Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
ápr15

Expekt – Supertoto, 16. hét

 Supertoto, Totó-tippek, Totó-esélyek 13 hozzászólás

Aston Villa - Birmingham Kicsit megújítjuk a tippelési rovatot, konkrét alaptippet ezúttal nem adva, ellenben a szűrőkre jobban rákoncentrálva. A szűrések bármely totóprogramban, vagy a teljes variáció birtokában egy táblázatkezelőben is elvégezhetőek, használatuk vállalható rizikó mellett korrekt variációszám csökkenést eredményez. A zárójelben lévő számok statisztikai bekövetkezési valószínűségek, nem pedig az effektív szűrési hatékonyság!

Legelőször is az alaptipp. Jó pár fixnek tűnő mérkőzés lesz a héten, de a két legerősebb tipp közülük a Roma és a Milan, mellettük szól a hazai pálya is. Kicsit meredekebb a Fiorentina és a Sevilla, de ezek kétesélyben (1X) már tisztán vállalhatóak.

A többi mérkőzés a háromesélyhez konvergál, talán még az Aston Villa 1X, meg az Inter 2X, de hát, ki tudja? A Barca ne tévesszen meg senkit sem, katalán testvérharc, abszolút háromesély, pláne BL-árnyék – a forma meg mindkettejüknél lejtő.

Vendégfronton a Madrid gyakorlatilag már bajnok, és a Racing pont a mumusa, vigyázat, forró! A ’Pool a kiesés ellen taposó Fulhamhez látogat a BL-elődöntő árnyékában! Az MU dettó BL, de talán vállalható 2X kimenetelekre, a bajnoki cím igazából a Chelsea elleni meccsen dől majd el, és ha ott bukta lesz, akkor ez a pont még jól jöhet! Esélyes „vendég” a Bayern is, de ez egyrészt a Kupáról szól, másrészt most hétvégén nagyon bealázták a „Darazsakat” – fixnek csak érzelmi alapon ajánljuk, a 2X viszont nem tűnik nagy kockázatnak.

A héten a papírforma 9 hazai és 5 vendéggyőzelmet mutat. Ez erős átlag, de felső korláthoz legalább használható értékeket ad. 3 egyes tehát igencsak valószínű, de az alsó korlát minimum 5 is vállalható, maximum pedig 9, ennél több már igencsak fura/papír hetet eredményezne (80%)! Az erős vendégekre építve 3-6 limitet javasolunk kettesre (72%), ikszre pedig a 2-4 tartományt (68%), hogy azért valahol szorítsunk is! Különben is, szóló iksz legutóbb tavaly november végén született, azóta legalább kettő, vagy inkább több található a telitalálatos szelvényeken.

Tapadás tuti lesz, egyesből legalább kettő összeragad valahol, de háromnál több nehezen képzelhető el erre a hétre (61%) – ha mégis több lesz, papírhét. Kettesből már a hármat sem tudjuk elképzelni, de a kettő azért realizálódhat (76%), iksz pedig, hát, szintén max. kettő (83%). Bátrak vállalják be ezekhez a hármat is nyugodtan, ha az bejön, a szóló teli majdnem garantált! Erősebben is szűkít, már ha az alsó határt is visszük vele felfelé…

Még egy statisztikai szűrőt ajánlunk, a múlt héthez képest ismétlődést. Ez a héten elég meleg lesz, mivel legalább öt mérkőzés valószínű ismétlődésre – ’Pool, Bayer, Fior, Villa és Newcastle! A Roma és MU ikszek már erős fantáziát igényelnek, a Reggina és a Torino győzelme meg abszolút csodakategória, ezeket érdemes levágni, viszont az 5-10 még elég tág tartomány, 4-8 szerintünk vállalható (81%).

Az utolsó szűrőnk a hétre szubjektív: a meglepetés szűrése. A P-K-N besorolás alul szerintünk egy-két eltéréssel érvényes lesz a hétre, kérdés a limit! 13 nagyobb meglepetésként kategorizálható kimenetelt látunk, ebből 1-2 fog realizálódni, úgy véljük (49%). 11 kisebb meglepetés, itt kicsit szabadabbra eresztjük a gyeplőt, 1-4 (82%), mert nem érzünk semmit.

Kulcs esetén papírformára vezetést javaslunk 6-os, 7-es vagy 8-as emeléssel.

A szűrők beállítása 10-4-0 index esetén meglehetősen használhatóra csökkentik a teljes variációt. Kicsit rangsoroltuk is a valószínű kimeneteleket, a pillanatnyi forma és a csapatok egymás elleni múltja alapján.

Sok sikert a telihez!

Az Expekt Supertoto 16. heti tipposzlopa:

1. Fulham – Liverpool = 2+1+X (NKP)
2. Middlesbrough – Bolton = 1+X+2 (PPK)
3. Roma – Livorno = 1+X+2 (PNN)
4. Blackburn – Manchester United = 2+X+1 (NKP)
5. Dortmund – Bayern München = 2+X+1 (KPP)
6. Fiorentina – Palermo = 1+2+X (PKN)
7. Sevilla – Almería = 1+X+2 (PNN)
8. Aston Villa – Birmingham City = 1+X+2 (PKN)
9. Newcastle – Sunderland = 1+X+2 (PKN)
10. AC Milan – Reggina = 1+X+2 (PNN)
11. Manchester City – Portsmouth = 1+X+2 (PPK)
12. Racing Santander – Real Madrid = 2+1+X (KPP)
13. Torino – Inter = 2+X+1 (NKP)
14. Barcelona – Espanyol = 1+X+2 (PKN)

(A zárójelben lévő besorolás HDV sorrendre vonatkozik, és Papírforma, Kisebb/Nagyobb meglepetést rövidít.)

Áronék eheti vázlata: Klikk az eredményre!

Áron



Hozzászólások
  • Firestarter április 15. 23:21 (#1) | Válaszolok

    5-0 -ra nyert a Bayern a hétvégén a Dortmund ellen . Ilyenkor szokott az lenni , hogy majd csak szombaton veszik észre , hogy az az 5 volt az össes golyójuk és üres a tár. Nem írnám le a Dortmundot

  • soscsavo április 15. 23:59 (#2) | Válaszolok

    a Torino nagyon mélyen van,az Inter meg kezd ébredezni,fix 2-es sztem,nem fognak hibázni a milánóiak úgy érzem (Torino-Empoli 0-1 volt…)a Newcastle jó formában van,a Sunderland az egyik leggyengább idegenben,ez is 1-es lesz.A Sevilla veri az idegenbe nem túl fényes Almeriát,a bl selejtezőért nem hibázhat.a MU sem kap ki 100%,elvileg kettes,de boróban is csak x-eltek,talán most nyernek,viszont a Fiorentina meglepi x vagy 2 lehet könnyen.A dortmundnak hajjajj az 5-ös kolbász után kéne vmit javítani a csorbán,de hát jóval jobb a Bayern,időközönkénti megtorpanásokkal együtt,elvileg kettes,esetleg visítva egy döntetlen,de inkább bajor siker várható újfent,évek óta gyengék a sárga-feketék,ez a csapat már nyomokban sem hasonlít a régi nagy Dortmundra

  • Izolder április 16. 19:45 (#3) | Válaszolok

    Könyörgöm adjon már valaki tanácsot bankkártya ügyben hogy én is tudjak Supertotózni.Erre a célra melyiket érdemes használni.Nektek milyen van?

  • Izolder április 16. 20:05 (#4) | Válaszolok

    Vagy csak nyissak egy sima lakossági folyószámlát?Please vki???

  • Izolder április 16. 20:07 (#5) | Válaszolok

    Addig úgysem nyugszom amíg nem válaszoltok úgyhogy vagy ez vagy le leszek tiltva az oldalról…

  • euroaron április 16. 20:20 (#6) | Válaszolok

    izolder, hogyan akarsz játszani és hány soron?
    attól is függ…
    ha kombós játék vagy kevés variáns, akkor expekt.
    ha sok variáns, akkor unibet.

    az oldalakon le van írva faszán, sima utalás, kártya nem kell.
    a részletekért zsótit nyaggasd.

  • Izolder április 17. 07:37 (#7) | Válaszolok

    Köszi Áron, az tetszik benne hogy itt egyenlő eséllyel játszik mindenki mivel supertoton nem használnak TOTO- programokat kulcsokta,szűkítéseket (legalábbis remélem).Ezáltal is jobb a nyerési esély.Sima Toto-n amíg vettem a 6 kétesélyes kombinatív szelvényeket esélyem nem volt.Más kérdés hogy most hogy progival csinálom így sincsen :)

  • euroaron április 17. 08:32 (#8) | Válaszolok

    izolder, mi használunk! :D
    és elárulom, hogy nemvagyunk egyedül… :) mondjuk pár tucatnyian, max. a többség tényleg tiszta kombóban nyomja, elég csak elosztani az oszlopszámot a szelvényszámmal… általában 1-3-10 index jön ki belőle!!!
    eszméletlen…

    izé… szerintem csak rosszul használod a progit.
    kevesebb megérzés, több matek.

  • euroaron április 17. 14:57 (#9) | Válaszolok

    izolder, hogyan használod a progit, ha szabad kérdezni?
    privátban is válaszolhatsz akár, ha diszkréció.

  • Izolder április 17. 18:53 (#10) | Válaszolok

    Az a baj hogyha sok a matek akkor hiába találom el az összes meccset, nem lesz teli..Tehát ha Példul egy 160.000Ft-os szelvényszámot szűkítek akkor kitörölhetem a telitalálattal a seggemet :) Mi az e-mail címed?

  • euroaron április 17. 19:00 (#11) | Válaszolok

    euroaron@freemail.hu

    okosan kell szűkíteni. :)

  • totorobert április 19. 05:16 (#12) | Válaszolok

    16.Heti gondolataim:1.FUL-LIV (x2)2.M’BRO-BOL (X2)3.ROM-LIVO (1)4.BLA-M.U. (2x)5.DOR-BAY (2)6.FIO-PAL (1x)7.SEV-ALM (1)8.A.VI-BIR (x2)9.NEW-SUN (1x)10.MIL-REG (1)11.City-POR (1x)12.SAN-REA (2)13.TOR-INT (2)14.BAR-ESP (1.Amiből lett:x2,1×2,12-2x,2,1x-1×2,1×2,1×2,1×2-1x,2x,2x,1.

  • euroaron április 21. 13:04 (#13) | Válaszolok

    lássuk a szűrők értékelését!
    - minmax 1X2: 5-4-5 lett a hét, ezt éppenhogy csak fogtuk!
    - tapadás: az 1-es és az X is bukott… 4 és 3, rendre, sajnos. (2 HIBA)
    - múlt: 6 lett a vége, ez is megvan.
    - meglepetés: 2 nagyobb, 3 kisebb – oké.
    - emelés: a legvalószínűbb kimenetelekre vezetve 6 eltérést hozott a hét.
    - alaptipp: a róma és a sevilla, a két nagymeglepetés betettek; na ezért kell minél több háromesélyből szűrni!!! (2 HIBA).

    végülis, kevesebb kockázatot vállaltunk a valós játékban, aztán ott is csak 10-esünk lett…


Szólj hozzá Te is!