Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
júl29

Totó – 30/2. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 4 hozzászólás

A leverkuseni Ballack az idény végén visszavonul

A leverkuseni Ballack az idény végén visszavonul

Sose gondoltam volna, hogy örülni fogok a svédeknek, de eljött a pillanat, hiszen elénk dobtak egy első fordulós, nyár közepi Német Kupát. Találd már el, hogy ki mennyire veszi félvállról, és úgy egyébként hol tart a felkészülésben…

Talán a Bayer Leverkusen nem blamálja magát a Dresden ellen, elsősorban persze azért, mely nem lehet más célja, mint a kupagyőzelem. Ballacknak is szép búcsú lenne. A Vidalt eladó, de Schürrlét és Toprakot megszerző “gyógyszergyáriak” jövő héten kezdik a bajnokságot, a Dynamo mögött már van két forduló – egy pont. A Bundesliga ezüstérmese nyerhet “NDK-ban”.
A Cottbus játszik a leggyengébb együttessel, Kielben kézzel jobban a labdajáratás, a Holstein a negyedik vonal északi csoportjában középcsapat. Az Energie meg két győzelemmel startolt a B2-ben. Ott a második fix.

Ebből a sorozatból többet nem vállaltam be, bár a Bayerhez hasonlóan szintén az első osztályban vitézkedő Freiburg valószínűleg, az Augburg pedig jó eséllyel nyerni fog. A svédeknél viszont a Häcken igaz ez, az elmúlt hetekben szenzációsan szereplő BKH Madeirán ugyan már nem bírta a nyomást (0-3), de a bajnokságban egyre magasabbra tőr. Göteborgban megnyerte az előző három bajnokiját, plusz nyert két El-mérkőzést is. A Syrianska négy idegenbeli fiaskó után érkezik, mellesleg kilenc vendégmeccsén háromszor talált be.
Az élen álló Helsingborgot is egyeséllyel vettem ki, bár ez a tipp (is) sántít, mert a HIF kedd még Tel-Avivban lépett pályára. És kapott ki. Persze idő volt pihenni, azonban az 1-0-s vereség után szinte biztos, hogy fontosabb lesz a visszavágó. A hazai 6-3-0-s mérleg és az, hogy nem nagyon van más választási lehetőségünk arra ösztökélt, hogy megveressem a Göteborgot.

Semmiképp sem fix, ám erős megérzés, hogy az Aalesundban vendégeskedő és eléggé nagy verés kapó (0-4) Elfsborg Stockholmban is alulmarad, a tavaly rosszul szereplő, ezért teljesen kicserélődött AIK ugyanis félelmetes formába lendült: egyrészt otthon 8-0-1-es a mutatója, másrészt hat bajnoki találkozót nyert zsinórban. Legutóbb az erős Kalmart, de otthon a bajnoki címvédő Malmőt és az éllovas Helsingborgot is elintézte már. Összeértek, nyerhetnek.
A Gefle nem gondolom, hogy kikap otthon, de a Norrköping is nagyot égne, ha nem szerezne pontot az idegenben impotens és töménytelen gólt kapó Trelleborg ellen.

A 30/2. hét tipposzlopa:

1. Dynamo Dresden – Bayer Leverkusen 2
2. Babelsberg – MSV Duisburg 2x
3. Rot-Weiß Oberhausen – Augsburg x2
4. Hansa Rostock – VfL Bochum x1
5. Holstein Kiel – Energie Cottbus 2
6. Unterhaching – Freiburg 2x
7. Karlsruhe – Alemannia Aachen x1
8. FF Malmö – Djurgarden 1x
9. Norrköping – Trelleborg x1
10. Gefle – Örebro x1
11. Helsingborg – IFK Göteborg 1
12. AIK Stockholm – Elfsborg 1x
13. Häcken – Syrianska FC 1
+1. Ajax – Twente 1

2011/30. hét Eddig 20 tipp érkezett.
    1 x 2 Tipp
1. Dynamo Dresden - Bayer Leverkusen 4% 20% 76% 2
2. Babelsberg - Duisburg 7% 28% 66% 2
3. Oberhausen - Augsburg 19% 22% 59% 2
4. Rostock - Bochum 46% 22% 32% 1
5. Holstein Kiel - Cottbus 4% 9% 87% 2
6. Unterhaching - Freiburg 6% 29% 65% 2
7. Karlsruhe - Aachen 58% 30% 12% 1
8. FF Malmö - Djurgarden* 55% 33% 12% 1
9. Norrköping - Trelleborg 49% 37% 14% 1
10. Gefle - Örebro 47% 36% 17% 1
11. Helsingborg - Göteborg 57% 37% 7% 1
12. AIK Stockholm - Elfsborg 58% 30% 12% 1
13. Häcken - Syrianska 76% 16% 8% 1
+1. Ajax - Twente 95% 5% 0% 1

Kattints a meccsekre és fogadd meg őket egyenként is!



Hozzászólások
  • timanid július 29. 12:57 (#1) | Válaszolok

    Igen Oszi, sántít ez az egész, nem csak a Helsingborg. A Hacken is csak kényszer, hisz két kupaforduló között van, és talán még nem adták fel. Igaz, hogy a Syr… meg olyan gyenge… nem lehet itt egészséges fix-et találni.

    Az NDK-sok éledeznek,támadásba lendülnek?(Rostock,Cottbus, Aue, Drezda, Union) Már csak a Karl-Marx-Stadt hiányzik…. :-D

  • zso július 30. 17:03 (#2) | Válaszolok

    A Malmö – Djurgarden félbeszakadt szurkolói rendbontás miatt. Az 1. pótmérkőzés a Bielefeld – Nürnberg…

  • totonero július 31. 09:19 (#3) | Válaszolok

    Azt hiszem már tegnap eldőlt, hogy nem lesz telitalálat…

  • zso augusztus 01. 00:53 (#4) | Válaszolok

    Van valakinek tapasztalata a “Totó trilógiában” szereplő tippjellimitációs kulcsokkal? Az nem világos, hogy kell akkor eljárni, ha fixeim is vannak. Feltételezem, hogy a fixek “A” jelölésűek. De szinte az összes kulcsnál a szerkesztési paraméterek között szerepel az “A” tippek ragadása. Márpedig így nagyon nem mindegy, hogy a fixek melyik sorszámon helyezkednek el.


Szólj hozzá Te is!