Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
máj03

17/2. heti Totó-eredmények

 Totó eredmények 3 hozzászólás

A héten a második fordulóban is tarolás volt, nagy nyeremény azonban így nem. Heten húzták be sikeresen a plusz egyest is, több mint huszonháromezer nyertes szelvényt könyveltek el az SzRt.-nél. Ja és most sem lett egy árva X sem.

Akárcsak a hét első fordulójában, a hétvégén sem született egyetlen döntetlen sem, meglepetés azonban igen: ennek ellenére tizenhatan izgulhatták végig a plusz 1-es Arsenal-Manchester United angol rangadót. Végül heten találták el az “ágyúsok” sikerét, ők 659,140 forinttal lettek gazdagabbak.
Három pályán váratlan eredmény született, a Hannover és a Hamburg is otthon kapott ki gyengébb ellenfelénél, a Leverkusen pedig Kölnben szenvedett vereséget és bukta el a bajnoki címet.
A Dortmund, a Milan, a Bayern és a Napoli is nyert saját stadionjában, az Inter vereségre állt a kilencven perc lepörgésekor, ám a hosszabbításban Pazzini kétszer is beköszönt. Az Udinese kimerült, a Parma menekül, a Chelsea olyan góllal nyert, ami nem volt bent.

Az egyik telitalálatos szelvény akár g3a8c-é is lehet, hiszen ő tizenhárom meccset is eltalált a Tippek dobozában.

2011/17. hét Eddig 28 tipp érkezett.
    1 x 2 Tipp Eredmény
1. 1. FC Köln - Bayer Leverkusen 22% 31% 47% 2 1
2. Dortmund - Nürnberg 77% 11% 11% 1 1
3. Hamburg - Freiburg 64% 29% 7% 1 2
4. Hannover - Mönchengladbach 68% 13% 20% 1 2
5. Hoffenheim - VfB Stuttgart 24% 43% 33% x 2
6. Mainz - Frankfurt 47% 35% 18% 1 1
7. Bayern München - Schalke 74% 14% 11% 1 1
8. Cesena - Internazionale 9% 45% 47% 2 2
9. Napoli - Genoa 67% 31% 3% 1 1
10. Fiorentina - Udinese 35% 30% 35% 1,2 1
11. Milan - Bologna 87% 6% 6% 1 1
12. Parma - Palermo 41% 35% 24% 1 1
13. Chelsea - Tottenham 69% 26% 5% 1 1
+1. Arsenal - Manchester Utd. 32% 36% 32% x 1

Totó nyeremények
  Nyeremény
10 találat:160 Ft
11 találat:475 Ft
12 találat:4 445 Ft
13 találat:140 765 Ft
13+1 találat:659 140 Ft

Legjobb tippelők
  Találat
g3a8c 13
Doki 11
McLarenF1 11
Zsolessz 11
Gyula68 11
totonero 10
Andras 10
Anti 10
10
szcsab1 10
balucaptain 10
mnorba 9
Tippek.com 9
exit01 9



Hozzászólások
  • exit01 május 05. 01:16 (#1) | Válaszolok

    A héten Doki mentette meg a 4+1 sorozat jó szériáját.
    GRATULÁLOK!
    Az induló héttől eltekintve eddig 3 egymást követő héten volt telitalálat.

    17. heti pontok

    pont ¤ T ¤ x ¤ név

    60,24 ¤ 5 ¤ 2 ¤ Doki

    40,87 ¤ 4 ¤ 2 ¤ Laci2000

    12,45 ¤ 3 ¤ 2 ¤ exit01
    8,84 ¤ 3 ¤ 2 ¤ balucaptain
    8,84 ¤ 3 ¤ 2 ¤ Benyó
    8,84 ¤ 3 ¤ 2 ¤ zsebi
    8,51 ¤ 3 ¤ 2 ¤ vlords
    8,51 ¤ 3 ¤ 2 ¤ Zsolessz
    7,35 ¤ 2 ¤ 2 ¤ kovitoto
    5,78 ¤ 2 ¤ 2 ¤ Marica
    4,60 ¤ 2 ¤ 2 ¤ Gyula68
    4,37 ¤ 2 ¤ 2 ¤ szarvas66
    4,37 ¤ 2 ¤ 2 ¤ szcsab1
    # exit01 május 01. 21:53 (#21) | Válaszolok

    A szakasz utolsó hete előtti állás,
    vagyis az első szakasz 4 hét után

    össz ¤ átlag ¤ hetek sz. ¤ pont
    264,72 ¤ 66,18 ¤ 4 ¤ Gyula68
    216,74 ¤ 54,18 ¤ 4 ¤ exit01
    125,45 ¤ 31,36 ¤ 4 ¤ Benyó

    77,48 ¤ 19,37 ¤ 4 ¤ Marica
    73,38 ¤ 24,46 ¤ 3 ¤ Laci2000

    67,37 ¤ 16,84 ¤ 4 ¤ Doki
    54,58 ¤ 13,64 ¤ 4 ¤ szcsab1
    50,02 ¤ 16,67 ¤ 3 ¤ vlords
    42,57 ¤ 10,64 ¤ 4 ¤ balucaptain
    41,87 ¤ 13,96 ¤ 3 ¤ zsebi
    37,82 ¤ 9,45 ¤ 4 ¤ szarvas66
    27,13 ¤ 27,13 ¤ 1 ¤ mosijatti
    11,11 ¤ 5,56 ¤ 2 ¤ Zsolessz
    9,50 ¤ 4,75 ¤ 2 ¤ kovitoto
    7,79 ¤ 3,90 ¤ 2 ¤ Attilio Dolcetti

    Emlékeztetőül az átlagpont fog számítani,
    és a leggyengébb hét mindenkinél kiesik.
    Az első három rajtam kívül, aki a feltételeket teljesíti, jutalomjátékban részesül.

  • Zsolessz május 05. 15:23 (#2) | Válaszolok

    *

    0 találatos játék állása a 17.forduló után:

    1.szcsab1 – 169
    2.Gyula68 – 164
    3.exit01 – 163
    4.timanid 162
    balucaptain 162
    6.szarvas66 – 142
    7.Andras 137
    8.kovitoto 133
    9.Anti 103
    10.Rédei Csaba 101
    11.mosijatti 96
    12.Attilio Dolcetti 56
    13.Shulcz 50
    14.Geszthelyi 43
    15.brandboy 35
    16.totorobert 34
    17.Atesz 28
    18.vitaindito 27
    19.Achilles,x2 – 9
    20.totocsoda 8

    legkevesebb találat: szcsab1 – 1
    legtöbb találat: szarvas66, Anti – 5


Szólj hozzá Te is!