Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok

Totó-tippek, Totó-esélyek

márc10

Totó – 10. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 36 hozzászólás

Sem Cassano, sem pedig Chiellini nem játszhat a hétvégén

Sem Cassano, sem pedig Chiellini nem játszhat a hétvégén

A Bajnokok Ligája és az Európa-liga árnyékában rendezik meg a hétvégi fordulót, amit mindig érdemes figyelembe venni, de baromi nehéz. Mert az megjósolhatatlan, milyen hatással lesz néhány csapatra a dupla igénybevétel, a kiesés vagy az esetleges siker. A sérültekre fény fog derülni, azt pénteken úgyis prezentálom nektek.

A Bayern München ha nem is könnyen, de továbbverekedte magát a Fiorentinán. A mérkőzés nagy részében kiesésre álltak a bajorok, de végül Robben bebombázta a továbbjutást érő idegenbeli gólt. Úgy vélem, függetlenül ettől, a Freiburg legyőzése semmilyen problémát nem okozhat. A Juventus győzni tudott Firenzében, ami szép eredmény, de azért még nem beszélhetünk kiegyenesedésről. Pláne, hogy a Fulham ellen szikrázóan kemény ütközet vár Diegóékra, a kérdés, hogy marad-e szufla bennük a négy forduló óta veretlen Siena elleni kötelezőre. Én ebben bízva adok oda egy fixet. A Roma elhullott az El-ben, ami a bajnoki hajrára előnyt jelent. Márpedig a bordóbundás farkasok a második helyre ácsingóznak és ezt egy livornói győzelemmel meg is erősítik majd. Olvass tovább »

márc03

Totó – 9. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 118 hozzászólás

cuki a Bochum C-meze...

cuki a Bochum C-meze...

Majd’ hét misit emeltek le az SzRt. számlájáról a múlt heti tizenhármassal, tehát ha valaki ügyes és gigantikus mázlija van, teli nélkül is milliomos lehet. Ezen a héten se lesz töménytelen 13 +1-es, tehát ügyeskedni kell a meglepetésekkel, melyeknek sosem vagyunk híján. Az idő szép, száz ágra süt a nap, csapjunk bele!

Nem örömmel, mondhatni szomorú szívvel vettem ki fixre a Hertha újabb vereségét, ami még közelebb sodorja majd Dárdai Palkóékat a kieséshez. A magyar fedezett lehet, hogy csúcstartó lesz a pályára lépéseket tekintve, csakhogy ősztől a Bundesliga 2-ben kell szűrnie a támadásokat. Mindenesetre nem sok esélyük lesz Hamburgban.
A Kölnnek se a Bayern ellen, a bajorok 5-2-0-ás mérleget produkáltak az előző hét idegenbeli meccsükön, a nürnbergi kisiklást Kölnben fogják helyrepofozni. A “kecskések” győzelem nélkül pörgették le februárt, az előző három hazai meccsükön 11 gólt kaptak. A Bochum nyolc forduló óta veretlen, ami feljogosíthatna arra egy fix X-szel megrizikózzuk a Wolfsburg elleni bajnokit. Csakhogy Wolfsburg észbe kapott és elkezdett nyerni. Meg jól játszani. A Schalke után a Villarrealt is lenyomta otthon és Hannoverben is nyert. Olvass tovább »

feb24

Totó – 8. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 112 hozzászólás

Cannavaro Napolija még veretlen hazai pályán

Cannavaro Napolija még veretlen hazai pályán

A múlt heti fiaskó után a 8. héten többet lehetne nyerni, de túl sok rizikó-gyanús meccs szorult a tipposzlopba. Ha valaki ráérez ezekre a párharcokra, akkor kifoszthatja a “Céget”.

Pipáljuk ki gyorsan az egyesélyeket, bár ezek eldöntésénél a sebesség nem volt épp minden elsöprő. A Milanra és a Leverkusenre voksolni nem teljesen kockázatmentes, de abszolút kézenfekvő. Leonardo tanítványai szerdán még letudnak egy meccset Firenzében, de bármi is történjen ott, az Atalantát a saját pályájukon le kell tudni győzniük. A Bayer még mindig a tabella élén áll, de túl sokat remizik. Igaz, nem a BayArénában, ott 9-2-0-ás a mérlege. Vagyis nyugodtan megverethetjük Barnettáékkal a Kölnt.
A Freiburg 2009 végén befejezte a bajnokságot, ebben az évben egy pontot sikerült szereznie, nyilván a Schalke elleni iksz is csak véletlen volt. Mönchengladbachban is igen csekély eséllyel pályáznak pontra, vagy pontokra, a Borussia ugyanis az előző öt hazai meccséből négyet megnyert, noha járt nála a Werder és a Schalke is. A Freiburg is fenéken lesz billentve. Az Interen ugye senki sem lepődik meg, általában ki szoktam venni fixre, mert nem nagyon van ellenfele Olaszországban. A Chelsea ellen kemény meccset játszanak szerdán, de ha nem sérül le a fél csapat, akkor a halovány Udinese ellen meglesz a három pont. Olvass tovább »

feb17

Totó – 7. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 120 hozzászólás

A pöttöm Marin egyelőre nem igazán vált be a Werdernél

A pöttöm Marin egyelőre nem igazán vált be a Werdernél

Vízválasztó lehet a hétvégi forduló a Bundesligában, az élen álló két gárda közül a Leverkusen Brémába utazik, veszélybe kerülhet a veretlensége. Ezzel szemben a Bayern győzelme borítékolható. Egyébként az élboly összes szereplőjére nehéz meccs vár, határozottan érdekes hétvége áll előttünk.

Persze nem csak a németekből áll a kínálat, de tény, hogy most parázs meccseket láthatunk a poroszoknál: a Bayer Leverkusen ugye a Werderhez látogat, mely az előző három mérkőzését megnyerte. A Hamburg azt a Frankfurtot fogadja, amely idegenben november eleje óta nem kapott ki. A harmadik helyen nyomuló Schalke meg a bajnokhoz látogat, és ugyan meglehetősen impotens a Wolfsburg, azért még bárkit elkaphat, elvégre a kerete szemernyit sem gyengült. Egyedül a Bayernnek nem okozhat különösebb fejfájást a hétvégi szeánsz, a Nürnberg legyőzése szinte kötelező. Olvass tovább »

feb10

Totó – 6. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 147 hozzászólás

Vucsinics Fiorentina elleni gólja második helyet ért a Romának

Vucsinics Fiorentina elleni gólja második helyet ért a Romának

A németeknél összecsap a bajnoki címvédő a trónkövetelő Leverkusennel, a feljövőben lévő Stuttgart az idegenben foghatatlan Hamburggal. A Serie A-ban az elsöprő lendületben lévő Roma a BL-re nyomuló Palermót látja vendégül. Kedvcsinálónak elég legyen ennyi, fel kell kötnünk a fecskét.

Ha már említettem a Romát, szívesen kezdem vele az elemzést, mert kevés jobb formában lévő csapat tevékenykedik mostanság az öreg kontinensen. A “farkasok”, amióta Ranieri edzi őket, átharapják mindenki torkát, október vége óta veretlenek. Ez egészen pontosan tizenkilenc mérkőzést foglal magába, és három döntetlent. Három Európa Ligás és három Coppa Italiás győzelem mellé tíz bajnoki diadal fért oda a listára. A hétvégén Vucsinics góljával Firenzében nyert a Roma, mellyel ötösre növelte a győztes széria számát, plusz fellépett a tabella második helyére. Claudio Ranieri csapata pont ugyanazt játssza, mint Spallettivel – öt masszív, kemény, sokat futó középpályás – csak épp jóval felszabadultabban. A Palermót hét hazai győzelem után fogadják, számomra nem kérdés, hogy ez az egyik fix. Olvass tovább »

feb03

Totó – 5. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 149 hozzászólás

Terry félrekúrt, de Ancelotti kiállt mellette

Terry félrekúrt, de Ancelotti kiállt mellette

Szép nagy, zsíros pénzköteget emeltek le a múlt héten a ‘lóherések’ számlájáról, több mint tizenöt milliót ért a telitalálat, de a tizenhármas is milliós léptékű volt. Ugye már senkinek sincs kétsége, hogy megéri totózni!?

Ritkán akad egymás után két hétvége, mikor nagy kaszálás van, de azért hajrá, van ott még lóvé bőven, hozzátok el. Nagy segítség lehet ebben, ha fogjátok a meglepiket, például egy Arsenal-győzelmet a Stamford Bridge-en! Na ki meri bevállalni?… Én kihagyom, viszont a Bayer Leverkusen bochumi győzelmére bátran merek tenni, a Bayer idén betölti a Bayern München szerepét, bármikor oda lehet tolni a fixet neki. A “bőrnadrágosok” Wolfsburgban játszanak, egy éve ez még majdnem fix 1-es volt, most majdnem fix 2. Dzekóék agonizálnak, közelebb állnak a kieséshez, mint a címvédéshez. Pedig a csapat együtt maradt. Egyszezonosak a “farkasok”. Hazai mérlegük 3-2-5-ös, ami gyenge közepes. Olvass tovább »

jan27

Totó – 4. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 148 hozzászólás

négy hónapja veretlen a bajnokságban a Bayern

négy hónapja veretlen a bajnokságban a Bayern

Lényegesen könnyebbnek látszó hét vár ránk, sokkal egyértelműbbnek tűnik a legtöbb párharc. Ami persze azt is jelenti, hogy a meglepetéseket lesz nehéz megérezni. Ha viszont lesz, az nem lesz kicsi.

A Bayern München formájára már egy ideje nem lehet panasz, a hétvégére ráadásul Ribéry is bevethető lesz. Bár a zsinórban megnyert nyolc mérkőzés után nem feltétlenül van rá szükség. A Mainz is fejet hajt majd az Allianz Arénában. A Leverkusennek is oda lehet nyújtani a fix 1-est, a “gyógyszergyáriak” továbbra is veretlenek, az előző négy hazai meccsükön 15 gólt lőttek Derdiyokék. Rolfes, a csapat kapitánya ismét megsérült, ám Kroos, Kießling és Barnetta is félelmetes formát fut.
A Milan kirobbanó formában várta a városi derbit, ám ott csúnyán leszerepelt Leonardo csapata. Az Inter jobb volt. A Livorno ellen lehet javítani, sőt illene is. A bordómezesek az előző öt idegenbeli meccsükből négyszer kikaptak, és a tíz vendég szereplésük alkalmával négy gólt sikerült eddig lőniük.  Olvass tovább »

jan20

Totó – 3. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 139 hozzászólás

behúzta az előző két hazai meccsét a Lazio

behúzta az előző két hazai meccsét a Lazio

A Góltotó játékunk első hete eléggé kegyetlennek tűnik, ritkán akad olyan tipposzlop, mikor már a második fix kiemelése is csak verejtékes munkával sikerül. A 3. hétre jutott szinte az összes eltalálhatatlan meccs, aki itt villantani tud, az nagyot fog szakítani.

Amikor egy pocsék szezon után ki kell venni fixre a Lazio győzelmét, na ott már baj van, nem kicsi. A legújabb tipposzlopon egy meccset kaptunk, melyet jó szívvel kivehetünk fixre, és ez nem más, mint a Wolfsburg hazai diadala a Köln ellen. Pedig az is húzós lesz, mert a bajnoki címvédő zöldek kegyetlenül szenvednek ebben az idényben, pedig nem gyengültek meg, sőt… A “kecskések” durván csapatják idegenben, az előző hat vendégmeccsükön nem kaptak gólt! Ebből ugye az is logikusan következik, hogy nem veszítettek. Ezek után felelőtlennek tűnik megveretni őket, de nincs más választásunk. Olvass tovább »

jan13

Totó – 2. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 149 hozzászólás

Kuranyi a legeredményesebb Schalke-játékos

Kuranyi a legeredményesebb Schalke-játékos

Fixekkel felhígult hétnek nézünk elébe, legyünk résen, mert még a végén telitalálatunk lesz. Csak épp egy tál lencse lesz a nyeremény… Bekapcsolódnak a németek is, visszatérünk a régi kerékvágásba.

Kezdjük a legfontosabbal. Időjárás jelentés következik: Németország északi részén jelenleg -3 és -1 fok között alakul a hőmérséklet, az égbolt felhős, borús, de csapadék nem várható a hétvégére. Az ország középső részén szintén fagypont alatti a hőmérséklet, eső vagy hó sem itt, sem pedig a déli részeken nem várható. München környékére szép, napos időt jósolnak.
Lesz forduló. Mit kell még tudni?…

Jó legyen, a fixeket is fussuk át. A Mainz az előző hat idegenbeli meccséből ötször gólképtelen maradt, most meg a még veretlen listavezetőhöz, a Leverkusenhez utazik, mely az előző három hazai meccsén tizenegy gólt rúgott. Kießlingék győzelme majdnem borítékolható. A Schalke remekül zárta az évet, a döcögős kezdés után egészen a második helyig kúszott fel. Három nullára nyert meccs után mentek el pihenni a “királykékek”, gyanítható, hogy az idegenben pofozógépnek számító Nürnberg is fejet hajt. Olvass tovább »

jan06

Totó – 1. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 204 hozzászólás

A Birmingham (kék) a Man. United-ot is meg fogja szorongatni

A Birmingham (kék) a Man. United-ot is meg fogja szorongatni

Az egészséges szintnél egy csöppet most több a bizonytalanság a hétvégi mérkőzésekkel kapcsolatban, és kivételesen nem azért, mert hétközi fordulót bonyolítanak le csizmaországban. Itt bizony most a természet anyánk dönthet a milliókról.

Kedden mindkét angol Ligakupa-elődöntőt kénytelenek voltak elhalasztani, mert a csatorna túloldalán is nagy mennyiségű szilárd halmazállapotú vízpára hullott. Arrafelé ez nem gyakori, szét is csúsztak szegények. Amennyiben a hétvégére sem sikerül rendezni az áldatlan állapotokat, elmaradhat egy-két meccs. Az olaszok már betették a kulcsot nekünk az év végén, több meccset is kénytelenek voltak törölni. Bízzunk benne, hogy ez most nem fog megtörténni.

Beszélgessük azért kicsit magáról a játékról is, lehet, valakit az is érdekel. Amennyiben lejátszódik az Arsenal-Everton mérkőzés, hazai győzelem fog születni. Az “ágyúsok” annak ellenére remek formában döngetnek előre, hogy meglehetősen sok a hiányzójuk. A liverpooliakat is Adebayor, Van Persie, Bendtner, Clichy, Gibbs, Eboue, Walcott és az újra lesérülő Fábregas nélkül fogják lenyomni. Olvass tovább »

dec30

Totó – 53. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 189 hozzászólás

Jól megy mostanság Crouchnak és a Tottenhamnek

Jól megy mostanság Crouchnak és a Tottenhamnek

Az utolsó és egyben a 2010-es év első hetén visszatérnek a pályára a spanyol csapatok is, így az FA-kupa mellett ezek a meccsek teszik ki az 53. hét kínálatát. Zavaróan, gyanúsan sok fix-eséllyel.

Egész jó kis meccseket toltak be az FA-kupából a szelvényre, de azért a nagyok hazai győzelmét kénytelen leszek kivenni fixre. Az mindenképp borítékolható, hogy a Manchester United sihederekkel fog kiállni a Leeds ellen, jön majd Gibson, Welbeck, Obertan meg a többiek. És lenyomják a harmadosztály listavezetőjét. A Chelsea egy osztállyal feljebb vitézkedő egyletet fogad, mint a MU, ám a Watford sem tűnik veszélyesebb ellenfélnek. Pláne idegenben, ahol az előző öt meccsből négyet elveszített a sárga-piros társulat. A Stamfordon sansztalan. Olvass tovább »

Heti totó tippek (10. hét)

1. Bochum – Dortmund - x
2. Hertha BSC – Nürnberg - 1
3. Mainz – 1. FC Köln - 1
4. Mönchengladbach – Wolfsburg - 2
5. Bayern München – Freiburg - 1
6. Hoffenheim – Werder Bremen - x
7. Bayer Leverkusen – Hamburg - 1,x
8. Napoli – Fiorentina - 1,x
9. Genoa – Cagliari - 1
10. Juventus – Siena - 1
11. Lazio – Bari - 1
12. Livorno – AS Roma - 2
13. Udinese – Palermo - 1
+1. AC Milan – Chievo - 1

Kiemelt tippmixek

Totó eredmények (9. hét)

1. Werder Bremen – VfB Stuttgart - x
2. Frankfurt – Schalke - 2
3. Hamburg – Hertha BSC - 1
4. 1. FC Köln – Bayern München - x
5. Wolfsburg – Bochum - 1
6. Dortmund – Mönchengladbach - 1
7. Nürnberg – Bayer Leverkusen - 1
8. Hoffenheim – Mainz - 2
9. Fiorentina – Juventus - 2
10. AS Roma – AC Milan - x
11. Bari – Chievo - 1
12. Bologna – Napoli - 1
13. Sampdoria – Lazio - 1
+1. Internazionale – Genoa - x
Mito