Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
okt25

42. heti Totó-eredmények

 Totó eredmények 13 hozzászólás

Öt darab 2-1-es végeredményünk és két darab tizenhárom találatos szelvényünk lett a héten. A két ügyes játékos lerághatta a körmét az Inter-Sampdoria plusz 1-es meccsen, ahol végül döntetlen született, ami egyiküknek sem kedvezett. Ám így is milliós a nyereményük.

Két szerencsés és persze felkészült játékos átverekedte magát a tizenhárom alapmeccsen, fittyet hányva annak, hogy például a Dortmund nem tudta lenyomni a Hoffenheimet, a Mainz még Leverkusenben is győzni tudott és hogy az Arsenal lemosta a Cityt Manchesterben. Minden meccset behúztak, ám az Inter végül kifogott rajtuk, így a plusz egyes és az ezzel járó több millió forint elúszott. A 13-as 1,397,500 forintot ért nekik, aminek majd pár nap múlva nagyon fognak örülni.
Tizenkettesből harminchárom darab született, ami nem tűnik soknak annak fényében, hogy igazán komoly meglepetés nem ért minket a két nap alatt. Persze az Arsenal, vagy az Udinese győzelmét nem lehetett könnyű eltalálni, de például a Juventus győzelmét is sokan kivehették fixre.

Habor és ikondas is ráérzett a kimenetelekre, mindketten kilenc találatot jegyeznek a tippdobozban.

2010/42. hét Eddig 52 tipp érkezett.
    1 x 2 Tipp Eredmény
1. Frankfurt - Schalke 25% 25% 50% 2 x
2. Freiburg - Kaiserslautern 73% 17% 10% 1 1
3. Hannover - 1. FC Köln 77% 10% 13% 1 1
4. Mönchengladbach - Werder Bremen 15% 35% 50% 2 2
5. Nürnberg - Wolfsburg 19% 35% 46% 2 1
6. Dortmund - Hoffenheim 79% 15% 6% 1 x
7. Bayer Leverkusen - Mainz 56% 27% 17% 1 2
8. VfB Stuttgart - St. Pauli 65% 17% 17% 1 1
9. Parma - Roma 29% 29% 42% 2 x
10. Bologna - Juventus 8% 23% 69% 2 x
11. Lazio - Cagliari 81% 13% 6% 1 1
12. Udinese - Palermo 15% 48% 37% x 1
13. Manchester City - Arsenal 65% 25% 10% 1 2
+1. Internazionale - Sampdoria 75% 23% 2% 1 x

Totó nyeremények
  Nyeremény
10 találat:1 190 Ft
11 találat:5 350 Ft
12 találat:63 525 Ft
13 találat:1 397 500 Ft
13+1 találat:0 Ft

Legjobb tippelők
  Találat
ikondas 9
Habor 9
suhanc 8
totolaci 7
mnorba 7
Valdano 7
Rudy 17 7
jackpot 7
laca 79 7
mosijatti 6
Laci2000 6
bavesz 6
Sanyi26 6
jocy99 6



Hozzászólások
  • jano47 október 25. 12:59 (#1) | Válaszolok

    :o A 7*2esély tippverseny alakulása a 42. heti mérkőzések után
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨
    Októberi heti győztesek
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

    39 hét ● 1 alappont ● 120 segédpont ● totoboy
    39 hét ● 1 alappont ● 120 segédpont ● totorobert
    40 hét ● 6 alappont ● 136 segédpont ● Gyula68
    41 hét ● 7 alappont ● 136 segédpont ● zso
    42 hét ● 1 alappont ● 120 segédpont ● Habor

    Október havi állás
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

    01 ● 10 alappont ● 432 segédpont ● 052 helyezési szám ● Gyula68
    02 ● 08 alappont ● 409 segédpont ● 047 helyezési szám ● Zso
    03 ● 06 alappont ● 408 segédpont ● 066 helyezési szám ● betty (v.k.)
    04 ● 06 alappont ● 344 segédpont ● 098 helyezési szám ● Anti
    05 ● 04 alappont ● 400 segédpont ● 055 helyezési szám ● jano47 (v.k.)
    06 ● 03 alappont ● 376 segédpont ● 078 helyezési szám ● Laci2000
    07 ● 03 alappont ● 344 segédpont ● 069 helyezési szám ● Vaszil
    08 ● 03 alappont ● 248 segédpont ● 106 helyezési szám ● taki1984
    09 ● 02 alappont ● 456 segédpont ● 026 helyezési szám ● totorobert
    10 ● 02 alappont ● 432 segédpont ● 047 helyezési szám ● vlords
    11 ● 01 alappont ● 400 segédpont ● 057 helyezési szám ● mcdouglas
    12 ● 01 alappont ● 400 segédpont ● 061 helyezési szám ● kovitoto
    13 ● 01 alappont ● 400 segédpont ● 063 helyezési szám ● szcsab1
    14 ● 01 alappont ● 384 segédpont ● 064 helyezési szám ● Benyó
    15 ● 01 alappont ● 376 segédpont ● 093 helyezési szám ● totoboy
    16 ● 01 alappont ● 352 segédpont ● 072 helyezési szám ● szarvas66
    17 ● 01 alappont ● 320 segédpont ● 085 helyezési szám ● otto
    18 ● 01 alappont ● 280 segédpont ● 103 helyezési szám ● Habor
    19 ● 01 alappont ● 216 segédpont ● 097 helyezési szám ● Nebolee
    20 ● 01 alappont ● 120 segédpont ● 131 helyezési szám ● HAthos
    21 ● 00 alappont ● 424 segédpont ● 046 helyezési szám ● totolaci
    22 ● 00 alappont ● 416 segédpont ● 055 helyezési szám ● bavesz
    23 ● 00 alappont ● 408 segédpont ● 066 helyezési szám ● Shulcz
    24 ● 00 alappont ● 400 segédpont ● 067 helyezési szám ● zsebi
    25 ● 00 alappont ● 400 segédpont ● 070 helyezési szám ● totocsoda
    26 ● 00 alappont ● 400 segédpont ● 071 helyezési szám ● Andras
    27 ● 00 alappont ● 392 segédpont ● 068 helyezési szám ● Zsolessz
    28 ● 00 alappont ● 384 segédpont ● 084 helyezési szám ● mosijatti
    29 ● 00 alappont ● 376 segédpont ● 080 helyezési szám ● nesz
    30 ● 00 alappont ● 376 segédpont ● 084 helyezési szám ● McLarenF1
    31 ● 00 alappont ● 376 segédpont ● 087 helyezési szám ● vorako
    32 ● 00 alappont ● 336 segédpont ● 102 helyezési szám ● Rédei Csaba
    33 ● 00 alappont ● 328 segédpont ● 074 helyezési szám ● balucaptain
    34 ● 00 alappont ● 328 segédpont ● 109 helyezési szám ● tovizi41
    35 ● 00 alappont ● 320 segédpont ● 112 helyezési szám ● brandboy
    36 ● 00 alappont ● 288 segédpont ● 105 helyezési szám ● Lilibogi
    37 ● 00 alappont ● 280 segédpont ● 094 helyezési szám ● kercs74
    38 ● 00 alappont ● 264 segédpont ● 116 helyezési szám ● Vilma51
    39 ● 00 alappont ● 264 segédpont ● 134 helyezési szám ● Sly
    40 ● 00 alappont ● 256 segédpont ● 099 helyezési szám ● laca79
    41 ● 00 alappont ● 240 segédpont ● 132 helyezési szám ● Hobbytotós
    42 ● 00 alappont ● 200 segédpont ● 114 helyezési szám ● exit01
    43 ● 00 alappont ● 184 segédpont ● 129 helyezési szám ● badalassi
    44 ● 00 alappont ● 176 segédpont ● 132 helyezési szám ● luigi11
    45 ● 00 alappont ● 120 segédpont ● 134 helyezési szám ● Cinke
    46 ● 00 alappont ● 112 segédpont ● 137 helyezési szám ● Atesz
    47 ● 00 alappont ● 096 segédpont ● 132 helyezési szám ● Pali
    48 ● 00 alappont ● 088 segédpont ● 016 helyezési szám ● Omis55
    49 ● 00 alappont ● 088 segédpont ● 141 helyezési szám ● sanya
    50 ● 00 alappont ● 080 segédpont ● 148 helyezési szám ● juannavi
    51 ● 00 alappont ● 072 segédpont ● 153 helyezési szám ● andorka
    52 ● 00 alappont ● 064 segédpont ● 038 helyezési szám ● Achilles,x2
    54 ● 00 alappont ● 056 segédpont ● 160 helyezési szám ● zso66
    55 ● 00 alappont ● 048 segédpont ● 162 helyezési szám ● adamik70
    (v.k.)=versenyen kívül

    Folyamatos pontverseny állása
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

    01 ● 10 alappont ● 640 segédpont ● 173 helyezési szám ● Gyula68
    02 ● 08 alappont ● 736 segédpont ● 084 helyezési szám ● zso
    03 ● 06 alappont ● 720 segédpont ● 130 helyezési szám ● betty (v.k.)
    04 ● 06 alappont ● 656 segédpont ● 150 helyezési szám ● Anti
    05 ● 04 alappont ● 736 segédpont ● 086 helyezési szám ● jano47 (v.k.)
    06 ● 04 alappont ● 480 segédpont ● 186 helyezési szám ● Vaszil
    07 ● 03 alappont ● 376 segédpont ● 225 helyezési szám ● taki1984
    08 ● 03 alappont ● 672 segédpont ● 143 helyezési szám ● Laci2000
    09 ● 02 alappont ● 704 segédpont ● 127 helyezési szám ● vlords
    10 ● 02 alappont ● 648 segédpont ● 138 helyezési szám ● mcdouglas
    11 ● 02 alappont ● 640 segédpont ● 183 helyezési szám ● Shulcz
    12 ● 02 alappont ● 736 segédpont ● 105 helyezési szám ● totorobert
    13 ● 01 alappont ● 664 segédpont ● 121 helyezési szám ● szarvas66
    14 ● 01 alappont ● 648 segédpont ● 167 helyezési szám ● Rédei Csaba
    15 ● 01 alappont ● 736 segédpont ● 100 helyezési szám ● zsebi
    16 ● 01 alappont ● 656 segédpont ● 153 helyezési szám ● tovizi41
    17 ● 01 alappont ● 712 segédpont ● 112 helyezési szám ● nesz
    18 ● 01 alappont ● 568 segédpont ● 182 helyezési szám ● szcsab1
    19 ● 01 alappont ● 664 segédpont ● 158 helyezési szám ● totoboy
    20 ● 01 alappont ● 552 segédpont ● 197 helyezési szám ● laca79
    21 ● 01 alappont ● 648 segédpont ● 150 helyezési szám ● totocsoda
    22 ● 01 alappont ● 696 segédpont ● 107 helyezési szám ● Benyó
    23 ● 01 alappont ● 384 segédpont ● 210 helyezési szám ● otto
    24 ● 01 alappont ● 168 segédpont ● 284 helyezési szám ● HAthos
    25 ● 01 alappont ● 216 segédpont ● 259 helyezési szám ● Nebolee
    26 ● 00 alappont ● 704 segédpont ● 119 helyezési szám ● vorako
    27 ● 00 alappont ● 689 segédpont ● 132 helyezési szám ● totolaci
    28 ● 00 alappont ● 688 segédpont ● 136 helyezési szám ● kovitoto
    29 ● 00 alappont ● 664 segédpont ● 151 helyezési szám ● Zsolessz
    30 ● 00 alappont ● 656 segédpont ● 165 helyezési szám ● mosijatti
    31 ● 00 alappont ● 640 segédpont ● 150 helyezési szám ● Hobbytotós
    32 ● 00 alappont ● 632 segédpont ● 155 helyezési szám ● bavesz
    33 ● 00 alappont ● 632 segédpont ● 184 helyezési szám ● Andras
    34 ● 00 alappont ● 552 segédpont ● 197 helyezési szám ● Sly
    35 ● 00 alappont ● 536 segédpont ● 184 helyezési szám ● McLarenF1
    36 ● 00 alappont ● 528 segédpont ● 178 helyezési szám ● luigi11
    37 ● 00 alappont ● 521 segédpont ● 197 helyezési szám ● Habor
    38 ● 00 alappont ● 400 segédpont ● 213 helyezési szám ● badalassi
    39 ● 00 alappont ● 336 segédpont ● 239 helyezési szám ● Spikee
    40 ● 00 alappont ● 328 segédpont ● 236 helyezési szám ● balucaptain
    41 ● 00 alappont ● 320 segédpont ● 224 helyezési szám ● sanya
    42 ● 00 alappont ● 304 segédpont ● 266 helyezési szám ● brandboy
    43 ● 00 alappont ● 288 segédpont ● 241 helyezési szám ● Geszthelyi
    44 ● 00 alappont ● 288 segédpont ● 267 helyezési szám ● Lilibogi
    45 ● 00 alappont ● 240 segédpont ● 263 helyezési szám ● Pali
    46 ● 00 alappont ● 232 segédpont ● 272 helyezési szám ● kercs74
    47 ● 00 alappont ● 192 segédpont ● 275 helyezési szám ● juannavi
    48 ● 00 alappont ● 176 segédpont ● 271 helyezési szám ● Atesz
    49 ● 00 alappont ● 168 segédpont ● 291 helyezési szám ● andorka
    50 ● 00 alappont ● 160 segédpont ● 277 helyezési szám ● pityesz
    51 ● 00 alappont ● 160 segédpont ● 313 helyezési szám ● Vilma51
    52 ● 00 alappont ● 144 segédpont ● 263 helyezési szám ● vargadalma
    53 ● 00 alappont ● 144 segédpont ● 294 helyezési szám ● nama
    54 ● 00 alappont ● 120 segédpont ● 296 helyezési szám ● Cinke
    55 ● 00 alappont ● 104 segédpont ● 293 helyezési szám ● tibor65
    56 ● 00 alappont ● 104 segédpont ● 306 helyezési szám ● exit01
    57 ● 00 alappont ● 096 segédpont ● 341 helyezési szám ● sbarrett
    58 ● 00 alappont ● 088 segédpont ● 311 helyezési szám ● pali001
    59 ● 00 alappont ● 088 segédpont ● 342 helyezési szám ● Omis55
    60 ● 00 alappont ● 080 segédpont ● 318 helyezési szám ● chelseafc
    61 ● 00 alappont ● 072 segédpont ● 324 helyezési szám ● kokler
    62 ● 00 alappont ● 064 segédpont ● 325 helyezési szám ● cenki
    63 ● 00 alappont ● 064 segédpont ● 344 helyezési szám ● Achilles,x2
    64 ● 00 alappont ● 056 segédpont ● 307 helyezési szám ● Sanca88
    65 ● 00 alappont ● 056 segédpont ● 322 helyezési szám ● zso66
    66 ● 00 alappont ● 048 segédpont ● 324 helyezési szám ● adamik70
    (v.k.)=versenyen kívül

  • zso október 25. 13:23 (#2) | Ez egy válasz erre: #1 | Válaszolok

    Ne haragudj Janó, de több októberi pontszerző (pl. kovitoto) is 0 pontos az összesítésben. Valószínűleg abba nincs beleszámolva a 42. hét.

  • jano47 október 25. 14:28 (#3) | Válaszolok

    :o Kösz, hogy szóltál. A sors iróniája, hogy egyike a a tippelő dobozos módszer híveinek vette észre a bakit. Ezek szerint azért ezt a formát is figyelemmel kísérted? :)

    Akkor a folyamatos pontverseny javított változata:
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

    01 ● 10 alappont ● 728 segédpont ● 189 helyezési szám ● Gyula68
    02 ● 08 alappont ● 816 segédpont ● 105 helyezési szám ● zso
    03 ● 06 alappont ● 800 segédpont ● 151 helyezési szám ● betty (v.k.)
    04 ● 06 alappont ● 736 segédpont ● 171 helyezési szám ● Anti
    05 ● 04 alappont ● 816 segédpont ● 107 helyezési szám ● jano47 (v.k.)
    06 ● 04 alappont ● 584 segédpont ● 192 helyezési szám ● Vaszil
    07 ● 03 alappont ● 752 segédpont ● 164 helyezési szám ● Laci2000
    08 ● 03 alappont ● 456 segédpont ● 246 helyezési szám ● taki1984
    09 ● 02 alappont ● 840 segédpont ● 111 helyezési szám ● totorobert
    10 ● 02 alappont ● 816 segédpont ● 130 helyezési szám ● vlords
    11 ● 02 alappont ● 752 segédpont ● 186 helyezési szám ● Shulcz
    12 ● 02 alappont ● 728 segédpont ● 159 helyezési szám ● mcdouglas
    13 ● 01 alappont ● 832 segédpont ● 111 helyezési szám ● zsebi
    14 ● 01 alappont ● 792 segédpont ● 138 helyezési szám ● kovitoto
    15 ● 01 alappont ● 792 segédpont ● 133 helyezési szám ● nesz
    16 ● 01 alappont ● 768 segédpont ● 142 helyezési szám ● Benyó
    17 ● 01 alappont ● 744 segédpont ● 142 helyezési szám ● szarvas66
    18 ● 01 alappont ● 744 segédpont ● 161 helyezési szám ● totocsoda
    19 ● 01 alappont ● 736 segédpont ● 174 helyezési szám ● tovizi41
    20 ● 01 alappont ● 728 segédpont ● 188 helyezési szám ● Rédei Csaba
    21 ● 01 alappont ● 728 segédpont ● 196 helyezési szám ● totoboy
    22 ● 01 alappont ● 656 segédpont ● 198 helyezési szám ● szcsab1
    23 ● 01 alappont ● 648 segédpont ● 208 helyezési szám ● laca79
    24 ● 01 alappont ● 641 segédpont ● 198 helyezési szám ● Habor
    25 ● 01 alappont ● 464 segédpont ● 231 helyezési szám ● otto
    26 ● 01 alappont ● 216 segédpont ● 300 helyezési szám ● Nebolee
    27 ● 01 alappont ● 168 segédpont ● 325 helyezési szám ● HAthos
    28 ● 00 alappont ● 793 segédpont ● 138 helyezési szám ● totolaci
    29 ● 00 alappont ● 776 segédpont ● 154 helyezési szám ● vorako
    30 ● 00 alappont ● 752 segédpont ● 167 helyezési szám ● Zsolessz
    31 ● 00 alappont ● 744 segédpont ● 187 helyezési szám ● Andras
    32 ● 00 alappont ● 728 segédpont ● 166 helyezési szám ● bavesz
    33 ● 00 alappont ● 720 segédpont ● 203 helyezési szám ● mosijatti
    34 ● 00 alappont ● 640 segédpont ● 191 helyezési szám ● Hobbytotós
    35 ● 00 alappont ● 624 segédpont ● 232 helyezési szám ● Sly
    36 ● 00 alappont ● 616 segédpont ● 205 helyezési szám ● McLarenF1
    37 ● 00 alappont ● 528 segédpont ● 219 helyezési szám ● luigi11
    38 ● 00 alappont ● 488 segédpont ● 229 helyezési szám ● badalassi
    39 ● 00 alappont ● 384 segédpont ● 287 helyezési szám ● brandboy
    40 ● 00 alappont ● 336 segédpont ● 278 helyezési szám ● kercs74
    41 ● 00 alappont ● 336 segédpont ● 280 helyezési szám ● Spikee
    42 ● 00 alappont ● 328 segédpont ● 277 helyezési szám ● balucaptain
    43 ● 00 alappont ● 320 segédpont ● 265 helyezési szám ● sanya
    44 ● 00 alappont ● 288 segédpont ● 282 helyezési szám ● Geszthelyi
    45 ● 00 alappont ● 288 segédpont ● 308 helyezési szám ● Lilibogi
    46 ● 00 alappont ● 264 segédpont ● 319 helyezési szám ● Vilma51
    47 ● 00 alappont ● 240 segédpont ● 304 helyezési szám ● Pali
    48 ● 00 alappont ● 200 segédpont ● 317 helyezési szám ● exit01
    49 ● 00 alappont ● 192 segédpont ● 316 helyezési szám ● juannavi
    50 ● 00 alappont ● 176 segédpont ● 312 helyezési szám ● Atesz
    51 ● 00 alappont ● 168 segédpont ● 332 helyezési szám ● andorka
    52 ● 00 alappont ● 160 segédpont ● 318 helyezési szám ● pityesz
    53 ● 00 alappont ● 144 segédpont ● 304 helyezési szám ● vargadalma
    54 ● 00 alappont ● 144 segédpont ● 335 helyezési szám ● nama
    55 ● 00 alappont ● 120 segédpont ● 337 helyezési szám ● Cinke
    56 ● 00 alappont ● 104 segédpont ● 334 helyezési szám ● tibor65
    57 ● 00 alappont ● 096 segédpont ● 341 helyezési szám ● sbarrett
    58 ● 00 alappont ● 088 segédpont ● 016 helyezési szám ● Omis55
    59 ● 00 alappont ● 088 segédpont ● 352 helyezési szám ● pali001
    60 ● 00 alappont ● 080 segédpont ● 359 helyezési szám ● chelseafc
    61 ● 00 alappont ● 072 segédpont ● 365 helyezési szám ● kokler
    62 ● 00 alappont ● 064 segédpont ● 038 helyezési szám ● Achilles,x2
    63 ● 00 alappont ● 064 segédpont ● 366 helyezési szám ● cenki
    64 ● 00 alappont ● 056 segédpont ● 348 helyezési szám ● Sanca88
    65 00 alappont ● 056 segédpont ● 363 helyezési szám ● zso66
    66 00 alappont ● 048 segédpont ● 365 helyezési szám ● adamik70
    (v.k.)=versenyen kívül

  • zso október 25. 15:10 (#4) | Ez egy válasz erre: #3 | Válaszolok

    Utoljára: nem a tippelő doboz híve vagyok, hanem a lustaságé :) , vagy inkább úgy fogalmazok hogy a felesleges munka elkerüléséé. Lassan 2011 van. Hetente 70-80 ember beveri a tippjeit, többen meg ugyanezeket a tippeket begépelik még egyszer saját statisztika készítésére.

    Köztük a legfontosabb Te vagy, akitől 100%-os pontosságot várnánk el (ami hiába teljesül kiértékeléskor, ha rosszul gépeled be a már leadott tippet), meg ha valaki egy 3 éve könyvjelzőzött topicba illeszti a tippjét, azt is észrevedd, szólj ha lemaradt egy kétesély, hasonlók.

    Az nem megy, hogy csak azokat a hozzászólásokat veszi be a rendszer, amik formailag helyesek (nehezebb ellenőrizni), az hogy a kötött tippelődobozon leadott tippekből azon nyomban hozzászólást generáljon és azt megjelenítse mintha a felhasználó maga írta volna, jóval egyszerűbb.

  • zso október 25. 15:35 (#5) | Válaszolok

    Hogy a kérdésre is válaszoljak: az elmúlt 2 hétben kiválasztottam a szerintem legjobb és legmegbízhatóbb 8 tippelőt. Te is köztük vagy és úgy alakult hogy kovitoto is. Lejegyeztem tippjeiket, de még nem fogalmaztam meg, hogy pontosan milyen hasznos információt lehetne belőlük nyerni. :)
    Azt gondolom, hogy az összes tippelő tippje már nem adna plusz információt, vagy legalábbis az “őrült tippeket” nem kéne figyelembe vennem.

  • jano47 október 25. 15:47 (#6) | Ez egy válasz erre: #5 | Válaszolok

    :o Ki kell, hogy ábrándítsalak, a játékokban megjelenő tippek legtöbbje nem az, amit az illető élesben játszik – az enyém sem. :)
    Ezt a tényt a tippelő doboz sem fogja kiszűrni. Ezekben a játékokban a tippelők közel 80 % a papírformához közelítő tippeket rak meg, hogy minél több pontot gyűjtsön.
    Persze a játékoknak nem is az a célja, hogy kiszolgálja a tippvadászokat, akik különböző statisztikai meg egyéb megfontolások alapján keresik az aranyat tojó tyúkot, ami persze nincs.
    Ezenek csak egy célja van: A JÁTÉK! MERT JÁTSZANI JÓ!

  • Zsolessz október 25. 17:02 (#7) | Válaszolok

    0 találatos játék állása a 16.forduló után:

    1.szcsab1 – 2,5
    2.brandboy 3,0
    adamik70 – 3,0
    4.juannavi 3,16
    5.kovitoto 3,2
    6.mosijatti 3,46
    7.Atesz 3,5
    exit01 – 3,5
    9.totorobert 3,62
    10.Andras 3,75
    11.jano47 – 3,8
    totocsoda 3,8
    13.nesz 3,81
    Shulcz 3,81
    15.taki1984 – 3,84
    16.Gyula68 – 3,87
    17.Zsolessz 3,93
    18.badalassi 4,0
    betty 4,0
    20.luigi11 – 4,41
    21.Rédei Csaba 4,58
    22.Geszthelyi 5,0
    zso66 – 5,0
    balucaptain 5,0

    legkevesebb találat: kovitoto, Andras, totocsoda – 2
    legtöbb találat: jano47 – 5

  • kovitoto október 25. 17:21 (#8) | Ez egy válasz erre: #6 | Válaszolok

    Üdv, Janó!
    Lehet, hogy a tippelő játéknak az eredeti célja nem az volt, hogy kiszolgálja tippvadászokat, mégis teljesíti ezt a funkciót is. Teljesen mindegy hogy valaki a saját éles tippjét rakja fel, vagy éppen félre akar vezetni, akkor is felhasználható a tippje. Valószínű, hogy az éles játékán sincs sokkal több találat, csakúgy mint nekem se. Szinte bárki 0-7-6 indexű tippjére látatlanban rá lehet fogni, hogy nagy valószínűséggel 4-9 találatot fog elérni. Ezen csak a nagy papír, vagy a nagy meglepi változtat, illetve 10 évenként egyszer a jó megérzés. Mindenesetre én örölök, hogy meg tudom nézni mások tippjeit, remélem megmarad ez a tippelési forma.
    Sok sikert mindenkinek!

  • zso október 25. 21:32 (#9) | Ez egy válasz erre: #6 | Válaszolok

    Leírtam mire jó a tippelődoboz, kizárólag formai szűrésre, illetve a begépelt tippek közvetett módon való elmentésére, megjelenítésre. További szűréseket megcsinálom magam.
    Igazad van, pont ezért gondoltam a legjobb tippelőkre, mert rájuk meg főleg igaz, hogy nem tippelnek össze-vissza (még akkor sem, ha élesben nem pont az itt leadott tippjeidet játszod meg). Puszta kíváncsiságból arra írtam programot, hogy az ő tippjeik mennyire hasonlítanak egymásra, van-e olyan köztük ami nagyon kilóg. Most fel tudom deríteni az esetleges “másolásokat”, többre még nem jutottam. :)

  • euroaron október 26. 07:00 (#10) | Ez egy válasz erre: #8 | Válaszolok

    kovi, egy jótanács.
    szervezz játékot a saját szűrésedre!

  • jano47 október 26. 07:14 (#11) | Ez egy válasz erre: #10 | Válaszolok

    :o Elkéstél a tanáccsal, már rég megtette egy másik oldalon. Csak nem játék a neve, hanem csoportos tippelés. Még kötelező szűrési feltételek is meg vannak határozva. :)

  • euroaron október 26. 08:14 (#12) | Ez egy válasz erre: #11 | Válaszolok

    nahátakkormeg???

  • kovitoto október 26. 10:13 (#13) | Ez egy válasz erre: #12 | Válaszolok

    akkormegokéhát


Szólj hozzá Te is!