Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
júl16

Totó – 29. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 211 hozzászólás

A Sturm a formája alapján jóval esélyesebb a Honvédnál

Alaposan megerősödött az Intertotó-kupa mezőnye, így szerencsére már nem nagyon maradt ismeretlen gárda. Bár akad még így is egy-két sötét ló. De a lényeg, hogy most már jó kis meccsekre lehet tippelni, és az osztrákokat is ismerjük már elég jól.

Fixekben nincs hiány, egyáltalán nem érzem nehéznek a hetet. Ez persze jelentheti azt, hogy papírhét lesz, vagyis nagyon kicsi lesz a kifizetés, de azt is, hogy hatalmas pofára esés következik.
Ami kezdődhet rögtön a Honvéd grazi meccsével. Kézenfekvőnek tűnik a Sturm Graz győzelme, hiszen könnyedén verte a Rapidot a bajnokság első körében, majd a Szoligorszkot is simán kiütötte. Persze a Honvéd teplicei győzelmét sem vártam. Most azonban nem lesz meglepetés.

Az Elfsborg fixre vétele nem igazán kockázatos, a svédek kettős győzelemmel ütötték ki a skót Hiberniant. Ezek után a Riga nem lehet akadály. A másik két fixet a két legjobb osztrák csapat kapja. A bajnoki címvédő Rapid Wien az épphogy bennmaradó Kärnten, a Salzburg pedig a kétszer is három gólt kapó Altach ellen fog győzni.

A nagycsapatok közül a Napoli Görögországban lép pályára, a Panioniosz ellenében. Nem tartom valószínűnek, hogy nyernek az égszínkékek. Az Aston Villának is nehéz dolga lesz Odenseben. Háromesély.
A Stuttgart Moszkvába repül, ahol a Szaturnnal mérkőzik meg. Az orosz bajnokságban javában zajlik, míg a Stuttgart épp a felkészülés derekán jár. A moszkvaiak játékban vannak tehát, így egy árnyalattal esélyesebbnek tartom őket. A Rennes és a Grasshoppers győzni fog, és a Bredának is van sansza, mert a Rosenborg továbbra sem meggyőző.

Az Austria teljesen beragadt a rajtnál, és most sem lesz nagy esélye a javításra, hiszen a LASK roppant erős a saját pályáján. Ráadásul az új idényt két győzelemmel kezdte. Itt most meglepetés lenne a 2-es.

A 29. hét tipposzlopa:

1. Sturm Graz – Bp. Honvéd 1
2. Elfsborg – FK Riga 1
3. Panioniosz – Napoli X1
4. OB Odense – Aston Villa X12
5. NAC Breda – Rosenborg 1X
6. Grasshoppers – Csernomorec Burgasz 1X
7. Szaturn Moszkva – VfB Stuttgart X1
8. Sivasspor – Sporting Braga 1X
9. Rennes – Tavrija Szimferopol 1X
10. Rapid Wien – Austria Kärnten 1
11. LASK Linz – Austria Wien X1
12. Salzburg – Altach 1
13. Lilleström – Bodö/Glimt X1
+1. Lyn – Strömsgodset 1

2008/29. hét Eddig 25 tipp érkezett.
    1 x 2 Tipp
1. Sturm Graz - Bp. Honvéd 84% 16% 0% 1
2. Elfsborg - FK Riga 100% 0% 0% 1
3. Panioniosz - Napoli 12% 64% 24% x
4. OB Odense - Aston Villa 24% 24% 52% 2
5. NAC Breda - Rosenborg 44% 24% 32% 1
6. Grasshoppers - Csernomorec Burgasz 88% 12% 0% 1
7. Szaturn Moszkva - VfB Stuttgart 32% 56% 12% x
8. Sivasspor - Sporting Braga 44% 36% 20% 1
9. Rennes - Tavrija Szimferopol 92% 4% 4% 1
10. Rapid Wien - Austria Kärnten 96% 4% 0% 1
11. LASK Linz - Austria Wien 20% 40% 40% x,2
12. Salzburg - Altach 96% 4% 0% 1
13. Lilleström - Bodö/Glimt 28% 56% 16% x
+1. Lyn - Strömsgodset 72% 28% 0% 1



Hozzászólások
  • zototo július 16. 18:47 (#1) | Válaszolok

    Regisztráltam. Így műkedvelőből zototo lettem. Ezentúl ezen a néven fogok hozzászólni.
    Beszégettem egy (számítógéppel nem fertőzőtt) öreg motoros totóssal.
    Mondott sok mindent, de egy mondat felkeltette az érdeklődésemet. Most itt közzéteszem, kivánxsi vagzok a véleményetekre.
    Azt monta: Azokon a meccseken, ahol nagyon közel állnak a tippmix oddsai egymáshoz, ott a hazai pálya előny érvényesül, tehát ottt nyugodtan lehet 1x-et játszani.
    A fixeket és a meglepetéseket pedig ott kell játszani, ahol nagy az oddskülönbség.
    Mi a véleményetek erről, különösen a mondat első részéről. Statisztika nekem legalábbis egyelőre nincs, de el fogom készíteni és öszevethetjük azzal, amit mondtok.

  • euroaron július 16. 21:16 (#2) | Válaszolok

    nekem 93 nyarán egy öreg cigány kávézaccból jósolt egy zalaegerszegi kocsmában egy fröccsért cserébe. rendkívül félelmetes volt a neonfényben az ábrázata, ahogy mindenkinek csupa rosszat jósolt, kivéve nekem!
    hát, kb ennyi a véleményem! :D
    na, van olyan, hogy bejön a nagymeglepetés, és hogy háromesélyből a hazai pálya érvényesül. miért is ne? sok ilyen van.
    aztán meg olyan is van, hogy mégsem így van. ez is elég gyakran van így, mert különben meglenne a bölcsek köve!
    szóval szerintem olyan inkább van, hogy a nagycsapat (MU, Barca, BM, Juve, ilyes) otthon megnyeri a találkozói 75-80%-át, 15-20%-ot döntetlenre hoz, a maradékban meg kikap. vendégségben meg stabil 50% a győzelmi esélye, vagy több.
    és ezt nem kell nagyon vezetni a jövőre, elég, ha a múltba visszanézünk pár évet. vagy évtizedet…

  • cloudlessly július 17. 07:45 (#3) | Válaszolok

    …egyszerű, az öreg totós nem tud mit kezdeni a háromesélyes meccsekkel, ezért kitalált valami szisztémát. Ennél nem hiszem, hogy csúnyább emberek lennének a számítógéppel megfertőzöttek. aláírás: egy progihívő

  • totorobert július 17. 08:02 (#4) | Válaszolok

    zototo!Ha megengeded a véleményem az,hogy nekem is voltak,vannak ilyen “stabil” megfigyeléseim,de ezek sajnos az emberi agy miatt elég hibásak,még ,ha annyira pofinak is tűnnek,és ez akkor derül ki amikor mondjuk számítógépen átfuttatja valaki az elképzeléseidet!Ugyan az az erdményességi mutatója,mint ha símán leadja a tippjét,fixen bármely meccsre,mondjuk így legalább egy kicsit az agyát is tornáztatja!Annak viszont nagyon örülnék,ha a Te,és legfőképpen az öreg motoros tippjei itt szerepelnének és inkább ahhoz kellene hozzászólni!

  • cloudlessly július 17. 08:02 (#5) | Válaszolok

    …két hete nem nyertem semmit. Gyerekek! Hozzuk össze, tegyük össze amink van és hozzuk a tutit. Na jó, csak vicceltem…a tippjeim leadva a Honvédet x-re vettem, mert nem nagyon tisztelem az osztrák football-t. A kuruc-labanc összecsapás hozhat egy kis meglepetést. A Breda- Rosenborg meccsen a tudatosabb svéd foci nyerhet. Látva a holland bajnokság grundfoci stílusát, amit könnyen aposztrofálhatunk totális focinak, de én inkább maradok a saját meghatározásomnál…mikoris, mint Zrínyi kirohannak és össze-vissza szántják a középpályát…szóval számomra erős a kontraszt a holland válogatott és a klubfoci között…az osztrákok nyílt pálya, egyesélyesek az esélyesek…a dán foci klubbszinten biztos favágás és dögunalom, ezért az Astonra tippelek…Összességében erős ki-ki meccsek lesznek, vagy azért mert valamelyik csapat esélyes, a másik oldalról azért, mert az esélytelenek nyugalmával játszanak… egyedül a talán a Napoli fog bekkelésre játszani, no meg az említett Honvéd a kontrákra, amik majd nem nagyon jönnek be, talán.. mondjuk a Stuttgart ötlettelen játéka is hozhat x-et.

  • euroaron július 17. 08:25 (#6) | Válaszolok

    zoli, végeztem egy kis elemzést a múltban.
    a bajnokságokat KÉT kategóriára osztottam VÉGSŐ rangsor szerint: felső és alsó osztály.
    eszerint négy lehetséges kimenetel lehetséges, ugye.
    - alsó fogadott alsót: valamivel több hazai győzelem, mint vendég, a találkozók harmada(!) döntetlen.
    - alsó fogadott felsőt: a találkozók felében(!) vendéggyőzelem, a maradékon nagyon halvány előnnyel hazai győzelem.
    - felső fogadott alsót: három esetből kétszer(!) hazai győzelem, a maradék felesben döntetlen vagy vendéggyőzelem.
    - felső fogadott felsőt: szinte ugyanaz az arány (!) mint az alsó-alsó esetében.

    ez csak kétdolgot mutat, amit kevésbé bonyolult metódussal is meg lehet látni: a találkozók zömében hazai győzelem születik, és a nagycsapat kiscsapat ellen mindig esélyesebb.
    hát… ezt meg már eddig is tudtuk…

  • euroaron július 17. 08:29 (#7) | Válaszolok

    laci: a breda-rosenborg… itt melyik a svéd? :) gondolom, a holland… :p
    a többiben nagyjából egyetértek. az intertotóknál érdemes lehet most érzelemből tippelni.

  • euroaron július 17. 09:30 (#8) | Válaszolok

    Sturm Graz – Honvéd = na most már elég a magyarokból. különben is ez félig polgárháború, és addig azokat mindig elvesztettük, tehát fix 1.

    Elfsborg – FK Riga = zavart érzek az erőben… 21!

    Panioniosz – Napoli = két lófasz antifoci ország két lófasz anticsapata… 12.

    OB Odense – Aston Villa = mivel ez olyan evidens, éppen ezért 12.

    NAC Breda – Rosenborg = húha, ez már meleg! a borg a filmekben is csak az eleinte asszimilál, aztán szív. vagy nem, szóval 12.

    Grasshoppers – Csernomorec Burgasz = soha nem hallottam a vendégekről, éppen ezért X1.

    Szaturn Moszkva – VfB Stuttgart = orosz-német, jaj, rossz ómen, 12, de simán lehetne háromesély is.

    Sivasspor – Braga = TÖRÖKÖK! fix 1!!!

    Rennes – Tavrija Szimferopol = frankok asse tom kik ellen, szóval biztonsági 21.

    Rapid Wien – Austria Kärnten = hazai pálya, meg múlt, meg forma, meg különben is, fix 1.

    LASK Linz – Austria Wien = hazai pálya, meg múlt, meg forma, meg különben is, fix 1.

    Salzburg – Altach = hazai pálya, meg múlt, meg forma, meg különben is… na itt már azért inkább X1!

    Lilleström – Bodö/Glimt = hiába rémgyenge a lille, a bodö harmatos vendég, 12, de belefér a háromesély is.

    Lyn – Strömsgodset = mert idegenben még nem nyert a vendég, és ez a sorozat, ez tetszik nekem, ezért 1.

  • totorobert július 17. 09:45 (#9) | Válaszolok

    2 db x.Hát ez így papírhétnek néz ki!Még a gyógy egerek is eljutnak 12-ig.Akkor már is meggondolom a befizetési 100 Ft-omat feltegyem-e?Már megint az szrt összeállítása!Ej-ej amatőrök! ;-(

  • euroaron július 17. 09:57 (#10) | Válaszolok

    robi bammeg, ne idegelj!
    leírtam, hogy gondolom én. ha nem tetszik, tegyél mindegyik mögé még akkor egy ikszet! vagy elé… :)
    egyébként meg: kettő. miért is ne? kettő, bakki!

  • LeGrognard július 17. 10:11 (#11) | Válaszolok

    Én meg eddig azt tapasztaltam hogy az intertoto meccsek”odavágóján”sokkal több az x..az idegenben kezdő ismertebb csapatok sosem erőltetik meg magukat és még kevésbé vannak összekovácsolódva mint a sorozatot korábban kezdő porbafingó alakulatok..

  • zototo július 17. 10:20 (#12) | Válaszolok

    Küldök be egy tippsort, de nehogy nagyon lecikizzétek :)

    1. Sturm Graz – Honvéd 1.
    2. Elfsborg – FK Riga 1.
    3. Panioniosz – Napoli 1×2.
    4. OB Odense – Aston Villa x2.
    5. NAC Breda – Rosenborg = 1x.
    6. Grasshoppers – Csernomorec Burgasz 1.
    7. Szaturn Moszkva – VfB Stuttgart 12.
    8. Sivasspor – Braga = 12.
    9. Rennes – Tavrija Szimferopol 1.
    10.Rapid Wien – Austria Kärnten 1.
    11.LASK Linz – Austria Wien 1x.
    12.Salzburg – Altach 1x.
    13.Lilleström – Bodö/Glimt 12.
    +1.Lyn – Strömsgodset 1.

  • totorobert július 17. 10:27 (#13) | Válaszolok

    totozó!a bragat kicsit erősnek érzem kettesre,de ez anyira jó,hogy a héten én lehet,nem is küldök tippelést!

  • LeGrognard július 17. 11:23 (#14) | Válaszolok

    1.Sturm-Honvéd:Továbbra sem bízok a magyarokban 1
    2.Elfsborg-Riga:No comment 1
    3.Panoinosz:Olasz párti vagyok,nyögvenyelősen de behúzzák x2
    4.Odense-A.Villa:Sosem voltak számomra meggyőzőek a birminghamiak,most is töketlenkedni fognak 1x
    5.Breda-Rosenborg:A holland futottak még kategóriával sem vagyok kibékülve,a skandinávok meg jó ideje játékban vannak x2
    6.Grashoppers-Cs.Burgasz:Fekete lovak a bulgárok,de muszáj a helvét szöcskékre tenni..1
    7.Szaturn Moszkva-Stuttgart:A svábok könnyen megfázhatnak az orosz nyárban 1x
    8.Sivasspor-Braga:Ismét egy”poros”türk alakulat.Nem nagyon fognak tüsszögni a luzitánok a szilikózistól..bár kimerítő kirándulás lesz.Amúgy kajak minden lehetséges,de zsigerből rühellem az oszmán ivadékokat és én nem háromesélyezek ezért x2
    9.Rennes-Tavrija Szim.:Ezúttal ukrán sötét gebék..ha paripává változnak tökön szúrom magam 1x
    10.Rapid-A.Karnten:Nincs mese 1
    11.Lask-A.Wien:A fák nem nőnek az égig,a laskagombák pláne nem:2
    12.Salzburg-Altach:Itt sincs helye a mellédumának 1
    13.Lilleström-Bödo G.:Túl sok remit tettem eddig,amúgy fogalmam sincs..ezért 12
    +1:Lyn-Störmgodset:Itt viszont jöhet a jól bevált”nyakkendő” x

  • LeGrognard július 17. 11:30 (#15) | Válaszolok

    Ja a Napoli lemaradt mint kötelezően behúzandó talján gárda..hehe Egy öt találatosra talán ismét jó leszek..:)

  • jano47 július 17. 13:11 (#16) | Válaszolok

    Elnézést, most van egy kis időm (a Ti pechetekre :D ), hát kicsit részletesebben elmondom a tippjeim okait.

    1./ A Sturm Graz gólerős csapatként (60 lőtt gól 36 meccsen), a 4. helyen fejezte be a bajnokságot, jó formában és erőnlétben. Kérdés, most hol állnak a felkészülésben, de mindenkép jobbak a magyaroknál. (A Teplicei mázli itthon kiderült). Tipp: (1)
    2./ Az Elfsborg jelenleg 2. a Svéd bajnokságban (14 mérkőzésből 8 győzelem 4 döntetlen és csak 5 kapott gól!).
    Stabil védelemmel, felszálló ágban vannak.
    Az FK Riga játéka gólszegény (mérkőzésenkénti átlag 1,12), védelmének teljesítménye közepes.
    Tipp: (1)
    3./ A Panionios Athens 5. helyen végzett a bajnokságban, de feltűnő, hogy gólkülönbsége 46:57 volt, s a kapott gólok tekintetében az utolsó helyen végzett!!! Kérdés, hogy tudták-e a védelmet erősíteni. A belgrádiak elleni meccs azt jelzi, hogy igen.
    A Napoli sem dicsekedhet az 50:53 as negativ gólkülönbségével, meg a 16 vereségével, de ez egy lényegesen erősebb bajnokságban történt.
    Tipp: X2
    4./Az Odense 5. lett a 12 csapatos (33 fordulós) bajnokságban, 16 !! döntetlent játszva csupán 27 !! kapott góllal.
    Az ellenfél, az Aston Villa) 6. lett egy lényegesen erősebb bajnokságban, lényegesen gólratörőbb játékkal (71 lőtt gól).Mivel azonban a felkészülés időszaka van, s a fiatalok is lehetőséget kapnak ilyenkor
    Tipp: 2X
    5./ NAC Breda-Rosenborg: a norvégok védelme stabilabbnak tűnik, ezért
    Tipp: X2
    6./Grasshoppers- Csernomorec Burgasz: a svájciak 4. helyen végeztek a 10 csapatos, 4×9 fordulós bajnokságukban.
    A 36 mérkőzés 1/3-át elvesztették, a védelem közel 50 gólt hozott össze.
    A bulgár csapat a bajnok ságban 6. Hajtós, középcsapat.Mérkőzésenként átlagban megkapják és meglövik a maguk gólját. Van esélyük az X-re.
    Tipp: 1X
    7./ Szaturn Moszkva- VfB Stuttgart: az orosz csapat nem keverendő össze a Spartak Moszkvával. Annál lényegesen szerényebb képességű, orosz viszonylatban közép-együttes.
    A német csapatnak a védelme volt a legnagyobb gyengéje: ők kapták a harmadik legtöbb gólt: 57-et (34 mérkőzésen). Az Intertotoban a német csapatok hajlamosak az idegenbeli lagymatag szereplésre.
    Tipp:12
    8./ Sivasspor- Braga: a törökök hazai bajnokságuk négy legerősebb csapata közé tartoznak. A Braga portugál viszonylatban szerényebb képességű, közepes csapatnak számít, de azért x-gyanús.
    Tipp: X1
    9./ Rennes- Tavrija Szimferopol: Napóleon eljutott Moszkvába és vereséget szenvedett, itt a szerény visszavágás pillanata!
    Tipp: 1
    10./ Rapid Wien- Austria Karnten: no comment
    Tipp: 1
    11./ LASK Linz-Austria Wien: a bajnokságban 1:1, 1:1, 0:0, 2:1 volt. Most szerintem 1:1 v. 1:2 itt a visszavágás lehetősége a bécsieknek.
    Tipp: X2
    12./ Salzburg-Altach: nem kérdéses
    Tipp: 1
    13./ Lilleström-Bodö/Glimt: stabil döntetlen, de hogy többet fizessen
    Tipp:x2
    14./ Lyn-Strömgodset: akárhonnan nézem ez csak döntetlen lehet.
    Tipp: X

  • jano47 július 17. 13:19 (#17) | Válaszolok

    A haverom (aki legalább annyira kritikus, mint euroaron máris szólt (neki is elküldtem), hogy a Szimferopol nem orosz, hanem ukrán csapat. Igaza van, de az előző 40 évben belémkövesedett a SZU területe. Elnézést az ukránoktól! :)

  • euroaron július 17. 13:31 (#18) | Válaszolok

    jajmá, janó, hánemmindegy? :)
    laci még az elfsborg szellemében élt biztos. te meg a saturn moskva-éban…
    a lényeg, hogy ne győzzön, nemde?

  • zototo július 17. 19:45 (#19) | Válaszolok

    Felhasználjátok a szavazás eredményét a tippeléshez?

  • Izolder július 17. 19:47 (#20) | Válaszolok

    Úgy néz ki a U19-esek leverik a Spanyolokat is 86. perc 1-0!!!Elődöntősök.

  • jano47 július 17. 20:21 (#21) | Válaszolok

    Gratula a fiataloknak a VB-re való kijutáshoz. Csak így tovább!!

  • jano47 július 17. 20:22 (#22) | Válaszolok

    A szavazás eredménye arra jó, hogy megmutatja mi a papírforma. :D ;(

  • euroaron július 17. 20:42 (#23) | Válaszolok

    zoli: nem használom fel.
    számomra az egy ember egy tipp információ haszontalan, mégha tucatnyian tippelnek is. ráadásul elég nagy valószínűséggel adja a bukik oddsait, azt meg máshonnan, profibban is meg lehet szerezni.
    a tippelőrendszer például egy NS formátumban (9 kétesély) már jóval hasznosabb és használhatóbb lenne, persze megfelelő motivációval megtámogatva!
    így: passzió…
    (bocs oszi!)

  • euroaron július 17. 21:04 (#24) | Válaszolok

    janó, jók a tippjeid!
    öt fájint meglepetést is fogsz, nagyon jó!

  • zototo július 17. 21:05 (#25) | Válaszolok

    Áron
    Igen, én is észrevettem. A múlt héten pont kiadta a tippmix oddsok szerinti papírformát, most meg a sárga összesített tippjevel egyezik az első oszlop. A tippmix rangsorolt első oszlopától viszont 5 helyen eltér, mint ahogy a sárga és a tippmix szinte soha nem egyezik pontosan.

  • totorobert július 18. 07:50 (#26) | Válaszolok

    29.hét
    1.sturm-kispest(12):a sógorok okos játékot játszó csapat,viszont kérdés a motiváltság és minden mindegy alapon,megint jöhet egy honvéd mázli
    2.elfsborg-riga(1):bár sokmindenre képes a hazai csapat,most még meglehet a győzelem
    3.panio-napoli(x2):azonos esélyeket látok,valószínű az eldöntetlen,mert az itáliaiak is bírják a görög viszonyokat,így ez most nem jelent előnyt
    4.odense-a.villa(x2):ebben is minden benne van,a két helyszín közelsége és az angol-dán foci hagyomány húz csak a visitorok felé
    5.breda-rosen(12):támadásban a hollandoknak le kéne gyalogolni a norvégokat,mivel azonban ez még csak az első tét meccsük lesz,az északiak meg pörögnek,most lehet ki-ki meccs
    6.szöcskék-burgasz(1x):itt és most mindent hozni kell a svájciaknak,mert a párás,fekete-tengeri melegben nem lesz esélyük a továbbjutásra,ez görcsössé is teheti őket
    7.saturn-vfb(x2):hát volt alkalmuk tanulni a német klubcsapatoknak az orosz kirándulásokból,de most a néző csalogatás miatt nem kaphat ki a vfb
    8.sivas-braga(1x):biztos továbbjutók a vendégek,de ráérnek európa másik katlanjában nagyon győzni,viszont x-re bárhol jók
    9.rennes-tavrija(1):macska-egér harc,irtó erős a francia gárda a csodák most szabin vannak
    10.rapid-karnten(1x):ahogy beragadt a rapid az most remire is ad remegést
    11.lask-austria(x2):szemtelen csapatnak látom a vendégeket és véletlennek érzem a hazaiak két egymás utáni vendég győzelmét,most derül ki igazán mire képesek
    12.piros bika-altach(1):ezt a bikát ötzi torreádornak nehéz legyűrni,inkább megfutamodik,mintsem bikagané legyen belőle
    13.lillest-bodö(x2):igazából háromesély,de egy pici tudatosság a vendégek felé billenti a kétesélyt
    +1.lyn-strom(1):először meglepi kettőre gondoltam,de magammal,mint legjobb tanácsadóval elbeszélgetve rájöttem a helyes tippre
    Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!külön köszönöm,hogy új tipp okoskodóink vannak,remélem ez most már így lesz minden héten!

  • cloudlessly július 18. 15:59 (#27) | Válaszolok

    A lefuttatott iterációk és randomizációk és egyéb praktikák után a számítógépem által kiadott “tuti” tipposzlop a következő lett 13 kétesélyben:

    12
    1x
    x1

    x2
    x1
    1x

    x2
    1x
    1x

    12
    x2
    1x
    x1

    Elől a legvalószínűbb eredménnyel, ami a múlt héten 8-ast hozott. A +1-es nem szerepel a kimutatásban. Oszlopszám alapján a legvalószínűbb két eredmény a Panioniosz-Napoli x-e és a Linz-Austria Wien x-e, ja és a Breda-Rosenborg x-e. A legvalószínűtlenebb három eredményként a számítógép meglepetésemre a Rosenborg idegenbeli győzelmét és a Szaturn Moszkva-Stuttgart fix 1-esét, valamint a Lilleström-Bodö/Glimt meccsen az utóbbi győzelmét “ajánlotta”, azaz nem ajánlotta.

  • euroaron július 18. 17:12 (#28) | Válaszolok

    megbízhatóság?

  • jano47 július 18. 18:11 (#29) | Válaszolok

    cloudlessly vigyázz, mert rafkós a géped! Meg akarja könnyíteni a pénztárcádat azokkal a Honvéd és Karnten 2-esekkel! :D
    Amúgy mennyi a befizetése ennek a “tuti” varinak? :)

  • cloudlessly július 18. 18:37 (#30) | Válaszolok

    …a múlt héten 12 találat volt a számítógéppel kiadott 13 kétesély, de a vezető tippek, ahogy leírtam csak 8-ast hoztak. Befizetése 2 a tizenharmadikon szorozva egy oszlopnak az árával (kombinálton), ami ugye, ha jól számolom 409.600 forint lenne.

  • cloudlessly július 18. 18:47 (#31) | Válaszolok

    …ráuszítva a számítógépre újra pediglen, nekem: 16.500 forint, amit képtelen lennék befizetni persze, úgyhogy még agyalok holnap délig.

  • zototo július 18. 19:08 (#32) | Válaszolok

    Csak óvatosan a pénztárcával, sajnos nagyon közeledik egy igen papírformás hét. Nézzétek meg, az Szrt eddigi eredményeiben a rosszul fizető hetek távolságát, no meg a tavalyi hasonló időszak kifizetéseit. (200730,-31)
    Persze ettől még bármi lehet a héten, de azért elég papírforma gyanús ez a hét.

  • jano47 július 18. 19:49 (#33) | Válaszolok

    A csapatok még próbálgatják a sorokat, be kell építeni az új szerzeményeket, új taktika, új stratégia, új edző. Vagyis sok-sok probléma van még ilyenkor. Úgyhogy váratni fog még magára az a papírforma.
    Persze azért túl sokat nem érdemes most költeni.
    A 2 a tizenharmadikon evidens, de én nem erre voltam kíváncsi, hanem arra, hogy mennyire szűkíted a befizetést. De hát erre is megadtad a választ, 16.500 alatt. Köszi.
    Sok sikert a játékhoz mindenkinek! :D

  • euroaron július 18. 19:54 (#34) | Válaszolok

    mit papírnak nézel, sosem lesz az.
    számíts sok meglepetésre, s papír jő.
    aranyszabály.

  • zototo július 18. 20:29 (#35) | Válaszolok

    Janonak igaza van. Ezeken a meccseken nem az eredmény a fontos, hanem a játékosok kiválogatása, az összjáték stb.
    Áron, én örülnék, ha néha a papírt el tudnám találni. Egy év alatt 1-szer volt komolyabb nyereményünk, akkor is úgy, hogy elrontottam egy szűrőbeállítást. :)
    Lessy, próbaképpen bevittem a 13 kétesélyedet, nekem is 16000 ft jött ki, eléggé biztonságos szűrőkkel. De nem fogom megjátszani :)

  • euroaron július 18. 21:03 (#36) | Válaszolok

    nem az eredmény a fontos???
    uefa-kupa indulóhelyeket lehet szerezni!!! :o
    bemelegítésre ott vannak a barátságos meccsek.

  • Kezdő július 18. 23:35 (#37) | Válaszolok

    Sziasztok!
    Nagyon kezdő vagyok még a totóban, és góltotóban,de már volt egy 11 találatosom.Tippjeim most teljesen EUROARON-nal
    egyezik, csak két javítás, segítség:

    7. 1,x
    12. 1

  • Kezdő július 19. 09:01 (#38) | Válaszolok

    Uit:
    Meg tudná nekem valaki szerezni a toto programot?
    Cserébe valamiért.Kérdezzetek!

  • euroaron július 19. 10:00 (#39) | Válaszolok

    üdv kezdő!
    legyen, kérdezek: miféle totoprogramot? :)

  • cloudlessly július 19. 11:01 (#40) | Válaszolok

    zototo: Nyugodtan megjátszhatod, én sem azt játszottam meg. :-)

    Egyébként közepesre és papírra, valamint extra papírra vettem ki a hetet. Möglátjuk. Íg sikerült megszabadulnom az extra sallang oszlopok garmadájától. Ha meglepi lesz jócskán, akkor bukta…

  • zototo július 19. 11:21 (#41) | Válaszolok

    Csak azért gépeltem be, hogy megnézzem az saját szűrőimmel, mit adna 13 kétesélyre. Nem tudom felhasználni, mert nem tudok róla min-max találatot, mint ahogy az itt megadott tippek egyikéről sem. Ha meg csak meghasalok valamit, akkor elszáll a szelvényszám. :)
    Akkor már inkább a sárga tippjeit használom szűrőnek, mert egyforma tippeket adnak, és azokról van találati statisztikám hosszabb távon.

  • zototo július 19. 11:24 (#42) | Válaszolok

    Ja az egyformát úgy értettem, hogy a sárgában 0-9-4 a tippek összetétele.

  • cloudlessly július 19. 12:02 (#43) | Válaszolok

    Tehát 0-9-4 – értem a dolgot. Igen-igen, én is a sárgát használom, ugyanerre a célra, de mostantól minden héten leadom a 13 kétesélyemet, hogy legyen támpontod majd. :-)

  • cloudlessly július 19. 12:11 (#44) | Válaszolok

    kezdő: Itt mindenkinek afféle privát fejlesztésű programja van, ha van egyáltalán. Nem hinném, hogy valaki eladásra szánná, vagy ne adj Isten ingyen megvállna tőle.

  • euroaron július 19. 13:25 (#45) | Válaszolok

    laci, azt is tedd hozzá, hogy: ha meg is válna – én pl nem tudok cében programozni… tehát egy cé programmmal nem mennék semmire! :) na és akkor más?
    a másik meg: eladni? és mennyiért? eh… különben a mienk nem nagy szám: azt csinálja, amit egy Excel táblában is össze lehet hozni, csak a progi pár perc alatt és hibátlan, az Excel meg mondjuk egy nap és bármikor elbaszhatom…

  • zototo július 19. 14:06 (#46) | Válaszolok

    Lessy,
    Te nem naplózod a 13 kétesélyest, hogy mennyi találat van rajta hetente?

  • sziszike július 19. 14:35 (#47) | Válaszolok

    Csak egy sor!
    1 1
    2 1
    3 2
    —-
    4 x
    5 x
    6 1
    —-
    7 1
    8 1
    9 1
    —-
    10 1
    11 x
    12 1
    13 1
    —-
    + 1

  • euroaron július 19. 14:54 (#48) | Válaszolok

    sziszi: ha ez bejön, közepesen fizet…het…

  • zototo július 19. 14:56 (#49) | Válaszolok

    Tényleg, az ilyen programoknak mennyi lehet az ára?
    Egyáltalán, ha a programokkal tutira lehetne nyerő tippet összállítani, akkor miért adják el? :)
    Más.
    Gondolom nektek is úgy van, hogy a szűrt oszlopokon nagyon kevés a melléktalálat, szemben a befizetett kolival.

  • cloudlessly július 19. 15:09 (#50) | Válaszolok

    zototo: …csak most kezdtem el legyártani ezeket, hogy állandó szisztémám kezdett(kezd) kialakulni. Eddig is használtam a progit bőszen, de a végső szűrések nagy óvatosságot igényeltek és nem volt kizárólagos módszer. Most talán már letisztult a dolog, bár még most sem tuti. Persze, a progival előállított oszlopok erősen hiányosak, hibapontszagúak. Nyilván azért, mert erősen fragmentáltak (töredékesek) azok az oszlopok, amiket előállít. Továbbá a progi nálam kizárólag a 13-asra megy, azaz a 12-esnek pl. semmivel sincsen nagyobb elsősége(prioritása) e tekintetben, mint egy 8 találatnak. Ráadásul a 8 találatból több van darabszámra evisdensen, mint a 12-esből. Íg könnyű odavesznie a járulékos fizetős találatoknak. Legalábbis ez az én pórias megokolásom.

  • euroaron július 19. 15:33 (#51) | Válaszolok

    mi a lényege egy proginak?
    a motort megoldod 64kilóban, még ha amatőr programozó is vagy, pár nap alatt. működik, szuper. max három fájl: adatbázis, műveletek és output.

    na, de ezért senki nem fizet, mert nem is érti!

    kell neki tehát kezelőfelület, menürendszer, dizájn, aztán súgó, utána kompatibilitás mindenféle totókkal, a nyomtatóval meg internetes feladással… na és persze a kalózvédelem! megcsinálod mindezt, nem magadnak, ugye, mert neked a motor is elég, a három alap fájl. mindegy, elkészül.

    kész, gyerünk, piacosícsuk! hoppá, svárc vagy sem? ha tiszta, akkor áfa, tébé, helló mi? na, mindegy, igény mennyi is, darabra? és azok mennyit hajlandóak érte adni? nem sokat, mi? hát, akkor most hogyan, he?

    ezért van magyarországon csupán féltucat használt és legális* program. évtizedek fejlődésén mentek keresztül, jóldokumentáltak, karbantartottak, egyszerűek, népszerűek. gazdájuk valaha megírta, saját örömére, vagy üzletből, mit számít? kicsi a piac, nagy a feladat, emiatt konkurencia alig. de meg fizetőképes kereslet is alig.
    ecce magyarország 2008.

    * = szerintem legális…

  • zototo július 19. 15:51 (#52) | Válaszolok

    Laci,
    Jó a megokolás, a töredezettség az oka a kevés kistalálatnak.
    Nálam a program nem generál oszlopokat, csak a szűrők beállítása automatikus (nehogy elbasszam) :)
    Ezeket lehet egysével, vagy csoportosan ki-be kapcsolgatni.
    Elfsborg – FK Riga 21. perc. 1-0

  • euroaron július 19. 16:11 (#53) | Válaszolok

    a saturn-stuttgart is 1-0 már a harmadik perctől…

  • zototo július 19. 17:46 (#54) | Válaszolok

    Áron,
    igen kb ennyi a program: motor és szűrők kezelése, output. A többi csak dizájn, meg kényelmi szolgáltatás. Az én programom sem “dobozos”. Időnként (meg ha van kedvem) szoktam rajta változtatni. Főként újabb statisztikákkal grafikonokkal, de az alap ugyanaz, mint 20 évvel ezelőtt.

  • zototo július 19. 18:07 (#55) | Válaszolok

    Na jól van rúgtak a szöcskék egy gólt. Így már megnyugtatóbb, hogy nem lesz 2-es, mert azt nem nagyon tippeltük.

  • euroaron július 19. 18:51 (#56) | Válaszolok

    eddig papírforma.
    röhögnék egy honvéd győzelmen!

  • Kezdő július 19. 18:52 (#57) | Válaszolok

    Üdv mindenkinek!

    Hivatalosan is ki van fejlesztve egy totó program, mellyel tényleg nyerni is lehet.Kiszámolja a meccsek játékosait, statisztikát, és ekkor lett 11 találatosom. De csak a demója van meg. Új ára 10.ezer ft.Irjatok.

  • euroaron július 19. 19:05 (#58) | Válaszolok

    kezdő, csak nem a fifa2008-ról beszélsz? :D
    bármelyik programmal lehet nyerni. sőt: program nélkül is!
    és 10 kiló, mi? meg kezdő, mi?
    aha… :)

  • zototo július 19. 19:06 (#59) | Válaszolok

    Ha tényleg olyan jó a program, és még nyerni is lehet vele, akkor nem szabad kihagyni ;)

  • euroaron július 19. 19:08 (#60) | Válaszolok

    de zolikám, 10 kilóért??? :)
    átverés a harmadikon!!! :D

  • euroaron július 19. 19:14 (#61) | Válaszolok

    íme a tuti csodaképlet, be lehet másolni Excelbe:
    =if(int(rand()*3)=0,1,if(int(rand()*2)=0,”X”,2))
    vagy ha más a beállítás, akkor
    =if(int(rand()*3)=0;1;if(int(rand()*2)=0;”X”;2))
    leírom magyarba is, mert hátha:
    =ha(int(vél()*3)=0,1,ha(int(vél()*2)=0,”X”,2))
    illetve
    =ha(int(vél()*3)=0;1;ha(int(vél()*2)=0;”X”;2))
    ingyérbe.

  • zototo július 19. 19:16 (#62) | Válaszolok

    Áron,

    Na de, ha a demón ilyen jó, akkor milyen lehet a fullos verzió? :)
    Én nem venném meg, de ha a programozó munkáját vesszük, meg adó, meg tb, akkor nem sok érte. Meg persze ha a kuncsaft pénztárácája megengedheti….

  • euroaron július 19. 19:23 (#63) | Válaszolok

    ja, tényleg, számlát ad e? :)
    10k, az bagatell, éppen ezért nulla teljesítmény van mögötte. egy profi egy szimpla szaros kulcsot is négyszámjegyért ad, nemhogy egy fullos progit!
    és mi az, hogy kiszámolja a meccsek játékosait??? ilyet eddig csak a fifa sorozatban láttam, az faja volt, de mondjuk ugyanúgy fel lehetett használni az ottani kimeneteleket – totál random! :D
    mondjuk ettől még létezhet, bár kíváncsi vagyok, pl ronaldinho vagy éppen gerazoli klubváltását hogyan kalkulálja…

  • zototo július 19. 19:25 (#64) | Válaszolok

    Szerintem a játékosokat úgy lehet kiszámolni, hogy ec-pec kimehecc… :)

  • euroaron július 19. 19:27 (#65) | Válaszolok

    mondok tudományosabbat: oroszlán csatár a halak védő ellen… aztán persze még ott a kos kapus. ;)

  • Kezdő július 19. 19:46 (#66) | Válaszolok

    Értem.
    Tehát hülyének néztek. Nem baj, mer az az ember, aki lenézi a másikat, csak saját magát mutassa be illetve
    TETETI A HÜLYÉT.Bocsánat a durva kifejezésért, de nem bírom az ilyen embereket. A tippmixen is TELITALÁLATOST adott. Bocs 120 ezer.Te meg fizess tovább

  • euroaron július 19. 19:56 (#67) | Válaszolok

    dehogy érted, kezdő, dehogy érted…
    vagy éppen nagyon is érted. ebben az esetben viszont jópofa a Kezdő nick.

    amúgy meg olvashatnál. egyikünk sem szólta le a progit. hanem a marketinget, amit mellérittyentettél.
    de szót se róla, én itt a nulla mellett most már hülye is vagyok. na.
    vállalom. sőt, emelem… ALL IN!!!

  • Kezdő július 19. 20:03 (#68) | Válaszolok

    Elnézést kérek!

    Nem szeretnék vele senkit megsérteni, igen is sértő válaszokat kaptam. 3 hete játszom, 3 havi fizetésemet nyertem már. Akkor most tényleg kezdő vagyok, vagy szar a programom. Döntsétek el.
    Ennek ellenére bár kinek kell, elküldöm a Demót nagyon szívesen bérmentve.

  • totorobert július 19. 20:23 (#69) | Válaszolok

    bocs kezdő,hogy beleszólok,de egyik pillanatban mondasz egy dolgot,másik pillanatban meg mint a macska a farka körül,körbefordulsz és elkezded fényezni a dolgokat!Ha a demóval ilyen szép summát akasztottál le,ráadásul 11-el,akkor mi fenének kérsz tanácsot a progi megvásárlásához?Olvasd vissza amit írtál és látod,hogy miről beszélek!Ezzel a viselkedéssel csak összezavarsz néhány embert,inkább tippelj,vagy a tippekhez szólj hozzá,akár barmolhatod is őket,azzal tényleg segítesz a totós kollegáknak!

  • euroaron július 19. 20:25 (#70) | Válaszolok

    én meg, mivel hülye vagyok, csak annyit mondanék, hogy a piskóta jó eledel!

  • Kezdő július 19. 20:39 (#71) | Válaszolok

    Rendben ahogy gondoljátok!
    Nekem így is jó.Hali

  • Tox július 19. 20:42 (#72) | Válaszolok

    Sziasztok!
    Látom mindenki jártas ezen téren.
    Tudnátok nekem valami jó tippet adni a következő heti meccsekre? (Tippmix) Amivel persze valamit is nyerhetek.
    Mindegy melyikre.Köszönöm

  • euroaron július 19. 20:44 (#73) | Válaszolok

    tox, írd meg, melyikre gondolsz, és miért. aztán aki ért itt hozzá, véleményezi. vagy nem…
    szoktunk írkálni, bárki, akinek kedve van…

  • totorobert július 19. 20:52 (#74) | Válaszolok

    kezdő cimbu!Be né sértőggyé má!Azt ne mondd,hogy nem találkoztál még ilyen,vagy ettől keményebb kritikával az eddigi totóséletedben!Remélem nem saltanus vagy álruhában!Nyugodj meg,és nyomjad a kritikát Te is!

  • Kezdő július 19. 21:11 (#75) | Válaszolok

    Ok. Tppmixen dobjatok egy tuti tippet.Nem sértődtem be

  • Tox július 19. 21:12 (#76) | Válaszolok

    Nem nagyon játszok, Kezdő is kér egyet, amiben biztosak vagytok. Vagy 3- mat.Köszi

  • baggio július 19. 21:33 (#77) | Válaszolok

    sziasztok! Kezdőtől kérdezném, hogy azt a 11-es találatot mennyi pénzből nyerted? Én is mostanában kezdtem, 800 forintért nyomom, eddig 2 kilences jött. a honvéd meccseken mindig elmegy a dolog. Kíváncsi lennék arra programra is, itt a a mail címem, megkösöznném ha elküldenéd: andris1103@mailbox.hu.

  • totorobert július 19. 21:33 (#78) | Válaszolok

    kurva rapid,utolsó percben behozta a papírt,így lágy emberi ürüléknek néz ki a heti nyeremény!

  • baggio július 19. 21:38 (#79) | Válaszolok

    nekem jól jött, hogy behozta. de a végén már azt mondtam, hogy kapjanak ki, ha ennyi helyzetet kihagynak. aztán meg török módira csak beszenvedtek egy gólt.

  • paladi július 19. 21:39 (#80) | Válaszolok

    Sziasztok!
    Én is nagyon kíváncsi vagyok arra a demo-ra kérlek küldd el erre a freemailre: paladam@freemail.hu

  • paladi július 19. 21:41 (#81) | Válaszolok

    most látom hogy a rapid és a rennes is a 90. percben szerezte a győztes gólt de szerencsés vagyok, máskor így mennek el a meccsek ha az odense leikeszel akkor 8-ból 7 ami nem olyan rossz normál 100 ft-os szelvénnyel!

  • paladi július 19. 21:43 (#82) | Válaszolok

    áj-áj megint vezet az aston hajrá odense 1 gólt kérnék!
    ja meg a rennes meccset a txt már be is írta végeredménynek a 0-0-t már ott bosszankodtam!!

  • baggio július 19. 21:47 (#83) | Válaszolok

    az egyenlítés már gyanus. azt hiszem ezt nevezik a nagyok papírhétnek. bár még holnap is nap van

  • Kezdő július 19. 21:49 (#84) | Válaszolok

    Google: Nagy lottó program, totó program : Keresés
    Kidob vagy tizet, de rajta van a Szerenecsjáték lapján is.

  • Kezdő július 19. 21:50 (#85) | Válaszolok

    szerencse bocs

  • baggio július 19. 21:56 (#86) | Válaszolok

    nem szóltam paladi…

  • euroaron július 19. 22:01 (#87) | Válaszolok

    né má, nem is állunk olyan rosszul e!
    bár, robi, a te szénád, az rosszul áll… megfúrni gyuri tuti tippjeit, ej, ej… ha a holnapid is elúszik, varrathatsz magadnak az asszonnyal csörgős színes bohóc-sipkát, csak ha viseled, úgy fogok veled érdemben értekezni! :D

    na, holnapra “tutik”:
    - salzburg, evidens ugyebár.
    - tromsö, mivel az ellenfele a ham-kam…
    - verdasco (tenisz)

  • paladi július 19. 22:02 (#88) | Válaszolok

    Köszi Odense!!

  • paladi július 19. 22:06 (#89) | Válaszolok

    letöltöttem egyet négyesély a neve?
    elmondanád hogy kell játszatni, és ah nyerek hogy kapom meg a pénzt?

  • totorobert július 19. 22:16 (#90) | Válaszolok

    áron!papírhéten könnyű okoskodni,holnap,még eljön az én napom!Ahogy látom a kispestiekkel jól elszállt mindenki,még az ötzi utódok bekavarnak vagy kettőt és máris van halmozódás!Megvarratom a bohócok koronáját,de amikor más száll el akkor Ő is viselje,amíg valaki nem lesz gyengébb nála!

  • totorobert július 19. 22:18 (#91) | Válaszolok

    paladi!a négyesélyt hagyd a francba,attól jobbak is vannak,bár nem tudom mi a nevük,majd a többiek segítenek!

  • paladi július 19. 22:26 (#92) | Válaszolok

    ok de mi a neve mert kezdő azt mondta hogy ezt üssem be a googléba

  • euroaron július 19. 22:26 (#93) | Válaszolok

    paladi: nem rossz a négyesély egyáltalán, faja progi, bár a demo, az nem sok mindenre használható. játszani úgy kell vele (gyk bármelyik programmal), hogy nyerjél is persze, hogy
    - kurvajól tippelsz és szűrsz, aztán
    - amit mond a program, megjátszod egy totózóban, és
    - hétfőn felhívod a bizalmas telefonszámot (ott van kifüggesztve a totózóban), majd azok elmondják a többit.
    ennyi. :)

  • euroaron július 19. 22:27 (#94) | Válaszolok

    amúgy a csodaprogi nevéről kezdőt kérdezzed magát.
    mi azt nem ismerjük…

  • Spikee július 19. 22:28 (#95) | Válaszolok

    Holnapra:
    Stoner győzelme tuti…
    hacsak elnem dobja verseny közben :D

  • euroaron július 19. 22:28 (#96) | Válaszolok

    robi, a bohócsipkával az a helyzet, hogy meglátásom szerint vagy te, vagy a medvékkel táncoló zsóti fogjátok viselni leginkább… :D

  • zototo július 19. 22:30 (#97) | Válaszolok

    Paladi,
    Ha letöltötted, akkor miért kérdezed, hogy az-e a neve:
    Mi azt honnan tudjuk, hogy mit töltöttél le? :)
    Játszani meg úgy kell, hogy megcsinálod a tippet (programmal, vagy anélkül) és kitöltöd az Szrt által forgalmazott segédszelvényt, majd egy terminálos átvevőhelyen szépen befizeted. Ha nyersz, akkor az igazolószelvénnyel bemész egy lottózóba és felveszed a nyereményt. Hát ilyen egyszerű. :)

  • euroaron július 19. 22:32 (#98) | Válaszolok

    hm, zototo, te… nem én vagy véletlenül? :D

  • totorobert július 19. 22:35 (#99) | Válaszolok

    de,ha totót játszom akkor is foglalkoznak velem a lottózóban?

  • euroaron július 19. 22:38 (#100) | Válaszolok

    robi: nem, hanem mivel rossz helyre mentél be, helyben deresre vonnak rögvest… ;)
    legalábbis itt budapesten így mennek a dolgok. de vidéken hallottam már olyat is, hogy tarkón lőnek! :D

  • euroaron július 19. 22:40 (#101) | Válaszolok

    jaj, bocsánat a sok offért, de két sör után totál belemelegedtem! :D
    ez a mai termés, ez eddig az oldal legjobbja.
    na, elég lesz mára offolni, népek… :)

  • zototo július 19. 22:42 (#102) | Válaszolok

    Áron, Ja csak nem frissítettem, miközben írtam. A bizalmas telefonszámmal egy kicsit még poénosabb :)

  • cloudlessly július 20. 00:21 (#103) | Válaszolok

    Egyébként is nagyon rossz véleménnyel vagyok a tipmixelőkről. Rövidtávú gondolkodás lerí róluk. Felteszem a fizetésem és megduplázom, mennyivel is(?) …stupidabb, mint a jó öreg totó.

  • cloudlessly július 20. 00:24 (#104) | Válaszolok

    …bocs az eőítéletért.

  • jano47 július 20. 00:27 (#105) | Válaszolok

    Ha letöltötted a “Négyesélyes”-t, azzal nem sokra mész, mert csak 9 mérkőzést tudsz rajta variálni.
    A teljes vari huszonezerbe kerül + 5000 az alaptipp szerkesztő.
    Mindezt csak olvastam, nem használok programokat.
    Cloudlessly a “tuti” 13 kétesélyedből az 1-es és a 7-es már elment. Ennyit a tutikról. :) :D

  • cloudlessly július 20. 00:28 (#106) | Válaszolok

    Aki ezt-azt tanulmányozni akar, arra ott van pl. a komplex totószisztéma. Jogvédett, miegymás. Színtiszta statisztika, kis umbuldával. Ha kell megadom a könyv pontos címét.

  • cloudlessly július 20. 00:30 (#107) | Válaszolok

    …még van egy hetesem egy szelvényen, ebbe kapaszkodom és kívánok magamnak jó éjszakát. Emellett rengeteg hatos. Na jó, a rengeteg túlzás.

  • cloudlessly július 20. 00:37 (#108) | Válaszolok

    Akkor, ha jól érzékelem elment a Honvéd és a Szaturn Moszkva meccs, de az biztosan. Átkozottak legyenek!

  • cloudlessly július 20. 00:55 (#109) | Válaszolok

    Jó kis riposztot rittyentettetek itt, nem győzi az ember kapkodni a fejét. A bohóc-sipka és a megvarratása megfeküdte a paraszti értelmemet, de majd gombolkozom rajta(tok).

  • cloudlessly július 20. 01:11 (#110) | Válaszolok

    Nem akarok már sokat dumálni, így a késői órákban, de bekukkantottam a “négyesélyes” nevezetű programba. Jó kis hibrid és jó ötletnek tűnik beírni a különféle kulcsokat és egy szisztémával összezagyválni, de ha előveszek egy totókulcs könyvet akkor ugyanezt a zsenialitást a saját progimmal is tudom(nám) prezentálni. Persze, vigyázó szememet a saját progim fragmentáltságára(töredezettségre való hajlamára) vetném, azaz…nem elég a progi…jó tippelés és kellő módszer is kell hozzá, na meg a szerencse. Ezt a “négyesélyes” sem kerülheti el.

  • zototo július 20. 01:32 (#111) | Válaszolok

    Cloudlessly,
    Ha 13 kétasélyből akarsz indulni, akkor arra legjobb a tippmix oddsok szerinti rangsorolt oszlopok első és második oszlopa együtt. Ez magasan veri a sárga bármelyik így képzett oszlopát.
    De ezzel pontosan egyenértékű az, ha csak a tippmix harmadik oszlopát veszed alapul és 1-4 ig engeded rajta a találatokat. A tipmix, vagy más bukik oszlopai azért jók, mert ott nem babra megy a játék. Pl a blikk lazán betippel 4-5 meglepetést, csak azt nem kell kifizetni, ha nem jön be. A bukiknál viszont a hülyeség pénbe kerül.
    Másrészről a bukik tippjei kifejezik a csapatok erőviszonyait, biztosan elemzik rendesen a meccseket. Ezért ez a legjobb alaptipp megközelítés. Szerintem.
    Persze ez még nem elég az üdvösséghez, mert ezzel az egy beállítással még sok a szelvény keletkezik. Pontosan 13 db kétasélyes, = 8192 + (13 alatt az 1) * 12 kétesély + (13 alatt a 2) * 11 kétesély + (13 alatt a 3) * 10 kétesély + (13 alatt a 4) * 9 kétesély. Na ez együtt 880128 db oszlop. Ezt kell egyéb szűrőkkel redukálni, vagy meglepetésből kevesebbet engedni, de akkor meg papírformás lesz a tipp. Más alaptippekkel is ugyanez a dilemma, ha az alaptipp nem tartalmazza a telitalálatot, akkor tágítani kell a találati intervallumot, emiatt elszalad a szelvényszám. És másfajta szűrőket kell bevonni az oszlopok redukálásához. Akkor viszont az egyéb szűrőkhöz megadott intervallumokat kell bevállalni.
    Az az érdekes, hogy a fent említett 1-4 beállítás jobb, mint 70%-ban talál és 880e oszlopot ad. Ha most a 3^13 -ont megszorozzuk 0,7-el, akkor kb 1.1 millió szelvényt kapunk. Tehát 70%-os bitonsággal nem kell megjátszani az összes eset 70%-át. Persze mindez csak elméleti okoskodás, de annyi következtetést le lehet belőle vonni, hogy a totó nem olyan, mintha kalapból húzgálnánk ki az 1,x,2 cédulákat.

  • cloudlessly július 20. 02:02 (#112) | Válaszolok

    Igen-igen…az erősebb kutya baszik… ez nyilvánvaló, és erre egy egész társadalomtudományt építettek, a neve szociológia…akkor miért nem lehetne-e totológiát művelni…szerintem lehetséges, csak kellő statisztikai apparátus megfigyelési környezet szükségelteik, állandósult, vagy állandónak vélt környezetben.

  • cloudlessly július 20. 02:12 (#113) | Válaszolok

    … szerintem az összes eset 10% max. 20%-át szükséges csak megjátszani, de lehet, hogy ezen a kijelentésemen majd még gombolkozni fogok.

  • cloudlessly július 20. 02:15 (#114) | Válaszolok

    15 millából tuti a 13-as…ez most nem tudom, hogy mennyije a teljes variációnak.

  • jano47 július 20. 06:44 (#115) | Válaszolok

    cloudlessly óvatosabban kellene bánnod a tutikkal. Ha csak a biztos 13-ast veszem, ehhez 1 594 323 oszlop kellene, az 50 Ft-jával: 79 716 150 Ft. A Te 15 millád ennek a 18,8 %-a. Ahhoz nem kell nagy matematikusnak lenni, hogy belássuk, nincs az a program, mely az esélyek 18,8 %-ával biztosan hozza a 13-ast.
    Arról nem is beszélve, hogy a nagy nyereményeket többségben a +1-ek hozzák. Ez viszont tovább bonyolítja a problémát, mert a teljes vari 4 782 969 oszlopon 239 148 450 forintba kerülne …nem is folytatom :D

  • totorobert július 20. 08:25 (#116) | Válaszolok

    nekem van négyesély,de nagyon vegyesek az érzéseim.Nehéz egy kicsit beismerni,de sajnos ebben az esetben áronnak van igaza abban,hogy a legjobb a sajátfejlesztésű program.A négyesélynek szép grafikája van,meg kitölti a szelvényeket,meghatározhatsz vele alaptippet,de ennyi a pozitívum,az az érzésem,hogy szándékosan van lebutítva a program!pl.99 szűrési feltételt enged meg,ami kurva soknak tűnik,de ha veszed azt ,hogy az 1×2(stringek) teljes variócióját megakarod határozni db számban az már 27 variáció,és ha bizonyos helyeken ugyanezekből még hagyni is akarsz ki,akkor már másra alig marad hely!Nagyon el kell gondolkodni,hogy miként tippelj,ráadásul,kis oszlopszámnál,rohadtul elszáll talán épp amiatt,hogy nagyon be kell vállalni a szűréseket.Gyakorlatilag azt tudom ajánlani azoknak akiknek programra van hajlamuk,hogy mindenképpen ismerősökön keresztül jussanak el a progihoz,és legyen követelmény a változtathatóság lehetősége!Két program lehetősége van versenyben nálam,de a találatok száma ugyan annyi,mint ha hagyományos módon tippelek.jano kicsit vaskalapos szkepticizmusa a progik felé így igazolható,de szerintem bizonyos szinten viszont alkalmazni kell a számtech hátteret,mert vannak olyan pontok ahol mi filózunk,viszont a gép kiméletlenül bevágja a helyes tippet!

  • euroaron július 20. 08:31 (#117) | Válaszolok

    jóreggelt!
    tutik.
    én úgy vélem, leginkább a statisztikát kell hozzá nézni, és rájöttök, hogy nem kell várni a megfelelő pillanatra, mert az magától jön elétek!
    értem ezalatt, ahogy zoli is leírta már: a totó kimenetelek egyenletes eloszlásúak, vagy valami hasonló, de az hazai kimenetelek felé eltolódva. azaz: a hazai meccsekre kell koncentrálni!
    nézzünk egy tuti csapatot, totón is szerepel sokat, a bayern münchen!
    - 2007-8 = 12-5-0
    - 2006-7 = 11-4-2
    - 2005-6 = 14-2-1
    - 2004-5 = 14-2-1
    - 2003-4 = 13-3-1
    öt évnél messzebb nem érdemes menni, mert az már majdnem teljes keretcsere.
    naszóval, tisztán látszik, hogy ez az erős csapat otthon tartja a három pontot. akinek a fix 1 még így is meredek, az 1X, az már majdnem 100% lefedettséget biztosít.
    minden héten akad egy-két ilyen mecccs, csak meg kell látni, meg kell kockáztatni.
    aztán van ennek két inverz gyengébb hatékonyságú vetülete:
    - erős csapat idegenben: itt is érdemes fogni a kétesélyt a vendéggel, de a mi legyen a másik? ehhez formát, múltat, tétet is érdemes nézni, egy vagy iksz, kinek melyik jobb. ilyen is van hetente egy-kettő.
    - pöcsköszörű (derby, hamkam) bárhol: akiket mindenki megver, ilyen is akad, bár ez úgy a bajnokság második felétől használható igazán. ráadásul nem szabad elfelejteni a hazai pálya felé eltolódást, azaz őket vendégként általában le lehet írni, de hazai pályán kevésbé kockázatosak, mint az erősek idegenben. hetente egy-két meccs ebből is akad.
    szóval minden héten 3-6 olyan meccs van, amit elég jól lehet fixálni.

  • totorobert július 20. 08:42 (#118) | Válaszolok

    aha 3-6 meccs!13 háromesély 1,500,000 db oszlop a 3-6 kéteséllyel meg kiveszünk,legjobb esetben is 1,400,000 oszlopot,aztán 100,000 meg szűrünk és úgy elszállunk mint a pinty!

  • cloudlessly július 20. 08:44 (#119) | Válaszolok

    jano47:…hát, megkövetem magam…van mikó nem hozza. De a lottóval ellentétben a totóban a szerencse nem vak, hanem képes beszéddel élve homályosan azért lát valamicskét. Ahogy vulgárisan kifejeztem magam: mindig, vagy majdnem mindig, vagy nagyobb valószínűséggel, vagy trendszerűen, vagy a nagyszámok törvénye alapján, vagy egy picit esélyesebben, de az erősebb csapat fogja megfarkalni a gyengébbet, ez a tény pedig jócskán kivesz a színtiszta matematikai valószínűség vitorlájából, azaz a teljes vegytiszta variációból. A progik többsége ezt a tényt használja ki továbbá a szerencse forgandóságát, azaz önkezével szúrja le a fenevadat azáltal, hogy kihasználja, hogy a bejövő eredmények mintázatai nem monotóniatűrők. Azaz, valami sajátos jellegű, hogy fellengzős legyek, mátrix-nyomot mindig hagynak maguk után. Mindezeket a nyomokat csak csoportosítani kell, hosszasan megfigyelni és elkülöníteni a véletlen zajtól. Külön esemény lenne, ha ezeknek a mintázatoknak valamiféle algoritmusára letene bukkanni, de ez már sci-fi lenne Ilyen eccerű :-) – persze csak pofázni, erről.

  • Tox július 20. 08:50 (#120) | Válaszolok

    Sziasztok!
    Le tudná nekem valaki irni vagy megmondani hol tudom megnézni a tegnapi eredményeket?

  • cloudlessly július 20. 08:52 (#121) | Válaszolok

    Ha nem gond a reklám, én az eredmények.com-on szoktam.

  • euroaron július 20. 08:53 (#122) | Válaszolok

    robi, óvatosan! a héten eddig ugyanis nincs igazad, ne feledd!
    varródik már a bohócsipka? :)
    fazonja háromágú legyen, sárga-vörös-kék színben, és bélés is legyen benne, hogy télen is hordható legyen!:D

    janó, némi algoritmus azért van, lehet ilyeneket találni.
    de a feldolgozáshoz az emberi elme kevés, vagy ha mégsem, akkor az idő az.
    ellenben a gép célirányos, másfél milla tétel vizsgálata félóra maximum, és akkor már nagyon alapos munkát végez!

  • Tox július 20. 08:53 (#123) | Válaszolok

    köszönöm, rendes vagy.

  • euroaron július 20. 08:54 (#124) | Válaszolok

    laci: a bohócsipka a tarokkban szerepel, jobb helyeken az asztal lúzere köteles viselni, amíg el nem hódítják tőle! :)
    remek találmány, csak olykor előfordul, hogy több sipka is kéne… :D

  • euroaron július 20. 08:56 (#125) | Válaszolok

    tox, én a sportingbet vagy az expekt élő eredményeit szoktam sasolni.

  • zototo július 20. 09:34 (#126) | Válaszolok

    Tox. Az eredményeket visszamenőleg az 1. tv teletext 232.oldalán is meg tudod nézni, persze csak utólag ez nem online.
    Meg a teletext tippmix friss oldalán is (a pontos oldalszámot most fejből nem tudom de a tartalomban meg tudod nézni), az valamennyire követi a mérkőzés folyamatát is. De az Szrt tippmix oldalán is megnézheted.
    Online-ban pedig már a többiek megmondták.

  • zototo július 20. 10:02 (#127) | Válaszolok

    Jano egy kicsit pesszimista a programokkal kapcsolatban. Nem is a programokról van szó, ahogy Áron is célzott rá, mert a program csak segédeszköz, csak egy szerszám. Hogy milyen szűrőket használsz, az dönti el a dolgot. Ugye, az alaptipp is egy szűrő.
    Amit Robi írt a négyesélyről az elég érdekes. Mi az, hogy csak 99 szűrőt lehet alkalmazni? Ha csak a sárga tippjeit veszem, az 16 db. Ha ezeket felbontom fixre és kétesélyre, az újabb 32 szűrő és ha még rangsorolom is a tippeket, akkor még 48 db szűrő lett belőle. Ha még netán tippfajtánként is szét akarom bontani, akkor az egész megháromszorozódik. És még csak a sárgából sem merítettük ki az összes lehetőséget, mert még össze is vonhatom a sárga tippjeit és akkor keletkezik egy 17. oszlop is, amellyből szintén lehet rangsort képezni. És még nem bontottuk fel az oszlopokat részekre, mint a tippmixnél a nagy oddsok közepes és kis oddsok darabokra. Máris több száz szűrőnél tartunk és akkor hol van még a többi szűrő? Hova lehet bevinni Áron tippjét, Robi tippjét, Jano tippjét, Cloudlessly 13 kétesélyesét stb.
    Mi van akkor, ha pl. olyanom támad, hogy az összes eddigi eredményt akarom betenni szűrőnek? Az már ezres nagyságrendű oszlopszám.

  • cloudlessly július 20. 10:09 (#128) | Válaszolok

    …összes eddigi eredményt betenni szűrőnek? Te már kapizsgálsz valamit! :-)

  • euroaron július 20. 10:22 (#129) | Válaszolok

    nálunk az összes eddigi eredmény csupán 550. az szrt infóbázisa addig terjed csupán.
    ezt a régmúlt szűrőt mekkora eltéréssel használod, zoli? mi max kettő.
    nagyon durván és hatékonyan szűr ám…

  • zototo július 20. 11:07 (#130) | Válaszolok

    Áron,
    Nekem több mint 1000 eredmény megvan. Ezzel úgy lehet szűrni, hogy nem lehet benne 13-as és 12 sem.
    Bár a múlt héten még 10 sem volt rajta. Nem használom mindig, mint ahogy a többi szűrőt sem, csak ha nagyon muszáj, akkor elő lehet ezt is venni. :)

  • zototo július 20. 11:14 (#131) | Válaszolok

    Lessly,
    Nem, a bölcsek köve nem nálam van, hanem Kezdő programjában. :)

  • euroaron július 20. 11:54 (#132) | Válaszolok

    mi 550-re úgy szűrünk, hogy 13/12/11 – ez utóbbi valóban necces, de 5-ből 4 esetben megéri, mert a 13 ugye az csak 1, a 12 az általában +26, összesen 27 max (ugye lehet átfedés, de nagyon kevés), viszont 11, az +312 (kicsivel több átfedés), összesen 339, szorozva 550 oszlop, az annyi mint 186450 – mínusz szumma átfedések, tehát mondjuk 150ezer nettó.
    kb 80%os hatékonysággal!
    nekünk megéri.
    ezerre nem tudom… lehet hogy mi is csak a 13/12-őt vállalnánk be…! :)
    de nincs annyi infónk.
    az NS szűrő is vicces, ott viszont 13/12-be nyomjuk csak a 0-9-4-es indexet. na de az ugye jóval meredekebb, kiszed vagy pártízezer variánst az is…
    ez a kettő, meg pár elég tágra vett statikus szűrő (minmax, tapadás, múlthét, stb), féltucat okos kéteséllyel már tízezer alá lőhetik a potenciális oszlopszámot.

  • euroaron július 20. 11:59 (#133) | Válaszolok

    a bölcsek kövéhez csak annyit: a hatoslottón egy szotyi kulcs, hogy 45 szám kombója minimum 3-as garanciával, az annyi mint 373 oszlop (74600 pénz) – oké, biztos össze lehet hozni kevesebből is. ugye a 3-as átlagban hoz egy ezrest, de a kulcs több 3-ast is tartalmaz, és erősen sanszos benne a 4-es is, ráadásul a tapadást sem szedtem benne (max 2re), szóval lehet hogy kevesebb (tuti).
    na.

  • Vira július 20. 13:08 (#134) | Válaszolok

    Jó napot mindenkinek!
    Legyen szives egy valaki megmondani nekem mit jelent az ODDs!Köszönöm

  • euroaron július 20. 13:21 (#135) | Válaszolok

    angol szó, jelentése óvatosan és magyarosítva fogalmazva: esély.
    például egy focimeccsen lehet három kimenetel ugye. az egyes kimenetelekhez tartozik egy-egy szám, amely sosem kisebb egynél. ez a szám az odds, azaz hogy az adott kimenetel, ha bekövetkezik és van rá élő fogadásod, a téted hányszorosát fizetik neked vissza.
    érthető?

  • euroaron július 20. 13:23 (#136) | Válaszolok

    na most ez kicsit hülyeség persze, mert az odds, az többesszám, tehát valójában esélyek. nyilván, hiszen több kimenetel van.
    csak hát a nép már magyarosítva használja, szarva a többesszámra, azaz egyetlen tipp is odds, nem pedig odd…
    na mindegy.

  • Vira július 20. 13:33 (#137) | Válaszolok

    Köszönöm, de még nem igazán vágom.
    Tudnátok részletesen egy példát.Örök hálám.

  • Tox július 20. 13:35 (#138) | Válaszolok

    Hali.
    Javítsatok ki légyszives!
    Tegnap a totón 7 meccset játszottak?

  • Tox július 20. 13:36 (#139) | Válaszolok

    TotoCalculator 2. Ezt találtam Kezdő javaslatára.
    Keressetek rá letölthető. És találtam teljes programot is a Pirate Bay- on

  • Tox július 20. 13:38 (#140) | Válaszolok

    http://thepiratebay.org/search/Lotto/0/99/300
    ITT MINDENT MEGTALÁLTOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Tox július 20. 14:11 (#141) | Válaszolok

    Na akkor tudnátok nekem mondani eredményeket

  • totorobert július 20. 14:46 (#142) | Válaszolok

    áron úgy látom,még egy madár repült erre!Inkább azt kéne lelőni,mint a vidéki totósokat!

  • Tox július 20. 15:09 (#143) | Válaszolok

    IFK Göteborg – SS Murata :
    Dinamo Zagreb – Linfield :
    NK Domzale – F91 Dudelange :

    Könyörgök erre mindenkit megkérek adjon valami tippet
    Én sztem 2, 2, 2.

  • euroaron július 20. 15:15 (#144) | Válaszolok

    a göteborg 2 elég meredek.
    a linfield már miért nyerne horvátországban???
    a harmadikhoz lövésem sincs…

  • euroaron július 20. 15:19 (#145) | Válaszolok

    vira… hadd ne részletezzem. jobboldalt az oldal tetején van linkajánló, a témával legalább féltucat foglalkozik. tessék végigolvasni!
    aztán mielőtt lenne további kérdésed: ha tippmixben tervezel, akkor inkább a helyi lottózó/totózó/tippmixelő/stb-ben tessék elbeszélgetni a problémáidról a csinos pultoslánnyal, de ha netes fogadóirodával kapcsolatos kérdésied vannak, akkor térj vissza ide! :)
    jó olvasást, jó hétvégét!

  • euroaron július 20. 15:23 (#146) | Válaszolok

    robi, nagy eső lesz, ha ilyen sok madár repül erre…
    izé e… PÉNZESŐ???

  • zototo július 20. 17:09 (#147) | Válaszolok

    No de Áron, még valamelyik sporttárs félreérti és azt hiszi, hogy itt tényleg lehet nyerni. :)

  • euroaron július 20. 17:17 (#148) | Válaszolok

    mé’, tán nem?
    vagy oly kép alakult ki benned rólam, mint akinek hazugságra áll a szája, he???

  • euroaron július 20. 17:17 (#149) | Válaszolok

    egyébiránt itt már esik.

  • oszi július 20. 17:37 (#150) | Válaszolok

    Tox,
    ezeket komolyan gondolod? hogy a fészkes fenében nyerne a San Marinó-i csapat Göteborgban, miután otthon 5-0-ra kikapott?
    az észak-ír és a luxemburgi csapat is esélytelen idegenben.

  • paladi július 20. 18:02 (#151) | Válaszolok

    a linz-wien meccsen szünet van vagy vége??

  • euroaron július 20. 18:07 (#152) | Válaszolok

    nyugi paladi, csak nb1 nívó… :)

  • paladi július 20. 18:21 (#153) | Válaszolok

    na linz akkor fordítsuk csak meg!!

  • paladi július 20. 18:23 (#154) | Válaszolok

    mi van a lilleströmmel hogy lesz ebből x????
    Na sztem búcsút is mondhatok a 12-nek!

  • jano47 július 20. 18:48 (#155) | Válaszolok

    A Braga félidőben vezet! :(

  • totorobert július 20. 18:54 (#156) | Válaszolok

    áron bammeg az austria nem engedi felvenni a bohóc sapkát,most má csak péz kéne mer,pöngetni köll a varrónak!

  • euroaron július 20. 19:09 (#157) | Válaszolok

    beszartál, robi, mi?
    na, ezt a hetet megúsztad… de rosszaló tekintet: elég lett volna csak ezt háromesélyre vetetned! :)
    gyuri, ezt elkúrtuk! :D
    na, -1 kategória, de az innentől “jobban” fizet legalább…

  • totorobert július 20. 19:16 (#158) | Válaszolok

    még a végibe léssz halamozolodólás!Lehet,hogy meg kell szeretnem az szrt műsor alkotóit!Brrrr!Beleborzongok! ;-)

  • cloudlessly július 20. 19:26 (#159) | Válaszolok

    bukta van, bár az Austria W. jó…görög győzelem kéne…Lilleström x de a Braga jónak tűnik nekem…ez így már jó, ha 10-es, de szerintem egy rosszul fizető 9-esem lesz. :(
    PROGI:
    A régmúlt szűrőt én kisebb darabokra vágom fel és 9 találatot követelek rajta. A 10-es követelés jól vág, de rizikós. Mindez 452 hét eredményéből lett avanzsálva. Azaz az én adatbázisom 900 hét eredményéből áll. Jelenleg 2004 12. hetéig feldolgozva. Ha kell valakinek átküldhetem egy elcseszett formátumban Ebből van nekem két file. Épp ma délután egészítettem ki, hogy egyenlő méretűek legyenek. Felbuzdulva azon, hogy szóbahoztátok. Hála néktek! Azé nem elfecsérelt idő az itten lógás.

  • euroaron július 20. 19:31 (#160) | Válaszolok

    közben élőben megtoltam all in, hogy trelleborg-halmstad under3,5.
    most 2…

  • cloudlessly július 20. 19:34 (#161) | Válaszolok

    Ajaj, vészesen közeledik a vége. Most bohóc sapka, vagy kötél?

  • totorobert július 20. 19:41 (#162) | Válaszolok

    hát jó pénzért eladom az áron által összeállítatott bohóc kalapot,mert abból legalább lehet egy kis bevételem!

  • euroaron július 20. 19:43 (#163) | Válaszolok

    cidri, mert a trelleborg kapott egyet! :/

  • euroaron július 20. 19:55 (#164) | Válaszolok

    huh, lefújták! :)

  • zototo július 20. 20:17 (#165) | Válaszolok

    Ha az Altach ki tudna egyenlíteni, akkor még lenne egy 10-esem. Bár sokat nem fog fizetni (csak lélektanilag volna jelentősége). :) A tippmix meglepetés oszlopán csak egy árva találat díszeleg, és a középső oszlopon is csak 3 találat van. Nem lesz halmozódás. :(

  • totorobert július 20. 20:19 (#166) | Válaszolok

    “zo” és “leg” gratula a szép teljesítményhez,remélem,hogy a sikeren felbuzdulva a következő héten is tippel és érvel mindenki!

  • euroaron július 20. 20:19 (#167) | Válaszolok

    zoli, elfelejtesz egy dolgot: nem népszerű a heti műsor, kevés a befizető! ettől független szerintem sem halmozódunk.
    ja, nekünk is salzburg X kell!
    hajrá altach! :D

  • zototo július 20. 20:24 (#168) | Válaszolok

    Áron,
    ha a közzétett tippet játszottátok meg, akkor mit állítottál min-maxra az alaptippen?

  • euroaron július 20. 20:30 (#169) | Válaszolok

    izé, melyik közzétett tipp?
    az itt mindenki sajátja külön-külön.
    a közös tippünk 13 háromesély + 1, ebből 4 korrigálva kétesélyre: szöcskék, rennes, rapid és salzburg, mind 1X-be.
    gyk alaptipp.
    a töbi szűrő.

  • euroaron július 20. 20:33 (#170) | Válaszolok

    egyébként úgy nézem, a minmax szűrők, meg a tapadás sem tett be, a múlthét is oké…
    a többit csak az eredmények függvényében tudom megmondani.
    lehet, hogy csak az eloszlás tett be, de ha nagyon papír, akkor valószínűsítem az sárgákat is, hogy “kicsesztek” velünk…

  • zototo július 20. 20:36 (#171) | Válaszolok

    Ok.

  • LeGrognard július 20. 20:36 (#172) | Válaszolok

    Ha nyer a Salzburg 3db 10-esem lesz..ha nem,annak örülhetek,hogy aránylag jó tippeket raktam..:)

  • LeGrognard július 20. 20:39 (#173) | Válaszolok

    2-0!!!

  • zototo július 20. 20:39 (#174) | Válaszolok

    Az Altach már nem nagyon fog egyenlíteni :( 2-0

  • euroaron július 20. 20:40 (#175) | Válaszolok

    na… akkor ezzel annyi.
    viszont a tuti tippmixes tippjeimből kettő bejött… :)
    verdascot majd meglássuk holnapra.

  • euroaron július 20. 20:41 (#176) | Válaszolok

    az altach átment derbybe/hamkamba.
    mivel a derby kiesett tavaly, szükség is van új negatív példákra! :)

  • cloudlessly július 20. 20:48 (#177) | Válaszolok

    Úgy néz ki, hogy bombasztikus papír lesz, alig fizető 10-essel. A komplex totószisztéma alapján, mely szintén a “sárgából” indul ki. A könyv íme, ahol ez a szisztéma található – Szűr Gyula : Komplex Totószisztéma (Publica Rt,1991) A sárgából előzetesen kikövetkeztetett Infó % -ami, minél nagyobb annál papírabb hét várható – 709,8 % volt, míg a bejött százalék ennek is fölément, tehát extra papírnak mondható: 727,8 % lett. 600% körül lett volna a sima papír, míg 600alatt ilyen magas infó % mellett helyezkedett volna el a meglepetés. Persze, ha az Altach leixelne, akkor: 636,7 % lenne a bejött eredmény alapján. És ez még mindig papírka, papírka…Bocs a traktátusért.

  • euroaron július 20. 20:52 (#178) | Válaszolok

    ki hitte vón?
    pedig elég szemét hétnek tűnt.

  • cloudlessly július 20. 21:04 (#179) | Válaszolok

    ..nekem is úgy tűnt. 8-as lett a 13 kétesélyem: SZÉGYEN

  • zototo július 20. 21:17 (#180) | Válaszolok

    Lessly,
    azt mondod, előre ki lehet számolni, hogy milyen lesz hét papír-meglep szerint ?
    A módszert el tudnád mondani?

  • cloudlessly július 20. 21:50 (#181) | Válaszolok

    Hát, csak nagy vonalakban. A módszer valami súlyozásos statisztikai okoskodás. Igazából, minden józan paraszti ésszel benne van a sárgában, de így ezzel a százalékos kimutatással sokkal szemléletesebb. Íme töredékesen a táblázat erre a hétre:
    1 x 2 Info%
    Rennes-Tavrija 100% 0.00 0.00 99.99
    Grashoppers-Burgasz 95.56 4.44 0.00 93.41
    Salzburg-Altach 95.56 4.44 0.00 93.41
    Strum – Honvéd 77.78 22.22 0.00 69.39

    Nem nehéz észrevenni, hogy fentről lefele haladva egyre kevesebb infóval rendelkezünk a mérkőzést illetően, hiszen nem egyértelmű annyira, hogy ki fog győzni. Nos ezeket a meccsenkénti Infó%-ot összeadjuk, ami kiad egy összevont, az adott hétre jellemző papírarányt. Minél kisebb ez az infó %, annál kevesebb információval rendelkezünk, azaz az adott héten sok ill. több a háromesélyes meccs. Ennek az infó százalék függvény emlékezetem szerint, megfigyelésem alapján.

    Bejövő % = 0.6x(ami az infó %!!!) + 225% kb. bár már elég régen néztem utána. Ami azt jelenti ugye, hogy a koordináta rendszerben a függvény ferde, azaz korrelláció áll fent, azaz jó eséllyel, de nem biztosan (elég nagy szórással) ,de a SÁRGÁBÓL következtetni lehet az adott hét majdan bejövő tulajdonságaira.

  • cloudlessly július 20. 21:51 (#182) | Válaszolok

    (az infó % a legutolsó kétjegyű szám)

  • cloudlessly július 20. 21:53 (#183) | Válaszolok

    papírarány helyett, hogy érthetőbb legyen az elején: papír-nem papír arányt akartam mondani…

  • totorobert július 20. 22:14 (#184) | Válaszolok

    a nyereményekből és nyertesek számából azt látom,hogy egyesek remek szűrőket alkalmaztak!Tanulhatunk tőlük! ;-(

  • euroaron július 20. 22:27 (#185) | Válaszolok

    robi, maraggyá má.
    az ilyen hét az ördögé.
    ennyi.

  • Showtime július 20. 22:41 (#186) | Válaszolok

    Sajnos nekem 9 találatom van,igaz is hogy nagyon bátram tippeltem.Ahol elhibáztam a Honvéd,Villa,stuttgart és a Sivasspor

  • Izolder július 21. 06:46 (#187) | Válaszolok

    Áron vazee, megszivatott a Szivasspor,pedig én hittem neked..(ráadásul 1X-re vettem):(

  • Izolder július 21. 06:59 (#188) | Válaszolok

    Faxom kivan má, sose nyerek pedig rámférne.Ez a hét se volt olyan xar,1 Misi is pénz ráadásul halmi nélkül.Szemét törököknél két épkézláb csapat van a többi BLASS IV.Pedig minden annyira szép volt..Most 6 fix-el játszottam 4és3 helyett erre mind bejött.Gondoltam ha 3esélyÁron azt mondja vmire h fix akkor…

  • euroaron július 21. 07:12 (#189) | Válaszolok

    izo, nekem is nagy csalódás a sivasspor. otthon egy ilyen csapat, hogy kikapjon egy bragától? :/
    érzelemből tippeltem a héten, mindig mondom, nem szabad – vizet prédikálok, bort iszok… jól rábaszok.
    szerencsére a többiek mind csóválták a fejüket, úgyhogy háromba vettük! persze nem számított. :)

    bocs… :(

  • euroaron július 21. 07:17 (#190) | Válaszolok

    na, nekünk az NS szűrő tett be. ott 5-en is elértek 12-est. húdeklasz! :D
    részemről ez a hét aktívan lezárva, későbbiekben max mint hivatkozás.

  • Izolder július 21. 07:18 (#191) | Válaszolok

    No problem :) egyszer majd úgyis nyerek, egyébként sejtettem hogy még friss benned az EB és török FAN voltál, ezért is vettem még be az X-et, de hát érezhető hogy a most bekapcsolodó Intertoto-s csapatok azért erősebbek..

  • euroaron július 21. 07:57 (#192) | Válaszolok

    ja, verdasco is nyert… 3-ból 3.
    tippmixrovatot kéne nyitnom… :D

  • zototo július 21. 08:00 (#193) | Válaszolok

    Robi,
    Leadtál egy tippsort 10 kéteséllyel 3 fixxel.
    Ez 1024 oszlop. Ezen volt 9 találatod, akkor, amikor szerinted a gyógyegerek is el tudják találni. :)

    9-est én is hoztam szűrőkkel, de csak 60 oszlopon.
    A te oszlopszámod 17-szer annyi, mint az enyém. :)
    És biztos vagyok benne, hogy mások is, akik szűrőkkel játszanak 1024-nél kevesebb oszlopot gyártottak le, és 9-et eltaláltak.
    Akkor most hogy is van ez a szűrőkkel? :)

  • Tox július 21. 08:15 (#194) | Válaszolok

    Üdv mindenkinek!
    2 db 10 -es 1 db 11 találatom volt. A Magyarok most direkt csinálják, vagy én nem tom. Sivasspor is most átvert, lehetett volna 13-as.Nem baj van most is lehetőség

  • zototo július 21. 08:18 (#195) | Válaszolok

    Tox, biztos jó helyen nézted meg az eredményt? :)

  • Tox július 21. 08:21 (#196) | Válaszolok

    Tőletek vettem 5 db esélyt és bejött.Köszi
    A többit progival probáltam, de xart sem ér. Ebben igazatok volt. Meg tudnátok nekem mondani mi az a szűrő?
    Sokat beszéltek róla

  • zototo július 21. 08:25 (#197) | Válaszolok

    Hmm… ha átmész a totosulira, ott van a fejlécében a fénykép. :)

  • euroaron július 21. 08:28 (#198) | Válaszolok

    tox, a +1 vagy a 14-es csak akkor számít, ha előtte van 13 találatod.
    tényleg olvasd el a totósulit elejétől végéig.
    nem több idő, mint félóra, és semmi szakszó vagy ilyes nincs benne. olvasmányos, mondhatnók.

  • cloudlessly július 21. 08:30 (#199) | Válaszolok

    aron: Hát, a “sárga” újságszűrőket illik beállítani 4-13-ig…legalábbis nálam fix szűrő…soha nem állítgatom.

    tox: a szűrő a teljes variáció valamilyen elképzelt, kitalált módszer szerinti szűkítése (de gombolom, ezzel nem jutottál előbbre, de használtál progit, ahogy említetted, valamit azért kapizsgálhatsz)

    zototo: nekem csak 8-asom volt, bár 16000 forintért még benne volt (a tippelések előtt!!!) 2 11-es és néhány 10-es, de azt is a fejemre kenhettem volna…

  • euroaron július 21. 08:32 (#200) | Válaszolok

    tox, a progira, bármelyik is legyen az, sohase mondd, hogy szar! legfeljebb nem ér sokat, de ha csak egy szűrőt megfelelően kezel, abban a tekintetben az már jó!
    mert program irányítja a légkondit, ezt az oldalt, ahova éppen írhatsz, vagy akár az atlantis űrhajót! szarok lennének?
    egy program keretek közt működik, ahogy te is a gravitációban. gondolom általában nem próbálsz sétálni egyet az erkélytről… a progit is ismered ki, előny, hátrány, és fel fogod tudni használni, ahogy kell.
    na.

  • euroaron július 21. 08:36 (#201) | Válaszolok

    laci: mi az NS szűrőt 0-11-ig engedélyezzük… :) papírhét kinek kell?
    de az alsó határt ezentúl beállítom 3-ra. kösz!

  • jano47 július 21. 10:25 (#202) | Válaszolok

    Hát töredelmesen el kell ismernem, csak bejött az a fránya “Papír”, bár én 2 héttel későbbre vártam! :(
    Rekord (200 feletti) hozzászólás, igaz van közte tucatnyi üres szócséplés is, de ez nem ment a színvonal rovására, szerintem.
    Üdvözlet az új tagoknak! :D

  • zototo július 21. 10:30 (#203) | Válaszolok

    Lessly,
    Kösz a leírást, nagyjából értem, de a számokkal van egy kis bajom:

    1 x 2 Info%
    Rennes-Tavrija 100% 0.00 0.00 99.99
    Grashoppers-Burgasz 95.56 4.44 0.00 93.41
    Salzburg-Altach 95.56 4.44 0.00 93.41
    Strum – Honvéd 77.78 22.22 0.00 69.39

    A Rennes-Tavrija miért 100-0-0 amikor tippeltek a másik két kimenetelre is. És a végén hogyan lesz belőle 99%
    Tehát a mérkőzésekre a %- értékek hogyan jönnek ki?

    Utána néztem, neten sajnos jelenleg nem kapható a könyv, antikváriumban lehet előjegyeztetni. Elég bizonytalannak tűnik…

  • cloudlessly július 21. 14:13 (#204) | Válaszolok

    Ja, nem is a sárgából indultam ki, hanem ebből, alant. Végül is ha eléggé sokáig megfigyeled, akkor mindegy miből indulsz ki. A kerületi nyugdíjasotthon rituális heti tippelőiből is kiindulhatsz, vagy egy utcalány állandó kuncsaftjainak a megérzéseiből is, ha amúgy kicsit is érdekli őket a foci, de persze jobb, ha egy kicsit vérprofibbak tippelnek neked.

    http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9134404&la=80296975?cmd=Article_showArticle&t=9134404&la=80296975?cmd=Article_showArticle&t=9134404&la=80296975?cmd=Article_showArticle&t=9134404&la=80296975

    Drukkerkocsma…Supertotó.

    A könyvben pontosan le van írva ez a súlyozás, de egyelőre elkevertem, így most nem tudok utánanézni a pontos képleteknek., de eszemben fogom tartani.

  • euroaron július 21. 14:17 (#205) | Válaszolok

    cloud, látod, annak van értelme! van tét, motiváció, rendszer.
    az egyes tippelők eredménye naplózva, elég rendesen be lehet lőni a teljesítményüket.
    nem tippelsz ott is véletlenül? :)

  • cloudlessly július 21. 14:35 (#206) | Válaszolok

    aron: Nem, dehogy tippelek. Maradok inkább a mások tippjein való élősködésnél. Az jobban megy nekem. Anyagilag, meg bőven elég vonzata van nekem a heti totónak. Tippmixelni sem szoktam, hogy el ne szaladjon velem a ló…

  • Tox július 21. 14:41 (#207) | Válaszolok

    Üdv:
    Kidobtok egy tipp táblázatot? Ezek nekem.
    1. 2 (x)
    2. 2 (x)
    3. 1
    4. 1
    5. 2 (1)
    6. 2
    7. 1
    8. 1
    9. 2 (x)
    10. 1 (x)
    11. 1 (2,x)
    12. 2 (1)
    13. 2
    +1. 2

    Hozzászólást kommentárt kérek!

  • euroaron július 21. 14:51 (#208) | Válaszolok

    hát, tox, mire föl ez a sietség?
    rám várhatsz szerdáig…

  • Tox július 21. 15:08 (#209) | Válaszolok

    Ok csak kérdeztem.

  • euroaron július 21. 15:13 (#210) | Válaszolok

    csak lassan, nyugisan…
    hadd jöjjön az infó.

  • jano47 július 21. 20:45 (#211) | Válaszolok

    Még egy órával ezelőtt volt olyan csapat, akiről azt sem tudtam, hogy létezik.
    Még most folyik az adatgyűjtés.
    Majd csütörtök este, de inkább pénteken!
    Addig is jó fejtörést! :D


Szólj hozzá Te is!