Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
okt16

Expekt – Supertoto, 42. hét

 Supertoto, Totó-tippek, Totó-esélyek 1 hozzászólás

Öt meccset is fixre vettünk, de akár nyolc is lehetett volna. Ennyire könnyű hétvégénk lesz?Papírformát eredményezett a múlt heti Eb-selejtezők összeállítása, a 11-esek értéke az 1 eurót sem érte el, így ezt az alapot felhalmozva újra XL-es héten lehet a telit kergetni.

Első blikkre a legtöbb mérkőzést bátran fixálhatná az ember, de figyelembe véve, hogy 24-én és 25-én BL-selejtezők, 26-án pedig UEFA-kupa csoportkör találkozók lesznek, azonnal változik a helyzet. A Bayern Belgrádba megy, ettől még erős kettes járna a bajoroknak, de Zsóti mestert kiverte a víz a gondolattól, így ezt a jelet is figyelembe véve X2.
A Hamburg és a Stuttgart is mennek a nemzetközi porondra, vagyis pontosabb Hamburgba franciák jönnek, a Stuttgart meg Frankföldre megy, éppen Lyonba. Ezért ide 1X, de a Lyon fix 1, mert ott meg papírt szagolunk. A Werder a Laziót látja vendégül, a botladozó Herthának így talán lesz esélye pontot csenni Brémából.

Angolhonban az “Ágyúsok” cseh pattantyúsokat fogadnak majd hét közben, és mert mostani ellenfelük könnyebb célpontnak tűnik, épp ezért kell meglepetést rárakni. A Blackburn megérzés – ennyi! A Derby szintén – ha ez bejön, kegyetlen sok pénzt fog hozni! A City továbbmenetel, osztálykülönbség és hasonló nagy szavak, semmi különös. A Chelsea viszont a Schalkéval csap össze majd pár nap múlva, és újabban a Boro is tud otthon érvényesülni a “Kékek” ellen, döntetlent pedig már rég nem játszottak egymás ellen, ezért háromesély. A Wigan-Portsmouth kiscsapatok rangadóján a vendégeket gondoljuk esélyesebbnek.

A Championshipben az otthon veretlen Watford simán lenyomja a Hullt, a Charlton már nehezebb mérkőzés elé néz, de ha nem akar lemaradni, legalább egy pontot kell, hogy szerezzen a “Farkasoktól”.
A Lyont már említettük fentebb, a Roma otthon, az MU pedig Kijevben találkozik csoportellenfeleivel, emiatt a “Farkasokat” sima ügynek, a “vörös ördögöket” meg bizonytalanabbnak véljük.

1-8-5.
Sok sikert mindenkinek!

A Expekt Supertoto 42. heti tipposzlopa:

Bochum – Bayern München = X2
Hamburg – Stuttgart = 1X
Werder Bremen – Hertha = 1X
Arsenal – Bolton = 1X
Blackburn – Reading = 1
Fulham – Derby = 12
Manchester City – Birmingham = 1
Middlesbrough – Chelsea = X12
Wigan – Portsmouth = 2X
Watford – Hull = 1
Wolverhampton – Charlton = 2X
Lyon – Monaco = 1
Roma – Napoli = 1
Aston Villa – Manchester United = X2



Hozzászólások

Szólj hozzá Te is!