváth, Clark, Dill, Gulyás, LaGrange és Kiss is távozott (illetve Gulyás Róbert abbahagyta), vagyis a kezdőcsapatból csak Mészáros Zalán maradt a tolnaiaknál, ő meg jelenleg sérült. Horváth Imre mesternek új csapatot kellett építenie, úgy fest, sikerült neki. Ehhez persze kellett az is, hogy ne nyúljanak mellé a légiósokkal, hiszen nélkülük ma már elképzelhetetlen jó csapatot építeni. A 209 centis Brooks Sales személyében egy kiváló centerre leltek, jelenleg ő a legjobb játékos a ligában (19,7 pont és 12 lepattanó meccsenként), de Winters, Hodges, Pavlík és Johnson is bevált. Magyarok nélkül viszont bajnokságot nem tud nyerni egy csapat, jó hazai játékosok pedig egyelőre hiányoznak az ASE-ból. Mészáros sérült, ráadásul már 36 éves, Körtélyesi adós a jó játékkal, egyedül a fiatal Kovács Ákos dicsérhető. A Kaposvár ellen ismét pályára léphet Farkas Attila, a 23 éves center fél évre el volt tiltva doppingvétség miatt. A 4-10-es mutatóval álló Kaposvár ellen egyértelműen a piros-fehérek az esélyesek. Olvass tovább »


jan03

Tippmix 1/1 – Trónkövetelők

 Tippmix-tippek 11 hozzászólás

eddig kiválóan szerepel a fiatal Arsenal

eddig kiválóan szerepel a fiatal Arsenal

Lassan felelőtlenség nélkül kijelenthető, hogy ismét reális esélye van a bajnoki cím megszerzésére az Arsenalnak, jóllehet még csak féltávnál járunk. És ugyanez elmondható a Manchester Cityről is, hiszen most már látható eredménye van a féktelen költekezésnek. Szerdán a MU két üldözője egymás ellen játszik.

A vesztett pontokat tekintve tekintélyes a lemaradása a két együttesnek a veretlen “vörös ördögöktől”, de ott figyelnek, résen vannak, a MU nyakán lihegnek és összekapkodják a lepattanókat. És egyelőre komolyabb hullámvölgy nélkül, ami mondjuk az Arsenalra egyáltalán nem volt jellemző. A hektikus teljesítmény minden esetben két okra volt visszavezethető: a sérülésekre és az átlagéletkorra. Utóbbi évek óta nem emelkedik, ám a süvölvények most már komoly rutinra tettek szert, Cesc Fàbregas például még mindig csak 23 éves, de vitathatatlanul az egyik legjobb középpályás a ligában, ráadásul igazi vezérré vált. És felépült, hogy a másik tényezőt is boncolgassuk kicsit. Ő és Van Persie hosszabb időre kidőlt, most azonban már játszhatnak, Vermaelen, Gibbs és Diaby viszont nem. De ennyi, több maródi nincs, vagyis csak egyetlen stabil kezdőt (a belga középhátvédet) nélkülöz Wenger mester. Olvass tovább »


dec14

Tippmix 50/1 – Európában is villantania kell a Dortmundnak

 Tippmix-tippek 1 hozzászólás

nyerni kell a Dortmundnak Sevillában a továbbjutáshoz

nyerni kell a Dortmundnak Sevillában a továbbjutáshoz

Magabiztosan menetel és hatalmas fölénnyel vezeti a Bundesligát a Dortmund, tizenöt forduló óta veretlen, melyből tizennégyet megnyert. És ez mégiscsak a német bajnokság, kijelenthetjük tehát, hogy fantasztikus csapat jött össze a Ruhr-vidéken. De most Európában kell nagyot dobnia a BVB-nek, Sevillában kellene nyernie!

Az Európa-ligára már vagy nem maradt ereje a Dortmundnak, vagy kevésbé izgatja őket és inkább a bajnoki címre fáj a foguk nem tudni, de az tény, hogy az utolsó forduló előtt csak a harmadik helyen állnak a sárga-feketék a J jelű kvartettben. Ami azt jelenti, hogy nem élik meg a tavaszt. De ez még változhat szerda este, amennyiben nyernek Sevillában. Ismerve a spanyol bajnokság erejét és a Sevilla sikereit, játékoskeretét, nem hangzik túl jó. Sőt! De ennél most árnyaltabb a kép: az andalúz együttes ugyanis szűk egy hónapja elemei hullott, ötös vereség-szériában van, amire az elmúlt tíz évben nem volt példa (mélyebbre nem nyúltam, de ez se rövid). Az öt vereségből négy bajnoki mérkőzés volt és ebből három hazai pályán. Mondanom sem kell, korábban nem győzni jártak az ellenfelek a Estadio Ramón Sánchez-Pizjuánba, pláne nem Almeríák, Getafék meg Malllorcák. Az első kettő három-három gólt lőtt Sevillában, ami azért jelzi, elég nagy a baj.
Na és akkor itt jön képbe a Dortmund, mely az összes idegenbeli bajnokiját megnyerte, tehát Spanyolországban sem jönnek zavarba a sihederkorú németek. Legutóbb már észbe kaptak az El-ben is és helyretették a Lvivet (3-0). Amennyiben győznek Sevillában, megelőzik a hispán együttest és továbblépnek. Ha nagyon akarják, meggyőződésem, hogy sikerülhet. Olvass tovább »


dec07

Tippmix 49/1 – kell még egy pont a Romának

 Tippmix-tippek Nincs hozzászólás

A Romának az egy pont is elég lehetne Kolozsváron

A Romának az egy pont is elég lehetne Kolozsváron

A Bajnokok Ligája E-csoportjában hiába veszített 2-0-s vezetésről a Bayern München Rómában, mégis csoportelsőként jutott tovább. A Romának viszont rettenetesen kellett a három pont, mivel így az utolsó fordulóban egy egységgel is biztosan továbbjut és nem kell szorítania a Basel vereségéért. Megfázik-e az AS Kolozsvárott?

A ‘Csefere’ nem véletlenül jutott el a BL csoportköréig, ezt már a szeptemberi első fordulóban bizonyította, amikor is 2-1-re legyőzte a svájci bajnok Basel. A következő négy meccsén ugyan vereséget szenvedett, de csak a Bayern elleni hazai bukás volt kellemetlen (0-4), a másik három találkozón csak egy góllal kaptak ki a kolozsváriak. Rómában például 2-1-re, egyrészt a 69. percig tartották magukat, másrészt meglepően sok helyzetet dolgoztak ki Dicáék. Az viszont semmiképp sem a CFR mellett szól, hogy mindenképp a negyedik helyen végeznek, vagyis a Baselben is nyerni tudó “farkasok” sokkal motiváltabbak lesznek. Arról nem is beszélve, hogy nem panaszkodhatnak a formájukra Tottiék, mert az előző tíz tétmeccsükön csak egyszer ballagtak le a pályáról nulla ponttal. És még az időjárás sem tesz nekik keresztbe, holnap 10 °C fok körüli lesz a hőmérséklet Clujban. Roma-győzelmet jósolok. Olvass tovább »


Heti totó tippek (8/1. hét)

1. FC Köbenhavn - Chelsea 2
2. Lyon - Real Madrid 2
3. Internazionale - Bayern München 2
4. Marseille - Manchester Utd. 2
5. Blackpool - Tottenham 2
6. Arsenal - Stoke City 1
7. Porto - Sevilla 1
8. Liverpool - Sparta Praha 1
9. PSV - Lille 1,x
10. Sporting CP - Rangers 1
11. Ajax - Anderlecht 1
12. Villarreal - Napoli 1
13. Twente - Rubin Kazany 1
+1. VfB Stuttgart - Benfica x

Kiemelt tippmixek

Holnap, 17:45 Porto - Sevilla 1.75|3.35|4.15
Holnap, 20:30 Internazionale - Bayern München 2.11|3.25|3.05
Holnap, 20:30 Marseille - Manchester Utd. 3.30|3.00|2.10

Totó eredmények (7/2. hét)

1. Dortmund - St. Pauli 1
2. Freiburg - Wolfsburg 1
3. Hamburg - Werder Bremen 1
4. Hannover - Kaiserslautern 1
5. Hoffenheim - 1. FC Köln x
6. Mainz - Bayern München 2
7. Bayer Leverkusen - VfB Stuttgart 1
8. Bologna - Palermo 1
9. Internazionale - Cagliari 1
10. Lecce - Juventus 1
11. Chievo - Milan 2
12. Genoa - Roma 1
13. Fiorentina - Sampdoria x
+1. Mönchengladbach - Schalke 1
Mito