Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó Regisztrálok
júl23

Totó – 30. hét

 Totó-tippek, Totó-esélyek 80 hozzászólás

Elbukott a VfB Moszkvában

Kétesélyekre elég jó a hét, de a fixekkel rohadtul megizzadtam. Egyébként nem túl változatos a kínálat, mivel gyakorlatilag ugyanazok a csapatok, sőt meccsek szerepelnek az oszlopon, mint a múlt héten. Kicsit unalmas, és még a telit is elvitték.

Egy fix pont van ezen a héten, mégpedig az Aston Villa. Az angolok már Dániában is nagyon közel álltak a győzelemhez, így azt hiszem, Birminghamben egy góllal biztosan jobbak lesznek az Odensenél. Még a felkészülés derekán is.
Nagyjából ugyanez igaz a Napolira is, hiszen a dél-olaszok Athénben nyertek, nem adják alább otthon sem. Főleg, hogy napról-napra jobb formában vannak. A ZTE ellen például még semmit sem mutattak.

Úgy kalkulálok, hogy a román bajnokság hetedik helyezettje hazai környezetben le tud győzni egy azeri gárdát. Ezért kihoztam fixre a Vasluit. Különösebben nyomosabb érvem ennél most nincs. Az Austriára viszont akad: a bécsi lilák picit rosszul kezdték a bajnoki szezont (két iksz), ám aztán 1-0-ra nyertek Linzben. A Ried ellen általában jól megy Sáfáréknak, az előző idényben mindkétszer nyertek.

A Honvéd szerintem úgy jár, mint a Teplice ellen, vagyis egy bravúros idegenbeli eredmény után, hazai bukás. Az Elfsborg és a Rennes is nyerhet vendégként, bár utóbbi otthon is megszenvedett a győzelemért. Ezért adtam oda egy háromesélyt.
A Stuttgart majdnem biztosan nyer a Szaturn Moszkva ellen, de nem merem egyesélyre adni, mert bizonytalan vagyok a svábok formáját illetően.

A Rosenborg talán versenyben marad, amihez ugye nyernie kell. Trondheimben erre azért minden esélyük megvan a vikingeknek. A Braga már idegenben is bizonyított, nem indokolt a meglepetés megjátszása. Nagymartonban viszont elvérezhet a bajnoki címvédő Rapid, elvégre Csizmadiáék már-már verhetetlenek a Pappelstadionban.
A Red Bull Salzburg csak otthon nagylegény, de azért Kapfenbergben esélyesként futnak ki a gyepre Bodnárék.

A 30. hét tipposzlopa:

1. Bp. Honvéd – Sturm Graz 2X
2. FK Riga – Elfsborg X2
3. Napoli – Panioniosz 1
4. Aston Villa – OB Odense 1
5. Rosenborg – NAC Breda 1X
6. Csernomorec Burgasz – Grasshoppers X1
7. VfB Stuttgart – Szaturn Moszkva 1X
8. Sporting Braga – Sivasspor 1X
9. Tavrija Szimferopol – Rennes X12
10. SC Vaslui – Nyeftcsi Baku 1
11. Austria Wien – Ried 1
12. Mattersburg – Rapid Wien X1
13. Kapfenberg – Salzburg 2X
+1. FF Malmö – Kalmar X

2008/30. hét Eddig 21 tipp érkezett.
    1 x 2 Tipp
1. Bp. Honvéd - Sturm Graz 33% 24% 43% 2
2. FK Riga - Elfsborg 0% 52% 48% x
3. Napoli - Panioniosz 81% 19% 0% 1
4. Aston Villa - OB Odense 95% 5% 0% 1
5. Rosenborg - NAC Breda 71% 24% 5% 1
6. Csernomorec Burgasz - Grasshoppers 14% 48% 38% x
7. VfB Stuttgart - Szaturn Moszkva 86% 10% 5% 1
8. Sporting Braga - Sivasspor 67% 19% 14% 1
9. Tavrija Szimferopol - Rennes 24% 48% 29% x
10. SC Vaslui - Nyeftcsi Baku 52% 33% 14% 1
11. Austria Wien - Ried 81% 19% 0% 1
12. Mattersburg - Rapid Wien 14% 48% 38% x
13. Kapfenberg - Salzburg 0% 24% 76% 2
+1. FF Malmö - Kalmar 24% 38% 38% x,2



Hozzászólások
  • jano47 július 23. 15:26 (#1) | Válaszolok

    Most azoknak a játékostársaknak ajánlok tippet, akik 7 kétesélyt játszanak, ezen a héten én sem fordítok rá többet. Majd jövő hétem, mikor lesz Arsenal, meg Real Madrid… :D

    1. Honv. – Sturm. (1 2)
    2. Riga – Elfsb. (X 2)
    3. Napoli – Panion. (1)

    4. Ast.Vill. – Odense (1)
    5. Rosenb. – Breda (1 2)
    6. Cern.Burg. – Grassh. (X 2)

    7. VfB Stutt. – Sz.Moszkva (1)
    8. Braga – Sivasspor (1)
    9. Szimf. – Rennes (X 2)

    10.Vaslui – Neftchi (1)
    11.A.Wien – Ried (1)
    12.Matter. – R.Wien (X 2)
    13.Kapf, – Salzb. (X 2)

    14.Malmö – Kalmar (X)

  • euroaron július 23. 15:52 (#2) | Válaszolok

    Honvéd – Sturm Graz = a csehek ellenében is végül kijött a szintkülönbség, most is kifog jönni, fix 2.

    FK Riga – Elfsborg = a svédek egy gólos előnye nem túl meggyőző, kelletlen háromesély, 2X1.

    Napoli – Panioniosz = zéró esély a helléneknek a csimmában, fix 1.

    Aston Villa – OB Odense = a dánokat már ezer éve is hazazavarták, most is veszíteni fognak, fix 1.

    Rosenborg – NAC Breda = a hollandok is csak egy gól előnyt szereztek, de ez már inkább háromesélyes, mint a svédeké, szóval 12X.

    Csernomorec Burgasz – Grasshoppers = svájci győzelmi széria, 2X.

    VfB Stuttgart – Szaturn Moszkva = kevés lesz a ruszkik egy gólnyi előnye, bár a svábok rohadtul hektikusak, 1X.

    Braga – Sivasspor = ezennel leírtam ezeket a törököket, legalábbis erre a hétre, 1X.

    Tavrija Szimferopol – Rennes = szintkülönbség, továbbjutnak a franciák, 2X.

    SC Vaslui – Neftchi Baku = két sötét ló, hazai előnnyel háromesély, 1X2.

    Austria Wien – Ried = papírformát érzek, 1X2.

    Mattersburg – Rapid Wien = tavaly jó volt otthon a házigazda, a bécsiek meg bajnokok, ezért 1X2.

    Kapfenberg – Salzburg = csodák nincsenek, fix2.

    FF Malmö – Kalmar = a héten is nyertek fordított felállásban, papírforma fix 2.

  • cloudlessly július 23. 22:11 (#3) | Válaszolok

    Támpontként, a hétvégi totóban érdekelt csapatok az alábbi meccseket játszották ma:

    Sturm Graz-Mattersburg 3-0
    Sparta(?)-Rennes 0-2 (barátságos)
    Vejle-Odense 1-3
    Viking-Rosenborg 0-1
    Saturn Moszkva- Jaroslevl 4-0
    Basel-Grasshoppers 1-0
    Elfsborg-Norköpping 3-0

  • cloudlessly július 23. 22:15 (#4) | Válaszolok

    …a Sparta az a Sparta Praha.

  • zototo július 24. 10:10 (#5) | Válaszolok

    Szerintetek a Honvéd-Sturm-Graz esetében kinek lenne jó a döntetlen?

  • jano47 július 24. 10:35 (#6) | Válaszolok

    Annak aki tippmix-en X-et játszik! :D

  • zototo július 24. 14:13 (#7) | Válaszolok

    Jano, Ennél komolyabb szakmai érvelés nincs? :)
    Arra gondoltam, hogy továbbjutási szempontból…
    A Gratz-nak nagyobb a hírneve mint a játékereje, a Honvéd meg ki tudja mire játszik, illetve mire futja.
    Csak úgy gondolom, 2*90 perc alatt már csak esik valahol egy gól. :)

  • jano47 július 24. 14:17 (#8) | Válaszolok

    Bocs a viccért! Én 12-re vettem. :)

  • LeGrognard július 24. 14:26 (#9) | Válaszolok

    Kétlem hogy ismételten gól nélküli döntetlen lenne..bár tényleg nem világverő alakulat a Graz,de szerintem a Honvéd nem lesz képes átlépni a saját árnyékát..benne van a gólváltással végződő x a pakliban,ami természetesen a vendégeknek kedvezne..este közzéteszem én is a tippsoromat..:)

  • zototo július 24. 15:25 (#10) | Válaszolok

    Kösz, Jano ,LeGrognard, én sajnos csak szombaton reggel fogok tippet beküldeni, mert addig nem leszek gépközelben.

  • Csoki július 24. 16:25 (#11) | Válaszolok

    Egy megérzés, a mai FK Riga- L.Met. hazai 4,00 (Sp.bet), szerintem ajándék!

  • cloudlessly július 24. 17:26 (#12) | Válaszolok

    A számítógépem az alábbi hét kétesélyt favorizálta, a többi fix. Ezentúl most már így adom le a tippjeimet. 16 oszlop 2 hibapontosan. Régebben a kedvenc variációm, azaz kulcsom volt.

    2x
    x
    1x

    1
    x1
    2

    1x
    1
    x2

    x1
    x2
    x
    x

    +1 …ahogy tetszik.

    Három fix x??? Megkergült a számítógépem?

  • cloudlessly július 24. 17:31 (#13) | Válaszolok

    …lehet, hogy egy hibás volt a kulcs? Már nem emlékszem. Húha, most látom, hogy a Ried is ki lett szedve győzelemre. Na, Sáfár Szabolcs, akkor bakiznod kellene.

  • jano47 július 24. 17:49 (#14) | Válaszolok

    Lehet egy hibás, csak az nem 16 oszlop! :)

  • jano47 július 24. 18:04 (#15) | Válaszolok

    FK Riga félidőben vezet 2:1-re!

  • LeGrognard július 24. 18:33 (#16) | Válaszolok

    1 .Honvéd-Sturm:Következetesen kitartok a magyar foci feltámadásának elmaradását illetően,bár egy Kispest győzelemnek önzetlenül tudnék örülni..x-es kiesésnél viszont haragudnék rájuk 2
    2 .Riga-Elfsborg:Az Elfsborg következetesen hozni szokta az ilyen meccseket 2
    3 .Napoli-Panioiosz:Az olaszok hajlamosak idegenbeli siker után lezserkedni-ezért is”szeretik”őket sokan,de én résen vagyok 1x
    4 .A Villa-Odense:Bármilyen angol elsőosztályú csapatnak otthon le kell lépni bármilyen ügyesnek tűnő dán alakulatot 1
    5 .Rosenborg-Breda:Ki ki meccs,sovány hazai pályán szerzett hollandus előny..bármi lehetséges 12
    6 .Burgasz-Grashoppers:Lehet hogy a hazai hármas után,nem teszik oda magukat annyira a svájciak..a bulgárok viszont nagyon harmatosnak tűntek. Tanácstalan 12
    7 .Stuttgart-Szaturn:Csípné a búrám ha a Porsche városiak beleszaladnának a muszka késbe 12
    8 .Braga-Sivasspor:Következetesen nem vagyok továbbra sem elájulva semmilyen török csapattól 1
    9 .Tavrija-Rennes:Nehezen hozták a hazait a franciák,van rá sansz hogy ők is elcsússzanak 12
    10.Vaslui-Baku:Két sehonnai kecskemolesztáló népség csatájából akár a kaukázusiak is kikerülhetnek diadalmasan..szintén kupavisszavágós 12
    11.A.Wien-Ried:A fővárosi violák elindultak fölfelé,jelentéktelennek tűnő akadály 1
    12.Mattersburg-Rapid:Bármennyire is harcosak oroszlánbarlangjukban az egész Ausztria szerte erősen lesajnált”parasztok”,ezúttal nem nyerhetnek 2x
    13.Kapfenberg-Salzburg:Mivel ez egy ilyen hét,karakán vendégsiker 2

    +1.Malmö-Kalmar:Következetes plusz meccses pontosztozkodás x

  • Tibi01 július 24. 19:10 (#17) | Válaszolok

    A Honvéd nyer 4:1 re

  • Izolder július 24. 19:15 (#18) | Válaszolok

    Jó lenne ha mindenki megosztaná itt a fórumon hogy hetente hány zsetonnal játszik.Én általában heti 4-5 ezer Ft-ot.Igy tudnék viszonyítani hogy vajon mennyire vagyok normális az ezidáig szinte hasztalanul folyó TOTOzásban.

  • Izolder július 24. 19:16 (#19) | Válaszolok

    Na végre vki ért is a focihoz!Gyakrabban szólj hozzá Tibi :)

  • jano47 július 24. 19:30 (#20) | Válaszolok

    LeGrognard két megjegyzésem lenne:

    1. A második sornál nem nagyon hallgattál a gépedre. :D
    2. Én elvből soha nem játszom fix 2-est, legyen bárki is a két csapat. Az első két 2-es nekem neccesnek tűnik. :)

  • cloudlessly július 24. 19:32 (#21) | Válaszolok

    …nem, én nyerek, de keveset. Nem értem egyesek tippmix-kultuszát, mi szép van abban, hogy a tuti fixeket kivesszük, aztán várunk rá 1,…szorzókkal. Hol marad itt a szépség?

  • cloudlessly július 24. 19:38 (#22) | Válaszolok

    Le grognard jól megnevettettél. Tetszik az előzetesed: “Kecskemolesztáló, muszkakés, porsche-gyáriak, Mattersburg=parasztok” Jó, nagyon jó!!! :-)

  • cloudlessly július 24. 19:40 (#23) | Válaszolok

    izolder:..én már erősen szívom a fogam, ha rárakok úgy 1.500.-nál többet.

  • jano47 július 24. 19:48 (#24) | Válaszolok

    3 200 – 4 500 Ft között játszom egy héten. Ezen a héten csak a megadott hét 2 esélyest játszom meg 800-ért 2 hibaponttal. ;)

  • Izolder július 24. 19:55 (#25) | Válaszolok

    Jézusom, a többiek is írjanak lécci

  • jano47 július 24. 20:00 (#26) | Válaszolok

    Mindenkinek szerencsés hétvégét kívánok.
    Ma már nem szólok hozzá többet, nehogy Izolder rosszul legyen. Majd holnap… ;)

  • cloudlessly július 24. 20:15 (#27) | Válaszolok

    …én még hozzászólok, mert azt az infót találtam a neten, hogy Benjamin és Abraham a Honvéd két ásza nem lesz ott a Sturm Graz ellen, mert elutaznak az olimpiára. Így aztán a halvány esélye is elszállt a Honvédnak.

  • totorobert július 24. 21:49 (#28) | Válaszolok

    sziasztok!remek,hogy megint több tippelés körvonalazódik,és tovább biztatok mindenkit a bátor tippelésre!
    1.kispest – sturm (12) a sturmnak két nagyarányú hazai győzelme van(sőt lehet 3-nak is venni),most vagy ennyire jók,vagy szerencséjük van,ha a második az bizony egyszer elfogy
    2.riga – elfsborg (12) a riga csak ki-ki meccset játszott,talán ez az utolsó lehetőség a figyelemfelkeltésre egy nagy győzelemre
    3.napoli – panio (12) szerintem mázli volt a dígók győzelme,ha így van a hellének visszavághatnak
    4.a.villa – odense (12)végig hozta a meccset a villa,de épp ez nem tetszik,mert a bajnoki nagy bukások előtt is így viselkedett
    5.rosen – breda (1)szeretem a holland focit,de most nagy sanszot látok a skandik revansára
    6.burgasz – szöcskék (1x)meleg,nyavíkoló sirályok,hajtós bolgárok,párásság,svájci tétmeccsek,nagy győzelem,mind a vebdégek ellen szól
    7.stuttg.- saturn (1x)nagyon kiszámíthatatlan az orosz gárda,a háziak meg ki tudja hol tartanak a csaptépítésben
    8.braga-sivas (12)úgy gondolom mindenki leírja a törököket,pedig ilyenkor kapja el őket a harci hév,meg oda buda óta tudjuk,hogy cselesek is hosszú távon
    9.tavrija-rennes (x2)sajnos elfogult vagyok a franciákkal,nagyon tetszik néhány éve az eredményességük,de az igazság az,hogy a hazaiak is nagyon erős csapat,egyforma az esélyük
    10.vaslui-nyeftcsi (1)valahogy nagy küzdőnek látom a bakikat,de idegenben csak mennek a másik után
    11.austria-ried (12)mindkét csapat erős képet mutat,viszont a riediek már bakiztak ezért a gazdáknak van több veszíteni valójuk,vagyis nagy trófeának számítanak
    12.matters- rapid (1)nagyon beleszaladt a késbe a vendéglátó gárda,kell a becsület győzelem
    13.kapfenb.-salzburg (2) kiemelkedő csapatnak látszik a red bull,nem gondolom,hogy pont az egyik leggyengébb csapat lenne nagy akadály
    + malmö-kalmar (1)a héten nagy derbit játszottak,azért ebben még a döntetlen is benne van!minden rendes tippelőnek kellemes totónyereménnyel teli hétvégét kívánok!

  • Mr.Monk július 24. 21:59 (#29) | Válaszolok

    Jézusom Legrognard,te mekkora barom vagy!Csiziéken bukni fogsz!

  • totorobert július 24. 22:12 (#30) | Válaszolok

    mrmonk!bocs,hogy bele vau-vauzok a szólásszabadságodba,hisz mindenki szívügye a sajátos kritika,viszont ha ilyen határozott vagy,akkor csak van egy határozott tipp agyalásod amit bátran kiírsz ide,hogy mi is okosodhassunk,vagy kemény kritikát fogalmazhassunk,vagy nevetve hasunkat foghassuk!Köszi!

  • LeGrognard július 25. 00:17 (#31) | Válaszolok

    Nya kérem..menjünk sorjában..örömmel közlöm Veled Janó hogy még nem vagyok megfertőződve semmilyen gépi progikkal,csak az én bomlott elmémnek köszönhető az ominózus második sor..:)
    Megértem a fix kettesektől való elvi ódzkodásodat,rám sem nagyon jellemző..de hangsúlyozom,pillanatnyi beszámíthatatlanságom erdményezte eme tippsort..:)

    Az a baj Cloud hamar elfogynak a jelzők,úgyhogy jövő héten már nem tudok nagyon odabiggyeszteni egyik csapat mellé sem semmi érdekesnek tűnőt..:)

    Mr Monk:Örülök hogy ilyen optimista vagy..Ha még csak a csiziéken buknék..hehe.Amúgy én is szívesen olvasnám a tippjeidet és kommentjeidet..:)

    Totorobert tippjei sem éppen piskóták..bátraké a cseresznye..:)

    Mostanában a klasszikus egy hibapontos hét kétesélyes kulcsot-16 oszlop-játszom plusz 14et hozzácsapva..1500 pénzért..de át kéne nyergelnem nyolc kétesélyre..itt még folyamatban van a hibapontcsökkentő esélynövelő hasábok házi kidolgozása..max 3200 ft körül fogok áldozni rá.

  • jano47 július 25. 08:27 (#32) | Válaszolok

    LeGrognard ami a “7 kétesély/16 oszlop/1 hibapont” igazad van, nem tudom miért, de én a nyolc kétesélyre gondoltam. Elnézést… :)

  • jano47 július 25. 11:12 (#33) | Válaszolok

    Nem totoprogrammal készítem a tippjeimet, de sokféle statisztikát vezetek és elemzek gépen, mielőtt tippelek.
    A saját használatra kidolgozott szisztema szerint néhány alaptipp várható bekövetkezése:

    LeGrognard (92,3)
    Euroaron (88,5)
    Tox (88,5)
    Oszi (84,6)
    Totorobi (84,6)
    “Sárga” átlaga (80,8)

    Persze ez csak játék a számokkal, mint ahogy egy jóemlékű statisztika tanárom mondta volt… :D

  • duduska július 25. 15:31 (#34) | Válaszolok

    Figyelembe vettem a tippeket.Lehetséges,hogy a telitalálatos ebből jön össze?
    Jó hétvégét!

  • LeGrognard július 25. 17:26 (#35) | Válaszolok

    Janó kifelejtetted Magadat a listáról..netán a Te alaptippjeid a 100%-osak?:)

    Reméljük ha duduskának telije lesz,közli velünk hogy melyikünk arany sugallataira kapta el Fortunát..:)

  • jano47 július 25. 18:02 (#36) | Válaszolok

    Az enyém is 92,3 ;)

  • totorobert július 25. 18:33 (#37) | Válaszolok

    jano!végre a múlt héten adtál tippsort!feltűnt nekem,hogy valami van a tippelés mögött,ez nem áronos tippsor volt!Én is vezetek statisztikákat,és megdöbbentett a meglepetések nagyon közeli azonossága!Elárulod a tippelésed kereteit,mert nagyon érdekelne,hogy milyen vonalon futsz!

  • di canio július 25. 21:10 (#38) | Válaszolok

    hali

  • di canio július 25. 21:10 (#39) | Válaszolok

    hali-irom a tutikat

  • di canio július 25. 21:17 (#40) | Válaszolok

    1. fix 2es 100százalékos 2.x2–3.1x–4.1–5.1x–6.1x–7.12–8.1–9.1x–10.1–11.1x–12.2×1–13 fix 2es—–+1–1—sok sikert mkinek–remélem legalább 12est irtam nektek :)

  • zototo július 26. 08:20 (#41) | Válaszolok

    Tippem indoklás nélkül a következő:
    1.12
    2.x2
    3.1
    4.1
    5.12
    6.2x
    7.x1
    8.1x
    9.x1
    10.12
    11.1
    12.12
    13.2x
    +1.1

  • zototo július 26. 08:33 (#42) | Válaszolok

    Lesséy,
    A képleteid alapján milyen hét várható?
    Szerintem egy kicsit jobb lesz a múlt hétnél, vagyis nem lesz annyira papír. :)

  • zototo július 26. 09:41 (#43) | Válaszolok

    Jano,
    bocs, hogy teszek egy észrevételt a tippjeidre. A hat fix 1-esedből majdnem biztos, hogy egy-kettő nem fog bejönni. Az én statisztikáim azt mutatják, hogy ezen a hat meccsen legalább 1, de akár kettő is nem lesz 1-es.

  • Izolder július 26. 09:45 (#44) | Válaszolok

    Nem értem az 1.-es számú mérkőzésnél többeknél a fix 2-t.Sztem a Teplice leverné a Sturmot.A múltkor rendben van hogy meglepetéssel nyert idegenben a Honvéd és ez elég volt nekik a továbbjutáshoz.De ezuttal nem ez a helyzet.Most az ellenfél igenis felkészült volt.NE PAZAROLJÁTOK A 2-EST!!!!HASZONTALAN
    Cloud Benjamin, és Takács az első meccsen sem játszott.
    Sztem a Honvéd is tanult Teplicéből.Ha magyarokról van szó általában mindig rábaszok,aztán meg gyötör a bűntudat.Most a 2-eseket fogja…. “csak egy jótanács” mert olyan rendes gyerekek vagytok :)

  • jano47 július 26. 09:59 (#45) | Válaszolok

    zototo! Azért van ez a fórum, hogy bátran tegyünk észrevételt egymás tippjeivel kapcsolatban. Köztudott: több szem (statisztika) többet lát.
    Magam is tudom, hogy minél több fix-et játszunk, annál inkább nagyobb a valószínűsége, hogy elmegy a vari.
    Ez érvényes az én 6 db egyesemre is.
    Most viszont nem költök többet 800 Ft-nál, s ennek bizony ára van!
    Teljesen egyetértek az észrevételeddel.
    Egyébként a saját szisztemám szerint az alaptippjeid bekövetkezésének valószínűsége: 82,0 % ;)

  • zototo július 26. 10:20 (#46) | Válaszolok

    Jano,
    Akkor a te statisztikád, úgy működik, hogy minél kisebb % jön ki annál bizotsabb a tipp? :)

  • zototo július 26. 11:10 (#47) | Válaszolok

    Én is 4-5000-ért játszom hetente. Sajnos nem sok sikerrel. Persze ezen nincs is mit csodálkozni. Ha abból indulunk ki, hogy a sárga tippjei 9 kétesélyesek, azaz darabja 512 tipposzlop és csak imitt-amott van rajtuk telitalálatos (főként papírfomás heteken), akkor az én 80-100 tipposzlopomon sem várható túl sok nyeremény, akármilyen számítógépes, meg statisztikai trükköket is használok. Sokszor gondolok arra, hogy ezekkel a számítógépes mahinációkkal ‘tudományosan’ lehet elrontani a tippet. :)

  • LeGrognard július 26. 11:46 (#48) | Válaszolok

    Sajnos már elpazaroltam a fix 2-esemet a Kispestre..:)De én úgy vagyok vele hogy kitartok rigolyáim mellett-jelen esetben a magyar klubcsapatok eredménytelenségénél-,akkor célszerű az álhatatosság..mert általában ha beidegződéseim-legyen bármilyen káros-ellen teszek,és elkezdek némi részsikerek után morfondírozni,akkor hosszú távon úgy jönnek össze a dolgok,hogy véletlenül sem találom el..

    Másik észrevételem az,hogy különböző sajtóorgánumok alaptippjeit véletlenül sem érdemes felhasználni..az érveléseket természetesen tanácsos meghallgatni,de nem szabad bedőlni különböző tutit sugalmazó szirénhangoknak..ha be is jön,nem nagyon tejel..különösebben fejet törni sem érdemes egyes a meccseken..inkább legyen egy jól fizető 11-esem,mint papír telim..ki kell alakítani egy sajátos játékszisztémát és azt figyelembe véve az eddigi személyes élmények alapján tippelni csípőböl tüzelve..

    Csak kezdő totós vagyok minimális sikerélménnyel..de bízok benne hogy konokságomnak,elszántságomnak és a Ti építő jelleggel előadott tapasztalataitoknak köszönhetően egyszer én is kaszálni fogok..:)

  • cloudlessly július 26. 11:52 (#49) | Válaszolok

    zototo: Igen, talán nem lesz annyira papír. A Komplex totószisztéma alapján 682,9 az Infó%. Azaz, nem annyira papír, mint a múlt héten…de hát ez még mindig papír…de hát ennek az NS-ből kiinduló függvénynek nagy a szórása. 600-hoz közelítve beszélhetünk nagyobb bizonytalanságokról. De talán mindent elmond az a tény, hogy olyan meccsek vanak a legbizonytalanabb meccsek között az NS alapján, amelyek max kétesélyesek, tehát könnyűnek néz ki a hét?

    1 x 2
    Mattersurg-Radpid 16.67% 40.00% 43.33%
    Honvéd-Sturm 33.33% 47,78% 18.89%
    Riga-Elfsborg 25.56% 41.11% 33.33%
    Burgasz-Grashopp. 24.44% 52.22% 23.33%

    …ezek a legbizonytalanabb meccsek tehát, elvileg.

  • di canio július 26. 11:59 (#50) | Válaszolok

    egykis -tippmix-hozzá :) ) sturm tjut 1.55 német nyeri a u19ebét 1.71 basel-bellinzona hazai 1.24 dundee-barca vendég 1.25 young boys-vaduz hazai 1.33 mondjuk menjen 10ezerért :) )

  • di canio július 26. 12:09 (#51) | Válaszolok

    napoli-a villa-austriaw-salzburg—-xvagy 2ese hozná a lovét de még a stuttgart veresége is—ezekbe kell belepiszkálni hogy melyik az a 2ö amelyik kifordul–biztos lesz 2ö olyan–csak hogy melyik–az itt a kérdés

  • di canio július 26. 12:10 (#52) | Válaszolok

    salzburgnál az 1x–azt elirtam :)

  • di canio július 26. 12:13 (#53) | Válaszolok

    de én abba is benne lennék ha összedobnánk komoly pénzt és megjátszanánk egy olyan héten mikor van bent böven pénz–mit szoltok hozzá ??
    mondjuk 10x10ezerért ? egykis di canios fanatizmussal :) )

  • Izolder július 26. 13:37 (#54) | Válaszolok

    Az Osztrákoknál meglepetést várok,emiatt fog jönni a nagy suska nem pedig a Honvéd bukta miatt.A másik észrevételem a Stuttgart hogy milyen sokan bíztok a vendégek meglepetésében.Szerintem ez tipikus Koplárovics-Manchester szituáció.
    Zototo: sokszor én is így gondolom.
    LeGrognard: Ha a sárgát vesszük alapul valóban meglepetés a 2-es kimenetel,de ha a Tippmixet nézzük, ott már nem,főleg Oddsmodosítás után.Mindenesetre sok Xerencsét kívánok,mindenkinek!

  • zototo július 26. 15:30 (#55) | Válaszolok

    di canio,
    Lehetne többen összedobni pénzt, csak körültekintően kell eljárni. Először is programokkal, vagy anélkül kellene valakinek a tippsora, amiről lehet tudni, vagy sejteni, hogy mennyi találat várható rajta. És persze az is feltétel, hogy ne papírhét legyen az eredmény, mert egy pár ezer forintos 13-as igencsak vissza tudja fogni a kollektíva lelkesedését. :)

  • zototo július 26. 15:52 (#56) | Válaszolok

    Mit gondoltok, sok X lesz a héten?

  • totorobert július 26. 16:19 (#57) | Válaszolok

    véleményem szerint max 4 db iksz lesz.

  • paladi július 26. 17:28 (#58) | Válaszolok

    Íme egy egy esélyes tipp:
    x
    2
    1

    1
    1
    x

    1
    x
    x

    1
    1
    2
    x
    x

    x

    Egy 5 kétesélyes:
    x2
    1
    1

    1
    1
    x2

    1
    x1
    x

    1x
    1
    2
    x2

    x

    Egy 14 kétesélyes:
    x2
    x2
    1x

    1x
    1x
    x2

    1x
    x1
    x2

    1x
    1x
    12
    x2

    x2

  • totorobert július 26. 18:22 (#59) | Válaszolok

    tippek.com fertőzöttek!Nektek nem hiányzik áron okos és bugyuta hozzászólása?Furcsa látni,hogy nincs ott a véleménye minden hozzászólás után!Ha már nincs itt és a héten kimarad a tuti tippek velős értekezéséből,kívánom neki,hogy jól teljen a pihenése!

  • LeGrognard július 27. 00:20 (#60) | Válaszolok

    Természetesen hiányzik Áron,meg az Ő gondolatgeneráló észrevételei..ha jól emlékszem még hét elején írta,hogy nem nagyon tud gépközelbe lenni hét vége felé..

    Ha már eddig nem volt x,remélem ezután sem lesz..bakker,sok az egyes..talán a tavrija győzelme nem volt annyira előre borítékolható..jó lenne ha a maradék meccsek mind kettesre sikerednének..de erre vajmi kevés esélyt látok..

  • Izolder július 27. 09:00 (#61) | Válaszolok

    Jó nyaralást Áronnak, biztos keveset aludt a törökök miatt :) Nekem is készül már a polóm “Hülye vagyok a focihoz!” felirattal.Elismerésem LeGrognard-nak és a többi hasonló felfogásban játszónak.Én már buktam a magyar és a Rennes meccset. :(

  • LeGrognard július 27. 10:39 (#62) | Válaszolok

    Nyugtával dícsérjük a napot..a hátralevő négy előrejelzésem még simán elúszhat,és Neked is bejöhet mind..úgyhogy bőven ráér még az a pólófeliratozás..:)

  • totorobert július 27. 11:07 (#63) | Válaszolok

    van egy ingyen elvihető kolompos bohóc kalapom,ha valakit érdekel írjon!

  • zototo július 27. 11:15 (#64) | Válaszolok

    Robi,
    akkor most nincs közös játék Áronnal? Tényleg hiányoznak Áron észrevételei. Egy kicsit szürkébb így a paletta. :)

    Szakmai rész:

    A tippmix odds-statisztika alapján a 7., vagy a 13. mecss közül az egyiknek meglepetésre kellene jönni, azaz vagy a 7. 2-es, vagy a 13. 1-es. Ha nem így lesz, akkor megdől az a statistika, miszerint legalább 1 meglepetés még mindig volt a tippmix M oszlopán. (P=papír,S=semleges,M=meglepetés).
    A ‘még mindig’ 100 hét megfigyelését jelenti.

    Eddig erősen papírhét az állás. Az oddsok szerint 7 paír eredmény van és kettő semleges. Ha a hátralévő 4 meccs mind meglepetésre jön, akkor még lehet belőle közepesen fizető eredmény.

  • totorobert július 27. 11:21 (#65) | Válaszolok

    hát annyira nem széltoló az én totócimbim,hogy ne legyen játék a hétre,ezért már hét elején leértekeztünk,és a játék gazdájának gyurit hatalmaztuk fel!lehet,hogy most nyerünk is egy kis zsebpénzt! :-) tényleg,értekezett már valaki áronnal közületek?

  • zototo július 27. 11:48 (#66) | Válaszolok

    Én még nem értekeztem Áronnal, csak itt a fórumon. De szívesen részt vennék egy sörözéssel összekötött értekezésen. :)

  • euroaron július 27. 14:40 (#67) | Válaszolok

    na, visszatértem.
    jó volt, na. nem hinyázott a szelvények ikszelgetése, az tuti!
    elolvastam a hozzászólásokat. jót röhögtem magamon, mert “Tavrija Szimferopol – Rennes = szintkülönbség, továbbjutnak a franciák, 2X.” – nahát, ezek tényleg továbbjutottak, csak éppen vereséggel… :D
    most még van pár dolgom, majd később még írok, de már megint papírhét van, úgy látom, úgyhogy csak szócséplés lesz. szerencsére a mai nappal vége az intertotónak.
    eh.

  • Tox július 27. 17:03 (#68) | Válaszolok

    Üdv mindenkinek.
    Nem szólom el magam , de eddig mindent eltaláltam, vagyis lehetek még 13+1-es. És most az egyszer 5000 ft körül fizettem a lottózóba tótóra. Van még 14 esélyem telire.

  • Tippmix július 27. 19:02 (#69) | Válaszolok

    Tox: A Stuttgart-ra és a Salzburg-ra mit tippeltél?

  • totorobert július 27. 19:58 (#70) | Válaszolok

    zototo!mély meghajlásom előtted!Te vagy a király közöttünk!gratulálok a hibátlan oszlophoz!kívánom,hogy sokszor jöjjön még elő ilyen gyönyörű teli!

  • jano47 július 27. 20:22 (#71) | Válaszolok

    Tox, akkor nem azt az oszlopot játszottad meg, amit korábban leadtál? Mert ott a Rennest X2-re, a Salzburgot fix 2-re, a +1-et 2-re vetted! ;)
    Ha ezt a 3 tippet ilyen jó megérzéssel sikerült kijavítanod, csak gratulálni tudok, bár a nyereményben azt hiszem sajnos nem nagy örömöd lesz, ami a bevételt illeti.
    De majd jön egy meglepi teli és az kárpótolni fog! :D

  • jano47 július 27. 20:31 (#72) | Válaszolok

    Bocsánat, most látom, nem a Tox-ról van szó, hanem zototoról. Azt láttam a nyilvántartásomban, hogy megfogtad mind a 14 meccset, de ezek szerint be is jött végülis a hibátlan oszlop +1-el?
    Csak gratulálni tudok!
    Neked is csak azt kívánhatom, hogy legközelebb egy meglepi telit is fogjál. :D

  • LeGrognard július 27. 21:55 (#73) | Válaszolok

    Ez már döfi!Csatlakozok az elismerésüket kifejezők táborához..Úgy érzem kellő időben jött ez a hitmegerősítő telitalálat Neki..Hódolat a nap hősének..:)

    Levontam a konzekvenciát,fájó támadási felületet kínál a hat fix..le kell faragnom belőle,úgyhogy muszáj lesz átnyergelnem 8 kétesélyes egy hibakulcsosra..reménytelennek tűnő tippsornál maradok már csak a játék szeretete miatt is a réginél..természetesen eszelős alaptippekkel…:)

  • jano47 július 27. 23:03 (#74) | Válaszolok

    A megérzésekkel van gond, nem a fixekkel! Én is 6 fix 7 kétesélyt játszottam (1 hibapont) és 12-esem lett. S mi ment el? Egy kétesély!!!! :D

  • zototo július 27. 23:25 (#75) | Válaszolok

    Köszönöm az elismeréseket, de sajnos az éles játékon statisztikákkal sikerült 9-re rontanom a találatokat.
    Több meglepetésre állítottam be és sajnos nem jöttek. :(
    Ezt a hetet sikeresen elba..tam.

  • LeGrognard július 27. 23:57 (#76) | Válaszolok

    Zototo:Eme katasztrofális bejelentés után,ha még kacérkodtam is valaha a gépi totózással,azt hiszem soha nem fogok ráfanyalodni..részvétem..

    Ez úton gratulálok Janónak,hogy a”legspártaibb”kombinációval ilyen eredményt ért el..esetében működött a statisztika..esetemben meg a necces fix kettesek törvényszerű bukása..az Elfsborg döntetlenje bennem is megfordult,de a Salzburgé abszolút nem..sebaj..ismét tanulságos hétvégén vagyunk túl..

  • jano47 július 28. 07:35 (#77) | Válaszolok

    Hát zototo őszintén sajnállak, mert a több, mint 300 ezres summa (én lényegesen kevesebbre számítottam) egy darabig fedezte volna a bátrabb játék költségeit.
    Lesz ez még jobb is! :D

  • euroaron július 28. 08:12 (#78) | Válaszolok

    jóreggelt.
    zoli, semmit sem rontottál el.
    hogy ilyen jól fizetett a papírhét, az csak annak köszönhető, hogy a kocatotósok nem játszanak. ugyanilyen papírhét mondjuk októberben, a 10-est ki se fizetnék!!!
    na.
    nekünk jött egy hibapont, egy másik tapadásból (öt 1-es megint…), a harmadik meg a sárga szűrője: megint páran 12-est értek el.
    a nyerteseknek gratta! jano, azért el ne bízd magad: hat fix, az rohadt nagy kockázat!!!

  • zototo július 28. 08:51 (#79) | Válaszolok

    jóreggelt mindenkinek.
    Tehát mi is történt?
    A Jananó 6 db fix 1-esét szóvá is tettem, hogy stat. alapján nem szabadna bejönni. Ez vitt el 1 találatot.
    A tippmix meglepetés oszlopán nem volt találat. Ez már kettő. A sárgák beállításai is elvittek egyet, és még egy hibapont is volt benne, ami jött is.
    Hát ennyi, nem bánkódom. Ja és az alaptipp 9-13-ra volt beállítva, mert ugye azt nem lehetett előre tudni, hogy telitalálatos lesz rajta. Persze ez a beállítás növeli a szelvényszámot és másképpen kell redukálni.
    A telire a hibapont miatt amúgy sem lett volna nagy esélyem, a 2400 ft-os 12-es miatt meg nem bánkódom.

  • Tox július 28. 09:20 (#80) | Válaszolok

    Zototo!
    Gratulálok!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Legyen még több ilyen, nekem csak 13-asom lett a svédet elrontottam.A héten már nem leszek továbi szép napot kívánok mindenkinek.


Szólj hozzá Te is!