Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
jún22

Tippmix 25/1 – Neymar “BL”-győzelemmel távozik?

 Tippmix-tippek Nincs hozzászólás

Neymar a kontinens trónjára segítheti a Santost

Neymar a kontinens trónjára segítheti a Santost

Dél-Amerika Bajnokok Ligája, vagyis a Copa Libertadores a döntőnél jár, sőt a finálé visszavágója következik, vagyis magyar idő szerint csütörtök hajnalban kiderült, ki emelheti a magasba a trófeát – a brazil Santos harmadszor, vagy az uruguayi Penarol hatodszor?

A hatvanas évek két kiemelkedően legjobb együttese, a Penarol és a Santos játssza a Libertadores-kupa 2011-es fináléját. A brazil gárda kétszer nyerte meg a legrangosabb dél-amerikai klubtornát, 1962-ben és ’63-ban, még egy bizonyos Pelé nevű labdarúgó vezényletével. Az első sikerüket épp az akkori címvédő Penarol ellen szerezték meg, az uru együttes ’60-ban, ’61-ben és ’66-ban is megnyerte az ottani BL-t. Később 1982-ben és ’86-ban is felült a kontinens trónjára, azóta viszont nem sikerült.

Pelé utódai tehát 48 éve nem nyerték meg a legerősebb klubvetélkedést, pedig voltak jó évjáratok, hogy mást ne említsek a 2000-es évek elején a Robinho és Diego fémjelezte együttes, mely kétszer is bajnokságot nyert. A Copa Libertadoresben viszont nem sikerült az áttörés, nem úgy a Neymar, Ganso, Elano vezette brigádnak. Az eddig tizenhárom kupameccsén csak egyszer kapott ki a fehér-fekete Santos, ám azóta már tíz összecsapást tudott le veretlenül.

Az odavágón, Montevideóban sem sikerült legyőzni a brazilokat, akik hazai környezetben eléggé kegyetlenek – 4-2-0-ás a mérlegük az idei kiírásban, az elődöntőben 1-0-ra verték a Cerro Portenót. Tavaly november óta mindössze egyszer kapott ki Sao Paulóban Muricy Ramalho együttese, és erre most sem fog sor kerülni. A Penarol a legutóbbi nyolc meccséből egyet nyert csak meg, a kupában, idegenben elég lehangoló az indexe – a 2-0-4 alapján sok jóra nem számíthatnak.

A Santosé lesz a kupa! Így a Real Madridba tartó 19 éves csatárzseni, Neymar amúgy sem épp alacsony értéke még tovább nőhet.

227 Santos – Penarol

H – tippmix: 1,45

Labdarúgás – Libertadores-kupa, döntő, visszavágó (1.m.: 0-0)
fogadási határidő: szerda, 23.00

213 Rosenborg – Lilleström

H – tippmix: 1,55

Labdarúgás – Norvég Kupa, nyolcaddöntő
fogadási határidő: szerda, 19.20

215 AIK Stockholm – IFK Norrköping

H – tippmix: 1,50

Labdarúgás – Allsvenskan
fogadási határidő: szerda, 18.45




Szólj hozzá Te is!