Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
júl09

Totó – 28. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 82 hozzászólás

Csizmadiáék célja a dobogó Kellemes hetünk van, mert igen változatos a kínálat és az meg ugye gyönyörködtet. Az Intertotó-kupa mellett osztrák és norvég bajnokinak is szorítottak helyet. Viszont az is tény, hogy a fixek szempontjából korántsem ilyen örömteli az összeállítás. Úgyhogy nincs kizárva a halmozódás.

Alaposan feladta a leckét a Szerencsejáték zRt. “totó-kitaláló részlege”, hiszen alig akad esemény a heti listában, melyre rá lehet vágni, hogy fix. Az egyik, sőt az egyetlen ilyen kivétel a Rosenborg hazai győzelme. A norvégok simán nyertek az Ekranas pályáján, és vélhetően Trondheimben is kiszolgálják a közönséget.

Egyesélyre emeltem még ki a Panionioszt, szerintem a Belgrádban elszenvedett minimális vereség után visszavág a szerbeknek. Hazai pályán ugyanis lényegesen jobbak a piros-kékek, mint vendégként. És ugyanez elmondható az OFK-ról is.
A Kalmar és az Austria Wien fix 2-esre vétele picit kényszermegoldás, mivel nem nagyon akadt ennél jobb ötletem. Az tény, hogy a Norrköping 0-2-4-es áll hazai pályán, a Kalmar viszont mind a három gyenge ellenfelét (Sundsvall, Örebro, Gefle) elkapta idegenben.
Az Austriáról egyelőre korai nyilatkozni, talán ma este okosabbak leszünk. Érdemes tehát megvárni a Kärnten elleni összecsapást. Ennek ellenére úgy sejtem, hogy legyőzhető a Kapfenberg, noha hazai környezetben kiválóan szerepel.

A Honvéd simán nyert Csehországban, mégis blődség lenne azt hinni, hogy akkor majd itthon szétalázza a Teplicét. Nem fogja, sőt mi több lehet, hogy kikap. Az Elfsborg is idegenben szerzett megfelelő előnyt, ám a svédek szinte biztos, hogy meg is tartják.
A Besa kockáztatni fog az övéi előtt, ami bejöhet, de visszájára is fordulhat.

Az osztrák meccseken nem látom azt a gárdát, amelyik nyerni tudna idegenben. A Salzburg a bajnoki címvédő Rapidhoz utazik, és a zöldek pályáján már az egy pont is jó érzéssel töltené el a Mozart-városiakat.
A Mattersburg majdnem biztos, hogy legyűri a Riedet, egyrészt mert Csizmadiáék Klagenfurtban szinte verhetetlenek, másrészt a Riednek idegenben még a góllövés is megterhelő feladat. Na szóval, majdnem ez lett a fix.

A 28. hét tipposzlopa:

1. Honvéd – Teplice X21
2. Elfsborg – Hibernian 1X
3. Panioniosz – OFK Beograd 1
4. Sahtar Szoligorszk – Sturm Graz X1
5. Rosenborg – Ekranas 1
6. KS Besa – Grasshoppers 12
7. Djurgarden – IFK Göteborg X1
8. Gefle – Trelleborg 1X
9. IFK Norrköping – Kalmar FF 2
10. Altach – LASK Linz X1
11. Mattersburg – Ried 1X
12. Rapid Wien – Salzburg 1X
13. Kapfenberg – Austria Wien 2
+1. OB Odense – Turku PS 1

2008/28. hét Eddig 18 tipp érkezett.
    1 x 2 Tipp
1. Honvéd - Teplice 39% 22% 39% 1,2
2. Elfsborg - Hibernian 67% 33% 0% 1
3. Panioniosz - OFK Beograd 44% 56% 0% x
4. Sahtar Szoligorszk - Sturm Graz 33% 28% 39% 2
5. Rosenborg - Ekranas 94% 6% 0% 1
6. KS Besa - Grasshoppers 11% 28% 61% 2
7. Djurgarden - IFK Göteborg 67% 28% 6% 1
8. Gefle - Trelleborg 61% 28% 11% 1
9. IFK Norrköping - Kalmar FF 33% 0% 67% 2
10. Altach - LASK Linz 17% 44% 39% x
11. Mattersburg - Ried 67% 28% 6% 1
12. Rapid Wien - Salzburg 53% 29% 18% 1
13. Kapfenberg - Austria Wien 11% 11% 78% 2
+1. OB Odense - Turku PS 72% 17% 11% 1



Hozzászólások
  • baggio003 július 09. 23:13 (#1) | Válaszolok

    Sziasztok!

    Látom még senki nem kezdte meg az eszmecserét. Először is, köszi mindenkinek, mióta idejárok volt már háromszor 9 találatom. Nem sok, de egy kezdőnek bizakodásra ad okot :D
    Ezen a héten azért ez is szép lenne. A Honvéd-Telice meccsről kérnék véleményeket: szerintetek hazai pályán meghajtják a fiúk, vagy taktikusan egy x vagy egygólos vereség?

  • totorobert július 10. 06:45 (#2) | Válaszolok

    nekem az a véleményem,hogy a honvédosok a végén szerzett,két szerencsés góllal nagyon magukra húzzák a cseheket.Legkézenfekfőbb lenne kibekkelni a meccset,de az új edző,új játékosok ezt ebben a fázisban csak erőn felül tudják teljesíteni.Így marad a harc,amiből jó kis pörgős meccs lesz,de a vendégek győzni fognak 3 vagy akár 4 góllal is.

  • euroaron július 10. 13:35 (#3) | Válaszolok

    Honvéd – Teplice = magyarverést prognosztizálok, de semmiképpen sem tutira! Kettes kimenetel legyen a tippben, de hogy mit érdemes még mellé tenni? Én azt mondom: mindkettőt, 21X.

    Elfsborg – Hibernian = 21, úgy gondolom, elfér itt egy meglepetés. Egyébként múlt héten elbasztam, mert állítólag ezek a vendégek, ezek a skótok…

    Panioniosz – OFK Beograd = begyötörnek a hellének egy gólt valahogy valamikor, és ráülnek, az megy nekik. Vagy pont fordítva, azaz 12.

    Sahtar Szoligorszk – Sturm Graz = a hazai pálya mindig komoly előny, de itt szintkülönbség is van. Úgy vélem, 12-be elmegy.

    Rosenborg – Ekranas = nahát, aki képes kikapni a Ham-Kamtól, az nem érdemel mást, mint megvetést: 2X!!!

    KS Besa – Grasshoppers = nem tudom, szerintem a kecskepásztorok csodamódra lecsapják a szöcskéket: 1X!

    Djurgarden – Göteborg = hasracsap, 12.

    Gefle – Trelleborg = jó nagyot csaptam az előbb, ez is 12.

    Norrköping – Kalmar = ezt először fix 2-re gondoltam, de aztán továbbgondoltam, így lett belőle 21.

    Altach – LASK Linz = fix 1, miért ne? Két hülye csapat.

    Mattersburg – Ried = bár ellentmond a józan észnek, mégis jóféle labancos 1X.

    Rapid Wien – Salzburg = jóízű ki-ki meccs, 12.

    Kapfenberg – Austria Wien = újoncmeglepetés, 1X.

    OB Odense – Turku PS = csodák nincsenek, 1.

  • oszi július 10. 13:38 (#4) | Válaszolok

    igen, a Hibernians a máltai. Ez meg a skót. :-)

  • totorobert július 10. 15:47 (#5) | Válaszolok

    áron!nagyon harcos hetet prognosztizálsz,legfőképpen a kiscsapatokkal bunkót fogatva a nagyok ellen!tán nem egyedül akarsz kaszálni pár millát a meglepik sokaságával,hisz Te eddig papírhívő voltál!?én majd megfigyelem a többiek kommentjét és közben alakítom ki álláspontom,de valószínű,hogy vagy 8 x-et várni fogok!

  • euroaron július 10. 17:07 (#6) | Válaszolok

    nyolc iksz = halmozódás…

  • Csoki július 10. 17:59 (#7) | Válaszolok

    Üdv mindenkinek! Mit tudtok a mai Sundsval-Göteborg kupameccsről? A hazai csapat szorzója csak kúszik lefele, holott egy frissen felkerült gárda játszik a tavalyi bajnokkal!! A tippmixen (2,57) nagyobb az odds, mint a Sp.beten (2,4)– ez nagyon ritkán fordul elő!! Ezek alapján szerintem érdemes 2-est játszani, vagy a fővárosiak már tartalékolnak a jövő heti BL-selejtezőre??

  • Műkedvelő július 10. 22:59 (#8) | Válaszolok

    A szavazás eredménye jól kihozta az oddsok szerinti papírformát :)
    KIvétel a 10. mérkőzés, erre a tippmix 2-est hoz papírformának.

  • totorobert július 11. 07:23 (#9) | Válaszolok

    28.hét
    1.Hon-Tep 21,mert a csehek jobbak és a kinti meccs miatt feltuningolt állapotban jönnek kispestre,és ez újra végük is lehet,viszont x-re nem játszhat a hovéd,mert akkor kap vagy 5-öt
    2.Elf-Hib 1x,mert jobb csapat a hazai,csak az első meccs után,lehet,hogy kisebb a motiváció
    3.Pan-OFK 1,mert első meccsen két azonos képességű gárda méregette egymást és a hajszálnyi különbség most a hazaiak felé dől el
    4.Sha-Stu x2,mert magabiztosak voltak otthon a sógorok,ennek elégnek kell lennni min egy pontra
    5.Ros-Ekr 1,kispesti szindróma,kicsit másab a helyzet,mert itt a hazaiak jobbak és meg is lesz a 3 pont
    6.Bes-Gra 2x,mert a svájciak stabilabban jobbak voltak az odavágón
    7.Dju-Göt x,mert a gazdák könnyűek,a vendégek meg éppen most tökéletlenkednek
    8.Gef-Tre 12,mert a hazaiak meglepő eredményt értek el,de a vendégek is lehetnek feltámadók
    9.Nor-Kal 1x,mert azt várom,hogy a vendéglátóknál maradt még gól a listavezető ellen
    10.Alt-LASK 12,tartsuk benn a meglevő linzi sikert,mert hátha újra
    11.Mat-Ried 1x,vitán felül menni kell a mattekoknak,mert csúnyán elkapták a szája szélüket
    12.Rap-Sal 12,ilyen szinten valahova dől a meccs
    13.Kap-Aus 1x a hazai pálya nem sikerült az austriának,mért pont most sikerülne
    +Ode-Tur 1 elméletileg,gyakorlatilag
    Mindenkiek kellemes hétvégét kívánok!

  • totorobert július 11. 12:07 (#10) | Válaszolok

    na mi van nagy totósok?mindenki szabadságon van?gyertek már elő a megérzésekkel,tippekkel,agyalásokkal.Újbelépők is kezdjék el a hozzászólásokat a hétre!Segítsük már egymást,a rohadt életbe!

  • smith911 július 11. 12:20 (#11) | Válaszolok

    igaza van Robinak segítsük mar egymast gyerekek mindjart osszelokok en is egyet a megerzeseimmel

  • smith911 július 11. 14:11 (#12) | Válaszolok

    Honvéd – Teplice :felporognek a vendegek ,hozzak is a meccset ,de szoros lesz
    Elfsborg – Hibernian:idegenbe nyertek,otthol szorakozhatnak ,1, X belefer
    Panioniosz – OFK Beograd :1-0 a hazaiaknak ,egy gol nem gol ,en a vendegekre voksolok , X,2
    Sahtar Szoligorszk – Sturm Graz: nincs mese idegenbe is nyernek halovany X talan ,X,2
    Rosenborg – Ekranas: nem hulyeskednek ,1
    KS Besa – Grasshoppers:szegeny albanok hiaba erolkodnek ,a svajciak tuljarnak az agyukon ,talan-talan meg esetleg nagyvonalakba odairhatunk ,egy X et is melle,X,2
    Djurgarden – Göteborg,itt az van h ket kozepcsapat a goteborg idegenbe meg nem nyert ,nem most fognak hatalmasat kaszalni ,1
    Gefle – Trelleborg: a hazaiak olyan 65%ba elvesztik a meccset otthol,a vendegek meg kiszamithatatlanok ,X,2
    Norrköping – Kalmar :a hazaiak 7ponntal utolsok ,a vendegek viszont otthol kegyetlenek , 4ponntal vezetnek ,X
    Altach – LASK Linz:kiszamithatatlanok ,1,2
    Mattersburg – Ried: eszbe kapnak a nagy pofon utan , es hozzak a kotelezot a fiuk,1
    Rapid Wien – Salzburg:nagy csata , kevesbe nagy sikerrel szerintem X,
    Kapfenberg – Austria Wien:a wien otthol csak Xre futotta,most meg lebuknak ,1 ,X
    OB Odense – Turku PS:idegenbe is hoztak ,nem fognak lazitani ,1

  • euroaron július 11. 14:32 (#13) | Válaszolok

    smith, te véletlenül nem gyms-ból származol, vagy ott laksz?

  • paladi július 11. 15:23 (#14) | Válaszolok

    Hellosztok!
    Még kezdő vagyok, meg szeretném kérdezni, hogy akinek 10,11,12,13 vayg 1331-ese van az nyer is valamit vagy csak játék az egész?

  • paladi július 11. 15:28 (#15) | Válaszolok

    13+1-es nem 1331-es

  • euroaron július 11. 15:35 (#16) | Válaszolok

    emmög milen kérdés? :)

    persze hogy!
    a 10-es még csak általában pár gombóc fagyira elég, a 11-esből már elviheted a párodat moziba, a 12-es jó esetben fedezi az idei nyaralásod, a 13-asból használt autót, a +1-esből meg zsírújat vehetsz… :D

  • paladi július 11. 15:43 (#17) | Válaszolok

    Sziasztok a tippjeim:
    Honvéd-Teplice: Azért ezek csak a magyarok és ne feledjük a magyarok kitudnak kapni bárkitől( Málta- Magyarország), és néha-néha jön egy meglepetés(Németország- Magyarország. Olaszo.-Magyaro.)Tipp:1X

    Elfsborg- Hibernian: Tipp: Szoros meccs lesz de a svédek becsikarnak 1 gólt. 1

    Panionios- Beograd: A görögök azeb-n eléggé leszerepeltek, ahogy vártam, most klubcsapatuk javíthat, de az OFK kihúzza az x-et. Tipp: X1

    Sahtar-Sturm: Az ukránok otthon győznek, de nem lesz elég a továbbjutáshoz. Tipp: 2-1. 1-es

  • paladi július 11. 15:45 (#18) | Válaszolok

    OK,de ez ingyenes?
    Mert nem a betendwin-en csináltam vagy máshol?
    És hogy kapom meg a pénzt?

  • euroaron július 11. 15:47 (#19) | Válaszolok

    paladi, mindenekelőtt: 18 éves már elmúltál? :)
    komolyan kérdem. a szabályzatban is benne van a korhatár!

  • smith911 július 11. 15:50 (#20) | Válaszolok

    euroaron,én nem ott lakom!szszb-ben

  • baggio július 11. 15:56 (#21) | Válaszolok

    Hello!
    Szerintem teplice nyerni fog. viszont a Rosenborg nekem nagyon gyanús, hiába országos egyesnek tűnik. nameg ezek az osztrákok, így hogy kedden meg szerdán össz-vissza játszottak, hasraütés. Kalmar szerintem behúzza a tutit

  • paladi július 11. 15:57 (#22) | Válaszolok

    Rosenborg-Ekranas: Örömfoci, fix egy!

    Besa- Grasshoppers: A Besa tuti, hogy támadólag fog feljönni a pályára, de, hogy ez mire lesz elég?
    Háromesélyes meccs. Tipp: X2

    Djurgarden-Göteborg: Nem ismerem annyira a svéd focit csak az internetről nézek eredményeket, hát a göteborg nem túl jó idegenbe. De 1 pontot elcsíphet. Tipp:1X

    Gefle- Trelleborg: Nem tudok dönteni két olyan csapat amelyiknek az eredménye kiszámíthatatlan. Tipp: X

    Norrköping- Kalmar: Ha a Norrköping nem nyújtja idei legjobb formáját akkor a Kalmar le fogja őket mosni a pályáról.Tipp: 2

    Altach- Linz: A linz mostanába jó formába van, talán nyerhetnek. Tipp: 2X

    Mattersburg- Ried: A Salzburgtól elszenvedett 6-0-ás vereség után nem tudom, hogy fog helyrejönni a matters, a Ried talán hazavihet 1 pontot. Tipp:X1

    Rapid- Salzburg: A bécsi stadionba már az eb-n is láthattunk milyen jó hangulat van a hazai pálya miatt a tippem: 1

    Kapfenberg- Wien: Nincs meglepetés 2

    Odense- Turku: Na erre a meccsre tippelném a meglepetést, az odensének megfelel az x-is tehát a tippem: X1

  • euroaron július 11. 15:59 (#23) | Válaszolok

    smith, oké. csak azért kérdeztem, mert azon a vidéken szokták használni az “otthol”-t… :)

  • paladi július 11. 16:06 (#24) | Válaszolok

    Hello euroaron!
    A kérdesed után szeretnék bocsánatot kérni és lenne egy kérdésem:
    Tehát, elnézést szeretnék kérni ugyanis apukám regisztrált be csak sok a munka és én írom a tippeket.
    Remélem ez nem szabálytalan, mert én a nyáron leszek 12.
    Remélem nem zártok ki.

  • paladi július 11. 16:08 (#25) | Válaszolok

    Tehát, ingyen tippelek és ha 10 től többet találok el mint a totóba ugyanis azt is játszunk apukámmal akkor meg kapoma pénzt?

  • euroaron július 11. 16:43 (#26) | Válaszolok

    paladi, 12 évesen nem tippeltem a focit, hanem játszottam! :) ))
    ej, ezek a mai fiatalok…:D

    na, a kérdésedre a válasz röviden: nem.
    mármint ingyen tippért nem jár semmi. ingyen tipple csak a többieknek segíthetsz, legyen az információ akármilyen alapú.

    nemrég persze volt itt totó tippjáték, ami ingyen tipp, és ha nyersz, akkor pénz, de az most nincs. majd lesz, egyszer újra, gondolom, de evégett oszit kérdezzed.

  • totorobert július 11. 16:54 (#27) | Válaszolok

    de jó!feléledtek bennem a nosztalgikus emlékek!én a focival 9 évesen,a totóval úgy 14 évesen kezdtem foglalkozni,akkor még nem rontotta meg a 18 alattiakat a 2,4,6, oszlopos,meg pecsétes kombinált fogadás!Remélem kistotós Te rövidebb időn beleül érsz el nagyobb találatot mint,ahogy mi kezdtük a nyerést!Ma már a net,meg programok nagyon ütik a totósok alapirodalmát a jó öreg “sárgát”!Na szóval paladi neked is jó nagy kalappal kívánok minden hétre!Apukádat meg sajnálom kicsit,mert biztos lesz még,hogy a totó miatt csak a hátadat látja pár beszólás,meg francba küldés mellett,de addig szerencsés esetben még van pár év! ;-D

  • totorobert július 11. 16:57 (#28) | Válaszolok

    az anyja,még egyszer kacsintós mosolygós arc ;-) ;-)

  • totorobert július 11. 16:59 (#29) | Válaszolok

    na így mán mingyá más a vége!Fiúkák látom kezd beindulni a gondolatáradat csak így tovább,nem kell itt őrizni a totószüzességet,bátran toljátok a véleményt előbe!

  • paladi július 11. 17:16 (#30) | Válaszolok

    Jó, de ha pl: 11-em van akkor mi van??

  • paladi július 11. 17:24 (#31) | Válaszolok

    Hello totorobert!
    Én 5 éves korom óta versenyszerűen focizokegyszer benne voltam a megyei csapatban. A totót úgy 9 éves korom óta csinálom tavaly nyáron volt két 10-em.
    Még csak ennyi siker de remélem lesz több.
    Egyébként amit ide tippeltem azt adtuk fel a postán is.

  • Műkedvelő július 11. 17:57 (#32) | Válaszolok

    Paldi
    Akkor sincs semmi.
    Hidd el, nincs nyeremény.
    Ha lenne, akkor mindenki 14 háromesélyest tippelne, és meg is tudná indokolni. :) :)
    A tippedért cserébe mások is megmondják a tippjeiket.
    Ennyi. :)

  • Műkedvelő július 11. 18:19 (#33) | Válaszolok

    Nézzük a meglepetésszúrőt, mit tudunk mindani?
    Tehát a tippmix azon tipposzlopáról beszélünk, amelyre a legnagyobb oddsokat adják.

    Ezen az oszlopon 95%-os vsz-el, 1-5-ig terjed a találatok száma. Ezt további két részre oszthatjuk.
    2-3-5 mérkőzések. Min 0, max 2 a várható találatok száma. A többi mérkőzés ún. kis meglepetés találata min 1, max 3.
    Ezek gyakorlatilag 100%-os értékek, az eddigi statisztikák alapján.

  • euroaron július 11. 19:56 (#34) | Válaszolok

    zoli:
    mi oddsok szerint rangsoroljuk mindegyik kimentelet, miszerint 1X2, 12X, X12, X21, 21X és 2X1, bár ebből a hatosból a középső kettő elég ritka! a határok:
    - első hely 3-10,
    - második hely 2-8,
    - harmadik hely 1-6,
    - mindegyik helyezésből kell legalább 1 a tippsorba!

    ez nem fullos meglepetés, hiszen gyakran a harmadik hely szorzója alig különbözik az első kettőtől, na de éppen ezért tágak a határok.

  • Műkedvelő július 11. 21:29 (#35) | Válaszolok

    Áron,
    tippmix oddsokból hány hét van meg nektek?

  • euroaron július 11. 21:57 (#36) | Válaszolok

    hát… semennyi. :)
    amink van, az a supertotó history, mondjuk az speciális, mert nem buki, hanem játékosok általi eloszlásokat tartalmaz. bárki által letölthető, a legpraktikusabb az unibetről. de a kettő erősen korellál egymással!
    konkrétan eddig egyikünk sem igényelt pontos oddsok alapján eloszlást, mindenkinek elég volt a sorrend. végülis: a háromból mindig csak egy eredmény jön be… de melyik? első? második? harmadik?
    nahát. :)

  • Műkedvelő július 11. 22:40 (#37) | Válaszolok

    Én minden héten felviszem az oddsokat, meg megadok egy %-os értéket. Ebből a program rangsort képez és beállítja a %-nak megfelelő határokat. A határokat a korábbi bekövetkezésekből számítja a program. Mindenki abból főz, amilye van. :)
    A sorrendhez tényleg nem kellenek pontos oddsok, meg állandó valószínűség mellett az intervallum belövését sem kell hetente korrigálni, mert viszonylag állandó.
    De, ha a bekövetkezés valószínűsége változtatható, akkor ennek megfelelően újra kell számolni a határokat is. Én így oldottam meg, mármint a tényleges adatokkal. Nem is tudtam róla, hogy létezik egy szupertotó adatbázis. Gyanítom, hogy a tényleges adatok is vannak olyan jók, mint egy másik adatbázisból hozott számok. És biztos, hogy az sem rosszabb, mert ahogy írtad, nagyon erős a korreláció. Ez abból is látszik, hogy a különböző helyekre a határok nekem is majdnem ugyanazok. :)
    Így van ez a staikus szűrőkkel is. Már 20-30 heti eredmény is ugyanolyan eloszlást mutat (ugyanolyan alakú a burkoló görbéje), mintha 1000 eredményből készült volna.

  • euroaron július 12. 08:54 (#38) | Válaszolok

    zoli, a supertoto adatbázis félautomata. azaz megvan minden infó EGY hétre. ebből adatbázist csak jó kis munkával lehet csinálni.
    már ha érdemes egyáltalán, mert ugye a 14es játéknak annyi, a régi adatait felhasználni meg elég felemás, hiszen a supertoto eléggé ki volt élezve a penge meccsekre, több bajnokságból összeválogatva a nagyobb neveket, nem ragadt le feltétlenül egy-két bajnokságnál, mint az szrt.
    nagymeglepetésre (kevesebb mint 10%, oddsban ez olyan 4, de inkább 5 feletti, a bekövetkezési valószínűségek: 0=45%, 1=35%, 2=15%, 3=5% – durván, mert még a 3+ is előfordulhat, olyan évente egyszer… se… :) szóval igazán nagy meglepetéseket fogni, ahogy írtad is, kettő bőven elég.
    kisebb meglepetések: TISZTA PAPÍRHÉT SOSINCS!!! legfeljebb évente egyszer. ennélfogva már csak definiálni kell a kisebb meglepetéseket: mi ezt 10-25%-ig határoltuk be (oddsokban 3-4 vagy 5-ig). bekövetkezési gyakorisága leginkább 1-4-ig terjed, de azért nehéz ezt így kijelenteni, mert nagyon függ a heti kínálattól. ráadásul az igazán valószínű határ a 0-5, és itt a 0-át úgy kell érteni, hogy akkor viszont van egy-több nagymeglepetés!

    most jut eszembe, a meglepetéseket a favorit csapat oddsai alapján is el lehet szórni, miszerint 1,3-ig két nagymeglepetés, 1,6-ig egy kisebb és egy nagyobb, 1,9-ig egy kisebb meglepetés, afelett meg nincs meglepetés…
    a számok szubjektívak.

  • cloudlessly július 12. 09:32 (#39) | Válaszolok

    Sziasztok! Szép napokat…nem tudjátok, hogy itt a neten fellelhető-e valahol a sportfogadás tippródó rovata? A Nemzeti Sportnál nem nagyon találom…pedig ott lenne a helye. A héten leadtam a tippjeimet. Megérzéseim, szokás szerint nincsenek.

    Műkedvelő: az előző hetek burkológörbéje összevetve a korábbi hetekkel szintén megegyezik nálam, azaz bármilyen totóműsor hasonlít a jövőben még egyáltalán ki sem talált totóműsorhoz, azaz a szerencse véges adatbázissal/lehetőségekkel dolgozik?

  • euroaron július 12. 09:35 (#40) | Válaszolok

    laci: én is kerestem, még regisztráltam is oda, de hiába.
    csak nyomtatásban kapható.

  • cloudlessly július 12. 09:43 (#41) | Válaszolok

    …a másik dolog. Olvastam, hogy valaki kérte, hogy a leadott tippek táblázatos formában is elérhetőek legyenek, ne csak %-os kimutatásban. Mit gondoltok ti erről?

  • euroaron július 12. 10:21 (#42) | Válaszolok

    cloud: nem sok haszna van.
    - nincs motiváció. ez nagyon fontos a használható információ kreálásához!
    - egy variáns/játékos, az nem sok. az információ csekély, emiatt a következtetések is torzak.

    amúgy jó lenne…

  • Műkedvelő július 12. 11:18 (#43) | Válaszolok

    A szóló tippsorok, csak akkor jók, ha van hozzá egy min-max érték is, ami a tippelő találati mutatója. Különben nem sokat ér. A sárgát én is begépelem minden héten, sajnos nem lehet elktronikus úton hozzáférni. A sárga tippjei is megérnek egy külön misét, de lehet, hogy az effajta elemzéseket inkább a totsulin kellene folytatni, hogy egy helyen legyenek.

  • Műkedvelő július 12. 11:30 (#44) | Válaszolok

    cloudlessly,
    Hát persze, hogy véges, pontosan 1594323. :)
    A hasonlóság a statisztikai mintavétel miatt van.
    Tehát bármely számú mintához tartozik egy valószínűség érték. Durván ez az érték mutatja meg, hogy a minta milyen mértékben reprezentálja a teljes sokaságot. Magyarra lefordítva, már kis számú minta is jól közelíti a teljes halmaz eloszlását.

  • euroaron július 12. 11:39 (#45) | Válaszolok

    zoli, oszitól indokolt esetben kérhetjük bizonyos hozzászólások másik topikba átpakolását.
    a szóló tippsorok minmax érték ellenére is csak akkor érnek valamit, ha a tippadók motiváltak. különben jó torz lesz az információ, hiszen a minta alapvetően kicsi, a tippelési szándékok pedig szubjektívek.

  • Műkedvelő július 12. 12:05 (#46) | Válaszolok

    Áron,
    így igaz, ezért játszom én is élesben, mert ha nincs tétje, akkor könnyen dobálódzik az ember az ezres nagyságrendű szelvényekkel. Ultizni is csak akkor lehet megtanulni, ha van bármilyen kis tétje.
    Más. Jó ez a fórum, mert itt mindenki megmondhatja előre a tippjét, és akkor nincs az utólagos magyarázkodás ha nem nyert a tipp, hogy ‘én éreztem hogy kikap x,y csapat’. Ugye, utólag már könnyű okosnak lenni.

  • Műkedvelő július 12. 13:26 (#47) | Válaszolok

    Nos 85 tipposzlop. Neten adtam fel, simán ment.
    Így viszont elmaradt a szívás a nyomtatóval, amikor két szelvényt húz be egyszerre és fele-fele arányban nyomtat rá. :) Elmaradt a totózós lányokkal egy kis csevegés, az esetleges nyeremény csak egy egyenlegközlőn fog látszani. Még ellenörzőszelvényem sincs, hogy esetleg eltehessem emlékbe. :) . Szóval, egy kicsit illúzióromboló…

  • Showtime július 12. 15:58 (#48) | Válaszolok

    Köszönöm a múlheti tippeket!

  • euroaron július 12. 17:10 (#49) | Válaszolok

    na, az elfsborg 1.

  • euroaron július 12. 18:44 (#50) | Válaszolok

    úgy látom az egyik heti meglepetés a göteborg…

  • cloudlessly július 12. 19:10 (#51) | Válaszolok

    …a grasshoppersben nem bízni botorság volt. Sima fixre kellett volna calibrálni. A többség meg tökölt. Nálam a számítógép fix 2-esre (a)datálta a Göteborgot, bárhogy próbáltam átbillenteni, hogy ne adjon már ki ilyen kamu(szöveget).

  • euroaron július 12. 19:11 (#52) | Válaszolok

    a szöcskék megugrottak két góllal.
    ej, ej, pedig ide vártam meglepetést.
    mondjuk még van tíz perc, csak csodák nincsenek…

  • euroaron július 12. 19:18 (#53) | Válaszolok

    az is fogva vagyon, csak az 1X preferálva.
    közbe 0-3 lett… feladták az átkozott hegyi kecskebaszók!

  • euroaron július 12. 19:20 (#54) | Válaszolok

    de ha már így alakult, jót tenne nekünk a honvéd győzelme!…

  • cloudlessly július 12. 19:27 (#55) | Válaszolok

    …20 perccel a vége előtt, úgy látom ez kizárt dolog. A végén még izgulhatunk mi magyarok.

  • smith911 július 12. 20:22 (#56) | Válaszolok

    szar egy hetvege megint :S a goteborgot is ereztem pedig de tesomra kell hallgatni nekem is :@ de utoljara :D

  • euroaron július 12. 20:54 (#57) | Válaszolok

    a rapidwien-salzburg, keményen nyomják a laboncok!
    sok gól, lapok… ez utóbbiból a mattersburg-ried találkozón persze több van :)
    na, félóra mőlva már tudvalevő, milyen hét is lesz ez!

    nekem egyelőre teccik! :)

  • Műkedvelő július 13. 14:19 (#58) | Válaszolok

    Az 5. számú mérkőzésen 50%-os gyakoriságú az 1-es tipp bekövetkezése.
    Utolsó helyezett a 13. mérkőzésen a 2-es tipp bekövetkezése 24%-al.
    Hogy ez mennyire értékes információ, azt mindenki döntse el. :)

  • jano47 július 13. 16:51 (#59) | Válaszolok

    Kb annyi értéke van, mint annak, hogy 41 éves a postásom.

  • euroaron július 13. 17:24 (#60) | Válaszolok

    hát, annak biztos nagyobb értéke van, hogy a három borg nyert.
    ebből kettő gyk országos fix, és bejöttek. ennek a hétnek ezzel annyi. már csak a +1 segíthet, de az is csak a halmozódáson.

  • euroaron július 13. 19:30 (#61) | Válaszolok

    hát ez elég szar hét lett.
    de legalább fred megverte lillét (nagyon!), és az ob-tps over1.5 is bejött.
    na.

  • Showtime július 13. 20:12 (#62) | Válaszolok

    Nekem bejött egy 10-es soroson,persze kelletett a ti segitcségetek is hozzá,föleg az Intertotón.Ezutal szeretném megköszönni a segitcségeteket,tippeket
    Egyébként menyire volt nehézkes a 28 játékhét?!

  • cloudlessly július 13. 20:45 (#63) | Válaszolok

    9-es, a 90. percig még az Austria meccs miatt 10-esre álltam…kivettem fix kettőre…ej sáfár szabolcs, ej sáfár szabolcs elcseszted a totómat…

  • Műkedvelő július 13. 20:51 (#64) | Válaszolok

    Áron,
    lehet, hogy a statisztikai adatok értelmezéséről is kellene egy szösszenetnyi eszmefuttatás.
    Sokan furcsán néznek rám, amikor számítógépes totóprogram kerül szóba, és elhangzik a statusztika szó, mondván, hogy ‘hülye vagy, ez nem lottó’.
    Aztán amikor megkérdezem, hogy mitől jobb az egyik csapat mint a másik, akkor lazán rávágja, hogy hát a tabellán előrrébb áll. Ezután megkérdezem, hogy vajon miért? És akkor elmondom, hogy azért, mert gyakrabban szokott nyerni a többieknél. Ez pedig szintiszta statisztika. De az is statisztikai alapokon nyugszik, ha lemegyünk a buszmegállóba, mert bízunk benne, hogy jön a busz. Vajon miért? Mert ez a gyakori, nem pedig az, hogy nem fog jönni a busz. Ha valaki első nap reggel 6-ra bemegy a gyárba, még nem mondjuk azt róla, hogy megbízható ember. De, Józsi bácsiról, aki 40 éve pontosan kezdi a munkát, elmondhatjuk, hogy megbízható.
    Ha a feleségemmel megbeszélünk, valamit, tudom, hogy számíthatok rá. Ha a Jenő barátom megígéri, hogy holnap felhív, akkor tudom, hoghy egy év múlva én fogom felhívni. Miért? Mert így szokott lenni, ez a gyakori. Ezek mögött is statisztika van, csak másképpen hívjuk őket, És fejben az eseteket nem számszerűsítjük.
    Miért nehéz a Honvéd-Teplice mecsset eltalálni?
    Mert csak egyszer játszottak egymás ellen. Egy esetből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.
    Ha hetente játszanának egymással az már más lenne.

  • euroaron július 13. 20:58 (#65) | Válaszolok

    igen, ez a tapasztalat.
    nálunk gyuri a legtapasztaltabb, ő mondta a fixeket, hármat. be is jöttek, pedig hát…
    de kevés volt. az ötös tapadás középen kettesből, az gyilkos.

  • totorobert július 13. 21:16 (#66) | Válaszolok

    azé ez a szrt nem sémmi,örülhetünk és verhetjük seggünket a földhöz,ha kéthetente felkúrnak valami zsenge infót a hivatalos totóoldalukra!Sok büdös,bunkó,kádermaradék kotyvaléka,remélem egyszer magánkézbe kerül az egész és a sok hozzá nem értő seggfejet elküldik sóbányába!

  • cloudlessly július 13. 21:22 (#67) | Válaszolok

    …lottónál nincs is értelme statisztikáról beszélni. Nincs olyan, hogy erősebb szám, de olyan, hogy erősebb csapat olyan vagyon nagyon is. Én is megköszönöm a hetet az ittlévőknek. A programmal csesztem el és nem igazán a tippeléssel. Már a nagyfile-ban nem volt benne a 13-as. Egy bukás összevont szűrőt buktam egy paraméterrel. A megfigyelt 10 tippelőnek eggyel több bukása volt a vártnál. Tehát kicsit reménytelen volt onnantól a küzdelmem, azaz 20.000.000 forintért már csak 12-eseim lettek volna, ha már szóba került a progi.

  • Műkedvelő július 13. 21:26 (#68) | Válaszolok

    Robi,
    Te programot is hassználsz, vagy csak a tippedre támaszkodsz és hibapontos kulcsot használsz? 10 kétasélyes és 3 fix tippeden 10 találat van. Ezt nyilván nem fizetted be.

  • Műkedvelő július 13. 21:52 (#69) | Válaszolok

    Áron,
    Az én nyilvántartásom szerint 2-esekből 5-ös blokk összesen 5-ször fordult elö 1002 hét eredményéből.
    Utljára ilyen összeállás 200635. héten volt.
    Persze még ez sem zárja ki, hogy a jövő héten ez nem fordulhat elő, de annak mostanában nagyon kicsi az esélye.

  • Műkedvelő július 13. 22:06 (#70) | Válaszolok

    Nem lesz halmozódás. (:
    2 db +1-es
    2 db 13-as

  • totorobert július 13. 22:25 (#71) | Válaszolok

    műkedvelő totóstársam!fejem verem a falba,mert megjátszottam méghozzá 60 oszlopon és 3 db tizest hozott.Há mit né mongyak,nem röpülök az örömtül!Különben meg 911-t illeti a dicséret,mert ő mégtöbb fixből hozta a tízet!Hogy én milyen módszert alkalmazom,azt csak azért nem írom meg,mert áron hétről hétre kiosztja a fejem az érthetetlenségem miatt,és mivel Ő okosfíjú ám ;-) adok a szavára ezért itt inkább nem bontakozom ki!Itt már sokszor leírtam,hogy több neves bajnokság meccseit dolgozom fel fordulóról-fordulóra és ezt már jónéhány éve is ám,és ennek a tapasztalatait használom.Megszállott vagyok,de még nem egész jó,mert sok kritikát kapok,számomra fontos emberektől!Amúgy látom a pozitív hozzáállástól is többet a szónoklataidban és ha vannak még fölösleges postagalambjaid,akkor majd küldhetünk egymásnak optikai kábelen,villannyal!Nos ennyi,viszont arra kérlek Téged is,hogy aggyá má lé,hetente ide éggy tippködést!Jó buli ez,kár kimaradni belűle! ;-)

  • totorobert július 13. 22:33 (#72) | Válaszolok

    ejj,buktam egyötöt és a jövőheti kínálatot nézve inkább csak két hét múlva lehet visszacsalogatni!Remélem van olyan innen aki nyert nagyot!

  • Műkedvelő július 13. 22:48 (#73) | Válaszolok

    Robi.
    Megpróbálhatok tippet adni, de abban sok köszönet nem lesz. Ha tudnék jól tippelni, akkor gépet nem is használnék. Nekem 13 háromesély az alaptippem és számítógépes támogatással próbálom a heti eredményt eltalálni. Tudom, ez így eléggé reménytelen vállalkozás, de hát innen szép nyerni. Igazából a kettőt kellene kombinálni. Kellene egy stabilan tippelő fociszakértő. :) Akik eddig tippet adtak, hogy eyütt játsszunk, valamilyen rejtélyes módon az éles játékban egyből rosszabbul keztek el tippelni, mint ahogy addig magukról gondolták.
    Pedig én még javítani is tudok az alaptippen, nem csak a szűrőkkel elvenni belőle. :)

  • totorobert július 14. 06:38 (#74) | Válaszolok

    hááát,nem tudom mi a fityfene a megoldás,de elhiheted,hogy rengeteg tippelési módszert kipróbáltam már,és eddig csak közelítek a tökéleteshez igaz,azt irtózatos módon!Elvem az,hogy lehetőleg kétesélybe férj bele,mert az lényegesen lecsönkenti a szűrők feladatát,és nagyobb esélyt hagy a találatokra,viszont normális nyereményű héten meg legalább egy meglepetés kell,ezért sajnos még mindig beteszek a normál játékomba háromesélyeket,de ennek ellensúlyozása a fix alkalmazása ugyanilyen mértékben.Pár hete kezdtem csak a számítástechnikát segítségül hívni,addig csak ÚPCR mógszerrel dolgoztam,most viszont nagymértékű hatásfok növekedést érzek magamon,és mivel áron nagyon erős népizenekárának én is tagja vagyok,még a nagynyereményben is bízhatok!Volna egy kritikus kérdésem : ha full 3 esélyből játszol,akkor minek neked szaki,hiszen azt írod folyamatosan,hogy így a stat,meg úgy a stat.Ennek a módszernek elvileg eredményesnek kellene lenni,akkor most mi van?Gondolom a szűrőkkel szállsz el,ott vagy kemény az eredmények bekövetkezések gyakoriságával,viszont arra sajnos nincs orvosság,illetve van,nagyobb szponzorizáció és akkor tágabb határokkal dolgozhat a szűrő,tehát tőkeerős kollektíva a megoldás!Különben épp a héten raktam össze,azt hogy,hogyan állítsak össze,olyan tipposzlopot,ahol az első,max még második esély hozza magát,kár hogy nem azt nemzettem fel ide,mert abban 12 + 1 van!De ez még csak az első hét és ilyenkor még a szüziesség óva int,ezért várjuk meg a jövő hetet!Most hagyok felületet egy kis agyalásodnak!Várom,várjuk!

  • euroaron július 14. 06:57 (#75) | Válaszolok

    na most lett két teli.
    hát, úgy vélem, a programosok, azok mind elszálltak, max 12es, mert az ötös tapadást kettesben majd mindenki kiszűri. nincs ezzel semmi baj, ritka az ilyen extrém hét.
    majd legközelebb! :)

  • Műkedvelő július 14. 10:38 (#76) | Válaszolok

    Robi, tulképpen válaszoltál is a kérdésedre :)
    Szerintem nem csak nekem ez a dilemmám: Kevés szűrő szűk tartománnyal, akkor azért nem jó, mert kiesik a tartományból a találat. Ez a fajta szűrés egy szűrőn belül több találatot is elvihet. Sok szűrő laza tartománnyal, akkor meg a sokból mindig akad egy-két renitens. Ekkor egy szűrő csak 1 találatot ront, de általában több is hibázik. Ilyen a dolog tulajdonsága.
    No, meg a szelvényszámot le kell valahogy nyomni egy megjátszható szint alá. Erre az orvosságot te is leírtad.

    A tesztelés alatt álló tippjeidhez meg csak gratulálni tudok és kiváncsian várom hogy élesben hogyan muzsikálnak. Remélem beszámolsz majd róla. :)

  • jano47 július 14. 10:44 (#77) | Válaszolok

    Eddigi hozzászólásaimból is kiderült, nem vagyok híve a programokon alapuló totozásnak.
    Inkább a háttérinformációk a fontosak (akárcsak a tőzsdén): a csapatok anyagi, szociális háttere, a bírók és a csapatok “kapcsolata”, az igazolások színvonala, a csapatok egymás közti kapcsolatainak “hagyományai”, az időjárás alakulása, a menedzserek személye stb, stb.
    És akkor még mindig jöhet három kapufa, eltőrhet a menő csatár lába, meg jöhet 5 vagy 6 kettes kötés.
    De ez benne a szép, ezért toto a toto. Aki nagy pénzt akar nyerni az lottozik.
    Én maradok a “sporthorgászatnál” és sajnálom, hogy totorobert személyében eggyel gyengült a táborunk.
    Sok szerncsét a programozott nyereményekhez. :)
    aronnak üzenem, hogy nagy nyeremény esetén (millión felül)továbbra is áll a tokaji meghívás. :D

  • totorobert július 14. 11:12 (#78) | Válaszolok

    jano!biz én nem pártoltam át sehova,hanem ami módszereket itt leírtál azokat,most egy átláthatóbb szisztéma segítségével összegzem,éppen azért,hogy ne kelljen szűrőket alkalmazni,hanem egy játszható oszlop alakuljon ki!Különben annyi infót dolgozok fel fordulóról-fordulóra minden csapatról,hogy egy monitoron egyben nem fér el egy bajnokság,úgy meg nincs értelme az egésznek,ezért maradok az A3 PCR módszer varázsánál,de jó,hogy a számítógép elvégzi azt az összegzést amire nincs időm,vagy eszem!Nagyon örülök,hogy a totózás szép elemeit,így felsoroltad,mert áronnak épp most küldtem egy csapat besorolási szisztémát amit úgy,de úgy lehülyézett,hogy belepirultam!Szerintem azért még gyógyítható fázisban van,majd egy nagy nyermény a verziójaim szerint kidobatja vele a papíragyú számítógépjét!

  • euroaron július 14. 11:32 (#79) | Válaszolok

    robikám, mert az is vagy! :)
    küldöd itt a plusz meg mínuszjeleket végtelen hosszúságban, átláthatatlan az egész, jojózik tőle az ember szeme! és eggyel több vagy kevesebb, már mást is jelent!
    na de a betűk, azok egyértelműek. mit nem lehet ezen érteni??? ;)

    a másik meg, hogy ugyan mitől papíragyú a gépem? :D

  • totorobert július 14. 11:44 (#80) | Válaszolok

    hát ha már így rákérdeztél,lehet,hogy a gazdijától!

  • cloudlessly július 14. 13:14 (#81) | Válaszolok

    Emlékezetek még azokra az intertotó mérközésekre, mikor alig volt x? Sőt, egyenesen kirívó eset volt az ilyen. Most, hogy beléptek a körbe a nagyobb csapatok az intertotóba, nézzétek meg, hogy alig lesz majd többesélyes meccs. Ez persze maga után vonja majd, hogy a nagynevű csapatok hozzák a papírt. Vagy kiegyenlítettebb lett a mezőny? Feljövőben vannak a keletiek, az utódállamok? Elfsborg, Napoli, Aston Villa, Rosenborg, Grashoppers, Stuttgart, Braga, Rennes csupa fixre ki lehetne venni? Szerintem megközelítőleg igen. Vagy, nem?

  • euroaron július 14. 13:18 (#82) | Válaszolok

    a stuttgartot? fixre? oroszföldön???
    a nápolyt? fixre, olasz csapatot? görögországban???
    a rosenborgot, amelyiknek eddig mázlija volt a sorsolással???
    hát ha ez mind papír lesz, akkor a sima kombós szelvényt is elég tolni…


Szólj hozzá Te is!