Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
dec07

Tippmix 49/1 – kell még egy pont a Romának

 Tippmix-tippek Nincs hozzászólás

A Romának az egy pont is elég lehetne Kolozsváron

A Romának az egy pont is elég lehetne Kolozsváron

A Bajnokok Ligája E-csoportjában hiába veszített 2-0-s vezetésről a Bayern München Rómában, mégis csoportelsőként jutott tovább. A Romának viszont rettenetesen kellett a három pont, mivel így az utolsó fordulóban egy egységgel is biztosan továbbjut és nem kell szorítania a Basel vereségéért. Megfázik-e az AS Kolozsvárott?

A ‘Csefere’ nem véletlenül jutott el a BL csoportköréig, ezt már a szeptemberi első fordulóban bizonyította, amikor is 2-1-re legyőzte a svájci bajnok Basel. A következő négy meccsén ugyan vereséget szenvedett, de csak a Bayern elleni hazai bukás volt kellemetlen (0-4), a másik három találkozón csak egy góllal kaptak ki a kolozsváriak. Rómában például 2-1-re, egyrészt a 69. percig tartották magukat, másrészt meglepően sok helyzetet dolgoztak ki Dicáék. Az viszont semmiképp sem a CFR mellett szól, hogy mindenképp a negyedik helyen végeznek, vagyis a Baselben is nyerni tudó “farkasok” sokkal motiváltabbak lesznek. Arról nem is beszélve, hogy nem panaszkodhatnak a formájukra Tottiék, mert az előző tíz tétmeccsükön csak egyszer ballagtak le a pályáról nulla ponttal. És még az időjárás sem tesz nekik keresztbe, holnap 10 °C fok körüli lesz a hőmérséklet Clujban. Roma-győzelmet jósolok.

A Real Madrid már Amszterdamban is bizonyította, hogy tartalékosan is jobb a csoportellenfeleinél, ráadásul a barcelonai megaláztatás után még kell pár győztes meccs, hogy helyreálljon a csapat lelki békéje. Ezért gondolom azt, hogy nem fogják ellazsálni a Auxerre elleni találkozót a blancók.

A csoport állása:
1. Bayern München 5 4 – 1 13– 6 12 pont
2. AS Roma 5 3 – 2 9–10 9
3. FC Basel 5 2 – 3 8– 8 6
4. CFR Cluj 5 1 – 4 5–11 3

190 CFR Cluj – AS Roma

V – tippmix: 1,69; BetClic: 1,65

Labdarúgás – Bajnokok Ligája
fogadási határidő: szerda, 20.30

220 Real Madrid – Auxerre

H – tippmix: 1,40; BetClic: 1,45

Labdarúgás – Bajnokok Ligája
fogadási határidő: szerda, 20.30

185 Reggina – Albinoleffe

H – tippmix: 1,44; BetClic: 1,50

Labdarúgás – Bajnokok Ligája
fogadási határidő: szerda, 20.30




Szólj hozzá Te is!