Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
jún03

Totó – 23. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 81 hozzászólás

Rooneyék lassan behozhatatlan előnyre tesznek szert

Megkezdődik a ínséges időszak, zavaros és bizonytalan hetek következnek, válogatott, valamint norvég, svéd és hasonló érdekes mérkőzésekkel. Vissza fogjuk még sírni a Bundesligát! A 23. hét a világbajnoki selejtezőkről fog szólni. Ez még a jobbak közé tartozik.

Fontos, sorsdöntő forduló következik a világbajnoki selejtezőkben. A magyarok csoportjában például Portugália elszállhat, de a svéd válogatott is komoly bajba kerülhet. És persze ezen eredmények Koeman csapatának is kedvezhetnek. Cristiano Ronaldo például kerek-perec kijelentette, hogy amennyiben nem nyernek Tiranában, nem lesznek ott a vb-n. Nem bánnám, ha ez megtörténne, de nem tartom valószínűnek. A svédek veresége is hatalmas meglepetés lenne, elvégre hazai pályán játszanak. Minket legyőztek, a portugálokkal pedig ikszeltek.

Nézzük a fixeket: Anglia nagyszerűen szerepel, mind az öt meccsét behúzta. Idegenben háromból három Terryék mérlege és ugyan több hiányzójuk is van (Ferdinand, Carrick, Lennon, Jagielka), mégis nyerni fognak Kazahsztánban.
Az argentinok a negyedik helyen állnak Dél-Amerikában, ami még éppen vb-t ér, de csak két pont a fórjuk Uruguayjal szemben. Az idegenben harmatos (0-4-2) Kolumbiát muszáj legyőznie Maradona csapatának! Paraguay mind az öt hazai mérkőzését megnyerte, és mindössze egy gólt kapott. Nem csoda, hogy három pont előnnyel vezetik a selejtezőt. Egy újabb győzelemmel gyakorlatilag kvalifikálják magukat Dél-Afrikába.
Olaszország is magabiztosan vezeti csoportját, de a hétvégén felkészülési meccset fog játszani és erre érdemes odafigyelni. Ráadásul Lippi mester kísérleti válogatottat állított össze, vagyis Pisában nem a legjobbak ütköznek meg az észak-írekkel. Én mégis fixre vettem, de van benne rizikó.

Ukrajna megelőzheti a horvátokat, ha sikerül nyernie Zágrábban. Angliának ez sikerült, így tetemes Olicék hátránya (5 pont), de nem valószínű, hogy az ukrán gárda is képes lesz meglepni őket. A szerbek szinte biztos, hogy leverik Ausztriát, az osztrákok még Feröer-szigeteken sem tudtak nyerni. Litvániában meg belefutottak egy verésbe. A szerbek épp ezt a két válogatottat verték meg nagyon könnyedén. És mellesleg Ausztriában is nyertek 3-1-re.

Hollandia százszázalékos teljesítménnyel vezeti a 9. csoportot, meglepő lenne, ha Izlandon kikapna az oranje. Meggyőződésem, hogy a két jugoszláv utódállam meccsén lehet a legnagyobbat bukni: Montenegró még nyeretlen, de Ciprusról simán hazaviheti a három pontot. A legvalószínűbb eredmény az X. A macedónok meg Norvégiát fogadják, vagyis ez a parti is háromesélyes.

Sok sikert és jöhetnek a góltotós tippek!

A 23. hét tipposzlopa:

1. Albánia – Portugália 2x
2. Svédország – Dánia 1x
3. Kazahsztán – Anglia 2
4. Horvátország – Ukrajna 1x
5. Litvánia – Románia x2
6. Szerbia – Ausztria 1x
7. Bulgária – Írország 1x
8. Ciprus – Montenegró x2
9. Izland – Hollandia 2x
10. Macedónia – Norvégia x1
11. Argentína – Kolumbia 1
12. Paraguay – Chile 1
13. Olaszország – Észak-Írország 1
+1. Uruguay – Brazília x

2009/23. hét Eddig 46 tipp érkezett.
    1 x 2 Tipp
1. Albánia - Portugália 4% 7% 89% 2
2. Svédország - Dánia 37% 59% 4% x
3. Kazahsztán - Anglia 0% 4% 96% 2
4. Horvátország - Ukrajna 70% 26% 4% 1
5. Litvánia - Románia 22% 37% 41% 2
6. Szerbia - Ausztria 80% 13% 7% 1
7. Bulgária - Írország 46% 39% 15% 1
8. Ciprus - Montenegró 24% 39% 37% x
9. Izland - Hollandia 0% 4% 96% 2
10. Macedónia - Norvégia 17% 35% 48% 2
11. Argentína - Kolumbia 91% 9% 0% 1
12. Paraguay - Chile 89% 11% 0% 1
13. Olaszország - Észak-Írország 78% 17% 4% 1
+1. Uruguay - Brazília 13% 48% 39% x


Címkék:

Hozzászólások
  • jano47 június 03. 16:18 (#1) | Válaszolok

    Nem jön be a tippelő doboz!
    :(

  • jano47 június 03. 16:28 (#2) | Válaszolok

    23. heti feladott tippem (94 oszlop)

    1. Albánia – Portugália; 2
    2. Svédország – Dánia; 1x
    3. Kazahsztán – Anglia; 2

    4. Horvátország – Ukrajna; 1x
    5. Litvánia – Románia; 1×2
    6. Szerbia – Ausztria; 1

    7. Bulgária – Írország; 1x
    8. Ciprus – Montenegró; 1×2
    9. Izland – Hollandia; 2

    10. Macedónia – Norvégia; 1×2
    11. Argentína – Kolumbia; 1x
    12. Paraguay – Chile; 1x
    13. Olaszország – Észak-Írország; 1

    +1. Uruguay – Brazília; 1

    Most a múlt heti eredménnyel nyilván többet nyernék.
    :D

  • Nyerototos június 03. 17:07 (#3) | Válaszolok

    Sziasztok!
    Rég nem írtam ide…:)
    Valaki nyert most totón(Az előzőn)
    Na itt van újra a válogatott…
    Itt egy kevés tippet adok nektek!:)

    A 23. hét tipposzlopom:

    1. Albánia – Portugália 2-Portugáliának kötelező nyernie ha még a VB-re akarnak menni ezért fix hogy győznek!
    2. Svédország – Dánia 2X-A Svédeknek is elég fontos győzni de viszont a Dánok elég jól nyomják.
    Ez egy háromesélyes meccs de mégis a döntetlenen vagy a Dánon gondolkozok…Még nemtom,eggyenlőre Dán vagy döntetlen…
    3. Kazahsztán – Anglia 2-No comment…:)
    4. Horvátország – Ukrajna 1x-A Horvátokat szerintem nem veri el Ukrajna…Petric és Olic ha pályán lessz akkor sima Horvát…De ameddig nem tom addig odarakok egy X-et is!
    5. Litvánia – Románia x2-Románoknál Mutu nem lessz ott…Amúgy sima Románt raktam volna de hát…Mutu nélkül a Román válogatott semmi.
    6. Szerbia – Ausztria 1x-Érdekes egy meccs, semék csapatot nem ismerem annyira de mégis Szerbek…Ameddig nem nagyon tudom hogy állnak fell addig ott az X!
    7. Bulgária – Írország 2-Az Írek csak győznek nem???Hiába vendégbe játszanak bízok bennük!!!
    8. Ciprus – Montenegró 2-Montenegró nem lehet olyan “béna” hogy nem veri el Ciprust!!!
    9. Izland – Hollandia 2-A Hollandok nagyon jól nyomják és győzni is fognak simán:)
    10. Macedónia – Norvégia 2-A Norvégok elvernek egy szinte “névtelen csapatot”!
    11. Argentína – Kolumbia 1-Hát azért az Argentínoknak kell a 3 pont meg amúgy is…Maradona csapat a nyerő:)
    12. Paraguay – Chile 1-Paraguay simán győzni fog Chile ellen,mondjuk nem ismerem őket de azért csak nyernek!
    13. Olaszország – Észak-Írország 1-Olaszok=sok meglepi:D
    De most úgy hiszem simán nyernek,ha mi si elverjük az Észak-Íreket akkor ők is…!
    +1. Uruguay – Brazília 2x-Na ez egy igazi rangadó…A braziloknak kéne a 3pont…De ez a csapat nem az a igazi régi Ronaldinho Kaká csapat:D!

  • Rudy 17 június 03. 18:33 (#4) | Válaszolok

    1,Albánia-Portugália 2
    2,Svédország-Dánia 1
    3,Kazahsztán-Anglia 2
    4,Horvátország-Ukrajna 1
    5,Litvánia-Románia 2
    6,Szerbia-Ausztria 1
    7,Bulgária-Írország 2
    8,Ciprus-Montenegró x
    9,Izland-Hollandia 2
    10,Macedónia-Norvégia 2
    11,Argentína-Kolumbia 1
    12,Paraguay-Chile 1
    13,Olaszország-Észak-Írország 1
    +1,Uruguay-Brazília 2

  • bavesz június 03. 19:55 (#5) | Válaszolok

    A 23. hét tipposzlopa:GÓLTOTO Polóért!!!?

    1. Albánia – Portugália 0-2
    2. Svédország – Dánia 0-0
    3. Kazahsztán – Anglia 0-2
    4. Horvátország – Ukrajna 1-0
    5. Litvánia – Románia 1-2
    6. Szerbia – Ausztria 2-0
    7. Bulgária – Írország 0-0
    8. Ciprus – Montenegró 1-3
    9. Izland – Hollandia 0-2
    10. Macedónia – Norvégia 1-2
    11. Argentína – Kolumbia 4-1
    12. Paraguay – Chile 3-0
    13. Olaszország – Észak-Írország 1-0
    +1. Uruguay – Brazília 1-1

  • euroaron június 03. 20:41 (#6) | Válaszolok

    nyerőtotós, az osztrákokat túlspirázod, és talán az íreket is. de a makedónokat meg alábecsülöd, és esetleg ciprust is.
    a többi nagyjából oké, még ha délamerikát nem ismered is… (te írtad!)

  • chelseafc június 03. 22:35 (#7) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 2
    2. Svédország – Dánia 1
    3. Kazahsztán – Anglia 2
    4. Horvátország – Ukrajna 1
    5. Litvánia – Románia x2
    6. Szerbia – Ausztria 1x
    7. Bulgária – Írország 1x
    8. Ciprus – Montenegró x2
    9. Izland – Hollandia 2
    10. Macedónia – Norvégia x1
    11. Argentína – Kolumbia 1
    12. Paraguay – Chile 1
    13. Olaszország – Észak-Írország 1x
    +1. Uruguay – Brazília 2

  • mirrmurr június 04. 09:48 (#8) | Válaszolok

    egyetértek áronnal.
    az a “névtelen” macedónia verte a skótokat otthon, és a hollandok is csak 2:1-re verték őket. nem írnám le őket ennyire.
    a svéd dán meccsen nagyon hiányzik az az egyes. ha már elhagysz egy tippet, akkor, az a 2-es legyen. bár szerintem is kell az oda.
    ha románia mutu nélkül semmi, akkor miért nem szerepel a tippben a litvánok győzelme?
    z osztrák x tényleg felesleges.
    a ciprus-montenegrón meg csak annyit, hogy azért ez nem a vizilabda válogatott, bár az igazat megvallva fingom sincs milyen játékerőt képviselnek. nálam ez is 3esély
    ja igen. nehogymár ne nyerjenek az írek bulgáriában, ha ez otthon sem sikerült nekik.

  • CSÁMPAI NORBERT június 04. 10:48 (#9) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 2
    2. Svédország – Dánia 1X
    3. Kazahsztán – Anglia 2
    4. Horvátország – Ukrajna 1X
    5. Litvánia – Románia X2
    6. Szerbia – Ausztria 1
    7. Bulgária – Írország 1X
    8. Ciprus – Montenegró 2
    9. Izland – Hollandia 2
    10. Macedónia – Norvégia X2
    11. Argentína – Kolumbia 1
    12. Paraguay – Chile 1X
    13. Olaszország – Észak-Írország 1
    +1. Uruguay – Brazília 2

  • brandboy június 04. 13:50 (#10) | Válaszolok

    Nem tudom, ezen a héten mennyiért érdemes(ha érdemes egyáltalán) totózni, de szerintem azért lesznek “váratlan érdekességek”. Jaj be szépen mondtam ! :
    1. Albánia – Portugália 2 FIX /Jó lenne ha végleg elszállnának Christináék, de pénzt nem mernék tenni az X-re/
    2. Svédország – Dánia X12 /Háromesélyes a múltkori purparlé miatt/
    3. Kazahsztán – Anglia 2×1 /Egy (nagyon)nagy meglepetés X,vagy 1-es ???/
    4. Horvátország – Ukrajna 1X
    5. Litvánia – Románia 21 /annak ellenére, hogy a Románoknak már szinte mindegy, meggyőződésem, hogy a csúnya vereségért vissza akarnak vágni, és mivel a Litvánoknak sem a remi az erősségük /
    6. Szerbia – Ausztria 1 FIX
    7. Bulgária – Írország 2 FIX
    8. Ciprus – Montenegró 1×2 /bármi lehet /
    9. Izland – Hollandia 2 FIX
    10. Macedónia – Norvégia 1X2 /Mivel itt is mar mindegy ezert ahogy eppen gondolják /
    11. Argentína – Kolumbia 1 /a 6:1 után itt valami nagyon keményen oda kell hogy tegyék magukat a csaló argentinok/
    12. Paraguay – Chile 1X
    13. Olaszország – Észak-Írország X / sörmeccs v. Campari,Martini !!! /
    +1. Uruguay – Brazília 1x / Uruguay otthon olyan mint a számok: Gyilkos

  • tippfix június 04. 13:53 (#11) | Válaszolok

    Sziasztok!

    Na végre már jó kis válogatott meccsek! Ezen a 7en valami éles tippet biztos tolok. Valószínűleg egy 8 kétesélyes magánvariációt. Úgy érzem, nem lesz nagy meglepetés, de pl az olaszokra oda kell figyelni, mert az csak barátságos, és egy ilyen meccsen mi is elkalapáltuk őket 3-1-re (Juhász, Gera, Feczesin, ill Di Natale) erre gondolok. Van egy pár 3esélyes meccs, leginkább a macedónra és a litvánra gondolok.

    Nyerő 7et mindenkinek!

  • vaccoc június 04. 14:12 (#12) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 0-2
    2. Svédország – Dánia 1-1
    3. Kazahsztán – Anglia 0-2
    4. Horvátország – Ukrajna 1-0
    5. Litvánia – Románia 2-1
    6. Szerbia – Ausztria 2-0
    7. Bulgária – Írország 0-1
    8. Ciprus – Montenegró 1-3
    9. Izland – Hollandia 0-2
    10. Macedónia – Norvégia 1-2
    11. Argentína – Kolumbia 3-1
    12. Paraguay – Chile 2-0
    13. Olaszország – Észak-Írország 1-0
    +1. Uruguay – Brazília 1-2

  • Nyerototos június 04. 16:54 (#13) | Válaszolok

    Kössz hogy kisegítettetek…:)
    Átgondolom még ezt…:)
    De azért én a Macedón vereségbe hiszek
    A románnál azért nem raktam Litvánokat mert azért Romániába Chivu stb…
    Van ott jó!
    Ja és még a Ciprus-Montenegró-2 marad:)
    EBBE HISZEK:)XD

  • Gyula68 június 04. 17:36 (#14) | Válaszolok

    A 23.hétre ezt adom fel

    1. Albánia – Portugália 2
    2. Svédország – Dánia x12
    3. Kazahsztán – Anglia 2
    4. Horvátország – Ukrajna x12
    5. Litvánia – Románia 12
    6. Szerbia – Ausztria 1
    7. Bulgária – Írország x2
    8. Ciprus – Montenegró 1x
    9. Izland – Hollandia 2
    10. Macedónia – Norvégia 2x
    11. Argentína – Kolumbia 1x
    12. Paraguay – Chile 1
    13. Olaszország – Észak-Írország 1x
    +1. Uruguay – Brazília 1

  • Laci2000 június 04. 18:58 (#15) | Válaszolok

    Sziasztok

    Tippjeim a hétre,36oszlopon 1hibaponttal megjátszva vasárnap kiderül mennyit ér

    1. Albánia-Portugália 2
    2. Svédország-Dánia x21
    3. Kazahsztán-Anglia 2
    4. Horvátország-Ukrajna 1x
    5. Litvánia-románia 1X2
    6. Szerbia-Ausztria 1
    7. Bulgária-Írország x1
    8. Ciprus-Montenegro x12
    9. Izland-Hollandia 2
    10.Macedonia-Norvégia x21
    11.Argentína-Kolumbia 1
    12.Paraguay-Chile 1
    13.Olaszország-É.Írország 1
    +1.Uruguay-Brazília 1

  • Tibi június 04. 19:01 (#16) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 1:4
    2. Svédország – Dánia 2:2
    3. Kazahsztán – Anglia 0:5
    4. Horvátország – Ukrajna 3:1
    5. Litvánia – Románia 1:2
    6. Szerbia – Ausztria 3:1
    7. Bulgária – Írország 1:1
    8. Ciprus – Montenegró 0:0
    9. Izland – Hollandia 1:1
    10. Macedónia – Norvégia 1:3
    11. Argentína – Kolumbia 3:3
    12. Paraguay – Chile 4:1
    13. Olaszország – Észak-Írország 5:1
    +1. Uruguay – Brazília 2:1

  • P10 június 04. 21:17 (#17) | Válaszolok

    Portugálok, Horvátok, Argentìnok tuti nyernek!

  • Marica június 04. 21:40 (#18) | Válaszolok

    Maradok a múlt heti 400.-Ft-os megoldásnál.

    1. Albánia – Portugália 2
    2. Svédország – Dánia 1x
    3. Kazahsztán – Anglia 2
    4. Horvátország – Ukrajna 1
    5. Litvánia – Románia x2
    6. Szerbia – Ausztria 1
    7. Bulgária – Írország 1
    8. Ciprus – Montenegró x1
    9. Izland – Hollandia 2
    10. Macedónia – Norvégia 2
    11. Argentína – Kolumbia 1
    12. Paraguay – Chile 1
    13. Olaszország – Észak-Írország 1
    +1. Uruguay – Brazília x

  • titti7 június 04. 21:58 (#19) | Válaszolok

    A A Góltotó játékra a tippeim:

    1. Albánia – Portugália 0-2
    2. Svédország – Dánia 1-0
    3. Kazahsztán – Anglia 0-3
    4. Horvátország – Ukrajna 2-1
    5. Litvánia – Románia 1-2
    6. Szerbia – Ausztria 3-1
    7. Bulgária – Írország 1-1
    8. Ciprus – Montenegró 2-1
    9. Izland – Hollandia 1-2
    10. Macedónia – Norvégia 0-1
    11. Argentína – Kolumbia 2-0
    12. Paraguay – Chile 2-1
    13. Olaszország – Észak-Írország 2-0
    +1. Uruguay – Brazília 1-1

  • vargadalma június 05. 09:25 (#20) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália x2
    2. Svédország – Dánia 12
    3. Kazahsztán – Anglia 2
    4. Horvátország – Ukrajna 1x
    5. Litvánia – Románia x2
    6. Szerbia – Ausztria 1
    7. Bulgária – Írország 1x
    8. Ciprus – Montenegró x1
    9. Izland – Hollandia 2
    10. Macedónia – Norvégia 12
    11. Argentína – Kolumbia 1
    12. Paraguay – Chile 1x
    13. Olaszország – Észak-Írország 1x
    +1. Uruguay – Brazília 2

  • piqet június 05. 11:57 (#21) | Válaszolok

    Sziasztok! Góltotó játékra a tippjeim:

    1. Albánia – Portugália 0-1
    2. Svédország – Dánia 1-1
    3. Kazahsztán – Anglia 0-3
    4. Horvátország – Ukrajna 2-1
    5. Litvánia – Románia 1-2
    6. Szerbia – Ausztria 2-0
    7. Bulgária – Írország 1-0
    8. Ciprus – Montenegró 1-0
    9. Izland – Hollandia 1-3
    10. Macedónia – Norvégia 0-2
    11. Argentína – Kolumbia 3-2
    12. Paraguay – Chile 4-1
    13. Olaszország – Észak-Írország 1-0

    +1. Uruguay – Brazília 0-2

  • T.Gabi június 05. 13:56 (#22) | Válaszolok

    23.heti goltoto eredményekre a tippem: 1 mérkőzés 1-2, 2.mérk. 1-2. 3.mérk. 0-2, 4.mérk. 2-1, 5.mérk. 0-1, 6.mérk. 1-2, 7.mérk. 1-0, 8.mérk. 1-0, 9.mérk. 0-2, 10.mérk. 0-2
    11.mérk. 2-1, 12.mérk. 1-0, 13.mérk. 1-0 és a 14.pótmérkőzés 0-2.

  • jano47 június 05. 14:25 (#23) | Válaszolok

    (22) T.Gabi

    Legközelebb,ha lehetne bemásolni, mint a többiek?!
    Így elég nehéz követni.

  • Rudy 17 június 05. 15:03 (#24) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 0:2
    2. Svédország – Dánia 3:1
    3. Kazahsztán – Anglia 0:4
    4. Horvátország – Ukrajna 2:1
    5. Litvánia – Románia 0:1
    6. Szerbia – Ausztria 2:1
    7. Bulgária – Írország 1:3
    8. Ciprus – Montenegró 1:1
    9. Izland – Hollandia 0:3
    10. Macedónia – Norvégia 0:1
    11. Argentína – Kolumbia 4:1
    12. Paraguay – Chile 2:0
    13. Olaszország – Észak-Írország 2:0
    +1. Uruguay – Brazília 1:3

  • Geszthelyi június 05. 15:25 (#25) | Válaszolok

    A két mérközés közül valamelyik 2-es lesz???
    4. Horvátország – Ukrajna 2
    12. Paraguay – Chile 1x
    Vagy
    4. Horvátország – Ukrajna 1x
    12. Paraguay – Chile 2
    MI a véleményetek?

  • McLarenF1 június 05. 15:48 (#26) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 2-3
    2. Svédország – Dánia 3-2
    3. Kazahsztán – Anglia 1-3
    4. Horvátország – Ukrajna 2-1
    5. Litvánia – Románia 1-1
    6. Szerbia – Ausztria 3-1
    7. Bulgária – Írország 2-2
    8. Ciprus – Montenegró 2-1
    9. Izland – Hollandia 1-3
    10. Macedónia – Norvégia 1-1
    11. Argentína – Kolumbia 3-0
    12. Paraguay – Chile 3-1
    13. Olaszország – Észak-Írország 2-0

    +1. Uruguay – Brazília 2-2

  • McLarenF1 június 05. 15:52 (#27) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 2x
    2. Svédország – Dánia 1x
    3. Kazahsztán – Anglia 2
    4. Horvátország – Ukrajna 12
    5. Litvánia – Románia 1x
    6. Szerbia – Ausztria 1
    7. Bulgária – Írország 1x
    8. Ciprus – Montenegró x1
    9. Izland – Hollandia 2x
    10. Macedónia – Norvégia x2
    11. Argentína – Kolumbia 1
    12. Paraguay – Chile 1x
    13. Olaszország – Észak-Írország 1

    +1. Uruguay – Brazília 2

  • amigo június 05. 15:57 (#28) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 2
    2. Svédország – Dánia x2
    3. Kazahsztán – Anglia 2
    4. Horvátország – Ukrajna 1×2
    5. Litvánia – Románia 12x
    6. Szerbia – Ausztria 1
    7. Bulgária – Írország x2
    8. Ciprus – Montenegró x1
    9. Izland – Hollandia 2
    10. Macedónia – Norvégia 1×2
    11. Argentína – Kolumbia 1
    12. Paraguay – Chile 1x
    13. Olaszország – Észak-Írország 1×2
    +1. Uruguay – Brazília x

    Geszthelyi, miből jön, hogy valamelyik 2-es lehet?

  • Geszthelyi június 05. 17:20 (#29) | Válaszolok

    Megérzésem amigo

  • Geszthelyi június 05. 17:32 (#30) | Válaszolok

    Ezen a hét sokkal több meglepetés lesz mind a 22 héten.
    1. Albánia – Portugália 12
    2. Svédország – Dánia 12
    3. Kazahsztán – Anglia 2

    4. Horvátország – Ukrajna 12-x
    5. Litvánia – Románia 1x
    6. Szerbia – Ausztria 1-x

    7. Bulgária – Írország 12
    8. Ciprus – Montenegró 12
    9. Izland – Hollandia 2

    10. Macedónia – Norvégia 12
    11. Argentína – Kolumbia 1x
    12. Paraguay – Chile 12-x
    13. Olaszország – Észak-Írország 1x

    +1. Uruguay – Brazília x

  • amigo június 05. 17:34 (#31) | Válaszolok

    az ukrán esélyesebb, de szerintem a horvátok nem engedik beérni magukat a csoportban

  • amigo június 05. 17:37 (#32) | Válaszolok

    kevesebb nem lehet :)

  • Geszthelyi június 05. 17:49 (#33) | Válaszolok

    amigo igen vann benne valami

  • Geszthelyi június 05. 17:54 (#34) | Válaszolok

    És hogy még szükitsem amigo talán igy
    1. Albánia – Portugália 12
    2. Svédország – Dánia 12
    3. Kazahsztán – Anglia 2

    4. Horvátország – Ukrajna 2x
    5. Litvánia – Románia 1x
    6. Szerbia – Ausztria 1

    7. Bulgária – Írország 12
    8. Ciprus – Montenegró 12
    9. Izland – Hollandia 2

    10. Macedónia – Norvégia 12
    11. Argentína – Kolumbia 1x
    12. Paraguay – Chile 1x
    13. Olaszország – Észak-Írország 1x

    +1. Uruguay – Brazília x

  • amigo június 05. 17:56 (#35) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 2
    2. Svédország – Dánia 2
    3. Kazahsztán – Anglia 2

    4. Horvátország – Ukrajna 1
    5. Litvánia – Románia 2
    6. Szerbia – Ausztria 1

    7. Bulgária – Írország 2
    8. Ciprus – Montenegró 2
    9. Izland – Hollandia 2

    10. Macedónia – Norvégia 2
    11. Argentína – Kolumbia 1
    12. Paraguay – Chile 1
    13. Olaszország – Észak-Írország 1

    +1. Uruguay – Brazília x

    (még az x-ek helyét kell eldöntenem, aztán karcolom is)

  • Spikee június 05. 18:03 (#36) | Válaszolok

    Góltotó játék:

    1. Albánia – Portugália 0-1
    2. Svédország – Dánia 1-1
    3. Kazahsztán – Anglia 1-4
    4. Horvátország – Ukrajna 2-1
    5. Litvánia – Románia 1-1
    6. Szerbia – Ausztria 3-0
    7. Bulgária – Írország 0-0
    8. Ciprus – Montenegró 1-2
    9. Izland – Hollandia 0-2
    10. Macedónia – Norvégia 0-1
    11. Argentína – Kolumbia 3-0
    12. Paraguay – Chile 2-2
    13. Olaszország – Észak-Írország 1-1
    +1. Uruguay – Brazília 3-2

  • ubisonka június 05. 18:14 (#37) | Válaszolok

    1.Albánia-Portugália 1:3
    2.Svédország-Dánia

  • totorobert június 05. 18:19 (#38) | Válaszolok

    23.HÉT.Válogatott tippek :

    01.Albán – Portugál (2)- egyszer a klasszisok is megrázzák magukat,és ezután elindulnak a VB döntőt eredményező úton!

    02.Svéd – Dán (x)- jelenleg erősebbek a dánok és az igényeiknek tökéletesen megfelel az eldöntetlenért adandó egy pont,amivel pontelőnnyel vezetik majd a csoportot.

    03.Kazah – Angol (2)- csodák nincsenek és amióta láttam a Borat c. filmet,azóta nem bízom a Kazah nép fiaiban!

    04.Horvát – Ukrán (1)- még mindig magasabban jegyzett játékosok alkotják a horvát csapatot és ez ki is fog ütközni az Adria partján.

    05.Litván – Román (1x)- nagy csalódás a román szomszédok bukdácsolása,innen már nagyon nehéz felállni,már csak egy új csapat összeszoktatásának van értelme.

    06.Szerb – Osztrák (1x)- biztos vagyok benne,hogy a sógorok nagy erővel küzdenek az otthoni eredményük miatt,a szerbek meg szokásukhoz híven,jócskán lazítanak az elmúlt körben elért eredmények után.

    07.Bolgár – Ír (1)- Balkán szíve,motivált hazaiak,tutira megfogják a zöldeket a bolgárok.

    08.Ciprus – M.Negro. (1x)- nem becsülöm le a vendégeket,de jelenleg jobban állnak a gazdák és ez talán nem véletlen.

    09.Izland – Holland (2)- simán jobb legalább két góllal a tulipános gárda,bár náluk épp most van rendes nyári szabi,ezért lehet,hogy néhány B-válogatottat is próbálnak építeni a remekül álló csapatba.Mégis kellene egy (x)?

    10.Makedón – Norvég (1x)- a skandinávoknak ez olyan kellemetlen meccs,mint nekünk volt Moldávia meg egyéb más utódállamok ellen -pokoli égés van mindig benne!

    11.Argentina – Kolumbia (1)- nincs mese a háziaknak kell a győzelem és meg is lesz.

    12.Praguay – Chile (1x)- Igazán minden benne van ebben a meccsben,talán az ilyenkor szokásos hazai pálya előnye dönthet a paraguayiak javára.

    13.Olasz – É.-Ír (1)- edzőmeccs gyanánt is jobbak az olaszok és a realitás érvényesülni fog a végeredményben.

    +1.Uruk – Brazil (2)-megrázzák magukat a mostanság beégő,de amúgy remek brazilok!
    Kellemes hétvégét kívánok!

  • ubisonka június 05. 18:28 (#39) | Válaszolok

    1.Albánia-Portugália 1:3
    2.Svédország-Dánia 2:1
    3.Kazahsztán-Anglia 0:4
    4.Horvátország-Ukrajna 3:1
    5.Litvánia-Románia 2:1
    6.Szerbia-Ausztria 2:0
    7.Bulgária-Írország 1:1
    8.Ciprus-Montenegró 2:2
    9.Izland-Hollandia 1:4
    10.Macedónia-Norvégia 0:2
    11.Argentína-Kolumbia 3:1
    12.Paraguay-Chile 2:1
    13.Olaszország-É.Írország 2:0
    14.Uruguay-Brazília 2:2

    mindenkinek hasznos tippelést kívánok….

  • CSÁMPAI NORBERT június 05. 20:55 (#40) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 2
    2. Svédország – Dánia 12
    3. Kazahsztán – Anglia 2

    4. Horvátország – Ukrajna 1x
    5. Litvánia – Románia 2
    6. Szerbia – Ausztria 1

    7. Bulgária – Írország x2
    8. Ciprus – Montenegró 2
    9. Izland – Hollandia 2

    10. Macedónia – Norvégia 2
    11. Argentína – Kolumbia 1
    12. Paraguay – Chile 1
    13. Olaszország – Észak-Írország 1

    +1. Uruguay – Brazília 1

  • zsbaj június 05. 22:15 (#41) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 2
    2. Svédország – Dánia 12
    3. Kazahsztán – Anglia 2
    4. Horvátország – Ukrajna 1x
    5. Litvánia – Románia x2
    6. Szerbia – Ausztria 1
    7. Bulgária – Írország 12
    8. Ciprus – Montenegró x2
    9. Izland – Hollandia 2
    10. Macedónia – Norvégia 2
    11. Argentína – Kolumbia 1
    12. Paraguay – Chile 1
    13. Olaszország – Észak-Írország 12
    +1. Uruguay – Brazília 2

  • Radics13 június 06. 02:08 (#42) | Válaszolok

    A Góltotó játékra a tippeim:

    1. Albánia – Portugália 0-3
    2. Svédország – Dánia 2-0
    3. Kazahsztán – Anglia 0-4
    4. Horvátország – Ukrajna 2-1
    5. Litvánia – Románia 1-1
    6. Szerbia – Ausztria 2-0
    7. Bulgária – Írország 1-0
    8. Ciprus – Montenegró 1-1
    9. Izland – Hollandia 0-3
    10. Macedónia – Norvégia 0-2
    11. Argentína – Kolumbia 2-0
    12. Paraguay – Chile 2-0
    13. Olaszország – Észak-Írország 3-0
    +1. Uruguay – Brazília 0-2

  • szabo gabor június 06. 08:05 (#43) | Válaszolok

    SZiasztok.Kituno etlap,szeretem a valogatott meccseket,lassuk hat.

    1….2
    2….1,x
    3….2
    4….1,2
    5….x,2
    6….1
    7….1,x
    8….x,2
    9….x,2
    10…1,2
    11…1
    12…1,x
    13…1,x

    14…x
    UDV.MINDENKINEK.

  • szumos június 06. 08:19 (#44) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 0-0
    2. Svédország – Dánia 1-0
    3. Kazahsztán – Anglia 0-2
    4. Horvátország – Ukrajna 2-1
    5. Litvánia – Románia 1-2
    6. Szerbia – Ausztria 2-0
    7. Bulgária – Írország 2-1
    8. Ciprus – Montenegró 3-2
    9. Izland – Hollandia 0-3
    10. Macedónia – Norvégia 0-1
    11. Argentína – Kolumbia 4-0
    12. Paraguay – Chile 2-0
    13. Olaszország – Észak-Írország 2-0
    +1. Uruguay – Brazília 1-1

  • Batigol június 06. 09:06 (#45) | Válaszolok

    Sziasztok!Tök jó,hogy újra játszunk!Góltotó tippjeim:

    1. Albánia – Portugália 0-2
    2. Svédország – Dánia 1-1
    3. Kazahsztán – Anglia 0-3

    4. Horvátország – Ukrajna 1-0
    5. Litvánia – Románia 1-1
    6. Szerbia – Ausztria 2-0

    7. Bulgária – Írország 1-1
    8. Ciprus – Montenegró 0-1
    9. Izland – Hollandia 0-3

    10. Macedónia – Norvégia 0-1
    11. Argentína – Kolumbia 3-1
    12. Paraguay – Chile 2-1
    13. Olaszország – Észak-Írország 2-0

    +1. Uruguay – Brazília 1-2

  • nyhsupporter június 06. 09:40 (#46) | Válaszolok

    1. Albánia – Portugália 0:1
    2. Svédország – Dánia 1:1
    3. Kazahsztán – Anglia 0:3
    4. Horvátország – Ukrajna 2:1
    5. Litvánia – Románia 1:2
    6. Szerbia – Ausztria 2:0
    7. Bulgária – Írország 1:1
    8. Ciprus – Montenegró 1:1
    9. Izland – Hollandia 0:2
    10. Macedónia – Norvégia 1:1
    11. Argentína – Kolumbia 2:0
    12. Paraguay – Chile 1:0
    13. Olaszország – Észak-Írország 2:1
    +1. Uruguay – Brazília 1:1

  • Geszthelyi június 06. 09:40 (#47) | Válaszolok

    Nem értem mért teszik a totohoz egysek a góltotot vagy éppen forditva lessz igy szerintem keveredés.

  • jano47 június 06. 10:31 (#48) | Válaszolok

    (47) Geszthelyi

    Mért lenne keveredés?
    A tippekre nincs verseny csak a góltotóra.
    Nem lehet a kettőt összekeverni.
    A góltotó egyébként a maga módján egyúttal tipp is!
    ;)

  • Izolder június 06. 10:47 (#49) | Válaszolok

    Üdv elvtársak!
    Góltoto:
    1. Albánia – Portugália; 1-3
    2. Svédország – Dánia; 2-1
    3. Kazahsztán – Anglia; 1-3

    4. Horvátország – Ukrajna; 2-2
    5. Litvánia – Románia; 1-2
    6. Szerbia – Ausztria;

    7. Bulgária – Írország; 2-1
    8. Ciprus – Montenegró; 1-2
    9. Izland – Hollandia; 1-2

    10. Macedónia – Norvégia; 2-2
    11. Argentína – Kolumbia; 3-1
    12. Paraguay – Chile; 3-1
    13. Olaszország – Észak-Í. 2-1

    +1. Uruguay – Brazília; 2-1

  • Izolder június 06. 10:48 (#50) | Válaszolok

    6. Szerbia – Ausztria; 3-3 :)

  • Habor június 06. 11:25 (#51) | Válaszolok

    1.Albánia-Portugália 2
    2.Svédország-Dánia 1X
    3.Kazahsztán-Anglia 2
    4.Horvátország-Ukrajna 1X
    5.Litvánia-Románia 2
    6.Szerbia-Ausztria 1
    7.Bulgária-Írország 1X
    8.Ciprus-Montenegró 1X
    9.Izland-Hollandia X2
    10.Macedónia-Norvégia X2
    11.Argentína-Kolumbia 1X
    12.Paraguay-Chile 1X
    13.Olaszország-Észak-Írország 1X
    +1.Uruguay-Brazília X

  • kissjerry június 06. 11:35 (#52) | Válaszolok

    1,Albánia-Portugália 2
    2,Svédország-Dánia x
    3,Kazahsztán-Anglia 2
    4,Horvátország-Ukrajna 1
    5,Litvánia-Románia 2
    6,Szerbia-Ausztria 1
    7,Bulgária-Írország 1
    8,Ciprus-Montenegró 2
    9,Izland-Hollandia 2
    10,Macedónia-Norvégia 2
    11,Argentína-Kolumbia 1
    12,Paraguay-Chile 1
    13,Olaszország-Észak-Írország 1
    +1,Uruguay-Brazília 2

  • jano47 június 06. 13:18 (#53) | Válaszolok

    GÓLTOTÓ

    84 (?) JÁTÉKOS SZÁLLT RINGBE A GÓLTOTÓ 1. (23.heti)FORDULÓJÁBAN.
    A kérdőjel azért van, mert nem tudni kik indultak több név alatt.
    Például kíváncsi leszek a dinamit-timanid “párharcra” vagy a Tomi-Tomi09 (hajszálra egyforma tippek) “vetélkedés”-re.
    Na de ezek csak apró turpiszságok!
    A lényeg, hogy megint együtt vagyunk és játszhatunk egy jóízűt.
    Sok sikert minden résztvevőnek.

  • paladi június 06. 14:56 (#54) | Válaszolok

    Bocsi, hogy később adom le, de rossz volt a netem!

    1. Albánia – Portugália 0-2
    2. Svédország – Dánia 2-2
    3. Kazahsztán – Anglia 0-3
    4. Horvátország – Ukrajna 3-1
    5. Litvánia – Románia 1-1
    6. Szerbia – Ausztria 3-1
    7. Bulgária – Írország 0-0
    8. Ciprus – Montenegró 1-4
    9. Izland – Hollandia 1-3
    10. Macedónia – Norvégia 2-2
    11. Argentína – Kolumbia 3-1
    12. Paraguay – Chile 3-2
    13. Olaszország – Észak-Írország 2-0

    +1. Uruguay – Brazília 1-2

  • paladi június 06. 15:05 (#55) | Válaszolok

    Légyszi szóljatok, ha elfogadjátok, mert akkor szólok apukámnak, hogy írjon ő is egyet!
    Egyébént a régi totón is itt voltunk!
    (paladi: én, gabóca: apa)

  • gabóca június 06. 15:15 (#56) | Válaszolok

    Üdv!

    Most szólt a fiam, hogy indul egy góltotó!
    Azt is mondta, hogy 12:00-ig lehetett nevezni, ezért engedékenységeteket kérnénk!

    Tehát a tippsor:

    1. Albánia – Portugália 1-1
    2. Svédország – Dánia 2-1
    3. Kazahsztán – Anglia 1-4
    4. Horvátország – Ukrajna 3-1
    5. Litvánia – Románia 2-1
    6. Szerbia – Ausztria 2-1
    7. Bulgária – Írország 1-1
    8. Ciprus – Montenegró 2-2
    9. Izland – Hollandia 0-2
    10. Macedónia – Norvégia 2-1
    11. Argentína – Kolumbia 4-1
    12. Paraguay – Chile 3-1
    13. Olaszország – Észak-Írország 2-1

    +1. Uruguay – Brazília 2-2

  • Spikee június 06. 23:17 (#57) | Válaszolok

    Megint nem fog x*rt se fizetni a 10es 11es, sajnos papír hét ismét :(

  • jano47 június 07. 00:26 (#58) | Válaszolok

    (55) paladi
    (56) gabóca

    Bármíly sajnálatos, de szerintem egyértelműen rendelkezik a játékszabályzat:

    “- Aki a megadott határidőn túl küldi be játékát (technikai hiba esetén is) azon a héten nem játszik.”
    :(

  • zolee26 június 07. 02:51 (#59) | Válaszolok

    Na igy a késői orán hazaérve.. a Paraguay – Chile meccsre (épp most lett vége) azt hiszem elég sokan rászaladtunk – köztük én is – de amugy a többi meccs tényleg elég kiszámitható volt, ahogy Spikee is mondta! Kiváncsian várom hogy mit fizet majd!

  • amigo június 07. 02:57 (#60) | Válaszolok

    geszthelyi, jó volt a megérzésed!!! :) majdnem mindkettő 2-es lett

    nekem sajnos jött a hibapont, és a chile is vitt egyet.
    a négy háromesélyemből három x lett, ami talán hozzásegít, hogy a tét fele legalább visszajöjjön (1 db 11-es, 6 db 10-es, és 18 db nem “visszaváltható” 9-es)

    a leginkább bosszantó, hogy feleslegesen raktam a háromesélyekhez a harmadik tippet, és sima 5 kétesélyből is hoztam volna ugyanezt, sőt hibapont nélkül, azaz egy nyerőosztállyal feljebb, mindegy, utólag már könnyű

    majd a jövő héten, új hét új remények

    gratulálok a góltotón eredményeseknek, ahogy átfutottam, voltak néhányan, akik három meccset is eltaláltak, nekem sajnos egyet sem sikerült, vagy 5 meccsen egy gól hibádzott, de voltunk így egy páran, áron is felvette az átlagsebességet a 30 ponthoz

    jó éjszakát!

  • ubisonka június 07. 08:45 (#61) | Válaszolok

    nekem is a Chile vitte a 13-ast 54 oszlopból 1db 12-s 1db 10-s nem kell a Copacabana-ra utazni:)

  • mirrmurr június 07. 11:07 (#62) | Válaszolok

    Azeg. Halgattam Izolderre és elhagytam a dán győzelmet az alaptippeknél. Meg elment a rohadt Paraguay meccs. Ha az jön, akkor van 5db 11-esem és 20db 10-esem. Így maradt az 5db 10-es. Jó, ha lesz 500 Ft. 85 oszlopból.

    Ja és szerintem nem lesz teli. És lehet, hogy 13-as sem.

  • amigo június 07. 12:09 (#63) | Válaszolok

    szerintem lesz teli, nem is egy, úgy saccolom kb. a dupláját fizeti a 10-es és kb. tripláját a 11-es, mint a múlt héten

  • csomag71 június 07. 14:31 (#64) | Válaszolok

    Gratulálok a friss nyerteseknek! Én, ismát csak a jövő hétben bízhatok… Ismerkedjünk a norvégokkal, oroszokkal, spanyol2-vel !

  • csomag71 június 07. 14:43 (#65) | Válaszolok

    … és Dél-Afrikával, Irakkal, Új-Zélanddal, Spanyolországgal…. Érdekes lesz…

  • Nyerototos június 07. 14:46 (#66) | Válaszolok

    hát ez annyira nem ment:D
    kettő tizesem lett(Mondjuk csak 5 oszlopból játszottam):D

  • Geszthelyi június 07. 14:48 (#67) | Válaszolok

    amigo hétröl hétre vannak jó megérzésem és mégis elmaradok de most legalább élesbe 1db 10-est hoztam és ugy hogy kellet a Chile gyözelme hozzá. Ráadásul itt a neten szerepeltem rosszabul mint élesbe ez számomra a pozitivum.

  • rokkantzsaru június 07. 14:59 (#68) | Válaszolok

    Hát a múlt hét után, ismét 12-esem van élesben és egy rakat hozadék, mivel 486 oszlopon játszottam meg befizetve
    5 háromesélyt és egy kétesélyt, hét fixel. Hat jött is szépen a Chile ment el. Kíváncsi leszek, hogy mennyit ér majd. ilyen még nem volt 30 év alatt hogy élesben két egymás utáni héten 12-esem legyen. eszt is megértem.
    Remélem az ára 25.000 Ft visszajön. Sziasztok.

  • amigo június 07. 15:13 (#69) | Válaszolok

    annyi visszajön, bőven

  • rokkantzsaru június 07. 15:38 (#70) | Válaszolok

    A próféta szóljon belőled amígó !!!!!
    Állandóan lesem de nem írják a nyereményt még.

  • negy4ketto június 07. 15:55 (#71) | Válaszolok

    Annyian nyertek, hogy nem tudják összeszámolni. Pl.12 találatig jutottam, a nyereményt illetően vérmes reményeim nincsenek.(2-3-8-as szeló)Esetleg az ára visszajön.
    Mint a legtöbben,Chilén buktam én is.

  • amigo június 07. 15:59 (#72) | Válaszolok

    a 10-esekből százassal számolva is jön 5000, a 11-esekből 5-10000, és hát igen a 12-esen múlik, hogy az mennyit fizet, szerintem azért az 10000 felett lesz

    én sem értem miért nem írják hamarabb ki, miért várják meg vele a vasárnap estét

  • rokkantzsaru június 07. 17:26 (#73) | Válaszolok

    Szerintem ebből már csak hétfő reggel 6-7 órakor lesz valami.Mármint a nyereménykiírásból. Amikor két éve volt egy 13+1 -em akkor is csak hétfő reggel írták ki, igaz ennél is trébb volt a nyeremény. Akkor 210.000 volt. Ennél azért több lesz szerintem.De majd meglátjuk. A hatoslottót húzás után kb. 20 perccel már ki is írták, pedig ott is csak 1000 Ft. a hármas. Minden benne van a számítógépben csak egy gombnyomás én ezt nem értem.

  • rokkantzsaru június 07. 17:29 (#74) | Válaszolok

    A TOTÓ játék a szerencsejáték ZRT mostohagyereke, de én azért kedvelem.

  • Nyerototos június 07. 17:44 (#75) | Válaszolok

    Valaki nem tudja már?

  • Nyerototos június 07. 17:45 (#76) | Válaszolok

    mennyit adnak?

  • amigo június 07. 19:08 (#77) | Válaszolok

    kiirták:

    +1 7db 879.945,-
    13 4db 296.850,-
    12 345db 7.100,-
    11 4.779db 510,-
    10 28.482db 145,-

  • Gyula68 június 07. 19:11 (#78) | Válaszolok

    13+1 583095
    13 296850
    12 7100
    11 510
    10 145

  • Izolder június 07. 19:15 (#79) | Válaszolok

    mirmurr:
    Vazze én jó tippet adtam mert a portugált mondtam X2-re,
    1X2 helyett!!!

  • Nyerototos június 07. 20:22 (#80) | Válaszolok

    na a következő héten nem totózok:D Orosz Norvég Spanyol 2 Konfederációs kupa ááááá:D


Szólj hozzá Te is!