Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
máj23

Totó – 21/1. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek Nincs hozzászólás

Bajnok lesz a Sturm Graz

Bajnok lesz a Sturm Graz

A hétvége remekül sikerült, szép summát emeltünk le a cég számlájáról – mármint nem konkrétan mi, a tippek, hanem mi, játékosok -, ezek után a mostani mosolyfakasztó tipposzlop csak egy kis kaland lesz. Van itt osztrák, görög, dán és román meccs is, aligha lesz nagy tarolás. Mission impossible 21/1.

Az elkövetkezendő hetekben kíméletlen böjtölés vesz kezdetét, elfogytak a “normális” ligák, érkeznek a északi és egyéb periférián mozgó bajnokságok, a legdurvább, hogy ezek vegyesen kerülnek be az menübe. A 21. hét első kínálatában fellelhető néhány nemzeti kupadöntő, osztrák, görög és dán bajnoki mérkőzés, plusz még válogatott párharcok is.

A Copa Américára készülő argentin és paraguayi válogatott egymás ellen méri össze jelenlegi erejét, formáját. Mindkét válogatott negyeddöntős volt a világbajnokságon, azóta Argentína egyszer kapott ki, Paraguay viszont Japán, Ausztrália és Mexikó ellen bukott. A Resistenciában rendezendő meccsen azonban ennek ellenére nem esélyesebbek a gauchók, mivel egyetlen légiós sem szerepel Batista keretében. Ez a gárda Ecuadort sem tudta legyőzni, márpedig Cardozóék sokkal erősebbek. Skócia és Wales a Négy Nemzet Tornája keretein belül csap össze, Dublinban. Valamivel a skótok tűnnek esélyesebbnek.

A fixeket is vegyük sorba, nem volt annyira könnyű leszámolni őket: a Sturm Graz egészen biztosan elveri a Wackert, ezzel Szabicsék bajnokok lesznek, az Innsbrucknak meg teljesen mindegy. A válogatottba reaktivált támadó kilenc bajnoki gólnál jár, csapata pedig hat forduló óta veretlen. Az előző két fordulóban idegenben győztek a graziak. A Rapid Wien a negyedik helynél előrébb már nem végezhet, ami csalódás, hisz nem jutnak ki Európába a zöldek, viszont a biztos kieső LASK ellen azért kötelezőnek számít a siker. A Linz 3-10-22-es mérleggel áll.
A dánok is adtak egy fixet, a Bröndbyre esett a választásom, a sárga-kékek ugyanis jelenleg a harmadik helyen tanyáznak, de ha mázlijuk lesz, megelőzhetik az OB-t, ami viszont már Bajnokok Ligája indulást jelentene. A Nordsjælland idegenben nemigen veszélyes, ezért érdemes kivenni a Bröndbyt.

Mellesleg ehhez az Odense-nek is lesz egy-két szava, vélhetően már szerdán, a bajnok FCK ellen. Az OB 8-4-4-el áll hazai pályán, ami persze a Köbenhavn ellen semmit sem számít, de az talán igen, hogy igazán csak nekik fontos a meccs. Egy pont elég az Odense-nek. A görögök is a BL-ért mennek ölre, az Olympiakosz már rég megnyerte a bajnokságot, a másik helyért négyen küzdenek. A Panathinaikosz tartja hozott előnyét, de nem megy neki túl jól, mindkét idegenbeli meccsét elveszítette. Az AEK Athén viszont otthon mindkétszer nyert, ez nálam így 1x. A PAOK szintén százszázalékos otthon, most a Volosz vendégeskedik Szalonikiben. Szélesiék nem szereztek még pontot vendégként, most sem fognak.

Kupadöntők sorjáznak szerdán, az ukránt természetesen a Dinamo Kijev és a Sahtar vívja, a bajnok Doneck talán valamivel esélyesebb, Romániában a két bukaresti, a Steaua és a Dinamo csap össze Brassóban, utóbbi nyerte a tavaszi bajnokijukat, emiatt inkább utóbbi sikerére tippelünk. A Cseh Kupa döntőjét is két azonos erősségű együttes játssza, a Boleslav és az Olomouc között mindössze egy pont a különbség a bajnokságban, a Sigma javára. Az egymás elleni meccseket tekintve viszont arra jutottam, hogy a Mladá esélyesebb, a két meccsen gólt sem kapott az Olomouctól (0-0, 2-0).

osztrák Bundesliga tabella

A 21/1. hét tipposzlopa:

1. Dinamo Kijev – Sahtar Doneck 2x
2. PAOK – Olympiakosz Volosz 1
3. AEK Athén – Panathinaikosz 1x
4. Aalborg – SönderjyskE 1x
5. Bröndby – Nordsjaelland 1
6. OB Odense – FC Köbenhavn x1
7. Steaua Bukarest – Dinamo Bukarest 2x
8. Mladá Boleslav – Sigma Olomouc 1x
9. Austria Wien – Salzburg 21
10. LASK Linz – Rapid Wien 2
11. Sturm Graz – Wacker Innsbruck 1
12. Skócia – Wales 1x
13. Argentína – Paraguay x1
+1. Bochum – Mönchengladbach x

2011/21. hét Eddig 17 tipp érkezett.
    1 x 2 Tipp
1. Dinamo Kijev - Sahtar Doneck 30% 30% 40% 2
2. PAOK - Olympiakosz Volosz 59% 32% 9% 1
3. AEK Athén - Panathinaikosz 55% 31% 14% 1
4. Aalborg - SönderjyskE 50% 31% 19% 1
5. Bröndby - Nordsjaelland 67% 24% 10% 1
6. OB Odense - FC Köbenhavn 15% 44% 41% x
7. Steaua Bukarest - Dinamo Bukarest 31% 34% 34% x,2
8. Mladá Boleslav - Olomouc 37% 40% 23% x
9. Austria Wien - Salzburg 32% 29% 39% 2
10. LASK Linz - Rapid Wien 12% 36% 52% 2
11. Sturm Graz - Wacker Innsbruck 78% 22% 0% 1
12. Skócia - Wales 61% 35% 4% 1
13. Argentína - Paraguay 63% 25% 13% 1
+1. Bochum - Mönchengladbach 18% 65% 18% x

Kattints a meccsekre és fogadd meg őket egyenként is!

Itt megnézheted az oddsokat




Szólj hozzá Te is!