Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
márc18

Totó – 12. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 294 hozzászólás

A Werder a kupában már nyerni tudott Dortmunban

Csak széthordta a nép a hetek óta összespórolt alapot. Végre volt teli, nem is kevés. De azért ne csüggedjetek, így is szép summát el lehet vinni az SzRt-től. Persze csak, ha nem kell osztozni tizedmagunkkal…

A 12. hét szélsőséges. Ez jutott róla eszembe, amikor próbáltam összeállítani egy épkézláb tipposzlopot. A fixek szinte ordítottak, ám van két-három komoly buktató. Aki azokat fogja, szép eredményt érhet el.
Nos tehát, a Bayern, a Hoffenheim, a Fiorentina és az Inter hazai győzelméhez alap esetben nem is férhet kétség, meg is van a négy fix.

Közülük a Hoffenheim nincs jó formában, és akkor még nagyon óvatosan fogalmaztam: hat forduló óta képtelen győzelmet aratni az újonc, vissza is csúszott az 5. helyre. Már otthon sem érinthetetlen Rangnick gárdája, a Bayer lemosta őket, a Werder ellen gólképtelenek maradtak (0-0). A Hannover viszont teljesen veszélytelen idegenben (0-1-10), így a két legjobbja nélkül is győznie kellene a hazaiaknak.
A Bayern kiváló formában van, az Internazionale nem hibázik a kötelező meccseken, a Fiorentinának illene javítania a Palermo elleni hazai lebőgés után. A Siena erre tökéletesen alkalmas alany.
A Wolfsburg a legjobb formában lévő germán egylet, hatmeccses a győzelmi sorozata. Dzeko és Grafite, a két támadó egymást múlja felül, a csapat előző tízenöt bajnoki góljából tizennégyet ők lőttek. Szóval nálam ez is majdnem fix.

A buktatók: A Dortmundot valamiért továbbra is nyomasztja a hazai pálya, holott Európa második legnépesebb tábora az övé. Még nem kaptak ki a sárga-feketék, de idén is csak három ikszre futotta. A Werder képes lehet akár győzni is a Westfalenben.
A Hertha már négy pont előnnyel vezet és most már idegen pályáról is elhozta a három pontot (Cottbusból). De azért ez nem jellemző. A VfB hatalmas verést kapott Brémában (0-4), de Stuttgartban lassan öt hónapja nem lehet őket legyűrni. Legalábbis a bajnokságban. Nem érzem, hogy Dárdaiék nyerhetnének.
A Schalke-Hamburg is háromesély, de inkább a királykékek mellett teszem le a voksom. A HSV Isztambulban játszik kőkemény meccset csütörtökön, ráadásul Gelsenkirchenben remek a hazaiak mérlege. Az előző négy hazai meccsén csak egy gólt kapott a Schalke.

Komoly buktató még az olasz rangadó: a Roma a Juventus fogadja. Rómában eddig csak az Inter tudott győzni, de az elmúlt hetekben – főleg a sok hiányzó miatt – sok pontot hullajtottak a “farkasok”. Én X2-t teszek, Del Pieróék akár nyerhetnek is. A Catania sorra bukja el a hazai meccseit, pedig korábban bevehetetlen vár volt a Stadio Angelo Massimino. A Lazio vérciki vereségbe futott bele hazai pályán a Chievo ellen, előtte viszont kétszer is 2-0-ra nyert vendégként (Lecce, Napoli).

Serie A tabella

A 12. hét tipposzlopa:

1. Bayern München – Karlsruhe 1
2. Bielefeld – Wolfsburg x2
3. Dortmund – Werder Bremen x2
4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x1
7. Schalke – Hamburg x1
8. Catania – Lazio x1
9. AS Roma – Juventus x2
10. Fiorentina – Siena 1
11. Genoa – Udinese x1
12. Internazionale – Reggina 1
13. Torino – Sampdoria x2
+1. Napoli – AC Milan x

2009/12. hét Eddig 61 tipp érkezett.
    1 x 2 Tipp
1. Bayern München - Karlsruhe 98% 2% 0% 1
2. Bielefeld - Wolfsburg 8% 20% 72% 2
3. Dortmund - Werder Bremen 33% 43% 25% x
4. TSG Hoffenheim - Hannover 75% 13% 11% 1
5. Bayer Leverkusen - Frankfurt 80% 13% 7% 1
6. VfB Stuttgart - Hertha BSC 34% 43% 23% x
7. Schalke - Hamburg 48% 41% 11% 1
8. Catania - Lazio 23% 48% 30% x
9. AS Roma - Juventus 23% 43% 34% x
10. Fiorentina - Siena 92% 5% 3% 1
11. Genoa - Udinese 69% 26% 5% 1
12. Internazionale - Reggina 95% 0% 5% 1
13. Torino - Sampdoria 26% 44% 30% x
+1. Napoli - AC Milan 15% 16% 69% 2



Hozzászólások
  • euroaron március 18. 14:31 (#1) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg X2
    3. Dortmund – Werder Bremen 1X
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1X
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1X
    7. Schalke – Hamburg 12
    8. Catania – Lazio X2
    9. AS Roma – Juventus X2
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1X
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 12
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • euroaron március 18. 14:37 (#2) | Válaszolok

    “Az előző négy meccsen csak egy gólt kapott a Schalke.”
    mivan???
    a wolfsburg egymaga négyet tolt be neki. az azelőtti négy meccsen meg négyet kapott.

  • Tippek.com március 18. 15:09 (#3) | Válaszolok

    otthon… ;-)

  • euroaron március 18. 15:18 (#4) | Válaszolok

    ja?
    azt tegyük hozzá, hogy mindegyiken csupán egyet rúgott.
    és minő ellenfeleknek: köln (1-0), dortmund (1-1), (bréma (1-0), hertha (1-0)…

  • Zsolessz március 18. 15:26 (#5) | Válaszolok

    12.heti tippek a 9×2 esély játékra:

    1.Bayern-Karlsruhe 1
    2.Bielefeld-Wolfsburg 2X
    3.Dortmund-Bremen X1
    4.Hoffenheim-Hannover 1
    5.Leverkusen-Frankfurt 1X
    6.Stuttgart-Hertha 12
    7.Schalke-Hamburg X1
    8.Catania-Lazio 12
    9.Roma-Juventus 1X
    10.Fiorentina-Siena 1
    11.Genoa-Udinese 1X
    12.Inter-Reggina 1
    13.Torino-Sampdoria X1
    +1 Napoli-Milan 2

  • Tippek.com március 18. 15:58 (#6) | Válaszolok

    werder, hertha. minő ellenfél?… az egyik a tabella élén áll. ;-)

  • Achilles,x2 március 18. 16:19 (#7) | Válaszolok

    Bayern München-Karlsruhe 1
    Bielefeld-Wolsburg 2x
    Dortmund-Werder Bremen 21
    TSG Hoffenheim-Hannover 1x
    Bayern Leverkusen-Frankfurt 1
    VfB.Stuttgart-Hertha BSC 2x
    Schalke-Hamburg x1
    Catania-Lazio 1x
    AS Roma-juventus x1
    Fiorentina-Siena 1
    Genoa-Udinese 1x
    Internazionale-Reggina 1
    Torino-Sampdoria 2x
    +1Napoli-AC Milan x

  • otto március 18. 16:40 (#8) | Válaszolok

    Látjátok? Igy kell ezt csinálni-sárga-! Van olyan nyertes akinek 13-asa is van a teli mellett, mert 2esélyre vette a +1-et is!

  • Achilles,x2 március 18. 17:15 (#9) | Válaszolok

    Lehet,hogy így sem kapnám el?!
    1
    2×1
    1×2
    1x
    1
    x21
    1×2
    1×2
    x12
    1x
    1×2
    1
    x21
    x

  • Kaká március 18. 17:21 (#10) | Válaszolok

    1x
    21
    x
    1x
    12
    x
    12
    12
    x
    1x
    12
    1
    21
    1

  • gerzson március 18. 17:24 (#11) | Válaszolok

    Kaká,most oda tetted a 13+1-est!!!

  • Kaká március 18. 17:26 (#12) | Válaszolok

    gerzson,én azt tudom!:)

  • wuk március 18. 17:31 (#13) | Válaszolok

    Ez sima hét:122 x12 xxx 111x 2

  • zototo március 18. 17:34 (#14) | Válaszolok

    A sajtótippródó fejlécében beragadt a 11. hét.. :D

  • szajla március 18. 17:36 (#15) | Válaszolok

    1. 1
    2. X2
    3. X2
    4. 1
    5. 1
    6. X2
    7. 1X
    8. 1x
    9. X2
    10. 1
    11. 1X
    12. 1X
    13. X2
    +1 1

  • zototo március 18. 17:42 (#16) | Válaszolok

    wuk: hát, ha ilyen sima, akkor a +1-et tedd meg mind a 3-mal, nehogy má’ azon menjen el a teli. :)

  • McLarenF1 március 18. 17:47 (#17) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 12
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio x2
    9. AS Roma – Juventus 12
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1
    12. Internazionale – Reggina 12
    13. Torino – Sampdoria x2

    +1. Napoli – AC Milan 2

  • tamas.ede március 18. 17:50 (#18) | Válaszolok

    Bayern München-Karlsruhe 1
    Bielefeld-Wolsburg 12
    Dortmund-Werder Bremen 1x
    TSG Hoffenheim-Hannover 1
    Bayern Leverkusen-Frankfurt 1x
    VfB.Stuttgart-Hertha BSC 1x
    Schalke-Hamburg 1x
    Catania-Lazio x2
    AS Roma-juventus 12
    Fiorentina-Siena 1
    Genoa-Udinese 1x
    Internazionale-Reggina 1
    Torino-Sampdoria 1x
    +1Napoli-AC Milan 2

  • Zsóti március 18. 18:09 (#19) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe = 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg = 12
    3. Dortmund – Bremen = x2
    4. Hoffenheim – Hannover = 2
    5. Leverkusen – Frankfurt = 12
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC = 1x
    7. Schalke – Hamburg = 1x
    8. Catania – Lazio = 1x
    9. Roma – Juventus = 2
    10. Fiorentina – Siena = 1x
    11. Genoa – Udinese = 2
    12. Internazionale – Reggina = 12
    13. Torino – Sampdoria = 12
    +1. Napoli – Milan = 1

  • zototo március 18. 18:13 (#20) | Válaszolok

    200912. heti tippem 9×2 játékra.

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 1x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
    7. Schalke – Hamburg 12
    8. Catania – Lazio 12
    9. AS Roma – Juventus 1x
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1
    12. Internazionale – Reggina 1x
    13. Torino – Sampdoria 1x
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • kázsé március 18. 18:23 (#21) | Válaszolok

    Megköszönném, ha valaki leírná az újságok tippjeit, mert sajnos ma nem jutottam sportfogadáshoz! Előre is köszi.

  • zototo március 18. 18:59 (#22) | Válaszolok

    kézsé, a totoklub.hu-n fent van a tippródó, ha már feltették.

  • szerencsétlen március 18. 19:01 (#23) | Válaszolok

    1
    2X
    X1
    1
    1X
    X2
    1X
    12
    X2
    1
    1X
    1
    X2
    X

  • juannavi március 18. 19:10 (#24) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen x1
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x
    7. Schalke – Hamburg 12
    8. Catania – Lazio 12
    9. AS Roma – Juventus 12
    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1x
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • otto március 18. 19:16 (#25) | Válaszolok

    Nem gondolt rá még valaki, h heti rendszerességgel ide is feltegye a média tippródót?

  • juannavi március 18. 19:36 (#26) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x
    3. Dortmund – Werder Bremen 1
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x
    7. Schalke – Hamburg 2
    8. Catania – Lazio 1
    9. AS Roma – Juventus 1
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • euroaron március 18. 19:45 (#27) | Válaszolok

    otto, tudod, hogy született meg a totósuli?
    úgy, hogy nem vártam vele másra…

  • otto március 18. 19:58 (#28) | Válaszolok

    Akkor ezt most vegyem házi feladatnak?

  • jano47 március 18. 20:00 (#29) | Válaszolok

    zototo (22)

    Fent van már, de ott nem ugyanazok a médiák szerepelnek, mint a “sárgában”, s meccsenként és tippenként közli az összesített %-okat.
    :)

  • Gyula68 március 18. 20:04 (#30) | Válaszolok

    Sziasztok!Tud valaki valamit a ROMA sérültjeiről?Totti??

  • euroaron március 18. 20:04 (#31) | Válaszolok

    akinek nem inge, ne vegye magára…

  • otto március 18. 20:13 (#32) | Válaszolok

    Nekem a “sárga” tetszik igazából és sok esetben mérvadó is.Ha én ide benyomkodom sértek vele valakit v valamit?
    jano47???

  • euroaron március 18. 20:20 (#33) | Válaszolok

    otto, hülye ne legyél!!!
    gondolkozz!
    ugyan ki nézné meg kusza hozzászólásként??? :D

    csináld meg pofásra, és küldd el oszinak, hogy rakja ki az általad most induló TIPPRÓDÓ heti-rovatba. már ha nincs ellenvetése.

    én nem véletlenül nem csináltam meg eddig. 50 forint nem nagy pénz, cserébe él még a sárga. egy ilyen eksön ugyan csak egy kicsi gyilok bele, de gyilok.
    ha van rá igény, akkor ölje más.

  • sziszike március 18. 20:31 (#34) | Válaszolok

    A 12. hét

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 12
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
    7. Schalke – Hamburg 12
    8. Catania – Lazio 12
    9. AS Roma – Juventus 12
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 12
    +1. Napoli – AC Milan x

  • otto március 18. 20:41 (#35) | Válaszolok

    aron: sztem sokan visszanéznék ha már itt járnak, csak a hozzászólás számát kell megjegyezni.esélylatolgatásnak ez is lehet 1 támpont!1 próbát megérne szted???

  • andorka március 18. 21:02 (#36) | Válaszolok

    arra jó lenne,hogy azon agyaljunk,hol van benne az a 2-3 hiba,ami elveszi tőlünk a telis lehetőségét..

  • andorka március 18. 21:02 (#37) | Válaszolok

    jó ötlet,na

  • Zsóti március 18. 21:16 (#38) | Válaszolok

    zototo:

    Egy kis OFF a sok ON között, remélem belefér :-D

    Látom emlegetett valaki itt pálinkát? :-)
    Még nem is kérdeztem, hogy ízlett?

  • jano47 március 18. 21:34 (#39) | Válaszolok

    otto (32)

    Ezt Osziék tudják eldönteni, hogy plagizálásnak minősül-e? ;)

  • otto március 18. 21:37 (#40) | Válaszolok

    Gondolom…irtam is neki.

  • zototo március 18. 21:41 (#41) | Válaszolok

    Zsóti (38)
    Jó a pálesz, lassan kellene tankolni. :)

  • Zsóti március 18. 21:48 (#42) | Válaszolok

    Örülök, hogy ízlik :-)
    Fontos a visszajelzés.

  • zototo március 18. 21:49 (#43) | Válaszolok

    Még azt is el tudom képzelni, hogy az újságszerkesztőség a tippek.com rendelkezésére bocsátaná a tioppródó exeltábláját. Bár az NS saját honlapján sincs fennt, hogy miért, azt nem értem.

  • Gyuri báttya március 18. 21:49 (#44) | Válaszolok

    ORSZÁGOS PAPÍR:1,X,1,1,1,1,1,X,1,1,1,1,X
    ORSZÁGOS MEGLEPETÉS:1,2,X,X,1,X,X,2,X,1,X,1,1
    ORSZÁGOS 9 KÉTESÉLY:1,X2,1X,1X,1,1X,1X,X2,1X,1,1X,1,X1
    FELADAT:az országos 9 kétesélyben 3-4 hibát javítani!!
    Sok szerencsét!

  • Zsolessz március 18. 21:50 (#45) | Válaszolok

    jano, elküldtem a tippjeim, remélem megkaptad.

  • Gyuri báttya március 18. 21:52 (#46) | Válaszolok

    43-hoz:talán hogy vegyék a szerdai számot

  • zototo március 18. 21:54 (#47) | Válaszolok

    Gyuri báttya,
    mennyit kell a fixeken és mennyit a kétesélyeken javítani?

  • zototo március 18. 22:00 (#48) | Válaszolok

    gyuri báttya, 2 fix és 2 kétesély javítással 34944 oszlop. Valamit még ki kell találni. Csak bizonyos tippek mehetnek el, stb.

  • Gyuri báttya március 18. 22:01 (#49) | Válaszolok

    47-hez :kezdetnek 2 fix ,és 2 kétesély hibából indulnék ki…

  • zototo március 18. 22:03 (#50) | Válaszolok

    46-hoz, pont erre gondoltam én is. :)

  • zototo március 18. 22:12 (#51) | Válaszolok

    49-hez, az előbb nem jó számot írtam, benne volt egy másik szűrő is. Önmagában a két fix 2 kétesály javítás
    244992 oszlop.

  • Gyuri báttya március 18. 22:14 (#52) | Válaszolok

    51-hez: Máris szűkítettünk 1,5 milló oszlopról…

  • euroaron március 18. 22:15 (#53) | Válaszolok

    gyuri, regisztrálnod kéne…

  • zototo március 18. 22:24 (#54) | Válaszolok

    52. A négyeséllyel szerintem ezeket meg tudod csinálni. Ha jól tudom, van neked. A 9 kétesély már önmagában is éppen elég, azon kéne még szűkíteni.

  • Gyuri báttya március 18. 22:30 (#55) | Válaszolok

    54-hez:elkezdem a munkát…

  • zso március 18. 23:20 (#56) | Válaszolok

    Gyuri báttya, zototo. Még tovább lehet szűkíteni, legalábbis ha pontosan 2 fix és pontosan 2 kétesély javítással játszotok:
    C(4,2)*4*C(9,2)*2^7
    Ez már csak 110592 oszlop.

  • jano47 március 18. 23:41 (#57) | Válaszolok

    zototo (43)

    Azért nrm teszik fel, mert így nagyobb az eladott példányszám, sokan ugyanis csak szerdán vesznek sportot, a toto rovat miatt, pl én is. A többi megtalálható a neten.
    :D

  • Vadász Zoltán március 19. 02:12 (#58) | Válaszolok

    1 . 1
    2 . 1-2
    3 , x-1

    4 . 1-x
    5 . 1
    6 . 1

    7 . 2
    8 . 1-x
    9 . x-2

    10. 1-2
    11. x-1
    12. x-1
    13. 1-2

    +1. 2

  • euroaron március 19. 06:32 (#59) | Válaszolok

    gyuri, nem nagyon kell 3-4et javítani, mivel speciel szerintem nem ez az országos kétesély…
    torino fix1??? hertha-hamburg-catania-juve győzelmek kizárva??? fiorentina és inter döntetlennel???

    nem írtad el?

  • jakal március 19. 07:18 (#60) | Válaszolok

    1 Bayern München – Karlsruhe 1
    2 Bielefeld – Wolfsburg x2
    3 Dortmund – Bremen 1x
    4 Hoffenheim – Hannover 1
    5 Leverkusen – Frankfurt 1x
    6 VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
    7 Schalke – Hamburg 2
    8 Catania – Lazio 12
    9 Roma – Juventus x2
    10 Fiorentina – Siena 12
    11 Genoa – Udinese 1
    12 Internazionale – Reggina 1x
    13 Torino – Sampdoria x
    1 Napoli – Milan 1
    9.2.0
    jó szemezgetést és hétvégét

  • kázsé március 19. 07:43 (#61) | Válaszolok

    Köszi zototo, megtaláltam.

  • zototo március 19. 07:51 (#62) | Válaszolok

    Jó reggelt!
    Zso (56) örömmel látom, hogy vágod a kombinatorikát. És jó is amit mondasz. Sajnos ez az oszlopszám is nagyon magas és könnyen lehet 3-1 arányú is a hiba. akkor meg már biztosan egy hibás a dolog. Egy hibás kulcs meg 13 háromesélyre 59049 oszlop. Ennél kevesebb oszlopon kell 12-13-at hozni, különben semmi értelme az egész hókusz-pókusznak.

  • negy4ketto március 19. 07:59 (#63) | Válaszolok

    Üdv!
    9X2-es tippek:

    1 Bayern München – Karlsruhe 1
    2 Bielefeld – Wolfsburg x2
    3 Dortmund – Bremen 1x
    4 Hoffenheim – Hannover 12
    5 Leverkusen – Frankfurt 1x
    6 VfB Stuttgart – Hertha BSC x
    7 Schalke – Hamburg 1x
    8 Catania – Lazio 1x
    9 Roma – Juventus x2
    10 Fiorentina – Siena 1
    11 Genoa – Udinese 1x
    12 Internazionale – Reggina 1
    13 Torino – Sampdoria 1x
    1 Napoli – Milan 2

  • jano47 március 19. 08:01 (#64) | Válaszolok

    jakal (60)

    Sok a fix, nem akarod csökkenteni? ;)

  • euroaron március 19. 08:03 (#65) | Válaszolok

    szűrő…
    a bayern-inter-fior-leverkusen-hoffenheim ötösfogat hibás.
    az egyikük bukik.
    az annyi, mint tíz variáns.

  • Gyuri báttya március 19. 08:26 (#66) | Válaszolok

    59-hez:Nem írtam el.
    Tehát a három tippsor a Nemzeti Népsport Sajtótipródó tippjeinek elemzése után alakult ki.
    Megpróbálom megismételni:
    NS PAPÍR
    1 Bayern München – Karlsruhe 1
    2 Bielefeld – Wolfsburg x
    3 Dortmund – Bremen 1
    4 Hoffenheim – Hannover 1
    5 Leverkusen – Frankfurt 1
    6 VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
    7 Schalke – Hamburg 1
    8 Catania – Lazio x
    9 Roma – Juventus 1
    10 Fiorentina – Siena 1
    11 Genoa – Udinese 1
    12 Internazionale – Reggina 1
    13 Torino – Sampdoria x
    NS “MEGLEPETÉS”
    1 Bayern München – Karlsruhe 1
    2 Bielefeld – Wolfsburg 2
    3 Dortmund – Bremen X
    4 Hoffenheim – Hannover X
    5 Leverkusen – Frankfurt 1
    6 VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
    7 Schalke – Hamburg X
    8 Catania – Lazio 2
    9 Roma – Juventus 1
    10 Fiorentina – Siena 1
    11 Genoa – Udinese 1
    12 Internazionale – Reggina 1
    13 Torino – Sampdoria 1
    NS 9 KÉTESÉLY
    1 Bayern München – Karlsruhe 1
    2 Bielefeld – Wolfsburg x2
    3 Dortmund – Bremen 1X
    4 Hoffenheim – Hannover 1X
    5 Leverkusen – Frankfurt 1
    6 VfB Stuttgart – Hertha BSC 1X
    7 Schalke – Hamburg 1X
    8 Catania – Lazio x2
    9 Roma – Juventus 1X
    10 Fiorentina – Siena 1
    11 Genoa – Udinese 1X
    12 Internazionale – Reggina 1
    13 Torino – Sampdoria 1x
    A 3-4 hiba kiválasztása természetesen intuitív módon”logikus”

  • euroaron március 19. 08:34 (#67) | Válaszolok

    gyuri, még így is “hibás”.
    már az, hogy a leverkusent fixálja. na de ez még elmegy merésznek.
    viszont, hogy pauzálja a herthát, hamburgot, juvét…? még ha vendégek is???

  • Gyuri báttya március 19. 08:37 (#68) | Válaszolok

    67-hez:Áron ez nem az én tippem,csak programmal elemzett NS tippek,hátha segít valakinek…

  • zsolt március 19. 08:44 (#69) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 2x
    3. Dortmund – Werder Bremen x2
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x1
    7. Schalke – Hamburg x1
    8. Catania – Lazio 1
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese x1
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x2
    +1. Napoli – AC Milan 2

    zsolt

  • zototo március 19. 08:44 (#70) | Válaszolok

    67-hez, gyuri jól írja, ez a tippródó szerinti országos papír. Ezért lesz rajta annyi találat, amennyi…

  • Gyuri báttya március 19. 08:48 (#71) | Válaszolok

    Pl az NS szerint a 454 indexű tipp:

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 1x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1×2
    7. Schalke – Hamburg 1×2
    8. Catania – Lazio x21
    9. AS Roma – Juventus 1×2
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1x

  • euroaron március 19. 09:04 (#72) | Válaszolok

    hát, nem tudom. nekem ez nem tűnik olyan húdepapírnak. papírnak papír persze, nem vitás, de én látok benne meglepetést is azért.
    ha így bejönne, a tizes esetleg kétszámjegyű, de leginkább háromszámjegyű lenne, extrém esetben négy vagy öt.

  • zototo március 19. 09:04 (#73) | Válaszolok

    Nem lenne célszerű szombati, meg vasárnapi meccsek szerint csoportosítani? A fekete leves effektus miatt. :D

  • Matee március 19. 09:35 (#74) | Válaszolok

    Akkor ezek szerint nem csak én nézegetem a sajtótippródónak a tippjeit.
    Itt csak az kérdés, hogy melyik 3-4 meccset kell megváltoztatni.

    Melyik meccs lehet bunda?

    Hoffenheim-nek meglesz az 5-ik x zsinórban?

  • Zoolika március 19. 10:41 (#75) | Válaszolok

    Sziasztok!

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg X2
    3. Dortmund – Werder Bremen 1X
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1X
    7. Schalke – Hamburg 1X
    8. Catania – Lazio 1X
    9. AS Roma – Juventus 1X
    10. Fiorentina – Siena 1X
    11. Genoa – Udinese 1X
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x2
    +1. Napoli – AC Milan 1

  • zototo március 19. 10:44 (#76) | Válaszolok

    74-hez. Pontosan erről van szó, az összes 3-4 lehetőség nem fér bele, tehát el kell valahogy találani azt, amelyik eltér majd a sárgától. Ugyanez igaz az odds szerinti rangsoroknál is. dobókocka…, vagy ottó..? :)

  • jakal március 19. 10:56 (#77) | Válaszolok

    köszi jano
    13.torino-samp 1x

  • Matee március 19. 11:08 (#78) | Válaszolok

    Mit kell tennem, hogy az itteni totó játékban játszhassak?

  • euroaron március 19. 11:16 (#79) | Válaszolok

    zoli, otto “biztosabb”… ő max egy hibával kezelhető.
    hozzá képest a kocka random. :)

  • Zsóti március 19. 11:42 (#80) | Válaszolok

    Egy érme is megteszi bizonyos esetekben :-)
    Fej vagy írás? :-D

  • Hobbytotós március 19. 11:44 (#81) | Válaszolok

    Zsóti: nagyon tetszik a tipped, különösen az Inter-Reggina 12, de a fix Hannover győzelem sem kutya.
    Egyébként szerintem a 4,5,6 meccseknél feltétlenül kell meglepetésnek jönni, mert az majdnem kizárt, hogy háromszor egymás után 111 legyen itt.

  • jano47 március 19. 12:43 (#82) | Válaszolok

    Matee (78)

    Regisztrálj az oldara és küld egy tippsort, amely 9 2esélyt és 4 fix tippet tartalmaz, A +1 természetesen csak fix tipp lehet!
    Sok szerencsét, jó játékot!
    :)

  • Zsóti március 19. 12:47 (#83) | Válaszolok

    Hobbytotós:

    A Hannover-re 6,05-ös oddsot ad az szrt :-) Miért ne jöhetne? :-)

    Az Inter – Reggina 2 már meredekebb, de hátha.

  • jano47 március 19. 12:51 (#84) | Válaszolok

    Ezt tippelem a 12. hétre:
    (Az éles tippben a -jel utáni tipp is szerepel)

    01. Bayern München – Karlsruhe 1
    02. Bielefeld – Wolfsburg x2-1
    03. Dortmund – Werder Bremen 1x-2
    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    04. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    05. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    06. VfB Stuttgart – Hertha BSC x1-2
    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    07. Schalke – Hamburg 1x-2
    08. Catania – Lazio 2x-1
    09. AS Roma – Juventus x1-2
    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x-2
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1x-2
    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    +1. Napoli – AC Milan x

    Sok szerncsét mindenkinek, s jó fejtörést!
    :D

  • Matee március 19. 12:53 (#85) | Válaszolok

    A Totóban nem számít a sorrend nyugodtan lehet három 111 egymás alatt ahogy két x, vagy két kettes egymás alatt.

  • zso március 19. 12:53 (#86) | Válaszolok

    zototo (62), köszönöm a megerősítést, hogy megtarthatom a matektanári diplomámat. :)

  • jano47 március 19. 12:54 (#87) | Válaszolok

    A játékban:
    ~~~~~~~~~~~
    05. Bayer Leverkusen – Frankfurt 12
    :O

  • Matee március 19. 12:59 (#88) | Válaszolok

    Olaszországban éljenek az 1-es kimenetelű meccsek,
    Németországban pedig a 2-es meccsek.

    A mostani hétvégre ez a jellemző első ránézésre.

  • Zsóti március 19. 13:02 (#89) | Válaszolok

    Matee:

    Szerintem nem egyre gondoltok Hobbytotóssal…

  • Matee március 19. 13:25 (#90) | Válaszolok

    (89.)Zsóti
    Már látom, hogy háromszor egymás után és nem az amit én írtam.

  • kázsé március 19. 13:52 (#91) | Válaszolok

    Tippek a 9×2-re

    Bayern-Karlsruhe 1x
    Bielefeld-Wolfsburg 2
    Dortmund-Bremen 1
    Hoffenheim-Hannover 12
    Leverkusen-Frankfurt 1
    Stuttgart-Hertha 1x
    Schalke-Hamburg 1x
    Catania-Lazio x2
    Roma-Juventus 1x
    Fiorentina-Siena 1
    Genoa-Udinese 12
    Inter-Reggina 12
    Torino-Sampdoria 1x
    +1
    Napoli-Milan 1

  • kázsé március 19. 13:57 (#92) | Válaszolok

    jano 47
    Milyen variációban játszod meg a nyolc háromesélyt?

  • jano47 március 19. 14:45 (#93) | Válaszolok

    kázsé (92)

    81 oszlop, 2 hibaponttal.
    Ez a 4050Ft még türhető összeg.
    ;)

  • totolaci március 19. 15:17 (#94) | Válaszolok

    12.HETI TIPPJEIM A 9X2-ES JÁTÉKRA:
    1,2x,1x,1,1,1x,x1,x1,1x,1,1x,1x,1x,és a +1:2

  • Junior március 19. 16:40 (#95) | Válaszolok

    Bayern München-Karlsruhe (1)
    Bielefeld-Wolsburg (2x)
    Dortmund-Werder Bremen (x1)
    TSG Hoffenheim-Hannover (1x)
    B.Leverkusen-Frankfurt (1)
    VfB.Stuttgart-Hertha BSC (x2)
    Schalke-Hamburg (1x)
    Catania-Lazio (1x)
    AS Roma-Juventus (1x)
    Fiorentina-Siena (1)
    Genoa-Udinese (1x)
    Intern.-Reggina (1)
    Torino-Sampdoria (x2)
    +1Napoli-AC Milan (2)

  • csipimiki március 19. 17:09 (#96) | Válaszolok

    9×2 esély játék 12. hét

    1. 1
    2. 2x
    3. x2
    4. 1
    5. 1
    6. x1
    7. x2
    8. 1x
    9. x2
    10. 1x
    11. 1
    12. 1x
    13. x1

    +1 2

  • brandboy március 19. 17:16 (#97) | Válaszolok

    9×2
    12.HÉT
    Bayern-Karlsruhe 1
    Bielefeld-Wolfsburg 2
    Dortmund-Bremen 12
    Hoffenheim-Hannover 1
    Leverkusen-Frankfurt 1
    Stuttgart-Hertha 1x
    Schalke-Hamburg 2x
    Catania-Lazio 12
    Roma-Juventus 1x
    Fiorentina-Siena 1
    Genoa-Udinese 12
    Inter-Reggina 12
    Torino-Sampdoria 21
    +1
    Napoli-Milan 2

  • bavesz március 19. 17:29 (#98) | Válaszolok

    12.hét
    1.1
    2.x1
    3.12
    4.1x
    5.21
    6.1
    7.x1
    8.x1
    9.x1
    10.1
    11.12
    12.1
    13.x1
    +1.x

  • hocsaba március 19. 17:35 (#99) | Válaszolok

    12. heti tippem a 9×2 tippjáték 2.0-ra

    1. 1
    2. x2
    3. x1
    4. 1x
    5. 1
    6. 1x
    7. x1
    8. x1
    9. x1
    10. 1
    11. 1x
    12. 1
    13. 1x
    14. 2

  • nesz március 19. 17:38 (#100) | Válaszolok

    Üdv mindenkinek!
    Tippjeim a “9×2″ játékra
    12. hét
    1. Bayern München – Karlsruhe 1x
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 1x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 12
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio x2
    9. AS Roma – Juventus 2x
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 2
    +1. Napoli – AC Milan 2

    Szerencsés hétvégét !!!

  • otto március 19. 17:43 (#101) | Válaszolok

    brandboy: 5 fixed van, de azok tutik:)

  • zototo március 19. 17:49 (#102) | Válaszolok

    Gyuri báttya országos papírjelzésével megegyezik Hocsaba tippje és nekem is ez jött ki, de nem ezt írtam be. Ebből látszik, hogy a programok tudják ugyanazt az eredményt produkálni. Bár ehhez a tippsorhoz nem kellett program, elég volt csak ránézni a sárgára. Gyanús nekem, hogy az országos papíron csak 1 db 2-es van. Ha így jön be, akkor a kifizetéseknek annyi.

  • zso március 19. 17:54 (#103) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 2
    3. Dortmund – Werder Bremen 12
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x2
    7. Schalke – Hamburg 12
    8. Catania – Lazio x2
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 1
    12. Internazionale – Reggina 1x
    13. Torino – Sampdoria 1x
    +1. Napoli – AC Milan 1

  • piqet március 19. 18:10 (#104) | Válaszolok

    Üdv!

    Én félek ettől az inter meccstől.Bundát érzek.Ezért is rakom kettesre.Meg persze azért,mert ha 1-re venném és bejönne a többi papírral együtt semmit sem fizetne.A bielefeld meg szerintem megtréfálhatja a wolfsburgot.

  • piqet március 19. 18:12 (#105) | Válaszolok

    Ja és persze a napoli is nyer ;)

  • nyhsupporter március 19. 18:20 (#106) | Válaszolok

    9×2
    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 12
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio 1x
    9. AS Roma – Juventus 1x
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 12
    13. Torino – Sampdoria 1x
    +1. Napoli – AC Milan x

  • zototo március 19. 18:20 (#107) | Válaszolok

    piqet, a hétvégén számítok az együttműködésedre. :)

  • piqet március 19. 18:22 (#108) | Válaszolok

    Én miden tőlem telhetőt megteszek :)

  • zototo március 19. 18:25 (#109) | Válaszolok

    Piqet, tulajdonképpen mindegy, hogy mit tippelünk, a meccsek alatt majd bedrukkoljuk a gólokat. :)

  • piqet március 19. 18:29 (#110) | Válaszolok

    Ha máshogy nem megy… :) De ettől az országosfix Bayern-től tartok.Pedig nem szeretnék rá kétesélyt pazarolni.

  • zototo március 19. 18:33 (#111) | Válaszolok

    Jó lesz ott az 1-es. Mostmár a Bayern biztosan az élre akar kerülni és hát kitől vigyen el 3 pontot, ha nem épp az utolsótól? Bár, láttunk karón varnyút.

  • Matee március 19. 18:35 (#112) | Válaszolok

    Az Intert én csak x-re merném venni, ha meglepetést csinálnék.

    2-es tipp elég merész dolog.

  • picurka március 19. 18:39 (#113) | Válaszolok

    21.32. A sajtótippródó egy része fent van (10 újság) a
    nyernijo.hu-n.

  • zototo március 19. 18:44 (#114) | Válaszolok

    ottó, Oszi mondott valamit a tipródó rovattal kapcsolatban?

  • hocsaba március 19. 18:47 (#115) | Válaszolok

    Szevasztok

    A sajtótippródó rangsorolása után valóban az első 10 tippjeit vittem be. A még hátralévő lehetőségek :
    - tippek a bajnoki táblázatok elemzése alapján(összes mérk., hazai-vendég, utolsó 6 m.)
    - tippek az oddsok alapján
    - előbbiek egyesítése

    A héten csak kétesélyeket játszom élesben is. Az előző versenyen a 41. héten értünk el – ha jól emlékszem négyen – 14 találatot. A jövő héten VB selejtezők szerepelnek a műsorban, mint akkor. Emlékezetes maradt számomra . Kiszsemeltem egy kis oszlopszámú 9 kilenc kétesélyt, mely az eltalált 6 vezetésnél 12 esetben, 14,3%-ban volt csak hibátlan(a többi 72 esetben, 85,7%-ban 2 hp-os). A hibátlanságot garantáló esetek egyike jött be. Sokba került, hogy nem játszottam meg.

    A bajnoki teljesítmények alapján előálló 9 kétesély már készen van. Elég érdekes.

    1, 2X, X, 1, 12, 21, 12, 21, 21, 1X, 1X, 1, X2 a 14. : 21

    A 3. mérkőzés esélyszázalékai: 29 53 18, az 1X2 rangsorban az X az1. , az ABC rangsorban a 2. Hát kíváncsi vagyok.

  • otto március 19. 18:58 (#116) | Válaszolok

    Találtam 2 háromesélyest! Wolf,Torino…

  • zototo március 19. 18:59 (#117) | Válaszolok

    Hocsaba (115)
    Érdekes, bajnoki táblázatból én is készítek tippeket. nálam ez jött ki:
    1, x2, x1, 1x, 12, 21, 12, 12, 21, 1, 1x, 1x, 12 és a +1: 21

  • otto március 19. 19:01 (#118) | Válaszolok

    zototo:
    várom a válaszát,…jó h nem tettem fel :)
    Ez azért nem igy működik, jano szerint is…

  • otto március 19. 19:08 (#119) | Válaszolok

    Ez a sportfogadás téma is lerágott csont, gondolom nem mondok vele újjat, de hogy ne éljen meg egy ilyen lap önállóan…kétlem!

  • zototo március 19. 19:08 (#120) | Válaszolok

    118-hoz. Igen, gazdasági érdekeket sértő lépés lenne. Más portálokon ezt megoldották valahogy. Biztosan van rá valami mód itt is.

  • zototo március 19. 19:11 (#121) | Válaszolok

    Lehet, hogy nem is a NS engedálye kell pl a DN tippjeinek közléséhez.. Hmm?

  • otto március 19. 19:14 (#122) | Válaszolok

    Hát ja…

  • Achilles,x2 március 19. 19:15 (#123) | Válaszolok

    Úraim,a fociban,nincs verhetettlen csapat!Ezért is nehéz,eltalálni azt a bizonyos 13+1-est!Tessék csak bátran tippelni.Mert úgye bár,bátraké a szerencse!?

  • zototo március 19. 19:16 (#124) | Válaszolok

    Az milyen lenne, ha mi magunk (16 tippelő adnánk) meg 16 9 kétesélyest? Mennyivel tippelünk mi rosszabbul, mint modjuk a BL, vagy az MTI szerkesztője?

  • otto március 19. 19:21 (#125) | Válaszolok

    BL???…olyan nics is, Blikk van!

  • zototo március 19. 19:21 (#126) | Válaszolok

    124-hez, Aztán mások könyöröghetnének nekünk a leközlés jogáért.. :D

  • zototo március 19. 19:23 (#127) | Válaszolok

    126. Csak már úgy ráálltam a BL-re. :) Igaz, ‘BK’

  • otto március 19. 19:28 (#128) | Válaszolok

    126, Ha jól megfizetik mért is ne? :)

  • otto március 19. 19:30 (#129) | Válaszolok

    Mi lennénk a pénztárosok, Oszi adná a számlát:)

  • Gyula68 március 19. 19:31 (#130) | Válaszolok

    Sziasztok!Megpróbálok hozzátenni a heti szelvényhez én is!A +1 NAPOLI-MILAN.Ha ránézek a táblára 12,ha a jelenlegi formát nézem 2,ha az új edző jól seper 1x,ha az eddigi egymás elleni eredményt 1x.Ősszel 1:0 ra győzött a Milan!A 85′kihagytak egy ajándék 11-est, de a 90′ született ön góllal végül nyertek!Hozzá tartozik még,hogy a Napoli a 44′-től 10 emberrel küzdött!SZERINTEM:nem kap ki a Napoli!Nem fognak túl sokat kockáztatni.Jövő héten válogatott mérkőzések,ha ezt a hetet kibekkelik lesz idő felkészülni a következő összecsapásra,és az ÚJ edző elképzeléseit “átvinni” a pályára. Tehát X.

  • zototo március 19. 19:47 (#131) | Válaszolok

    Hocsaba (115). Miért az első 10 tippet veszed alapul? Én az utolsó 3-at nem hagynám el, mert jobban tippelnek, mint középen mások…

  • Rédei Csaba március 19. 20:27 (#132) | Válaszolok

    Na megpróbálom én is hozzátenni a tapasztalataimat
    1. Bayern München – Karlsruhe 1 nagyon papír
    2. Bielefeld – Wolfsburg 1X2 elvileg 2es gyakorlatilag bármi benne van érdemes a Bielefeld esélyeit figyelembe venni
    3. Dortmund – Werder Bremen 1 a Bremen erősen terhelve van Német Kupa UEFA,amúgy sincs túl jó formában,idegenben gyenge,tavaly ez a meccs 3-0 volt,megszerzi idei első győzelmét Dortmund
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1×2 a Hofi sérültjei rossz formája miatt a papírforma egyes mellé ajánlom a másik két variációt is :) nem olyan rossz ez a Hannover mint ahogy mutatja
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1 szerintem nyugodtan lehet fixbe venni,a Frankfurt nem ütős most,Amanatidist se látom mostanság,sima biztos hazai
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1(2) én azt mondom a Stuttgart otthon jó és gyakran megveri az élen állókat mint tavaly a bayern,bár már rég nyert a hertha ellen de én azt mondom most győz a Stuttgart(ha tévednék ott a kettes nem hagyom le) x nem valószinű
    7. Schalke – Hamburg 1(x) szivem szerint xre húznám de a hambur török kirándulása és az idegenbeli gyengélkedés miatt az egyes a favorit
    8. Catania – Lazio (1)X2 igazi hátomesélyes,ám szerintem nem kap ki most a Lazio
    9. AS Roma – Juventus 1X2 ez totál háromesély,bár a juvénál sok a sérült csak ezért húznék a Roma felé picit
    10. Fiorentina – Siena 1(X) a fiorentina jobb csapat mutuval leveri a Sienát,az x zárójelben a fiorentina nem túl jó formájára utal
    11. Genoa – Udinese 1X Uefázik az Udine de esetleg egy pontot elcsíphet kettes nem lesz
    12. Internazionale – Reggina 1(x) (2??) országos egyes,de én is érzek valamit többekkel együtt
    13. Torino – Sampdoria 1x(2) a torinónak nagyobb szüksége van a pontra,nem zárom ki a kettest de a másik két kimenetelnek nagyobb esélyt adnék :)
    +1. Napoli – AC Milan 2 kettes és kész :)

  • Gyula68 március 19. 20:36 (#133) | Válaszolok

    A 12. hét tipposzlopa.9/2

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 2
    3. Dortmund – Werder Bremen x1
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 12
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 21
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x
    7. Schalke – Hamburg x1
    8. Catania – Lazio 1x
    9. AS Roma – Juventus x
    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 1
    12. Internazionale – Reggina 1x
    13. Torino – Sampdoria x1
    +1. Napoli – AC Milan x
    NAGY KALAPPAL!

  • misi48 március 19. 20:52 (#134) | Válaszolok

    9×2 esély

    1, 1
    2, 1x
    3, 1x
    —–
    4, 1
    5, 1
    6, 1x
    —–
    7, x2
    8, 1x
    9, 1x
    —–
    10, 1
    11, 12
    12, 1x
    13, x2
    —–
    14, 2

  • Ruszky március 19. 21:11 (#135) | Válaszolok

    9×2-re:

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen x1
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x1
    7. Schalke – Hamburg x1
    8. Catania – Lazio x1
    9. AS Roma – Juventus x1
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese x1
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x2
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • Laci2000 március 19. 21:23 (#136) | Válaszolok

    Sziasztok

    Tippjeim a 9×2 2.0-ra

    1. Bayern München-Karlsruhe 1
    2. Bielefeld-Wolsburg 2X
    3. Dortmund-Bremen X1
    4. Hoffenheim-Hannover 1X
    5. Leverkusen-Frankfurt 1X
    6. Stuttgart-Hertha BSC X2
    7. Schalke-Hamburg 1
    8. Catania-Lazio 1X
    9. Roma-Juventus X2
    10.Fiorentina-Siena 1X
    11.Genova-Udinese 1
    12.Internazionale-Reggina 1
    13.Torino-Sampdoria X2
    +1.Napoli-Milan 2

  • tomasman március 19. 21:39 (#137) | Válaszolok

    9×2
    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 12
    3. Dortmund – Werder Bremen 12
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x1
    7. Schalke – Hamburg x1
    8. Catania – Lazio x2
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese x1
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x2
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • negy4ketto március 19. 22:11 (#138) | Válaszolok

    Csütörtök, 22h: 138 hozzászólás, 35 fix tipp.
    Eredmény: 6 db X az “alapsorban”+ papír egyesek és majdnem sima kettesek. A fix tippjeink kb. 50 %-ban jók. Ezek a tények.
    MOST
    EZT HASONLÍTSÁTOK ÖSSZE a 115. és a 117. hozzászólással!
    (az ottani adatok is tényszerűek)
    Na, ezt hívják úgy hogy differencia.(Meg a sánta nő két lába közt is ez van)

  • papa március 20. 07:43 (#139) | Válaszolok

    9×2
    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 12
    3. Dortmund – Werder Bremen 1x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
    7. Schalke – Hamburg x2
    8. Catania – Lazio x2
    9. AS Roma – Juventus 12
    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 12
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x2
    +1. Napoli – AC Mila x

  • ubisonka március 20. 08:33 (#140) | Válaszolok

    1.B.München-Karlsruhe 1
    2.Bielefeld-Wolfsburg 12
    3.Dortmund-Bremen 12
    4.Hoffenheim-Hannover 1
    5.Leverkusen-Frankfurt 1
    6.Stuttgart-Hertha x2
    7.Schalke-Hamburg 1x
    8.Catania-Lazio 12
    9.Roma-Juventus 1x
    10.Fiorentina-Siena 1x
    11.Genoa-Udinese 1x
    12.Internazionale-Reggina 1
    13.Torino-Sampdoria 12
    14.Napoli-Milan x

    sok sikert…

  • Anti március 20. 08:53 (#141) | Válaszolok

    E heti tippjeim:

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 2x
    3. Dortmund – Werder Bremen x2
    4. TSG 1899 Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
    7. Schalke – Hamburg x1
    8. Catania – Lazio 2
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1x
    13. Torino – Sampdoria 1x
    +1. Napoli – AC Milan 1

  • brandboy március 20. 08:57 (#142) | Válaszolok

    Javítás:

    9×2
    12.HÉT
    Bayern-Karlsruhe 1
    Bielefeld-Wolfsburg 2
    Dortmund-Bremen 12
    Hoffenheim-Hannover 1
    Leverkusen-Frankfurt 1
    Stuttgart-Hertha 1x
    Schalke-Hamburg 2x
    Catania-Lazio 12
    Roma-Juventus 2x
    Fiorentina-Siena 1
    Genoa-Udinese 12
    Inter-Reggina 12
    Torino-Sampdoria 21
    +1
    Napoli-Milan 2

  • szabo gabor március 20. 09:09 (#143) | Válaszolok

    SZIASZTOK.SZep kis het,de lassuk a medvet.

    1….1
    2….x,2
    3….1,x
    4….1
    5….1,2
    6….1,x
    7….1,x
    8….x,2
    9….1,x
    10…1
    11…1,x
    12…1
    13…x,2

    14…1

    UDV MINDENKINEK

  • jano47 március 20. 09:25 (#144) | Válaszolok

    brandboy

    Sok a fix tipped, egyet még kétesélyre változtathatsz.

  • jano47 március 20. 09:26 (#145) | Válaszolok

    papa

    Kevés fixet raktál, még egy kell! ;)

  • kakadu március 20. 09:37 (#146) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 2x
    3. Dortmund – Werder Bremen x1
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 2x
    7. Schalke – Hamburg x1
    8. Catania – Lazio 1x
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1x
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • vaccoc március 20. 10:23 (#147) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg X2
    3. Dortmund – Werder Bremen 1X
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1X
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
    7. Schalke – Hamburg X2
    8. Catania – Lazio 12
    9. AS Roma – Juventus X2
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1X
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1X
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • Landark március 20. 10:43 (#148) | Válaszolok

    Tippek 9×2-re:

    01. Bayern München – Karlsruhe 1
    02. Bielefeld – Wolfsburg 2
    03. Dortmund – Werder Bremen x2
    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    04. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    05. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    06. VfB Stuttgart – Hertha BSC x2
    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    07. Schalke – Hamburg x2
    08. Catania – Lazio 1x
    09. AS Roma – Juventus x2
    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x2
    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • Matee március 20. 11:10 (#149) | Válaszolok

    Bemelegítés képpen elküldöm erre a hétre tippjeimet a totó játékra. Erre az oldalra már regisztráltam, máshová nem kell elküldeni még a tippeket pl. E-mail címre?

    Az eredmények csak tipp jellegű eredmények és nem a jövőbeliek, ha egyezni fog akkor csak véletlen műve az egész na félre a tréfával, csak kíváncsi vagyok arra, hogy hány jó tippem lenne a gól totón.

    1. Bayern München – Karlsruhe 4:0 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 1:2 2x
    3. Dortmund – Werder Bremen 1:0 12
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 0:0 x1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 3:1 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 0:2 2x
    7. Schalke – Hamburg 2:1 12
    8. Catania – Lazio 3:0 1
    9. AS Roma – Juventus 0:1 x2
    10. Fiorentina – Siena 3:2 1x
    11. Genoa – Udinese 2:1 1x
    12. Internazionale – Reggina 2:0 1
    13. Torino – Sampdoria 1:0 x1
    +1.
    Napoli – AC Milan 1:1 x

  • Matee március 20. 11:15 (#150) | Válaszolok

    Ja és melyik tippet változtassam meg, mert a Magyar totón is megakarom, majd tenni az első tippeket
    3-2 szelvényen gondolkozok.

  • euroaron március 20. 11:19 (#151) | Válaszolok

    münchenben szerintem sok ez a gól, ellenben rómában meg kevés. és dortmundban sem sok.
    a hoffenheim 0-0 meg szimplán hihetetlennek tűnik…

  • Matee március 20. 11:39 (#152) | Válaszolok

    Góltotót nem teszek.
    A három esélyes tippjeim milyenek?

  • Marica március 20. 12:44 (#153) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 21
    3. Dortmund – Werder Bremen x1
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 12
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x1
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio 12
    9. AS Roma – Juventus x1
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x2
    +1. Napoli – AC Milan 1

  • zototo március 20. 12:57 (#154) | Válaszolok

    Szerintem Rómában elég az a gól, csak a másik oldalon. :)

  • Rédei Csaba március 20. 13:52 (#155) | Válaszolok

    Bayern-Karlsruhe 1
    Bielefeld-Wolfsburg 12
    Dortmund-Bremen 1x
    Hoffenheim-Hannover 1x
    Leverkusen-Frankfurt 1
    Stuttgart-Hertha 12
    Schalke-Hamburg 1
    Catania-Lazio x2
    Roma-Juventus 1x
    Fiorentina-Siena 1
    Genoa-Udinese 1x
    Inter-Reggina 1x
    Torino-Sampdoria 1x
    +1
    Napoli-Milan 2

  • jackpot március 20. 14:01 (#156) | Válaszolok

    9×2 tippek a 12.játékhétre :

    1.1
    2.x2
    3.12

    4.x2
    5.1
    6.1x

    7.1
    8.x2
    9.2

    10.x2
    11.1x
    12.1x
    13.1x

    14.2

  • papa március 20. 14:36 (#157) | Válaszolok

    Módosítás a 139-hez 10.Fiorentina-Siena 1

  • badalassi március 20. 16:04 (#158) | Válaszolok

    Hi 9×2

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 12
    3. Dortmund – Werder Bremen x2
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x2
    7. Schalke – Hamburg x1
    8. Catania – Lazio 12
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1x
    13. Torino – Sampdoria 12
    +1. Napoli – AC Milan 2

    Sikeres hétvégét!!!

  • badalassi március 20. 16:07 (#159) | Válaszolok

    Bocs itt a 4.fix: Genoa-Udinese:1

  • Matee március 20. 18:16 (#160) | Válaszolok

    Túl kiszámíthatónak látszanak ezek a meccsek.

  • tippfix március 20. 18:16 (#161) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 1x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio x2
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 12
    11. Genoa – Udinese x2
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • Sly március 20. 19:20 (#162) | Válaszolok

    Marha jo, h a q…qq’”+!>#@ gmail nem küldte el időben a tippemet jano maszekjátékára!!! elküldöm és azt irja ki h elküldve közbe meg semmi. ez mér van? nem tudja vki? már eljátszotta többször.. :( :( :(

  • Sly március 20. 19:23 (#163) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 2
    3. Dortmund – Werder Bremen x2
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 12
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio 12
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1x
    13. Torino – Sampdoria 1x
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • beus március 20. 19:23 (#164) | Válaszolok

    A 12. hét tipposzlopa:

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen x2
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 21
    7. Schalke – Hamburg x1
    8. Catania – Lazio 21
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x1
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • Gyuri báttya március 20. 19:39 (#165) | Válaszolok

    12.hét

    1.1
    2.x2
    3.12

    4.1x
    5.12
    6.1x

    7.x1
    8.x
    9.x

    10.1x
    11.1x
    12.1
    13.1x

    14.x

  • otto március 20. 19:44 (#166) | Válaszolok

    Sly: én is jártam már igy, nem is 1szer…nincs magyarázat :(

  • jano47 március 20. 19:46 (#167) | Válaszolok

    beus (164)

    Ha a játékra küldted a tippet, akkor még beírhatsz egyik fix helyett egy 2esélyt!
    :)

  • piqet március 20. 19:46 (#168) | Válaszolok

    9×2 játékra:

    1. Bayern München – Karlsruhe 12
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 1x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 12
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 12
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
    7. Schalke – Hamburg 12
    8. Catania – Lazio 1
    9. AS Roma – Juventus 2x
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1
    12. Internazionale – Reggina 12
    13. Torino – Sampdoria 1x

    +1. Napoli – AC Milan 1

  • gerzson március 20. 20:03 (#169) | Válaszolok

    1
    X2
    1X
    1
    1X
    X1
    1X
    1X
    1X
    1
    1X
    1
    X2
    X

  • Sly március 20. 20:05 (#170) | Válaszolok

    bojkottálom a gmailt!!!! :>

  • otto március 20. 20:06 (#171) | Válaszolok

    9×2

    1.1x
    2.1x
    3.1x

    4.1
    5.1x
    6.1

    7.1
    8.1x
    9.1

    10.1x
    11.12
    12.1x
    13.12

    14.1

  • LopeSSanchez március 20. 20:07 (#172) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x
    3. Dortmund – Werder Bremen x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 12
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 12
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
    7. Schalke – Hamburg 12
    8. Catania – Lazio x2
    9. AS Roma – Juventus 12
    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 12
    12. Internazionale – Reggina 1x
    13. Torino – Sampdoria 1x
    +1. Napoli – AC Milan 1

  • Radics13 március 20. 20:08 (#173) | Válaszolok

    12.heti tippek a 9×2 esély játékra:

    1.Bayern-Karlsruhe 1
    2.Bielefeld-Wolfsburg 2x
    3.Dortmund-Bremen 1x
    4.Hoffenheim-Hannover 1x
    5.Leverkusen-Frankfurt 1
    6.Stuttgart-Hertha 12
    7.Schalke-Hamburg 1x
    8.Catania-Lazio 12
    9.Roma-Juventus 12
    10.Fiorentina-Siena 1
    11.Genoa-Udinese 1x
    12.Inter-Reggina 1
    13.Torino-Sampdoria x2
    +1 Napoli-Milan 2

  • otto március 20. 20:10 (#174) | Válaszolok

    A hüledezőknek üzenném, h a bayern-ra azért tettem X-et is mert ez TOTÓ !!!

  • LopeSSanchez március 20. 20:18 (#175) | Válaszolok

    otto.jól beszélsz,azaz írsz!

  • jano47 március 20. 20:24 (#176) | Válaszolok

    Sly (162)
    otto (166)

    Én vétlen vagyok a dologban, mindig kivárok legalább negyedórát, volt már rá példa, hogy majdnem 2 órát vártam, mégse érkezett meg az illető tippje.
    Annyit tudok segíteni, hogy jövő héttől csütörtökön 20 óra után beírom ide a tippek.com-ra , hogy kiktől nem kaptam meg a tippet. Ha gondoljátok, e-mailben elküldhetem a telefonszámomat is.
    :)

  • Sztike március 20. 20:31 (#177) | Válaszolok

    Sziasztok!

    9×2 esély tippjeim

    1. 1
    2. x2
    3. 1x

    4. 1
    5. x1
    6. 1

    7.x1
    8.x2
    9.1x

    10.1
    11.x1
    12.1
    13.1x

    +1 2

  • zototo március 20. 20:31 (#178) | Válaszolok

    Jano, vagy regelj Te is a gmail.com-on. :) Annak idején én is jelentkeztem a játékodra, de lehet, hogy a gmailből el se ment a kérelmem, vagy a citromail nem fogadta. Azt remélem, hogy nem lettem diszkrimináció áldozata. :)

  • otto március 20. 20:51 (#179) | Válaszolok

    jano47:

    Rendben,ahogy gondolod…

  • tippelő március 20. 21:04 (#180) | Válaszolok

    1.1x
    2.1x
    3.12
    4.1
    5.1
    6.1x
    7.1x
    8.1x
    9.12
    10.1
    11.x2
    12.1
    13.1x
    13+1.x

  • jano47 március 20. 21:14 (#181) | Válaszolok

    Már egyszer ezt valakinek itt megírtam: a totón kivül van egy másik szenvedélyem, melynek kapcsán sok külföldi partnerrel is levelezek, s a több ezer levélváltás során nem fordult elő annyi meg nem kapott levél, mint most a játék során.
    Ezzel csak azt szeretném bizonygatni, hogy a citromail-lal nem hiszem, hogy hiba lenne (ezzel nem akartam ingyenreklámot elkövetni).
    Viszont a sok levelező partner miatt nem kívánok változtatni.
    Amúgyis vége lesz júliusba a játéknak, addig meg már kibírjuk egymást. :D

  • Cápa március 20. 21:19 (#182) | Válaszolok

    9×2 játékba
    1.1
    2.1x
    3.12
    4.12
    5.1
    6.1x
    7.1x
    8.1x
    9.12
    10.1
    11.1
    12.12
    13.1x
    +1.1

  • geribubu március 20. 21:25 (#183) | Válaszolok

    Hali!

    9×2-re fel!

    1. 1
    2. x2
    3. 1x
    4. 12
    5. 1
    6. x1
    7. 2
    8. x1
    9. x2
    10.1x
    11.12
    12.1
    13.x2
    +1.x

    JÓ SZERENCSÉT MINDENKINEK!

  • jucinho március 20. 21:26 (#184) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 12
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt x2
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x1
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio x1
    9. AS Roma – Juventus x1
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 2x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x2
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • hocsaba március 20. 22:59 (#185) | Válaszolok

    A bajnoki táblázatok elemzéséből, az oddsokból, és a sajtótippródóból kapott esélyszázalékok alapján a következő két alaptippet kellene megjátszanom:

    1, 2X1, X12, 1X, 1X, 12X, 1X2, 1X2, 21X, 1X, 1X, 1, 1X2 a 14. 2X1

    1X, 2X, X1, 1X, 1X, 21X, X12, 21X, X21, 1X, 1X, 1X, X12 a 14. ua

    De helyettük élesben is 9 kétesélyt játszom:

    1, 2X, X1, 1, 1X, 12, 1X, 1X, 21, 1, 1X, 1, 1X, 2X1

    1, 2X, X1, 1. 1X, 21, X1, 21, X2, 1, 1X. 1, X1, ua.

    A 14. mérkőzés eloszlása: 53, 28, 20

    De lehet, hogy görcsöt kap a kezem, amikor a Roma tippjeit beírom!
    l

  • zsbaj március 20. 23:27 (#186) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 12
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x1
    7. Schalke – Hamburg x1
    8. Catania – Lazio x1
    9. AS Roma – Juventus x
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • totoPali március 21. 00:09 (#187) | Válaszolok

    Sziasztok!
    Tippjeim a 9X2 esély 2.0-ra:
    1.Bayern München – Karlsruhe 1X Ottó után szabadon
    2.Bielefeld – Wolfsburg 12 Nagy pofon lenne egy vereség a farkasoknak, de még időben érkezne, ha BL indulást akarnak
    3.Dortmund – Bremen 12 Ha a BVB most is ikszel hát elmehetnek a …
    4.Hoffenheim – Hannover 1X Ha kicsit bátrabb lennék ott figyelne a kettes.Kíváncsian várom a bajnokság végét mi marad a “falusiaknak”,a BL álmok után lehet,hogy UEFA kupa helyezés sem?
    5.Bayer Leverkusen – Frankfurt 1 Gyógyszer a frankfurti levesbe :-)
    6.VfB Stuttgart – Hertha BSC X Itt bármi jöhet,sztem kiegyenlítődnek az érdekek
    7.Schalke 04 – Hamburg 12 Mire képes vajon a HSV az UEFA kupa siker után?
    8.Catania – Lazio 1X
    9.AS Roma – Juventus 12 Háromesély?
    10.Fiorentina – Siena 1X
    11.Genoa – Udinese 1
    12.Inter – Reggina 1x Az x az országos fix ellen
    13.Torino – Sampdoria 1
    +1.Napoli – AC Milan X
    Ezen a héten úgy állítottam össze a tippsort,hogy a globálisan fix meccsekhez tettem egy második esélyt. A négy fixet pedig úgy próbáltam kivenni, hogy az általában kétesélyre vett meccseken melyik kimenetelre van szerintem a legnagyobb esély .Vasárnap kiderül (vagy már szombaton?) ,hogy elvetélt ötlet volt-e avagy sem. remélem inkább az utóbbi. Sok sikert mindenkinek!

  • amigo március 21. 01:37 (#188) | Válaszolok

    A heti kilenc kétesély:

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen x2
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x1
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio 12
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x1
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • amigo március 21. 01:41 (#189) | Válaszolok

    És egy “bátrabb” oszlop:

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x
    3. Dortmund – Werder Bremen 2
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x
    7. Schalke – Hamburg 2
    8. Catania – Lazio 2
    9. AS Roma – Juventus x
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1
    12. Internazionale – Reggina 2
    13. Torino – Sampdoria x
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • henry március 21. 06:31 (#190) | Válaszolok

    Bayern München – Karlsruhe 1x
    2. Bielefeld – Wolfsburg 1x
    3. Dortmund – Werder Bremen x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x2
    7. Schalke – Hamburg x2
    8. Catania – Lazio x2
    9. AS Roma – Juventus 1x
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese x1
    12. Internazionale – Reggina 1x
    13. Torino – Sampdoria x
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • Bakker1902 március 21. 07:06 (#191) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 1X
    3. Dortmund – Werder Bremen 12
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1X
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1X
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC X2
    7. Schalke – Hamburg 1X
    8. Catania – Lazio X2
    9. AS Roma – Juventus X2
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x2
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • papi március 21. 08:10 (#192) | Válaszolok

    9X2 heti tippjeim
    1.1
    2.12
    3.1x
    4.1
    5.1
    6.1x
    7.1x
    8.1x
    9.1x
    10.1x
    11.1x
    12.12
    13.1
    +1.x

  • Batigol március 21. 08:13 (#193) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 12
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio x
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1x
    +1. Napoli – AC Milan x

  • Fifi március 21. 08:14 (#194) | Válaszolok

    9X2 heti tippjátékba:
    1.1
    2.x2
    3.12
    4.1x
    5.1x
    6.1x
    7.1x
    8.x2
    9.12
    10.1
    11.1x
    12.1
    13.1x
    +1.2

  • Fifi március 21. 08:16 (#195) | Válaszolok

    Az előbb elrontottam 10 kétesélyt tettem
    Az 5. meccset módosítom:
    5.Bayer Leverkusen – Frankfurt: 1

    elnézést!

  • vargadalma március 21. 08:49 (#196) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 21
    3. Dortmund – Werder Bremen 12
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x1
    7. Schalke – Hamburg x2
    8. Catania – Lazio x2
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 12
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 12
    +1. Napoli – AC Milan x

  • Geszthelyi március 21. 08:57 (#197) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 1x
    3. Dortmund – Werder Bremen 1

    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 12
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x

    7. Schalke – Hamburg 12
    8. Catania – Lazio 12
    9. AS Roma – Juventus 12

    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1

    +1. Napoli – AC Milan 2

  • peti77 március 21. 09:05 (#198) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 1x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 12
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x
    7. Schalke – Hamburg 12
    8. Catania – Lazio 1
    9. AS Roma – Juventus 1x
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 12
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1x
    +1. Napoli – AC Milan 1

  • Dr Takács Anita március 21. 09:13 (#199) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 12
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio 12
    9. AS Roma – Juventus 1x
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 12
    +1. Napoli – AC Milan x

  • moneyman március 21. 09:25 (#200) | Válaszolok

    12. heti tippem a 9×2 tippjáték 2.0-ra

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 2x
    3. Dortmund – Werder Bremen x2
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x1
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio x1
    9. AS Roma – Juventus x1
    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 1
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x1
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • Brigi82 március 21. 09:26 (#201) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 12
    3. Dortmund – Werder Bremen 1x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio 12
    9. AS Roma – Juventus 12
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 12
    +1. Napoli – AC Milan x

  • Matee március 21. 09:43 (#202) | Válaszolok

    Most akkor versenyben van a totó játékos szelvényem?
    Túl sok esélyem már nincs az elsőségre, de bele számolhatjátok. A jó gól eredmény találatért kaphatnék tripla pontot?
    Leközelebbi játékban kéne, hogy pontos eredményt is adják meg a szelvény mellé. 3 pontot érne a jó találat.
    Ez milyen ötlet?

  • betty március 21. 09:49 (#203) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 2
    3. Dortmund – Werder Bremen x2

    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x2

    7. Schalke – Hamburg x2
    8. Catania – Lazio x2
    9. AS Roma – Juventus x2

    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x2

    +1. Napoli – AC Milan 2

  • negy4ketto március 21. 09:52 (#204) | Válaszolok

    Örömmel tudatom mindenkivel, hogy megszültem a telit, a nagy vajúdásnak minimális befektetés lett a vége:

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 2
    3. Dortmund – Werder Bremen x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1×2
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x
    7. Schalke – Hamburg x
    8. Catania – Lazio 1×2
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x
    +1. Napoli – AC Milan x

  • Hobbytotós március 21. 09:57 (#205) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen 1x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 12
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio x2
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 12
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x

    +1. Napoli – AC Milan 2

  • Mr.Monk március 21. 09:57 (#206) | Válaszolok

    Tippjeim a 9 2 esélyes játékra:
    1.1
    2.2,x
    3.1,2
    4.1
    5.1,x
    6.1,x
    7.1,2
    8.x,1
    9.x,1
    10.1
    11.1,x
    12.1
    13.x,1
    +1-es:x

  • jano47 március 21. 10:00 (#207) | Válaszolok

    Matee (202)

    Fut a játékod a (149) számú hozzászólás szerint.
    Sok sikert. :D

  • jano47 március 21. 10:03 (#208) | Válaszolok

    negy4ketto (204)

    Nem sok az 3 német szóló “x” ? ;)

  • Matee március 21. 10:07 (#209) | Válaszolok

    Piros lapos meccs lesz a hétvégén és melyiknek van a legnagyobb esélye?

  • Misi69 március 21. 10:07 (#210) | Válaszolok

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 1x
    3. Dortmund – Werder Bremen 1x
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1x
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 12
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1
    7. Schalke – Hamburg 1x
    8. Catania – Lazio 1x
    9. AS Roma – Juventus 1x
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1x
    +1. Napoli – AC Milan 1

  • sanya március 21. 10:17 (#211) | Válaszolok

    Talán:1,2x,x1,12,1x,x1,x2,x1,12,1,1x,x,2

  • omis55 március 21. 10:31 (#212) | Válaszolok

    A 12. hét tipposzlopa:

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – Werder Bremen x1
    4. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC x2
    7. Schalke – Hamburg x2
    8. Catania – Lazio x2
    9. AS Roma – Juventus x2
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese x1
    12. Internazionale – Reggina 1X
    13. Torino – Sampdoria x2
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • koni március 21. 10:52 (#213) | Válaszolok

    9×2!

    1. Bayern München – Karlsruhe 1
    2. Bielefeld – Wolfsburg 12
    3. Dortmund – Werder Bremen 1x

    4. TSG Hoffenheim – Hannover 12
    5. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1x

    7. Schalke – Hamburg 1
    8. Catania – Lazio 1x
    9. AS Roma – Juventus 12

    10. Fiorentina – Siena x2
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1x

    +1. Napoli – AC Milan x

    Ez a tuti….

  • negy4ketto március 21. 11:01 (#214) | Válaszolok

    Jano! (208.)
    DE SOKAT fizet.

  • jano47 március 21. 11:15 (#215) | Válaszolok

    sanya (211)

    Ha áttekinthetőbben írnád a tippedet, akkor rájöttél volna, hogy csak 13 mérkőzésre tippeltél!
    Melyik maradt ki ? ;D

  • Guts március 21. 11:19 (#216) | Válaszolok

    01. Bayern München – Karlsruhe 1
    02. Bielefeld – Wolfsburg x2
    03. Dortmund – Werder Bremen 12
    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    04. TSG Hoffenheim – Hannover 1
    05. Bayer Leverkusen – Frankfurt 1x
    06. VfB Stuttgart – Hertha BSC 12
    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    07. Schalke – Hamburg 1x
    08. Catania – Lazio x1
    09. AS Roma – Juventus x2
    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    10. Fiorentina – Siena 1x
    11. Genoa – Udinese 1
    12. Internazionale – Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria 1x
    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
    +1. Napoli – AC Milan 1

  • Habor március 21. 11:30 (#217) | Válaszolok

    Tippem a 9×2 játékra:

    1.B.München-Karlsruhe 1
    2.Bielefeld-Wolfsburg X2
    3.Dortmund-Bremen X2
    4.Hoffenheim-Hannover 1
    5.Leverkusen-Frankfurt 1
    6.Stuttgart-Hertha 1X
    7.Schalke-Hamburg 1X
    8.Catania-Lazio 1X
    9.Roma-Juventus X2
    10.Fiorentina-Siena 1
    11.Genoa-Udinese 1X
    12.Inter-Reggina 1X
    13.Torino-Sampdoria 1X
    +1.Napoli-Milan X

  • robert.90 március 21. 11:34 (#218) | Válaszolok

    Tippjeim a 9/2 esélyes játékra:
    2. Bielefeld – Wolfsburg x2
    3. Dortmund – W. Bremen x1
    4. Hoffenheim – Hannover 1
    5. Leverkusen – Frankfurt 1x
    6. Stuttgart – Hertha BSC x1
    7. Schalke – Hamburg x1
    8. Catania – Lazio 21
    9. AS Roma – Juventus 12
    10. Fiorentina – Siena 1
    11. Genoa – Udinese 1x
    12. Inter- Reggina 1
    13. Torino – Sampdoria x1
    +1. Napoli – AC Milan 2

  • otto március 21. 11:43 (#219) | Válaszolok

    robert90:

    bayern törőlted? :)

  • Matee március 21. 11:49 (#220) | Válaszolok

    (207) Köszi Kíváncsi leszek rá.
    Kapok tripla pontot, ha eltalálom az eredmé
    ényt? Csak vicceltem.

    A holt versenynél bele számíthatna a góltotó. A legújjab fordulónál.

  • Stefan március 21. 11:50 (#221) | Válaszolok

    1.B.München-Karlsruhe 1
    2.Bielefeld-Wolfsburg 2x
    3.Dortmund-Bremen X2
    4.Hoffenheim-Hannover 1
    5.Leverkusen-Frankfurt 12
    6.Stuttgart-Hertha 2x
    7.Schalke-Hamburg x2
    8.Catania-Lazio x2
    9.Roma-Juventus x1
    10.Fiorentina-Siena 12
    11.Genoa-Udinese 1
    12.Inter-Reggina 1
    13.Torino-Sampdoria 2x
    +1.Napoli-Milan 2

  • Matee március 21. 11:52 (#222) | Válaszolok

    Kár, hogy nem lehet szerkeszteni az előző hozzászólásaimat, mert van egy-két hiba benne.

  • robert.90 március 21. 11:52 (#223) | Válaszolok

    1.B.München-Karlsruhe 1

  • Rena március 21. 11:52 (#224) | Válaszolok

    1.B.München-Karlsruhe 1
    2.Bielefeld-Wolfsburg 2x
    3.Dortmund-Bremen x1
    4.Hoffenheim-Hannover 1
    5.Leverkusen-Frankfurt x2
    6.Stuttgart-Hertha 12
    7.Schalke-Hamburg 2x
    8.Catania-Lazio 12
    9.Roma-Juventus x
    10.Fiorentina-Siena 1
    11.Genoa-Udinese 21
    12.Inter-Reggina 1x
    13.Torino-Sampdoria 12
    +1.Napoli-Milan 1

  • jano47 március 21. 11:54 (#225) | Válaszolok

    robert90 (218)

    Az 1. mérkőzés hiányzik, már otto is szólt!!!!!!
    :(

  • zso március 21. 11:54 (#226) | Válaszolok

    jano47 (215.), mind a 14 meccsre ott a tipp, csak egy vessző maradt ki valahol. :)

  • aphex március 21. 11:55 (#227) | Válaszolok

    Üdv!

    Tippjeim a 12. hétre:

    1.B.München-Karlsruhe 1
    2.Bielefeld-Wolfsburg 1,x
    3.Dortmund-Bremen 1,x
    4.Hoffenheim-Hannover 1
    5.Leverkusen-E.Frankfurt 1,2
    6.Stuttgart-Hertha BSC x,2
    7.Schalke 04-Hamburg x,2
    8.Catania-Lazio 1,2
    9.Roma-Juventus x,2
    10.Fiorentina-Siena 2
    11.Genoa-Udinese x,2
    12.Internazionale-Reggina 1,x
    13.Torino-Sampdoria 1

    +1.Napoli-Milan x

  • Thomas március 21. 11:55 (#228) | Válaszolok

    1.B.München-Karlsruhe 1
    2.Bielefeld-Wolfsburg 2
    3.Dortmund-Bremen 1x
    4.Hoffenheim-Hannover 12
    5.Leverkusen-Frankfurt x1
    6.Stuttgart-Hertha 12
    7.Schalke-Hamburg 12
    8.Catania-Lazio 2
    9.Roma-Juventus 1x
    10.Fiorentina-Siena 1
    11.Genoa-Udinese 1x
    12.Inter-Reggina 1x
    13.Torino-Sampdoria 12
    +1.Napoli-Milan 2

  • jano47 március 21. 12:08 (#229) | Válaszolok

    zso (226)

    Nincs értelme más tippjén vitázni, csak a rend kedvéért: 9 2esély és 4 fix van megadva, ha bvetesz egy vesszőt, akkor lesz 8 2esély és 6 fix, ez se jó.
    Persze tudom, hogy csak vicceltél. :D

  • Matee március 21. 13:20 (#230) | Válaszolok

    De jó ezen a hétvégén lehet egy nap már 8 találata is valakinek nem szeretek sokat várni.

  • jano47 március 21. 13:37 (#231) | Válaszolok

    próba

  • zototo március 21. 15:51 (#232) | Válaszolok

    Az első gól a németeknél épp egy országos meglepetés.!!

  • euroaron március 21. 16:39 (#233) | Válaszolok

    az öreg scholes lehet most nyírja ki a supertotót…

  • koni március 21. 16:53 (#234) | Válaszolok

    A Grafite megrajzolta az éles szelvényemet….

  • piqet március 21. 16:59 (#235) | Válaszolok

    Bielefeld egyenlít…

  • Matee március 21. 17:01 (#236) | Válaszolok

    Az egymás alatti x-ektől tudok falra mászni.

  • koni március 21. 17:06 (#237) | Válaszolok

    piqet:
    az nekem kevés… nyerniük kéne…

  • brandboy március 21. 17:07 (#238) | Válaszolok

    Na a végén még a sárga eltalálja a meglepetést !
    Pedig rikán szokta.

  • koni március 21. 17:13 (#239) | Válaszolok

    A Hannover is kibírhatná a végéig…

  • koni március 21. 17:14 (#240) | Válaszolok

    pffffff….

  • piqet március 21. 17:17 (#241) | Válaszolok

    büdös wolfsburg!

  • Matee március 21. 17:23 (#242) | Válaszolok

    Eddig csak két hibám van.

  • piqet március 21. 17:27 (#243) | Válaszolok

    ez a szarházi hoffenheim is megint x-el.Na a leverkusen-t nem is említem…

  • Gyula68 március 21. 17:36 (#244) | Válaszolok

    Piqet,együtt érzek veled!Most már káromkodni fogok, 12-re vett tippjeim sorra mennek a levesbe!Pedig de szép lett volna ha nyer a Hannover,meg Frankfurt!

  • Matee március 21. 17:39 (#245) | Válaszolok

    Hoffenheim nem volt meglepő csak a Leverkusen.

  • jano47 március 21. 17:40 (#246) | Válaszolok

    Már csak 4 játékos érhet el telit. :( :)

  • koni március 21. 17:47 (#247) | Válaszolok

    Na Gera comeback van…

  • Gyula68 március 21. 17:47 (#248) | Válaszolok

    Na a MU is megkapta.2:0 a Fulhamnak!!88′

  • zso március 21. 17:47 (#249) | Válaszolok

    Áron: Gera! :)

  • piqet március 21. 17:48 (#250) | Válaszolok

    Gera csereként mekkora gólt rúgott!! De szép volt.Az idegbeteg rooney-t megint kiállították :)

  • Rédei Csaba március 21. 17:57 (#251) | Válaszolok

    3. Dortmund – Werder Bremen 1 a Bremen erősen terhelve van Német Kupa UEFA,amúgy sincs túl jó formában,idegenben gyenge,tavaly ez a meccs 3-0 volt,megszerzi idei első győzelmét Dortmund
    6. VfB Stuttgart – Hertha BSC 1(2) én azt mondom a Stuttgart otthon jó és gyakran megveri az élen állókat mint tavaly a bayern,bár már rég nyert a hertha ellen de én azt mondom most győz a Stuttgart(ha tévednék ott a kettes nem hagyom le) x nem valószinű

  • Rédei Csaba március 21. 18:00 (#252) | Válaszolok

    Csak azért másoltam ide át mert ezt a két meccset feladtam mixen is 11ezerért :) ))) és még ők meg vannak kombinálva a Schalkéval így is,ha az is nyerne közel 100 rongyom lesz így van 56 azért nem jön ki pontosan mert egy részét kedden a többit csütörtökön adtam fel más más oddsszal :)

  • LeGrognard március 21. 18:05 (#253) | Válaszolok

    A Hoffenheim újabb remije taccsra tett engem is elég hamar..ez zsinórban az ötödik volt.Az elmúlt 7 meccsből,már a hatodik..a Leverkusen csúfos tartós kínlódása sem éppen piskóta..még szerencse hogy a Dortmund most kivételesen nem x-elt..:)

  • piqet március 21. 18:07 (#254) | Válaszolok

    én már csak a góltotóban bízhatok,meg esetleg egy karcsú 10-esben.

  • Nyerototos március 21. 18:16 (#255) | Válaszolok

    Na…
    Dortmund nyert:=(-Meglepő!
    Hoffenheim X:@
    Lever X :@@@
    Stuttgart nyert:@@@@@:(((-Meglepő
    Megy a Catania-Lazio hajrá Lazio és X:D

  • Nyerototos március 21. 18:24 (#256) | Válaszolok

    CATANIA!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁ:@@@@@@@@
    Ez nem az én hétvégém!!!:=(
    Hajrá Lazio vagy döntetlenre pls!

  • Gyula68 március 21. 18:28 (#257) | Válaszolok

    Az a dühítő,hogy ha finomkodom és 1x-re veszem tuti nyer a Frankfurt meg a Hannover is!12re veszem, naná,hogy X!Ha majd megnézem a ÖF-lót tuti kapok még egy szeget a “koporsóba”!Sebaj majd jövőhéten válogatott meccsek,lehet vadulni!

  • totoPali március 21. 18:52 (#258) | Válaszolok

    Gyula68!
    Együttérzésem amit a 257-es hsz-ben leírtál az rám is 100%-ban igaz.Óvatosságból a Bayern-hez tettem ikszet, hát persze (ha csak halványan is) ,de győztek!
    Matee 236-hoz: a két X egymás után nekem is keresztbetett…
    Vezet a Catania, csak maradjon így…

  • jano47 március 21. 20:40 (#259) | Válaszolok

    Már csak 3 játékos maradt talpon. :(

  • piqet március 21. 20:49 (#260) | Válaszolok

    Lazio kihagyott egy 11-est.Szép…

  • jano47 március 21. 20:49 (#261) | Válaszolok

    dr Takács Anita mentheti meg a mundér becsületét: Ő még 7/7-en áll.

  • otto március 21. 22:05 (#262) | Válaszolok

    Hüje juve, miatta száll el mindenki már szombaton :(

  • jano47 március 21. 22:09 (#263) | Válaszolok

    otto

    Sokan elszálltak már a németeknél (pl én is) :(

  • jano47 március 21. 22:14 (#264) | Válaszolok

    Senki nem lehet már telis a játékban. :(

  • piqet március 21. 22:21 (#265) | Válaszolok

    Én az éles szelvényemen fixre vettem a juvét meg a cataniát (szerencse hogy a lazio kihagyta a 11-est) De két 2 esélyesem ment el ezen a tetü bundeszligán! hoff,leverkusen 12,meg a wolfsburg x.

  • otto március 21. 22:37 (#266) | Válaszolok

    …pedig milyen papirnak látszott még hétfőn :(

  • kázsé március 22. 07:19 (#267) | Válaszolok

    kíváncsi lennék, vajon hány ember várja az olasz meccseket? Ilyen, gyorsan már régen ment el a totóm.(hoff,lev)

  • euroaron március 22. 07:57 (#268) | Válaszolok

    piqet, a hoff még oké, de a leverkusen miért 12??? bűzlött róla az 1X…
    és a wolfsburgot Xre, mikor belendülnek éppen, még idegenben is…
    ej.

  • Rédei Csaba március 22. 08:38 (#269) | Válaszolok

    Jó reggel!Engem ma a Schalke meccse foglalkoztat de nagyon.Mit gondoltok róla,mi várható?:)

  • Matee március 22. 08:47 (#270) | Válaszolok

    Sovány 11-es találatom még lehet 6 helyen is.
    A két Olasz meccs jó lett nekem.

  • Geszthelyi március 22. 08:58 (#271) | Válaszolok

    Rédei Csaba
    Schalke-Hamburg 1:2 2
    igy szorosabb lesz a bajnokság és sokszort nyert márt a Hamburg Gelsenkirchenbe

  • piqet március 22. 09:50 (#272) | Válaszolok

    euroaron

    Igazából az volt a megérzésem,hogy a frankfurt nyerhet,azért raktam egyest is,mert a leverkusen játszott otthon.A wolfsburgot meg azért x-re mert úgy gondoltam most fog botlani.Hát nem jött be sajna.A fior meg a genoa fix 1 még nálam a többi kétesély,de ha még abból is megy el,akkor pipa leszek.

  • euroaron március 22. 11:02 (#273) | Válaszolok

    a fior meglesz.
    a genoa is valószínű.

    de wolfsburg iksz…
    mert e bayer, mivel ott fogtad a hazait, az oké, ha bejön, nagymázli.

  • Nyerototos március 22. 11:46 (#274) | Válaszolok

    még 10-11-es lehet!:( :)
    Ma az olasz jöjjön be és tuti!!
    Schalke-Hamburg 2X

  • Gyula68 március 22. 13:06 (#275) | Válaszolok

    Áron,igaz nem nekem tetted fel a kérdést(268),de 12-re vettem én is.Azért mert szerintem jelenleg egyenlő erőt képviselnek(x-ek gyenge vereségek)és ilyenkor egy ha egy esélyes csapat egy “papíron” gyengébbel játszik, kötelező a támadás!A Frankok viszonylag jól kontráznak,és abból indultam ki ha ők találnak be először talán a még jobban kinyíló hazaiak ellen könnyen szerezhetnek még egy gólt!0:2 ről meg sztem,már behúzták volna!A mérk úgy is kezdődött ahogy megálmodtam,de a folytatás már sajnos nem.Majd ha megnézem az öf-lót,talán okosabb leszek!Még annyit,hogy a vendég győzelem nem olyan ritka ebben a párosításban 2004ben és 2008-ban is a Frankok nyertek! Mindenkinek Jó étvágyat az ebédhez,és akinek még van esélye a nyereményre,sok sikert!

  • andorka március 22. 15:57 (#276) | Válaszolok

    még a végén a siena,meg az udinese bekavar

  • Matee március 22. 16:35 (#277) | Válaszolok

    Genoa két egymás utáni meccsen is ember előnbyen játszik.

  • Matee március 22. 16:37 (#278) | Válaszolok

    előnbyen játszik =előnyben játszik.

  • andorka március 22. 17:01 (#279) | Válaszolok

    1 2 x x 1 1 1 1 2 1 1 1 2 x
    1 2 1 x 2 1 1 x x 1 1 1 2 2
    1 2 x x 1 1 1 1 x 1 1 1 2 2
    1 2 1 x 2 1 1 1 x 1 1 1 x 1
    1 2 1 x 2 1 1 x 2 1 1 1 x 1

    ha nyer a Schalke,akkor az 1 db 11-sel,meg a 4 db 10-sel talán elmehetek megvenni majd a reggelimet pár nap múlva!

    x2 esetén 1 db 10-es
    :D

  • LeGrognard március 22. 17:42 (#280) | Válaszolok

    Két darab 10-esem már biztosan van..Schalke 1x esetén garantált a 11-es bekövetkezése..ha meg kettes lesz,akkor talán a pillanatnyilag nagyon nyamvadtnak ható tízeseim fognak felértékelődni valamelyest..a lényeg,hogy végre valahára valami aprócska sikerélményben van részem,fialjon bármilyen potom pénzt is..:)

  • zso március 22. 19:03 (#281) | Válaszolok

    Megszületett az első 12-esem! :)
    Végre hibátlan volt az alaptipp. A szűrők értékeit is jól eltaláltam, egy kivételével. Amiről Áronnan beszélgettünk múlt héten eltérést 100-130 közé vártam, erre 99 lett (papírközeli eredmények), így a telis oszlop kipottyant.

  • Matee március 22. 19:04 (#282) | Válaszolok

    Itt, hogy vannak a pontozások első tipp mennyit ér majd a második tipp és a fix?

  • totoPali március 22. 19:26 (#283) | Válaszolok

    Gratulálok minden sikeresen tippelőnek!
    Az élesben feladott szelvényemen sajnos csak 8 találat volt a legtöbb :-(
    Előre papíron leírom a tippjeimet 10-15 oszlopot,azok közt lett volna kettő 10-es és egy tizenkettes :-( ezt a rohadt pechet!Pont azt az ötöt vettem ki ami bukta lett…
    LeGrognard, gondolom Hamburg nem lesz a kedvenc városod a mai nap után.Pedig izgi volt a S04-HSV meccs vége azt hittem sikerül egyenlíteni a Schalkénak.
    Apropó,Geszthelyinek fentebb sikerült eltalálni a számszerű eredményt,tényleg 1:2 lett a vége.Ez is dícséretes!

  • LeGrognard március 22. 19:44 (#284) | Válaszolok

    Különösebben nem gázoltak lelkembe a hamburgerek..bár gyenge döntetlenvadász képességeminek köszönhetően előszeretettel alkalmazom kétesélyeknél az 1 2-őket,de ezúttal meg sem fordult a fejemben a kikötővárosiak hétközi kupakötelezettsége miatt..amúgy kajak x meccs volt és be is jött volna,ha nem bénázza el a Schalke kapusa..de hát ilyen a foci..

  • jano47 március 22. 21:47 (#285) | Válaszolok

    Matee (282)
    Eltalát fix 2 pont
    Eltalált 2esély 1 pont
    Eltalált +1 (csak ha 13 találatod van) 2 pont

  • Geszthelyi március 22. 22:00 (#286) | Válaszolok

    Ha lejár ez a sorozat játék lessz e újabb????????

  • piqet március 22. 22:12 (#287) | Válaszolok

    Mindjárt bekap egyet a milan.

  • piqet március 22. 22:23 (#288) | Válaszolok

    Azért lett két 9-esem úgy,hogy 3 kétesélyes ment el.Nem semmi :) Ilyen sem volt még.De ne is legyen többször,mert elég idegesítő.Na majd a válogatott meccseken ügyesebb leszek remélem.Gratulálok azoknak akik nyertek.

  • Matee március 22. 22:28 (#289) | Válaszolok

    285 jano47

    Az eltalált 2esély második tippje számít valamit?

  • piqet március 22. 22:54 (#290) | Válaszolok

    Azért fizet még valamit az szrt,ha egy találat sincs a totószelvényen? :)

  • Radics13 március 22. 23:24 (#291) | Válaszolok

    +1 5.080.560
    13 2.032.225
    12 31.425
    11 2.560
    10 570

  • jano47 március 23. 00:07 (#292) | Válaszolok

    Matee (289)

    Midegy, hogy elölről vagy hátulról találod el a 2esélyt, minenképp 1 pontot ér.

  • juannavi március 23. 06:44 (#293) | Válaszolok

    Az előző kihagyott hét után újra 10 találatom lett :)

  • Matee március 23. 09:47 (#294) | Válaszolok

    13 pontom lett a játékban.


Szólj hozzá Te is!