Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
júl20

Tippmix 29/1 – Képes-e gólokat szerezni a Vidi?

 Tippmix-tippek Nincs hozzászólás

Alves kevés lesz egyedül előre

Alves kevés lesz egyedül előre

Nincs irigylésre méltó helyzetben a Videoton, a Sturm Graz elleni Bajnokok Ligája-selejtező-mérkőzésen még a 3-1-es győzelem is fehérvári búcsút jelentene. A két grazi kihagyás komoly hátrányt szült, a magyar bajnoknak gólokat kell lőnie, hogy továbbjuthasson. Előremenekülés a Maribor-pofon árnyékában.

Két rövidzárlat és az osztrák aranyérmes büntetett, már ezen a szinten sem lehet ilyen védelmi hibákat elkövetni, nemhogy a csoportkörben. A Videoton még a hosszabbítás perceiben is kapott egy gólt a Sturm Graz ellen, a 2-0-ás vereség pedig végzetesnek tűnik. Leginkább annak fényében, hogy a két együttes nagyjából azonos játékerőt képvisel, csak épp Szabicsék valamivel tapasztaltabbak.

A két gól sok, mert mindenképp meg kell úszni kapott gól nélkül, márpedig a Fehérvár védelme nem állt még össze, és akkor nagyon óvatosan fogalmaztam. Korábban a Lipták-Horváth belső duó hihetetlenül stabil és kiegyensúlyozott volt, de most már látjuk, a két lassú magas ember csak a magyar ligából emelkedett ki. A két hispán szélső bekk pedig nem tűnik erősítésnek, a Lázár-Andjic kettős jobb volt.
Az első meccsen egyetlen támadót küldött harcba Paulo Sousa, szerdán kevés lesz André Alves, mozgósítani kellene Nikolicsot vagy Lencsét is. Persze ez attól is függ majd, hogy eszközöl-e szerkezeti változást a portugál – ha beállít két szélső, Gosztonyit, Nagyot vagy Waltert, nem kizárt, hogy Alves lesz egyedül előretolva.

A hétvégén nem lépett pályára a Videoton, a szövetség – a többi kupacsapattal ellentétben – elfogadta halasztási kérelmét, így nem tudjuk, hol tart a bajnok. Azt igen, hogy a bajnoki évben 12-2-1-es mutatóval végzett a Sóstói Stadionban, és erre a lendületre most is nagy szükség lenne. Azonban a Sturm vendégként sem egy berezelős fajta, tizennyolc idegenbeli bajnoki mérkőzésen tizenhét gólt kapott. Egy hatos vendég veretlenségi sorozattal zárta és nyerte meg a bajnokságot. Egyetlen olyan eredmény sem született, mellyel most kiesne és csak Salzburgban kapott ki 2-0-ra, ami ugye most hosszabbítást érne.
Bye-bye Vidi!?…

149 Videoton – Sturm Graz

D – tippmix: 3,05

Labdarúgás – Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó (1.m: 0-2)
fogadási határidő: szerda, 20:15

165 Breidablik – Rosenborg

V – tippmix: 1,43

Labdarúgás – Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, visszavágó (1.m: 0-5)
fogadási határidő: szerda, 20:30

211 Paraguay – Venezuela

H – tippmix: 1,83

Labdarúgás – Copa América, elődöntő; Argentína
fogadási határidő: szerda, 23:00




Szólj hozzá Te is!