Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
júl22

Totó – 29. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 56 hozzászólás

A luzerni Yakin és Gygax három gólt lőtt a St. Gallen elleni meccsen

A luzerni Yakin és Gygax három gólt lőtt a St. Gallen elleni meccsen

A múlt héten elragadták a telit, pedig kedvezőnek nem mondhatjuk az elmúlt hetek kínálatát, kezdődő osztrák és svájci ligával, konstans norvég bajnokikkal. Most se lesz könnyebb a helyzetünk, sőt! Gyakorlatilag egyértelmű fixek nélkül kell végigvinnünk a tippsort. Csoda lenne egy újabb teli.

Ekkora bonyodalmat rég okozott már egy tipposzlop, de azért igyekszem nem túldimenzionálni a helyzetet. Csak épp frusztráló, hogy nem találok négy meccset, amely mellé nyugodt szívvel odavéshetném az egyesélyt. Az osztrák bajnoki címvédő Salzburgtól már az első körben győzelmet vártam, de csalódást okoztak a mozartvárosiak. Ezen a hétvégén saját pályájukon játszanak az újonc Wacker ellen, amely simán nyert az első fordulóban. A feröeri kiruccanás (0-1) ellenére muszáj nyernie a Red Bullnak.
A Sturm Szabics két góljának is köszönhetően 3-0-ra nyert Riedben, bár az eredmény nem tükrözi hűen az erőviszonyokat – a hazaiak partiban voltak -, azért a Graz otthon sokkal esélyesebbnek tűnik a Kapfenbergnél, mely tavaly 2-4-12-es idegenbeli mérleggel zárta a bajnokságot. Az első fordulóban fülzúgást okozó pofonban beleszaladó Rapid Wien csütörtökön megint El-meccset látszik, ám mivel Litvániában jó eredményt ért el és utaznia sem kell, csak leveri valahogy a Wienert.

A norvég meccsek közül a legtöbbnél a kettes kimenetelt erőltetném, a Valerenga és a Viking remek formában van, főleg előbbi, a fővárosiak négy bajnoki mérkőzést nyertek egymás után és tizenhat gólt lőttek. Az Aalesund saját pályáján csak a Rosenborg ellen veszített, tehát mindenképp rizikós a fix kettő, de a Valerenga most elsöprő formában van. A Haugesund meg egyenesen veretlen otthon, de a Viking ötös győzelmi szériája meggyőzőnek tűnik. A Tromsö és a Brann is nyerhet idegenben, leginkább persze a Bergen, hisz a Sandefjord még mindig életképtelennek fest. A harmatos Moldénak az a szerencséje, hogy a Start kimozdulva otthonról igen veszélytelen, így akár még nyerhet is.

Svájcban is csak egy fordulón vagyunk túl, tehát sokkal okosabbak nem lehetünk, mint a “sógorok” esetében. Azt tudjuk, hogy Basel megnyerte a bajnokságot, címvédőként pedig minden helyzetben esélyes. Nyilván a folyamatos bizonytalanságban élő Sion ellen is, noha Vanczákék otthon négy sima győzelemmel zárták az előző idényt. Előtte pedig 2-2-t játszottak a későbbi bajnokkal. Most is otthon tarthatnak egy egységet. A Luzern úgy indította az bajnoki évet, ahogy az előző befejezte: remekül zárult tavasz után egy 4-0-s győzelemmel indítottak a kékek. A tavalyi ezüstérmes otthonában persze jóval nehezebb nyerni, tavaly csak a Baselnek sikerült.

A 29. hét tipposzlopa:

1. Mattersburg – Ried 1x
2. Salzburg – Wacker Innsbruck 1
3. Sturm Graz – Kapfenberg 1
4. LASK Linz – Austria Wien 2x
5. Rapid Wien – Wiener Neustadt 1
6. Aalesund – Valerenga 2
7. Haugesund – Viking Stavanger 2x
8. Kongsvinger – Tromsö x2
9. Molde – Start x1
10. Sandefjord – Brann Bergen 2x
11. Sion – Basel 2x
12. Young Boys – Luzern 1x
13. FC Zürich – Grasshoppers 1x
+1. Stabaek – Rosenborg x

2010/29. hét Eddig 36 tipp érkezett.
    1 x 2 Tipp
1. Mattersburg - Ried 64% 22% 14% 1
2. Haka - Helsinki JK* 75% 19% 6% 1
3. Sturm Graz - Kapfenberg 81% 14% 6% 1
4. LASK Linz - Austria Wien 8% 28% 64% 2
5. Rapid Wien - Wiener Neustadt 86% 3% 11% 1
6. Aalesund - Valerenga 14% 50% 36% x
7. Haugesund - Viking Stavanger 22% 42% 36% x
8. Kongsvinger - Tromsö 8% 50% 42% x
9. Molde - Start 67% 28% 6% 1
10. Sandefjord - Brann Bergen 11% 36% 53% 2
11. Sion - Basel 6% 39% 56% 2
12. Young Boys - Luzern 75% 22% 3% 1
13. FC Zürich - Grasshoppers 69% 19% 11% 1
+1. Stabaek - Rosenborg 3% 39% 58% 2



Hozzászólások
  • jano47 július 22. 16:43 (#1) | Válaszolok

    :o GÓLTOTÓ-játékot indítok 4 hétre
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨
    Rövid szabályok¨
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨
    - a magyar TOTÓ 13+1 mérkőzéséből kell kiválasztani azt a 6-ot, amelyek végredményére tippelsz
    ( a közölt műsort bemásolod és a kiválasztott mérkőzések után odaírod az eredményt az alábbi minta szerint)
    Az eredményekben nincs megkötés.

    - beküldési határidő: szombat 15 óra

    - pontozás:

    hazai gólok eltalálása 3 pont
    hazai gólok eggyel kevesebbre tippelése 1 pont
    hazai gólok eggyel többre tippelése 1 pont
    Vendég gólok eltalálása 3 pont
    vendég gólok eggyel kevesebbre tippelése 1 pont
    vendég gólok eggyel többre tippelése 1 pont
    gólkülönbség eltalálása 3 pont
    gólkül. eggyel kevesebbre tippelése 1 pont
    gólkül. eggyel többre tippelése 1 pont
    mérkőzés kimenetelének (H,D,V) eltalálása 2 pont

    A játék aug. 14-15-i játéknapok után kerül végleges értékelésre.
    Díjazás:

    1-3. helyezettek nyernek külön-külön 1600 Ft értékű góltotó játékra tippelési lehetőséget.
    A játékot én fizetem, s nyeremény esetén felezünk.
    Holtverseny esetén minden érintett játékos megkapja a nyereményt.
    Minta szelvény (nem az én tippem!)

    01. Mattersburg – Ried
    02. Salzburg – W.Innsbruck 5:0
    03. Sturm Graz – Kapfenberg
    04. LASK Linz – A. Wien
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 7:1
    06. Aalesund – Valerenga
    07. Haugesund – Viking St. 2.3
    08. Kongsvinger – Tromsö 0:0
    09. Molde – Start
    10. Sandefjord – Brann
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern 2:2
    13. FC Zürich – Grasshoppers
    +1. Stabaek – Rosenborg 3:3

    Mindenkinek jó szórakozást, szerencsés tippelést!

    Eddigi jelentkezők:

    jano47
    juannavi
    kovitoto
    nagoya
    sbarrett
    szarvas66
    tono0126
    totoboy
    vlords
    zsebi

  • pisti613 július 22. 17:13 (#2) | Válaszolok

    01. Mattersburg – Ried 1:0
    02. Salzburg – W.Innsbruck 1:0
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 1:0
    04. LASK Linz – A. Wien
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 1:0
    06. Aalesund – Valerenga 0:1
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö
    09. Molde – Start
    10. Sandefjord – Brann
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern 1:0
    13. FC Zürich – Grasshoppers
    +1. Stabaek – Rosenborg

  • Zsolessz július 22. 18:04 (#3) | Válaszolok

    góltotó:

    01. Mattersburg – Ried
    02. Salzburg – W.Innsbruck
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 2-0
    04. LASK Linz – A. Wien 1-3
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2-1
    06. Aalesund – Valerenga
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö
    09. Molde – Start 1-1
    10. Sandefjord – Brann 1-2
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern 2-0
    13. FC Zürich – Grasshoppers
    +1. Stabaek – Rosenborg

  • Zsolessz július 22. 18:06 (#4) | Válaszolok

    0 találatos játék:

    01. Mattersburg – Ried 2
    02. Salzburg – W.Innsbruck 2
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 2
    04. LASK Linz – A. Wien 1
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2
    06. Aalesund – Valerenga 2
    07. Haugesund – Viking St. X
    08. Kongsvinger – Tromsö 1
    09. Molde – Start 2
    10. Sandefjord – Brann 1
    11. Sion – Basel X
    12. Young Boys – Luzern 2
    13. FC Zürich – Grasshoppers 2
    +1. Stabaek – Rosenborg 1

  • Gyula68 július 22. 19:31 (#5) | Válaszolok

    góltotó:

    01. Mattersburg – Ried 2-1
    02. Salzburg – W.Innsbruck
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 2-1
    04. LASK Linz – A. Wien
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2-1
    06. Aalesund – Valerenga
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö
    09. Molde – Start 2-1
    10. Sandefjord – Brann
    11. Sion – Basel 2-1
    12. Young Boys – Luzern
    13. FC Zürich – Grasshoppers 2-1
    +1. Stabaek – Rosenborg

  • Gyula68 július 22. 19:32 (#6) | Válaszolok

    0 találatos játék:

    01. Mattersburg – Ried 2
    02. Salzburg – W.Innsbruck 2
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 2
    04. LASK Linz – A. Wien 1
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2
    06. Aalesund – Valerenga 2
    07. Haugesund – Viking St. 1
    08. Kongsvinger – Tromsö 1
    09. Molde – Start x
    10. Sandefjord – Brann x
    11. Sion – Basel 2
    12. Young Boys – Luzern 2
    13. FC Zürich – Grasshoppers 2
    +1. Stabaek – Rosenborg 2

  • nesz július 22. 19:53 (#7) | Válaszolok

    Góltotós tippjeim:

    01. Mattersburg – Ried 1:1
    02. Salzburg – W.Innsbruck
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 3:1
    04. LASK Linz – A. Wien
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2:1
    06. Aalesund – Valerenga
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö
    09. Molde – Start
    10. Sandefjord – Brann 1:2
    11. Sion – Basel 1:2
    12. Young Boys – Luzern 3:1
    13. FC Zürich – Grasshoppers
    +1. Stabaek – Rosenborg

    “0″ találatos tippjeim:

    góltotó:

    01. Mattersburg – Ried 2
    02. Salzburg – W.Innsbruck 2
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 2
    04. LASK Linz – A. Wien 1
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2
    06. Aalesund – Valerenga 1
    07. Haugesund – Viking St. 1
    08. Kongsvinger – Tromsö 1
    09. Molde – Start 2
    10. Sandefjord – Brann 1
    11. Sion – Basel 1
    12. Young Boys – Luzern 2
    13. FC Zürich – Grasshoppers 2
    +1. Stabaek – Rosenborg 1

  • jano47 július 22. 19:54 (#8) | Válaszolok

    :o 29. HÉT
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

    01. Mattersburg – Ried 1x
    02. Salzburg – W.Innsbruck 1
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 1x
    04. LASK Linz – A. Wien 2x
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 1
    06. Aalesund – Valerenga 1x
    07. Haugesund – Viking St. 12
    08. Kongsvinger – Tromsö 2x
    09. Molde – Start 1×2
    10. Sandefjord – Brann 2×1
    11. Sion – Basel 21
    12. Young Boys – Luzern 1
    13. FC Zürich – Grasshoppers 1×2
    +1. Stabaek – Rosenborg x

  • jano47 július 22. 19:57 (#9) | Válaszolok

    :o 29. HÉT, “0″ találat
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

    01. Mattersburg – Ried 2
    02. Salzburg – W.Innsbruck 2
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 2
    04. LASK Linz – A. Wien 1
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2
    06. Aalesund – Valerenga 2
    07. Haugesund – Viking St. x
    08. Kongsvinger – Tromsö 1
    09. Molde – Start x
    10. Sandefjord – Brann 1
    11. Sion – Basel x
    12. Young Boys – Luzern 2
    13. FC Zürich – Grasshoppers 2
    +1. Stabaek – Rosenborg 1

  • kiblkomisz július 22. 20:11 (#10) | Válaszolok

    ROHADJ MEG SZAVAZÁSNÁL MÉRT NINCS OTT SERGIO RAMOS?

  • Zsolessz július 22. 20:56 (#11) | Válaszolok

    Szerinted Sergio Ramos volt a legellenszenvesebb?? Mert nekem nem úgy tűnt mintha olyan dolgokat csinált volna amitől ellenszenves volt. Egész VB alatt meggyőző volt a játéka.

  • jano47 július 22. 22:16 (#12) | Ez egy válasz erre: #10 | Válaszolok

    :o AZÉRT, MERT TE KITÚRTAD A HELYÉRŐL! :D

  • Almás július 22. 23:13 (#13) | Válaszolok

    Ejnye ejnye totó/zó/társak! Mit vétett az a szegény Ramos? Viselkedjünk, nem politikai oldal! Legközelebb tippeljünk! Inkább:Nos?

    01. Mattersburg – Ried 2
    02. Salzburg – W.Innsbruck x
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 12
    04. LASK Linz – A. Wien 2
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 12
    06. Aalesund – Valerenga x
    07. Haugesund – Viking St. x
    08. Kongsvinger – Tromsö x2
    09. Molde – Start x
    10. Sandefjord – Brann 1
    11. Sion – Basel x
    12. Young Boys – Luzern 2
    13. FC Zürich – Grasshoppers x
    +1. Stabaek – Rosenborg 2

  • totorobert július 23. 06:03 (#14) | Válaszolok

    Üdv jano47 !

    Látom löktél egy 3-7-3 variációt.Pár hete nézegetek s próbálgatok én is ebben a felállásban két hibapontos,60 oszlopos variációt.A múlt héten már 12-ig jutottam vele,hozta a két hibapontot,de így is 3 db 10-t juttatott,ami már nyereséges lenne.Mondjuk elég nehezen tippelhető és található hetek vannak a VB -től a “klasszikus” totóhetekig,ezért inkább majd az új szezon felfutása után várok jó eredményeket tőle, és akkor talán már élesítem is.

  • jano47 július 23. 06:32 (#15) | Ez egy válasz erre: #14 | Válaszolok

    :o A 2hibapontost lehet 56 oszlopon is.

  • jano47 július 23. 08:07 (#16) | Válaszolok

    :o A góltotó játékra eddig jelentkeztek
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨
    Gyula68
    jano47
    juannavi
    kovitoto
    nagoya
    nesz
    pisti613
    sbarrett
    szarvas66
    tibor65
    tono0126
    totoboy
    vlords
    zsebi
    Zsolessz

  • kovitoto július 23. 09:55 (#17) | Válaszolok

    Szívesen részt vennék egy 3-7-3 versenyben!

    29. HÉT
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨
    01. Mattersburg – Ried 1×2
    02. Salzburg – W.Innsbruck 1
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 1
    04. LASK Linz – A. Wien 2×1
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 1x
    06. Aalesund – Valerenga 1x
    07. Haugesund – Viking St. 1x
    08. Kongsvinger – Tromsö 2x
    09. Molde – Start 1x
    10. Sandefjord – Brann 2×1
    11. Sion – Basel x1
    12. Young Boys – Luzern 1
    13. FC Zürich – Grasshoppers 1x
    +1. Stabaek – Rosenborg x

  • jano47 július 23. 10:34 (#18) | Válaszolok

    :o Több oldalon is játszol különböző játékokban.
    Mért nem indítasz egy önálló 3-7-3-as játékot?
    bizonyára lennének érdeklődők! :)

  • kovitoto július 23. 10:55 (#19) | Ez egy válasz erre: #18 | Válaszolok

    Biztos igazad van, és köszi a bíztatást, de attól tartok, hogy túl szétszórt vagyok, egy hasonló színvonalon végig vitt játékhoz, mint amilyet ezen az oldalon is szoktatok csinálni.

  • Andras július 23. 11:35 (#20) | Válaszolok

    A 29. hét “0″-ás tipposzlopa:

    1. Mattersburg – Ried 2
    2. Salzburg – Wacker Innsbruck 2
    3. Sturm Graz – Kapfenberg 2
    4. LASK Linz – Austria Wien 1
    5. Rapid Wien – Wiener Neustadt 2
    6. Aalesund – Valerenga 1
    7. Haugesund – Viking Stavanger 1
    8. Kongsvinger – Tromsö 1
    9. Molde – Start 2
    10. Sandefjord – Brann Bergen 1
    11. Sion – Basel 1
    12. Young Boys – Luzern 2
    13. FC Zürich – Grasshoppers 2
    +1. Stabaek – Rosenborg 1

  • Anti július 23. 12:56 (#21) | Válaszolok

    Góltotó játék:

    01. Mattersburg – Ried
    02. Salzburg – W.Innsbruck 2-0
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 1-1
    04. LASK Linz – A. Wien
    05. R. Wien – Wiener Neustadt
    06. Aalesund – Valerenga
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö 1-1
    09. Molde – Start 2-1
    10. Sandefjord – Brann
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern
    13. FC Zürich – Grasshoppers 1-1
    +1. Stabaek – Rosenborg 0-2

  • totorobert július 23. 12:59 (#22) | Ez egy válasz erre: #15 | Válaszolok

    jano-nak :

    Légy szíves válaszolj arra,hogy az e-mail játékodban milyen index számmal kellett tippelni,milyen kulcsba helyettesítetted és milyen nyerőosztályok valósultak meg a behelyettesítésekben?

    Válaszodat köszönöm !

  • Shulcz július 23. 13:25 (#23) | Válaszolok

    0 találatos játék 29.hét

    01. Mattersburg-Ried 2
    02. Salzburg-Wacker Innsbruck 2
    03. Sturm Graz-Kapfenberg 2
    04. Lask Linz-Austria Wien 1
    05. Rapid Wien-Wiener Neustadt x
    06. Aalesund-Valerenga 2
    07. Haugesund-Viking Stavanger 1
    08. Kongsvinger-Tromsö 2
    09. Molde-Start 2
    10. Sandefjord-Brann Bergen 2
    11. Sion-Basel x
    12. Young Boys-Luzern 2
    13. Zürich-Grashoppers 2

    +1. Stabaek-Rosenborg 1

  • jano47 július 23. 13:30 (#24) | Válaszolok

    :o Kedves totorobert!

    Abban a játékban mindent lehetett játszani. Két kikötés volt: 4 fix-nél nem lehetett kevesebb 3 3esélynél nem lehetett több a tippben.
    Így volt aki 9 2esélyt, volt aki 7 2esélyt, volt aki 2 3esély és 7 2esélyt játszott.
    Ezek a tippek nem voltak alkalmasak semmiféle behelyettesítésre.
    Az csak valóban egy játék volt, mint minden más játékom amit szervezek.
    Góltotózni például abszolút nem góltotózok, de a játék az más!!!
    Ezzel csak apró sikerélményt és ezen keresztül örömöt akarok szerezni a TOTÓ-s társaknak.

    Tippjeimet mindig a játékhétnek megfelelő variációval játszom, hol kulcsokkal, hol gépi progival, de csak statisztikai adatokat használok, mások tippjei nem érdekelnek és nem befolyásolnak. :)

  • Rédei Csaba július 23. 14:15 (#25) | Válaszolok

    Jano,jelentkeznék a játékra!

    góltotó

    01. Mattersburg – Ried
    02. Salzburg – W.Innsbruck :2-0
    03. Sturm Graz – Kapfenberg :3-1
    04. LASK Linz – A. Wien
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2-1
    06. Aalesund – Valerenga 1-1
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö 0-1
    09. Molde – Start
    10. Sandefjord – Brann
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern 2-1
    13. FC Zürich – Grasshoppers
    +1. Stabaek – Rosenborg

  • Zsóti július 23. 19:19 (#26) | Válaszolok

    Üdv!

    Janonak!:

    Áron tippjei:

    01. Mattersburg – Ried = 1x
    02. Salzburg – W.Innsbruck = 1
    03. Sturm Graz – Kapfenberg = 1
    04. LASK Linz – A. Wien = x2
    05. R. Wien – Wiener Neustadt = 1x
    06. Aalesund – Valerenga = x2
    07. Haugesund – Viking St. = 1x
    08. Kongsvinger – Tromsö = 12
    09. Molde – Start = 1
    10. Sandefjord – Brann = 12
    11. Sion – Basel = 12
    12. Young Boys – Luzern = 1
    13. FC Zürich – Grasshoppers = 1x
    +1. Stabaek – Rosenborg = 2

  • jano47 július 23. 19:33 (#27) | Ez egy válasz erre: #26 | Válaszolok

    :o Zsóti ez az Index-es játékhoz van ugye?

  • totorobert július 23. 22:08 (#28) | Válaszolok

    A 29. hét tipposzlopa ,373 index alapján :

    1. Mattersburg – Ried (12X)
    2. Salzburg – Wacker Innsbruck (12)
    3. Sturm Graz – Kapfenberg (1X)
    4. LASK Linz – Austria Wien (21)
    5. Rapid Wien – Wiener Neustadt (1)
    6. Aalesund – Valerenga (X12)
    7. Haugesund – Viking Stavanger (X2)
    8. Kongsvinger – Tromsö (2X)
    9. Molde – Start (1)
    10. Sandefjord – Brann Bergen (12X)
    11. Sion – Basel (2X)
    12. Young Boys – Luzern (1)
    13. FC Zürich – Grasshoppers (1X)
    +1. Stabaek – Rosenborg (2)

  • totorobert július 23. 22:11 (#29) | Válaszolok

    A 29. hét “0″-ás tipposzlopa:

    1. Mattersburg – Ried (X)
    2. Salzburg – Wacker Innsbruck (X)
    3. Sturm Graz – Kapfenberg (2)
    4. LASK Linz – Austria Wien (X)
    5. Rapid Wien – Wiener Neustadt (2)
    6. Aalesund – Valerenga (2)
    7. Haugesund – Viking Stavanger (1)
    8. Kongsvinger – Tromsö (1)
    9. Molde – Start (2)
    10. Sandefjord – Brann Bergen (X)
    11. Sion – Basel (1)
    12. Young Boys – Luzern (2)
    13. FC Zürich – Grasshoppers (2)
    +1. Stabaek – Rosenborg (1)

  • Zsóti július 23. 22:27 (#30) | Ez egy válasz erre: #27 | Válaszolok

    Huhh:)

    SMS-ben jött az ukáz görög honból :-D

    Írd ahová kell, én csak végrehajtó vagyok :-)

    Ui:

    Valahová mindenképp tedd, mert megkapom, hogy még ezt sem tudom elintézni :-D

  • jano47 július 24. 06:34 (#31) | Válaszolok

    :o Zsóti

    Beírtam Aron tippjeit! :)

  • Andras július 24. 07:40 (#32) | Válaszolok

    Jano, jelentkeznék a játékra!

    góltotó

    01. Mattersburg – Ried
    02. Salzburg – W.Innsbruck :2-1
    03. Sturm Graz – Kapfenberg :1-0
    04. LASK Linz – A. Wien
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 3-0
    06. Aalesund – Valerenga
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö
    09. Molde – Start 1-0
    10. Sandefjord – Brann
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern 2-1
    13. FC Zürich – Grasshoppers 2-1
    +1. Stabaek – Rosenborg

  • taki1984 július 24. 08:36 (#33) | Válaszolok

    29. HÉT, “0″ találat
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

    01. Mattersburg – Ried x
    02. Salzburg – W.Innsbruck 2
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 2
    04. LASK Linz – A. Wien 1
    05. R. Wien – Wiener Neustadt x
    06. Aalesund – Valerenga 2
    07. Haugesund – Viking St. x
    08. Kongsvinger – Tromsö 1
    09. Molde – Start x
    10. Sandefjord – Brann 1
    11. Sion – Basel x
    12. Young Boys – Luzern 2
    13. FC Zürich – Grasshoppers x
    +1. Stabaek – Rosenborg 1

  • taki1984 július 24. 08:38 (#34) | Válaszolok

    góltotó

    01. Mattersburg – Ried
    02. Salzburg – W.Innsbruck :2-0
    03. Sturm Graz – Kapfenberg :3-1
    04. LASK Linz – A. Wien
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2-1
    06. Aalesund – Valerenga
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö
    09. Molde – Start
    10. Sandefjord – Brann
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern 2-1
    13. FC Zürich – Grasshoppers 1-2
    +1. Stabaek – Rosenborg 0-1

  • jano47 július 24. 08:52 (#35) | Válaszolok

    :o Rendben taki1984, de ne hagyd abba a felénél,
    mint ahogy a VB-játékban tetted! :)

  • Benyó július 24. 09:50 (#36) | Válaszolok

    Góltotó

    01. Mattersburg – Ried
    02. Salzburg – W.Innsbruck 2-0
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 2-1
    04. LASK Linz – A. Wien
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2-0
    06. Aalesund – Valerenga
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö 0-2
    09. Molde – Start
    10. Sandefjord – Brann
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern 3-1
    13. FC Zürich – Grasshoppers 2-1
    +1. Stabaek – Rosenborg

  • vorako július 24. 10:30 (#37) | Válaszolok

    góltotó

    01. Mattersburg – Ried: 2-1
    02. Salzburg – W.Innsbruck :2-1
    03. Sturm Graz – Kapfenberg :3-1
    04. LASK Linz – A. Wien: 1-3
    05. R. Wien – Wiener Neustadt
    06. Aalesund – Valerenga
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö
    09. Molde – Start
    10. Sandefjord – Brann
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern: 2-1
    13. FC Zürich – Grasshoppers
    +1. Stabaek – Rosenborg 1-2

  • mosijatti július 24. 11:04 (#38) | Válaszolok

    A góltotó játékra a tippjeim:

    01. 1 – 1
    02. 2 – 1
    03. 2 – 1
    04.
    05.
    06.
    07.
    08.
    09.
    10.
    11.
    12. 2 – 1
    13. 1 – 1
    +
    14. 1 – 1

    Tippjeim a *0* találatra:

    1. 2
    2. 2
    3. 2
    4. 1
    5. 2
    6. X
    7. X
    8. 1
    9. 2
    10. X
    11. 1
    12. 2
    13. 2
    +
    14. X

    Üdv.: mosijatti

  • bavesz július 24. 11:49 (#39) | Válaszolok

    góltotó:

    01. Mattersburg – Ried
    02. Salzburg – W.Innsbruck 2-1
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 2-1
    04. LASK Linz – A. Wien
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2-1
    06. Aalesund – Valerenga 1-2
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö
    09. Molde – Start 2-1
    10. Sandefjord – Brann
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern 2-1
    13. FC Zürich – Grasshoppers
    +1. Stabaek – Rosenborg
    Szerencsés hétvégét mindenkinek !!!

  • Habor július 24. 12:01 (#40) | Válaszolok

    01. Mattersburg – Ried
    02. Salzburg – W.Innsbruck
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 3:1
    04. LASK Linz – A. Wien 1:2
    05. R. Wien – Wiener Neustadt
    06. Aalesund – Valerenga 1:3
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö 0:2
    09. Molde – Start 1:2
    10. Sandefjord – Brann 0:2
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern
    13. FC Zürich – Grasshoppers
    +1. Stabaek – Rosenborg

  • nagyiscs július 24. 12:04 (#41) | Ez egy válasz erre: #1 | Válaszolok

    Jelentkezem jano47 GÓLTOTÓ-játékára

    01. Mattersburg – Ried
    02. Salzburg – W.Innsbruck
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 3:0
    04. LASK Linz – A. Wien
    05. R. Wien – Wiener Neustadt
    06. Aalesund – Valerenga
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö 2:1
    09. Molde – Start 0:0
    10. Sandefjord – Brann
    11. Sion – Basel 1:1
    12. Young Boys – Luzern
    13. FC Zürich – Grasshoppers 1:1
    +1. Stabaek – Rosenborg 1:2

    Üdv Mindenkinek

  • totocsoda július 24. 12:36 (#42) | Válaszolok

    Góltotós tippjeim:

    01. Mattersburg – Ried 1:2
    02. Salzburg – W.Innsbruck 2:1
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 3:0
    04. LASK Linz – A. Wien
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2:1
    06. Aalesund – Valerenga
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö
    09. Molde – Start
    10. Sandefjord – Brann 1:3
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern 2:1
    13. FC Zürich – Grasshoppers
    +1. Stabaek – Rosenborg

    “0″ találatos tippjeim:

    01. Mattersburg – Ried 2
    02. Salzburg – W.Innsbruck 2
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 2

    04. LASK Linz – A. Wien 1
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 2
    06. Aalesund – Valerenga 1

    07. Haugesund – Viking St. 1
    08. Kongsvinger – Tromsö 1
    09. Molde – Start 2

    10. Sandefjord – Brann 1
    11. Sion – Basel x
    12. Young Boys – Luzern 2
    13. FC Zürich – Grasshoppers 2

    +1. Stabaek – Rosenborg 1

  • Habor július 24. 12:54 (#43) | Válaszolok

    Nem írtam az oszlop fölé hogy góltotó,ezért újra:
    Góltotó:

    01. Mattersburg – Ried
    02. Salzburg – W.Innsbruck
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 3:1
    04. LASK Linz – A. Wien 1:2
    05. R. Wien – Wiener Neustadt
    06. Aalesund – Valerenga 1:3
    07. Haugesund – Viking St.
    08. Kongsvinger – Tromsö 0:2
    09. Molde – Start 1:2
    10. Sandefjord – Brann 0:2
    11. Sion – Basel
    12. Young Boys – Luzern
    13. FC Zürich – Grasshoppers
    +1. Stabaek – Rosenborg

  • Habor július 24. 12:57 (#44) | Válaszolok

    Tippek:
    01. Mattersburg – Ried 1
    02. Salzburg – W.Innsbruck 1X2
    03. Sturm Graz – Kapfenberg 1X2
    04. LASK Linz – A. Wien 2
    05. R. Wien – Wiener Neustadt 1X2
    06. Aalesund – Valerenga 2
    07. Haugesund – Viking St. 2
    08. Kongsvinger – Tromsö 2
    09. Molde – Start 1X2
    10. Sandefjord – Brann 2
    11. Sion – Basel 2
    12. Young Boys – Luzern 1X2
    13. FC Zürich – Grasshoppers 1X2
    +1. Stabaek – Rosenborg 2

  • totolaci július 24. 14:32 (#45) | Válaszolok

    Góltotó tippjeim a 29. hétre:
    1. Mattersburg-Ried 1-0
    2.Salzburg-Wacker Insbbruck
    3.Sturm Graz-Kapfenberg 0-0
    4. LASK Linz-Austria Wien
    5. Rapid Wien-Wiener Neustadt 1-2
    6. Aalesund-Valerenga
    7. Haugesund-Viking Stavanger 1-1
    8. Kongsvinger-Tromsö
    9. Molde-Start 1-0
    10.Sandefjord-Brann Bergen
    11.Sion-Basel 2-2
    12.Young Boys-Luzern
    13.FC Zürich-Grasshoppers
    14.Stabaek-Rosenborg

  • jano47 július 24. 15:54 (#46) | Válaszolok

    :o A GÓLTOTÓ játékra jelentkeztek:
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

    jano47
    sbarrett
    szarvas66
    juannavi
    kovitoto
    tono0126
    totoboy
    vlords
    zsebi
    nagoya
    tibor65
    pisti613
    Zsolessz
    Gyula68
    nesz
    Anti
    Rédei Csaba
    Andras
    taki1984
    Benyó
    vorako
    mosijatti
    bavesz
    Habor
    nagyiscs
    totocsoda
    totolaci

    Sok sikert, jó tippelést minden résztvevőnek!
    A tippek.com szerkesztőségének pedig köszönet a lehetőségért!
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

  • juannavi július 24. 17:35 (#47) | Válaszolok

    A pálya használhatatlansága miatt elhalasztották az osztrák labdarúgó Bundesliga 2. fordulójából a Red Bull Salzburg–Wacker Innsbruck mérkőzést.

    Mi az 1.pótmeccs??????

  • tibor65 július 24. 17:38 (#48) | Válaszolok

    A Totó 2010. 29. heti mérkőzései

    01 Mattersburg – Ried Osztrák
    02 Salzburg – Wacker Innsbruck Osztrák
    03 Sturm Graz – Kapfenberg Osztrák
    04 LASK Linz – Austria Wien Osztrák
    05 Rapid Wien – Wiener Neustadt Osztrák
    06 Aalesund – Valerenga Norvég
    07 Haugesund – Viking Stavanger Norvég
    08 Kongsvinger – Tromsö Norvég
    09 Molde – Start Norvég
    10 Sandefjord – Brann Bergen Norvég
    11 Sion – Basel Svájc
    12 Young Boys – Luzern Svájc
    13 FC Zürich – Grasshoppers Svájc
    +1 Stabaek – Rosenborg Norvég

    Pótmérkőzések:
    01 Haka – Helsinki JK Finn
    02 Honka – Turku PS Finn
    03 St. Gallen – Bellinzona Svájc
    04 Xamax – Thun Svájc

  • totolaci július 24. 19:01 (#49) | Válaszolok

    juannavi
    Az elsö pótmérkőzés sajnos a
    Haka-Helsinki JK

  • jano47 július 24. 21:11 (#50) | Válaszolok

    :o GÓLTOTÓ 29. hét
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

    Állás az első nap után:

    01 ♦ 24 pont ♦ nesz
    02 ♦ 19 pont ♦ tono0126
    03 ♦ 18 pont ♦ pisti613

    04 ♦ 17 pont ♦ Rédei Csaba
    05 ♦ 17 pont ♦ totocsoda
    06 ♦ 15 pont ♦ bavesz
    07 ♦ 15 pont ♦ mosijatti
    08 ♦ 13 pont ♦ vlords
    09 ♦ 13 pont ♦ vorako
    10 ♦ 13 pont ♦ Zsolessz
    11 ♦ 12 pont ♦ Andras
    12 ♦ 12 pont ♦ nagyiscs
    13 ♦ 12 pont ♦ taki1984
    14 ♦ 12 pont ♦ totoboy
    15 ♦ 11 pont ♦ kovitoto
    16 ♦ 11 pont ♦ totolaci
    17 ♦ 10 pont ♦ Benyó
    18 ♦ 10 pont ♦ Gyula68
    19 ♦ 10 pont ♦ Habor
    20 ♦ 10 pont ♦ tibor65
    21 ♦ 09 pont ♦ jano47
    22 ♦ 07 pont ♦ juannavi
    23 ♦ 06 pont ♦ nagoya
    24 ♦ 04 pont ♦ sbarrett
    25 ♦ 02 pont ♦ zsebi
    26 ♦ 02 pont ♦ Anti
    27 ♦ 01 pont ♦ szarvas66

    Persze csalóka az állás, hiszen van akinek csak 1 mérkőzését játszották le, de van olyan is aki már 5 találkozón túl van.
    Mindenesetre akik a 2. mérkőzésre tippeltek, bizony póruljártak a törlés miatt, de hát ilyen a totó! A 2. pótmérkőzés (0:3)-ja bizonyára nem egyezett az elképzeléseikkel! :(
    Szumma-szummárum holnap még jelentősen változhat ez a sorrend!

  • jano47 július 25. 06:52 (#51) | Válaszolok

    :o tibor65, totolaci és sokan mások!

    A TOTÓ-ban 5 pótmérkőzés van:

    +1. Stabaek – Rosenborg
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨
    +2. Haka – Helsinki JK
    +3. Honka – Turku PS
    +4. St. Gallen – Bellinzona
    +5. Xamax – Thun

    Tehát az első pótmérkőzés nem a (jelen esetben) Haka – Helsinki JK hanem a +1. Stabaek – Rosenborg.
    Csak a pontosság kedvéért. :)

  • juannavi július 25. 13:22 (#52) | Ez egy válasz erre: #51 | Válaszolok

    Jano!
    Tényleg a haka meccs az első pótmeccs mert a stabaek – rbk meccs a 13+1. meccs.

  • jano47 július 25. 13:37 (#53) | Ez egy válasz erre: #52 | Válaszolok

    :o Leírtam a véleményemet, nem vitatkozom. :)

  • jano47 július 25. 13:53 (#54) | Válaszolok

    :o Meakulpa, igazzatok van.
    Idézet a TOTÓ Szabályzatból:

    „A totómősorban 13 fő- és 1 pluszmérkőzés (összesen 14 mérkőzés) kerül feltüntetésre mérkőzésenként külön sorban, sorszámmal beazonosítva, növekvő számsorrendben.
    A totómősorba felvételre kerül ezen kívül 4 darab, 1-4-ig terjedő sorszámmal ellátott, törlés esetére eredmény-megállapítási módszer alapjául szolgáló pótmérkőzés, melyek nem képezik a fogadási
    ajánlat részét”

  • jano47 július 25. 21:59 (#55) | Válaszolok

    :o GÓLTOTÓ 1. forduló eredménye
    ¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨¨

    01 ♦ 32 pont ♦ Habor
    02 ♦ 32 pont ♦ nagyiscs
    03 ♦ 31 pont ♦ nesz

    04 ♦ 29 pont ♦ Zsolessz
    05 ♦ 28 pont ♦ vorako
    06 ♦ 26 pont ♦ totoboy
    07 ♦ 26 pont ♦ totocsoda
    08 ♦ 26 pont ♦ totolaci
    09 ♦ 25 pont ♦ vlords
    10 ♦ 25 pont ♦ tibor65
    11 ♦ 24 pont ♦ nagoya
    12 ♦ 24 pont ♦ Anti
    13 ♦ 24 pont ♦ Rédei Csaba
    14 ♦ 23 pont ♦ szarvas66
    15 ♦ 22 pont ♦ Andras
    16 ♦ 22 pont ♦ taki1984
    17 ♦ 22 pont ♦ mosijatti
    18 ♦ 21 pont ♦ jano47
    19 ♦ 21 pont ♦ tono0126
    20 ♦ 21 pont ♦ pisti613
    21 ♦ 21 pont ♦ Gyula68
    22 ♦ 20 pont ♦ Benyó
    23 ♦ 19 pont ♦ bavesz
    24 ♦ 18 pont ♦ sbarrett
    25 ♦ 18 pont ♦ kovitoto
    26 ♦ 15 pont ♦ juannavi
    27 ♦ 08 pont ♦ zsebi

  • kazimkazim július 27. 19:48 (#56) | Válaszolok

    Üdv !
    http://www.bet30.blogger.hu/


Szólj hozzá Te is!



Heti totó tippek (36. hét)

1. Dortmund - Wolfsburg
2. Freiburg - VfB Stuttgart
3. Hannover - Bayer Leverkusen
4. Hamburg - Nürnberg
5. Mönchengladbach - Frankfurt
6. Bayern München - Werder Bremen
7. Mainz - Kaiserslautern
8. 1. FC Köln - St. Pauli
9. Internazionale - Udinese
10. Cagliari - AS Roma
11. Cesena - AC Milan
12. Lazio - Bologna
13. Lecce - Fiorentina
+1. Juventus - Sampdoria

Kiemelt tippmixek

Ma, 16:45 Szerbia - Spanyolország 2.95|14.00|1.35

Totó eredmények (35. hét)

1. Svédország - Magyarország 1
2. Belgium - Németország 2
3. Szlovákia - Macedónia 1
4. Észtország - Olaszország 2
5. Szlovénia - Észak-Írország 2
6. Franciaország - Fehéroroszország 2
7. Románia - Albánia x
8. Lettország - Horvátország 2
9. Görögország - Grúzia x
10. Montenegró - Wales 1
11. Anglia - Bulgária 1
12. Portugália - Ciprus x
13. Litvánia - Skócia x
+1. Izland - Norvégia 2
Mito